1. fejezet ☼

Szörnyen telt az utolsó éjszakám a fővárosban. El sem akartam hinni, hogy megtettem ezt végzetes lépést. Szürreális volt. Ahogy teltek a percek, egyre jobban kínzott a fojtogató zűrzavar, amit saját magamnak okoztam. Minden jó és rossz emlék egyszerre sújtott, aludni sem tudtam. Minden vágyam az volt, hogy a fővárosban éljek, ahol a nagymamám is honolt haláláig, most pedig elmenekülök innen. Minden álmomat, a legféltettebb vágyaimat hagytam magam mögött. Szavakba nem önthető, hogy mekkora erőre volt szükségem ahhoz, hogy megtegyem ezt a visszafordíthatatlan, fatális lépést. Rengeteg minden történt velem az elmúlt három évben, melyeknek köszönhetően új ember lettem. Megváltoztatott a munka, aminél jobbat el sem tudtam volna képzelni, a szerelem, ami majdnem megölt, Borka, akinél tökéletesebb gyerek nem is létezik, valamint a körülöttem lévő nagyszerű emberek. A végsőkig kiállok a tervem mellett, miszerint el kell felejtenem Őt, azt az embert, aki számtalan álmatlan éjszakát okozott, ugyanakkor mellette tényleg boldog voltam. Jogos a kérdés, hogy most boldog vagyok-e, azok után, hogy sikerült elköltözni és új életet kezdeni. Nem vagyok az. Szakadatlanul azt éreztem, hogy szükségem van a világ legkegyetlenebb férfijára ahhoz, hogy igazán boldognak érezhessem magam. A szívem csak arra az érzéketlen, aljas emberre vágyott.
Vasárnap délután indultunk el a fővárosból, miután Borka felébredt az ebéd utáni szundiból. Azt hittem, hogy mennyire nehéz lesz vele, de pont az ellentéte történt. Borkát felcsigázta a változás. Néhány kimaradt holmit a bőröndömbe dobtam, és tele lett a kézitáskám is. Legalább ötvenszer visszamentem megnézni, hogy nem maradt-e semmilyen személyes tárgyam a szobában. Zoé többször szólt, mire végül elindultam. Remegett a lábam, minden egyes lépés emberfeletti fájdalmat okozott. Üvölteni tudtam volna, fel tudtam volna gyújtani az egész lakást, hogy pontosan úgy égjen porrá, ahogy a sajgó lelkem. Üresnek éreztem magam. Olyan üres voltam, mint az egykori otthonom.
– Még mindig a miénk a lakás, bármikor visszajöhetsz! – mosolygott.
– Tudom, de egyszerűen belehalok, hogy itt kell hagynom mindent.
Amikor megérkeztünk, izgatott lettem, és csak arra vágytam, hogy kipróbálhassam az új ágyamat. Fáradt és meggyötört voltam. Kipakoltunk mindent az autóból, majd elmentünk vásárolni a legközelebbi nagyobb üzletbe. Miközben nézelődtünk, a szemeim könnybe lábadtak, bőgni tudtam volna, de tartottam magam. Képtelen voltam a széles kínálatra koncentrálni, Zoéval sem igazán beszélgettem. Nem faggatott, megértette, hogy nem vagyok a legjobb passzban. Ahogy a kasszához közeledtünk, egyre biztosabb lettem abban, hogy hatalmas hibát követtem el. Kifelé menet tudatosult bennem, hogy össze kell szednem magam ahhoz, hogy csak az új életünkre fókuszálhassak.
– Holnap reggel visszamész dolgozni, ugye?
– Aha. Neked mik a terveid holnapra? – kérdezett vissza.
– Felhívom később anyát, hogy Borka náluk aludhat-e, mert úgysem tudnék tőle pakolni. Az lenne a legjobb, ha már délelőtt átvihetném hozzájuk.
– Anyud lenne a legboldogabb, ha ez így történne – vágta rá mosolyogva.
Amikor hazaértünk, a barátnőm rögtön neki is látott a főzésnek. Lasagne készült a vacsorára, melynek elkészítésében Borka segédkezett. Míg a konyhában tevékenykedtek, bementem Borka szobájába, ahol azonnal nekiálltam rendezkedni, bár kizártnak tartottam, hogy kezdetben a saját ágyában fog aludni. Úgy készültem, hogy az elkövetkezendő pár hétben alvótársak leszünk. Ezzel persze semmi gond sincs, hiszen még nekem is fura a változás, nemhogy egy kisgyereknek. Különben meg, az a legjobb érzés, amikor mellettem van.
Vacsora közben dermesztő volt a hangulat. Síri csend uralkodott a házban, pedig egyikük sem arról híres, hogy hosszabb ideig csendben tudnak maradni. Úgy döntöttem, hogy még vacsorázás közben felhívom a szüleimet, hogy mihamarabb megtörjem az üvöltő csendet.
– Kérhetek egy szívességet? – kérdeztem anyámtól.
– Hallgatlak, drágám! – válaszolta izgatottan.
– Holnap délelőtt el tudnám vinni hozzátok Borit? Kényszerhelyzet.
– Miféle agyament kérdés ez? Persze!
– És ott is töltheti az éjszakát? Az elmúlt pár hétben rossz alvó vagyok... - gondolkodtam el. – Bár nincs is szükségem pihenésre, mert minél előbb végezni szeretnék a házzal – magyaráztam.
– Igen, de mindenképp kérdezd meg erről őt is!
– Biztosan nem fog tiltakozni – mosolyogtam magamban.
Miután mindenki jól lakott, elmentem fürödni a gyerekem társaságában. Amíg a fürdőben voltunk, be nem állt a szája, pedig ezúttal nagyobb szükségem volt a csendre és a figyelmére, mint előtte bármikor.
– Holnap délelőtt elviszlek a mamához, rendben?
– Ühüm – válaszolta.
– És az sem baj, hogy náluk kell aludnod?
– A-a.
– Nem fogsz sírni? – nevettem fel keservesen, ő pedig vigyorogva rázta a fejét.
Hát, én csak reménykedni tudtam abban, hogy tényleg nem fog hisztizni és jól fogja érezni magát a szüleimnél. Idáig nem volt gond, ebből gondoltam, hogy talán most sem lesz, bár manapság rám jár a rúd, sorozatos balszerencse ér. Mit vétettem az előző években, hogy ennyire visszavág a karma?
Az alváshoz készülve, összebújtunk a hatalmas, puha ágyikóban, amikor váratlanul Zoé bekopogott.
– Lezuhanyozom gyorsan, aztán lefekszem, mert reggel korán útnak indulok. Jó éjszakát! – köszönt el, és ki is viharzott.
Volt a szobában egy hatalmas tévé, aminek egyrészt örültem, másrészt szívem szerint kidobtam volna, mert nem vagyok híve annak, hogy a hálószobában legyen egy zajláda. Az elalváshoz talán használható, de másra nem igazán jó. Bekapcsoltam valami idétlen mesét, melynél talán sosem láttam idétlelebbet. Úgy bámultam a képernyőre, mint egy zombi, alig pislogtam. A lényeg, hogy Borkának tetszett a műsor, mert nem bírta abbahagyni a nevetést.
– Tudod, hogy te vagy az én szerelmem? – kérdeztem, miközben ölelgettem.
– Apának is?
– Persze, kisbabám – sóhajtottam alig hallhatóan.
Elszomorított, hogy megint szóba hozta az apját. Képtelenség úgy felejteni, ha a gyerekben is folyton őt látom. Néztük egy ideig a mesét, aztán valahogy elaludtunk. Csoda, hogy egyikünket sem kínozták rémálmok miatta.
Meglepően jót aludtam az ismeretlen ágyban. Kényelmes volt, de a legjobb  az volt, hogy megoszthattam életem legfontosabb szereplőjével, ám valaki hiányzott mellőlem. Ha tehettem volna, biztosan kiszakítom a legédesebb álmomból, hogy megölelhessem. Eleget voltam nélküle.
Zoé már nem tartózkodott az új otthonunkban, mire felkeltünk, így csak ketten ültünk a konyhaasztalnál. Egy falat sem ment le a torkomon, pedig Bori előszeretettel nyomta a számba a csokiöntetes amerikai palacsintáját. A szemeim égtek a visszafojtott sírástól. Reggeli után összepakoltam Bori cuccait egy hátizsákba, amit még karácsonyra kapott Arianától. Márkáját tekintve többet ért, mint az egész életem. Az autóban mindent ötször elmondtam neki. Borka mindig okos és értelmes, ezért különösebb magyarázkodás nélkül is felfogta, hogy miért kell a mamánál töltenie az egész napot. Útközben a kormányon pihenő kezeim remegtek, pedig egyáltalán nem éreztem magam idegesnek. Ez már örökké így marad? A szüleim már vártak minket a parkolóban. Vagy inkább a gyereket? Nekem biztosan kevésbé örültek, amin egy percig nem csodálkoztam. Anyámnak többször elmagyaráztam Borka napirendjét, aztán megbeszéltük, hogy másnap délelőtt haza is hozzák.
– Boldogulni fogsz egyedül? – kérdezte anya.
– Szükségem van egy kis magányra – mosolyogtam, majd könnyes szemekkel elköszöntem a kislányomtól.
Ilyenkor gonosz szülőnek érzem magam, pedig tényleg a csak pakolás miatt szükségeltetik a bébiszitterkedés. Hazafelé beugrottam vásárolni, de csak pár apróságot vettem. A boltban ismét elkapott a meghalhatnék. Fel-alá keringtem, mint aki azt sem tudja, miért jött. 
Amikor az ajtót nyitottam, megszólalt a telefonom. Niki keresett, hogy a kedvemről érdeklődjön. Őszintén beszámoltam neki arról, hogy minden a legnagyobb rendben van, csak egy kicsit magam alatt vagyok. Nem lepte meg a válaszom. Majd egy órán keresztül lökte a dumát. A mondandójából a motivációs közhelyeket sem hagyta ki, pedig azokra aztán végképp nem volt szükségem. Örültem, hogy hívott, és mivel ki volt hangosítva, beszélgetés közben tudtam pakolászni is. A szobámmal viszonylag hamar végeztem, ám, amikor az egyik hatalmas doboz aljában megtaláltam a közös képeinket, minden zavaros érzés egyszerre kapott el. Olyan csend volt a házban, hogy szinte hallottam, mit mondana, ha itt lenne. Határozott lépést tettem, határozottan azon voltam, hogy elfelejtsem, de a szerelmünk a szó szoros értelmében búcsú nélküli, ami csak azt jelentheti, hogy soha nem ér véget. Tartanom kellett egy kisebb szünetet, mialatt elszívtam egy cigit. Mivel elvesztettem az ítélő képességemet, az összes közösségi oldalon letiltottam, hogy még véletlenül se lássa, hol vagyok. Nem akartam, hogy szerelmünk gyümölcséről egyetlen képet is lásson. Nagyon fájt, amikor megtettem, szinte az ujjamba nyilallt az a mérhetetlen fizikai fájdalom, amit még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnék. Nem tudtam megálljt parancsolni az érzéseimnek, úgy zokogtam, mint egy szaros gyerek. A szobám padlóján ülve fogtam a fejem, miközben a sós könnyeim az arcomat áztatták. Folyamatosan a történteket rágódtam, képtelen voltam nem az elmúlt hónapokra gondolni. Azt hittem, a könnycseppjeimmel együtt távozik belőlem a bánat, ezért csak sírtam és sírtam, hagytam, hogy a melankólia minden molekulája eltűnjön.
Ha nem szedem össze magam az utolsó előtti pillanatban, bizonyára megfulladok a könnyeimtől. Elhamarkodott lépésnek tűnt, amit meggondolatlanul csináltam: felhívtam Alexet, és beszámoltam neki mindenről, amit abban az egy órában éreztem, míg a padlón szenvedtem. Őszinte voltam, mint mindig.
– Elmegyek hozzád. Ha akarod, segítek pakolni, és még marad időnk az ünneplésre is – mondta határozottan.
– Mit kellene megünnepelni?
– Az újrakezdést. Ne legyél már ilyen! – nevetett.
– Leírom a címet – egyeztem bele nulla lelkesedéssel.
Kedves és segítőkész volt, bár utólag nem is értettem, miért hívtam fel, mikor eredetileg magányra vágytam. Ostobaság tantárgyból ötös vagyok.
Két óra elteltével Alex még mindig nem volt sehol, viszont annyi minden került a helyére, hogy a kedvem határozottan jobb lett. Tényleg segített a sírás, a lelkemet hófehérnek és tisztának éreztem, és újult erővel vetettem magam bele a munkába. Gyönyörűnek láttam az új otthonunkat, minden aprócska részletével együttvéve. Az elrendezése, a berendezése tökéletes számunkra. Minden rejtett sarkot igyekeztem felfedezni, míg végül arra jöttem rá, hogy ennél jobbat nem is találhattunk volna.
Az ebédet pont úgy hagytam ki, mint a reggelit. Képtelen lettem volna enni. Még akkor sem sikerült volna, ha valaki kést szorít a nyakamhoz. Inkább a kést választottam volna, mint azt, hogy bármiféle éltető tápanyagot vigyek a testembe. Alex nem sokkal egy óra után megérkezett. Villámok csapkodtak a fejem fölött, amikor kimentem a kapuba, hogy üdvözöljem. Egyszerre kínzott az örömtelenség és az öröm. Elegem volt az affektív zavarokból. Tény, hogy Alex jobban örült nekem, mint én neki valaha, mert amint megpillantott, sietve elindult felém, hogy aztán szoros megölelhessen. Sejtettem, hogy van valami hátsó szándék is az önzetlennek tűnő emóciói mögött. A járdán állva ölelkeztünk, így a szemem sarkából tökéletesen láttam, hogy a szomszéd bige már megint rajtam tartja a szemét. Szóvá tettem, hogy valamiről beszéljek is.
– Le vagyunk figyelve – nevettem fel hamisan.
– Izgalmas – válaszolta rá, miközben láttam az arcán, hogy a szomszédomon legelteti a barna szemeit.
Néhány pillanattal később bementünk, aztán azonnal megmutattam neki a ház főbb helyiségeit. Egy véleményen voltunk az otthonomat illetően. Végignéztem a padlón heverő dobozokon, és elfogott a rémület. Attól féltem, hogy hiába jött Alex, ezekkel sosem fogunk végezni.
– Nagyon sok cucc van még, pedig esküszöm, a dolgommal foglalkoztam. Segítesz? – vigyorogtam.
– Azért jöttem, nem? – kacsintott.
A konyhában folytattuk a munkát. Alex minden egyes konyhai eszközön megrökönyödött, én pedig a hatalmas tudásommal el sem tudtam magyarázni neki, hogy mi micsoda. Ebből kifolyólag rengeteget nevettünk, még a kedvem is jobb lett. Ahhoz a jelenséghez hasonlítottam a napomat, mint amikor egész áldott nap esik az eső, ám estére csak-csak kisüt a nap. Még, ha csak egy kis időre is, de kisüt. Alexben mindig csodáltam, hogy számtalan elutasítás után is ember módjára tudott velem viselkedni. Volt néhány félreérthető pillantás részéről, amiket nem tudtam hova tenni. Aztán az is fura volt, amikor a konyhapulton ücsörögtem, simogatta a combomat. Alex egy olyan helyre tévedt, ami számára normál esetben tabu lett volna, viszont ezúttal úgy tettem, mintha észre sem venném. Sikerült zavarba hoznia. Próbáltam titkolni a szűzies zavaromat, hiszen Alex egójának egyáltalán nem tett volna jót, ha észreveszi, hogy még tetszik is, amit csinál. Egyfolytában panaszkodtam neki, felváltva szidtam magamat és a gyilkosomat, a szüleimet, az egész univerzumot, amiért ellenem dolgozik, ő mégsem szólt egy rossz szót sem, csak tűrte, ahogy ráragasztom a melankóliát.
Késő délután, kimerülve mondtam azt, hogy mára bőven elég volt, hagyjuk abba. Megterhelő volt kipakolni számtalan papírdobozból, a kacatokat pedig tisztán és fertőtlenítve a helyükre tenni. Egyáltalán már az is kisebb fejfájást okozott, hogy melyik kacatot hova tegyem.
– Baszd meg, az autóban hagytam a piát! – kiáltott fel nevetve, majd ki is viharzott az ajtón, pedig először meg akartam vele beszélni, hogy felejtse el az ünneplést.
Nem volt olyan ok, amit meg kellett volna ünnepelni. Aztán arról sem akartam tudni, hogy milyen piát említett, hiszen pontosan tudta, hogy nem iszom. Annyira nem voltam oda, hogy alkoholt igyak. Néhány perc elteltével berontott egy üveg whiskyvel a kezében. Biztosan sietett, mert úgy bevágta az autó ajtaját, hogy bentről úgy hallatszott, hogy le is szakadt.
– Egyedül fogsz inni? – röhögtem. – A whiskynél rosszabbat nem is tudtál volna hozni.
– Csak kóstold meg, almás – vágta rá vidáman.
– Egy kortytól még senki sem halt meg – húztam meg a vállamat, miközben mélyen beleszagoltam az üveg tartalmába.
– Ne szagolgasd, hanem igyál! – parancsolt rám nevetve
Nem értettem, miért akarja annyira, hogy igyak. Jól tudta, hogy nem vagyok híve az ilyesminek. Alex kényelembe helyezte magát a hatalmas kanapén, majd elővett a pulcsija zsebéből egy teljes pakk füvet és a hozzá tartozó papírt. Majdnem félrenyeltem az erős itókát, amikor tudatosult bennem, hogy mire készül. Egy perc alatt megtekerte a spanglit. Tisztában voltam vele, hogy alkalomadtán elszív egy füves cigit, ám azt nem néztem volna ki belőle, hogy ilyen rutinosan teker. A múltamból néhány, jelentéktelen emlékkép feltört ugyan a füvezésről, mégsem érdekelt túlságosan. A fűnek tulajdonképpen legalább annyira nincs értelme, mint a szerelemnek. Mindkettőtől először eufóriába esel, teljesen átadod majd az érzésnek, aztán másnap többet akarsz, ám még nem korántsem váltál függővé, csak egyszerűen jólesik az a különös érzés. Minél többször a közelébe kerülsz, annál jobban kívánod. Ha épp nincs a közeledben, rosszul érzed magad, akár egy drogos, aki nem kapja meg az adagját. Hamar elkezdesz függeni tőle, minél többször akarod, mert az az egyetlen gondolat irányít, hogy milyen volt legutóbb is az az érzés. Az az eufórikus, boldogság teljes pillanat. Ha nem kapod meg, ugyanúgy alázod meg magad, ahogy egy drogos, aki bármit megtesz azért, hogy végre megkapja azt, amire szüksége van. Bármit megtennél, hogy a szerelmedért. És ez kibaszottul szar. Mindkettő értelmetlen és a hatalmába kerít.
– Kimegyünk a teraszra? – kérdezte, én pedig válaszul némán bólogatni kezdtem.
Meggyújtotta a szúrós szagú cigit, és mélyen beleszívott. Bámultam, miközben kihúztam egy szálat az asztalon heverésző dobozból. Mire elővettem volna hozzá az öngyújtót a zsebemből, nyújtani kezdte felém a büdös cigijét.
– Szívd ezt! – mosolygott.
– Kösz, de tényleg nem kell. Elég ha iszom, hidd el. – nevettem. – Több mint tíz éve nem füveztem, és nem is hiányzik.
– Attól félsz, hogy megnyugszol? – röhögött.
Tisztán és érthetően elmagyaráztam neki, hogy nincs szükségem az ótvar szarjára, mégis addig-addig tukmálta rám, míg végül elvettem tőle, és beleszívtam. A szívem a torkomban dobogott, míg bent tartottam a füstöt. Hallottam a saját szívverésemet, a fejem pedig szédülni és tompulni kezdett. A lábamban is éreztem egy kis zsibbadást, de megpróbáltam tartani magam, és minél serényebben követtem Alexet, aki rögtön a konyha felé vette az irányt, hogy újra töltsön magának és nekem a whiskyből.
– Tessék, bébi – vigyorgott, miközben a kezembe nyomta a poharat.
– Én már nem akarok inni. Azt hiszem, elég lesz.
– Arra számítottam, hogy ízleni fog.
– Tényleg nagyon finom – hazudtam. A hátam közepére sem kívántam, de Alex egyre rámenősebben vigyorgott rám.
– A kedvemért igyál még egy kicsit!
Természetesen rávett a hülyeségre, pedig tényleg nem akartam már inni, mert jócskán éreztem a fű idegbénító hatását. Alex hangosan röhögött rajtam, hiszen alig tudtam lenyelni azt a pár korty italt. Nem tagadom, percek elteltével már az én kacajom is felszabadultan csengett az ürességtől kongó házban. Összességében jól éreztem magam, mert Alex nem hagyta, hogy az exem miatt szomorkodjak. Mesélt az elmúlt pár napjáról, a jövőbeli fellépéseiről, a csajokról, akik kompromittáló üzenetekkel bombázták, aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy az egész üveg whisky elfogyott. Forgott velem a nappali, ahogy megpróbáltam feltápászkodni a díványról. Úgy szédültem, minta egy eszeveszettül forgó körhintán ültem volna.
Reggel arra keltem, hogy iszonyúan fáj a fejem – a bal fele annyira beszúrt, hogy egy pillanatra azt hittem, hogy agyvérzést kaptam. A szemeim nehezek voltak és rettentően fájtak, ezért alig bírtam kinyitni őket, és talán jobban is jártam volna, ha örökre csukva maradnak, ugyanis az első dolog, amit megpillantottam, az Alex meztelen háta volt. Újra hallottam a szívem heves dobogását, a fülemben pedig a zubogó vér hangja erősödött fel annyira, hogy úgy éreztem, menten elájulok. Egyetlen mozzanatot sem tudtam felidézni az estéből. Az utolsó emlékem szerint a kanapéról fel sem tudtam kelni. Hogy kerültem a szobámba? Nem, ami még szörnyűbb, hogy Alex hogy került mellém? Az ágyamat csakis Borkával voltam hajlandó megosztani. Idegesen végigsimítottam a forró testemen, és csak abban tudtam reménykedni, hogy nem dugott meg az egyetlen hímnemű barátom. Hallottam, hogy nyitódik a bejárati ajtó, de egyszerűen képtelen voltam felkelni, bármennyire is akartam, az istenért nem tértem magamhoz.
– Lotti! Lottika! – szólongatott hangosan anyám.
Meg sem mertem nyikkanni, a  torkom elszorult. Levegőért kaptam, miközben újra és újra Alex hátára pillantottam. Ruha nélkül aludt mellettem békésen, én is anyaszült meztelen voltam, mi a fenét csináltunk az éjszaka folyamán? Tippjeim voltak, amikről tudomást sem akartam venni, hiszen kizárt, lehetetlen, hogy megtörtént a dolog, amire Alex a megismerkedésünk óta szüntelenül várt. Nem, az ő farka nem járhatott bennem. Sem józanul, sem pedig becsiccsentve nem feküdnék le Alexszel. Ha négyszer ennyit iszom, akkor sem. Az alkohol önmagában nem okoz ilyen mértékű emlékezetkiesést, így biztos voltam benne, hogy fűvel keverve tette meg ennyire a hatását.
– Lotti, itt vagy? – zendített rá újra a konyhából anyám.
– Itt vagyok a szobámban, de ne gyere be, mert meztelen vagyok! – visongtam vissza.
– Ez szörnyű! Még sosem láttalak meztelenül! – poénkodott.
– Tényleg ne gyere be! Mindjárt felöltözöm, és megyek – mondtam, majd azonnal fel is tápászkodtam.
Az ágyon ültem egy ideig, míg összeszedtem annyi erőt, hogy legalább felszedjem a földről a szanaszét dobált ruháimat. Magamban ismételgettem, hogy nem történt semmi rossz, nem csináltam semmi rosszat és azt a bűvös szót, hogy idegösszeomlás. Idegösszeomlást kaptam a zűrzavar kellős közepén. Kapkodtam a levegőt, bőgni és ordítani tudtam volna, ám a végső kiborulás helyett felöltöztem, megigazítottam a kócos hajamat, aztán remegő lábakkal elindultam a konyhába. Hallottam, hogy anyám továbbra is ott tevékenykedik, mert csak úgy zörögtek a poharaink, ahogy betette őket a mosogatógépbe.
– Kicsim, te ittál?
– Igen, ittam – válaszoltam zihálva.
– És kivel piáltál? Látom, hogy két pohár van, ne is próbálj meg hazudni – folytatta a számonkérést. Úgy méregetett, hogy kezdem megijedni tőle. – Miért vagy ennyire zavart?
– Alex van itt.
– Hogy került ide Alex? – háborodott fel.
– Áthívtam, hogy segítsen, aztán elvadult a buli. Ööö…
– Igen? Mit csináltatok? – Hátborzongatóan hisztérikus volt.
– Csak akkor mondom el, ha nem akadsz ki – feleltem, miközben remegve leültem az asztalhoz.
– Basszus, Lotti, mit csináltál?
– Füveztünk is, nem csak piáltunk, de 26 vagyok, így nincs beleszólásod az életembe!
– Viccelsz? Normális vagy?
– Nem viccelek, és ne okoskodj, fogalmam sincs, hogy hogyan történhetett meg ez az egész – magyaráztam.
– Legalább az előző pasid nem drogozott – mondta elképedve, miközben leült mellém. – Lotti, nem hiszlek el!
– Alex nem a pasim, a fű pedig nem drog – forgattam a szemeimet.
– Hogy lehetsz ilyen elcseszett? Nem tudnál egy olyan pasit szerezni, akinek nincs családja, aki nem híres, aki nem ver át, és még nem is drogozik? Lehetetlent kérek? Innentől végképp ne számítsunk arra, hogy egy olyan férfit találsz, aki normális?
– Állj már le! Alex nem a pasim, és különben is megmondtam, hogy ne akadj ki!
– Hol van most az a szerencsétlen?
– Ja, az a másik dolog, amiről fogalmam sincs. Mármint tudom, hogy éppen az ágyamban fekszik meztelenül, csak azt nem tudom, hogy miért az én ágyamban alszik.
– Akkora szerencséd van, hogy apád épp a gyerekeddel játszik kint, hogy azt el sem tudnád képzelni! Ha rám hallgatsz, ezekről a dolgokról előtte nem beszélsz! – mérgelődött.
– Sajnálom, baszki. Én sem így terveztem.
– Semmire sem emlékszel?
– Nem, tényleg nem emlékszem semmire.
– Lefeküdtél vele, Lotti?
– Nem… – sóhajtoztam idegesen. – Passz, de remélem, hogy nem.
– Tényleg nem tudom, mit csináljak veled. Mikor fogsz megjavulni? Hány hibát kell még ahhoz elkövetned, hogy végre megváltozz?
– Ne pofázz bele az életembe, jó?
– Szívem szerint felpofoználak.
– Szarok rá! Apáék hol vannak már? – kérdeztem szinte kiáltva.
Anyám kirohant, hogy megkeresse az unokáját és a szeretett férjét, de  néhány perc múlva nélkülük tért vissza.
– Az utca végén sétálnak, gondolom, lemennek a partra.
– Felkeltem ezt a marhát, mielőtt visszajönnek – közöltem, majd felálltam a kényelmes székről.
Alig bírtak el a lábaim, pedig sietni akartam. Alex még mindig mozdulatlanul aludt, ezért leültem az ágy szélére. Fel tudtam volna robbanni az idegtől. Feldúltan szólongatni és lökdösni kezdtem Alexet.
– Alex, kelj már fel!
– Mi van? – nézett rám hülyén.
– Húzz el, mielőtt apámék hazaérnek! – parancsoltam rá mérgesen.
Ülve maradtam, de el kellett fordulnom, csak a szemem sarkából kémleltem az eseményeket, mert Alex váratlanul felpattant, és nem volt humorom meztelenül nézegetni. Se ruhában, se meztelenül.
– Ilyen egy szar reggelt. Azt hittem, hogy szexelni fogunk ébredés után is – röhögte el magát, miközben felkapta a pólóját a földről.
Miért? Miért a pólójával kezdte? A felsőtestének látványát még csak-csak elviseltem volna.
– Ébredés után is?  – kérdeztem sikítva.
– Jó volt, nem?
– Micsoda? Mi volt jó? Csak azt ne mondd, hogy lefeküdtem veled!
– Várj, te most azt akarod mondani, hogy nem emlékszel semmire?
– Azt.
– Ez hihetetlen! Ennyi év után végre szexeltünk egy jót, te meg nem emlékszel semmire? – nevetett fel hisztérikusan.
– Hidd már el, hogy nem voltam képben! Gondolod, hogy lefeküdtem volna veled, ha képben vagyok? – kiabáltam.
– Szeretnéd, hogy meséljek? – kérdezte vigyorogva.
– Úristen, te pöcs, nem! Menj haza, és erről hallani sem akarok többet!
– Pedig nagyon élvezted. A fülemben cseng a nyögésed – kacsintott.
– Alex, takarodj már!
– Elmegyek, ha adsz még egy csókot.
– Felejtsd el! – jelentettem ki határozottan, majd elvágtam magam az ágyon.
Bőgni tudtam volna a szégyentől, és már csak az hiányzott a teljes káoszhoz, amit megpillantottam az ágy mellé dobva: a használt óvszer.
– Dobd ki ezt a szart, és tényleg takarodj innen! – parancsoltam rá.
– Mondd már el, hogy mi bajod van azzal, hogy lefeküdtünk – feszegette tovább az idegeimet, miközben leült közvetlen mellém, és simogatni kezdett.
Lassan végigsimított a combomon, és egyre haladt felfelé. Farmeren keresztül éreztem a forró érintését a popsimon. A hányinger elkapott.
– Ne érj hozzám!
– Lottika, próbálj arra gondolni, hogy volt egy nagyon jó éjszakád – próbált nyugtatgatni, de sikertelenül.
– Alex, kérlek, menj el!
– Jól van, na – válaszolta röhögve, és végre kiviharzott a hálószobából.
Mielőtt nekiálltam volna magamba roskadva bőgni, kirohantam, mert hallottam, hogy anyám nagyon mérgesen köszönt neki, ami teljesen jogtalan volt, hiszen felnőtt emberek vagyunk. Siettem, nehogy letámadja, holott ha valaki, Alex tényleg megérdemelte volna, hogy össze legyen verve.
– Köszönöm, hogy segítettél, de ideje menned, mert még rengeteg dolgod van!
– Máskor is, bébi – kacsintott egyet, majd komótosan elindult a bejárati ajtó felé.
– Kitalálsz egyedül is, ugye? – kiabáltam utána.
– Vicces vagy – röhögött, aztán már csak azt hallottuk, hogy csapódott egy nagyot a kapu.
Lerogytam a kanapéra, anyám pedig mellém. Mielőtt megszólalt volna, felpattantam, mert eszembe jutott, hogy a használt óvszer ugyanúgy hever a földön, ahogy azt Alex odadobta. Ekkora balfék is csak én lehetek. Undorral fogtam meg a gumit egy papír zsebkendő segítségével, majd kisiettem vele a kukába, amit hirtelen meg sem találtam. Az idegességtől még azt is elfelejtettem, hogy hol van a szemetes.
– Legalább védekezett – jelentettem ki, miközben becsaptam a konyhaszekrény ajtaját.
– De jó! Most igazán boldog lehetsz! – vágta rá gúnyosan anyám a kanapéról.
– Nem vagyok az.
– Emészd is magad, amiért ilyen ostoba voltál!
– Kösz – forgattam a szemeimet.
– Nem akarom elhinni, hogy tényleg ilyen hülye dolgaid vannak. Egyáltalán hogy jutott eszedbe, hogy füvet szívj? – kérdezősködött.
– Komolyan ez a legnagyobb problémád, hogy tíz év után újra szívtam egy kis füvet?
– Mit mondtál? – kiabált rám.
– Azt hitted, hogy sosem próbáltam? Ne legyél már ilyen naiv! Ennyire foglalkoztál velem, ugyebár.
– Takarodj a szemem elől, mielőtt felpofozlak!
– Nyugodj már meg!
– Mit szólna Borka apja, ha megtudná, hogy mi vigyáztunk a gyerekére, míg te Alexszel buliztál?
– Hű, most akkor felhívod és beárulsz neki? Csak azért, mert tudod, hogy mennyire utálja az ilyesmit?
– Természetesen nem, de térj már észhez! Így viselkedik egy anyuka?
– Rossz anya vagyok, ez már nem dob a helyzetemen. Amúgy ha tudni akarod, alig maradt doboz. Pakoltunk egész nap, csak estére kergültünk meg – magyarázkodtam.
Nem szólt semmit, mert hallottuk, hogy apa becsukja a kaput. Pár másodperc múlva már bent is voltak a házban.
– Hallgatsz, mint a sír? – suttogtam.
– Persze, de nagyon mérges vagyok rád – replikázott, majd felvette a pókerarcot.
Annyira boldog voltam, amikor megláttam Borkát, és úgy tűnt, hogy én is hiányoztam neki. Percekig el sem tudtam engedni. Felkaptam, és igazi cuppanós puszit után lehuppantunk a kanapéra. Kérdeztem a tegnapi napjáról, valamint az éjszakáról, ő pedig mindenre okosan válaszolt. Hihetetlen, hogy a gyerekem mennyire jól kezeli a változást és a stresszes helyzeteket. Állítása szerint jól érezte magát, és az alvással sem akadt különösebb problémája.
– Ki volt itt autóval? – dobta fel a kérdést váratlanul apa.
– Alex segített pakolni. Hozott magával whiskyt, úgyhogy a vendégszobában aludt.
– Tényleg, kicsikém, nem rendeztek egy házavató bulit?
– Porzik a májad, fater? – szemtelenkedtem.
– A segged fog, ha elverlek!
– Ahhoz már nagy vagyok – vigyorogtam.
Viszont egy laza elfenekelést el tudtam viselni 0-24-ben a gyerekem apjától, akire nem is szabadott volna gondolnom. Aztán eszembe jutott az is, amit immár tényként kezelt az agyam: lefeküdtem a legjobb barátommal, akinek ráadásul annyira bejött a dolog, hogy talán azóta is a nyögéseimről ábrándozik. Ekkora szerencsétlen is csak én lehettem. De ha pozitív akarok maradni, két jó dolog azért volt az esténkben: egyik, hogy sikerült majdnem végezni a házzal, a másik, hogy használt óvszert. Remek, ugye?
Egész délután a nyakamon lógtak a szüleim. Nem zavartak, csak elég frusztrált helyzet alakult ki, mert anyám egy normális szót sem tudott kiejteni a száján, amikor hozzám beszélt. Apámnak azonnal feltűnt, hogy édesanyám haragszik rám valamiért. Túl feltűnően viselkedett, pedig megígérte, hogy tartja a száját. Én is ki voltam akadva saját magamra, ám ennek egy apró jelét sem mutattam.
– Mi bajotok van egymással? Történt valami, amiről nem tudok? – kérdezte halál komolyan.
– Semmi. Nem történt semmi – válaszoltam két vállrángatás közben.
Furán nézett rám másodpercekig, de nem szólt egy mukkot sem. Apa csúnyábban reagálna, ha megtudná, hogy Alex leitatott, aztán megdugott. Talán meg is ölne minket, és velem kezdené a sort.
Rendeltünk vacsorát, így maradt a kínos várakozás. Ha Borka nem szórakoztat minket, bizonyára a tomboló csend áldozatai lettünk volna. Amikor végre megérkezett a futár, rohantam kifelé, ahogy csak tudtam. Mivel még szokatlan volt a környezet, de főleg a bejárati ajtó előtti lépcső, majdnem leestem. A szemem sarkából láttam, hogy a szomszéd luvnya megint gyanúsan leskelődik. Végignézte, ahogy átveszem a dobozokat, fizetek, és lazán besétálok. Ha bármit tudni akar, miért nem kérdez? Bármilyen kérdésére szívesen adtam volna választ, ha végre kinyitja a száját. Ennél idegesítőbb talán nincs is a világon.
Csak turkáltam a krumplit a tányéromon, míg a többiek jóízűen vacsoráztak. Egy falat sem ment le a torkomon. A szüleim összenéztek, de nem szóltak egy árva szót sem. Mindketten tudtak a táplálkozási zavaraimról, így reméltem, hogy elkönyvelték magukban, hogy kezdek megint megbolondulni. Váratlanul megcsörrent a telefonom. Bea keresett, és meghívatta magát hozzánk. Természetesen örültem neki, így azonnal megadtam a címünket. Jó ötletnek tűnt, hogy egy kicsit elterelje valaki a gondolataimat.
Felálltam az asztalról, mire anyám úgy nézett rám, mint egy sorozatgyilkosra, aki ráadásul drogfüggő is. Hibáztam, méghozzá baromi nagyot, de igazán túleshetne már ezen. Nem őt dugta meg a legjobb barátja, és nem ő rúgott be úgy, hogy világát nem tudta. 
Amikor meghallottuk, hogy megállt egy autó a ház előtt, apa felállt, majd annyit mondott, hogy: – Mi elmegyünk, drágám. Beszélgessetek csak Beával!
– Ti sosem zavartok – mosolyogtam.
Annyira nem volt őszinte a mosolyom, apa pedig tovább erősködött, így elindultak kifelé, miután elköszöntek Boritól. A szüleim ki, Bea pedig bejött a kapun. Melegváltás. Megkértem, hogy figyeljen Borkára, míg elbúcsúzom a szüleimtől.
– Szállj be nyugodtan, még mondani szeretnék valamit Lottinak! – kiabálta anya apának, aki azonnal szót is fogadott. Úgy álltam meg előtte, mintha a halálos ítéletemre várnék. – Lotti, tudnod kell, hogy mindennél jobban szeretlek, de nagyon kiakadtam, mert hibát hibára halmozol. Örültem, amikor láttam rajtad, hogy nem akarsz többé a Bori apjától függeni. Azt hittem, hogy végre megnyugodhatok, erre miket művelsz? Mélységesen haragszom rád.
– Sajnálom.
– Sajnálhatod is, mert ez már túlmegy mindenen. Azt sem tudom, hogy Alex mit képzel magáról – replikázott mérgesen.
– Alex évek óta a barátom. Hidd el, hogy nem akarok tőle semmit – dadogtam.
– Hagyjuk ezt! – szólt rám.
– Ez van, az időt visszatekerni nem lehet. Nem tudom, mi történhetett velem.
– Borka miatt sem kellene többet hibáznod.
– Tudom.
– Szeretlek! – mondta, miközben szorosan magához ölelt. Nem akartam kibontakozni az öleléséből. Jobban esett, mint bármi.
– Ne haragudj  – sóhajtottam.
– Jó legyél! – integetett, miközben beszállt az autóba apa mellé.
Hogy lehetnék jó? Hogyan tudnék megjavulni? Nem vagyok más, csak egy két lábon járó katasztrófa, aki folyton elront mindent. Undorodtam magamtól. Undorodtam a mocskos lelkemtől, a testemtől, amit Alex kihasznált.
Borka rohant felém, amikor beléptem az ajtón, közben pedig azt szajkózta, hogy mennyire hiányoztam neki. Másodpercek választottak el a sírástól, hiszen rohadt felelőtlenül viselkedtem. Anyámnak mindenben igaza volt. A francba, neki mindig igaza van!
– Bea, mi a helyzet? – kérdeztem a konyhából.
– Veled mi van? Elég frusztráltnak tűnsz – nézett rám gyanakvóan.
– Meddig maradsz? El kellene mesélnem valamit.
– Ráérek!
– Remek! Foglalj nyugodtan helyet bárhol, ahol szimpatikus. Megfürdetem Borit, és jövünk.
Az volt a tervem, hogy a szobában lefektetem, viszont Borka nem egy olyan kislány, akit csak úgy le lehet fektetni. Egy darabig erőlködtem, végül a kanapén betakartam és bekapcsoltam neki egy mesét. Meghallgattam a barátnőm problémáit, melyek főként a terhességéről és az anyjáról szóltak. Ezekkel az anyákkal csak a baj van. Hihetetlen, hogy még nem merte bevallani az édesanyjának, hogy terhes. Szó szerint kiakadtam. Egy felnőtt ember miért titkolózik a szülei előtt?
– Hé! Megölni nem tud, de ha tudna, akkor sem tenne ilyet. A kitagadósdi meg gagyi. Mitől félsz? – nevettem.
– Adj valami tippet inkább! Neked hogy volt merszed előállni a terhességgel?
– Kamuztam. Hazudj te is valami hihetőt.
– Hatalmas segítség vagy – válaszolta reményvesztetten, erőtlenül.
– Miért ne hazudhatnál? Kend rá Tomira.
– De, persze! Maradj már! – akadt ki.
– Miért ne? Nem fogja megkeresni, aztán felpofozni.
– A te helyzeted könnyebb volt.
– Mitől lett volna könnyebb? Tudod, mennyire ciki volt, hogy csak egy eszköze voltam, aztán terhes lettem?
– De ő szeret téged.
– Sokra megyek vele, ha nincs itt – húztam meg a vállaimat.
– Most nincs, de még itt lehet – mosolygott.
Tanácsot nem tudtam ugyan adni, de egy jót beszélgettünk. Úgy láttam, hogy Borka teljesen belemerült az egyik kedvenc meséjébe, így előálltam életem legkompromittálóbb sztorijával.
– Tegnap délelőtt elvittem anyáékhoz Borkát, hogy nyugodtan pakolhassak. Hirtelen felindulásból áthívtam Alexet, aki persze azonnal elindult. Bárcsak nemet mondott volna, mert csúnya vége lett az ártatlan látogatásnak – kezdtem.
– Mi történt?
– Hozott egy üveg almás whiskyt, ami ugyanolyan szar volt, mint a sima, de attól függetlenül elfogyott, ahogy egy füves cigi is – folytattam.
– Te nem is iszol, és végképp nem drogozol. Mi történt veled?
– Hát, azt magam sem tudom  – nevettem el magam kínomban. – Az első dolog, amit megpillantottam reggel, Alex meztelen háta volt.
– Lefeküdtél vele?
– Szerinte igen, én meg semmire sem emlékszem – válaszoltam, miközben újra felkavartak a történtek. Szédülni kezdtem, az agyam pedig zubogott az idegtől. – Annyira szürreális.
– Nem semmi!
– Ja, és lebuktam anyám előtt, úgyhogy tud mindenről.
– És ő mit szólt?
– Elmondott mindenféle elcseszett gyökérnek. Hidd el, nem hiányzott anyám okoskodása, mikor volt elég bajom.
– Most akkor jártok?
– Kivel?
– Alexszel! Hát, kivel?
– Jézusom, hogy kérdezhetsz ilyet? Alexet a pokolba átkoztam.
Bori elaludt, míg kitárgyaltuk Beával a fél életemet, aztán visszakanyarodtunk az övéhez. Elég későre járt, mire meguntuk egymás társaságát.
Beálltam a zuhany alá, hogy közvetlen az idióta fejemre engedjem a forró vizet, annak reményében, hogy hátha végre kitisztul. Akármennyire is szerettem volna, az erkölcstelenséget sem tudtam lesikálni magamról. Minden cselekedet, ami az ágyamban történt a tudtom nélkül, egy baromi erkölcstelen férfi erkölcstelen viselkedésének katasztrofális elegye. Megpróbáltam nem is gondolni rá, de annyira gyomorforgató volt, hogy nem tudtam nem arra fókuszálni, hogy végleg Alex meggyalázott.
Bevittem az alvó kisgyereket a szobába, és lefeküdtem mellé. Végre nyugodtnak éreztem magam. Nyakig betakaróztam, megpróbáltam mélyeket lélegezni, lassan beszívni a levegőt, majd még lassabban kifújni, ám teljesen csak Borka látványa nyugtatott meg. Ha magam miatt nem, legalább miatta lehetnék normális. Soha nem akartam rossz anyja lenni a tökéletes lányomnak. 
Alig tudtam elaludni. Összevissza kavarogtak a fejemben rosszabbnál rosszabb gondolatok. Azóta is hitetlenül álltam a dolog előtt. Mire elhitettem volna magammal, hogy Alex csak így akart rávenni egy laza dugásra, a szemem elé tárult a használt óvszer látványa. Ez mi, ha nem erőszak?
Reggel olyan voltam, mint akit agyonvertek, már csak a lila foltok hiányoztak rólam. Lehet, mindenki jobban járt volna, ha tényleg agyonver valaki, mondjuk anyám. Tudom, hogy titkon az a legnagyobb vágya, hogy végre felpofozzon. Már bőgni sem tudtam, annyira szégyelltem magam. A legrosszabb, hogy tényleg nem tudtam semmit felidézni az éjszakából. Semmit. Hogy a fenébe tudtam magam jól érezni valaki mással, aki nem Ő, de még a közelébe se érhet? Várjunk csak! Tehát megcsaltam a gyerekem apját? De hogy csaltam volna meg, amikor soha nem is voltunk együtt? Innentől elkezdte szétmarcangolni az erkölcstelen testemet a bűntudat, úgyhogy biztos voltam benne, hogy öngyilkosságot kell elkövetnem.
Egy egész héten át ezzel az ocsmány, gyomorforgató, hányingerkeltő tudattal kellett élnem. Végképp megbolondultam volna, ha Zoé nem látogat haza. Örömmel mondta el, hogy Laura a megfelelő ember a helyettesítésre, így őt bízta meg az üzlet vezetésével, míg helyreáll az életünk. Gondoltam, az enyém már sosem fog, és őszintén elmeséltem neki mindent. Zoé arcára egyből kiült a csalódottság és az undor.
– Azóta beszéltél Alexszel? – kérdezte.
– Dehogy. Nem is vagyok rá kíváncsi.
– Arra még nem gondoltál, hogy direkt csinálta? Mármint, hogy direkt itatott le?
– Először én is erre gondoltam, de aztán rájöttem, hogy kizárt, mert amikor elárultam neki, hogy nem emlékszem semmire, kiakadt. Nyilván meg akart már kapni, de nem így. Ebben biztos vagyok – magyaráztam.
– Akkor beszéljétek meg!
– Mit kellene ezen megbeszélni? – nevettem fel keservesen.
– Sosem gondoltál még arra, hogy te meg ő?
– Nem! Csak barátok vagyunk.
– Alex ezek után nem barátként fog rád tekinteni – suttogta, mintha ezzel valami óriási titkot fedett volna fel.
– Én is ettől félek.
– Ha működik a barátság, miért ne működne a párkapcsolat?
– Ez nem ilyen egyszerű, Zoé – sóhajtottam. – Gyere, pakoljunk inkább, mert sose végzünk!
A barátnőm szobája felé vettük az irányt, ahol akkora doboz torony állt, amekkorát életemben nem láttam. Borka szaladt utánunk, és rögtön a különálló dobozokban kezdett el turkálni. A legnagyobb veszélybe akkor kerültünk, amikor megtalálta Zoé sminkes táskáját. Aranyos volt, jókat derültünk rajta, mert mindent el kellett magyarázni neki, viszont amikor letekerte az alapozó tetejét, már egyikünk sem vigyorgott.
– Tekerd rá vissza, és tedd is vissza a helyére, kérlek! – kérlelte a barátnőm.
– Megszagolom – mondta, miközben vágta ránk a fejeket.
Két kézzel nyomta a tubust, amiben a világ legfolyékonyabb alapozója volt elrejtve. Szagolgatta, majd addig-addig nyomkodta, míg a drága termék fele az ágyon landolt. Hiába törölgettük, alig akart eltűnni a folt. Túl finoman szólhattunk rá, hiszen a körömlakkok is felkeltették az érdeklődését. Zoé erőt vett magán, leült mellé, és azt kérdezte, hogy: – Milyen színű körmöket szeretnél?
– Pirosat, mint anyáé – válaszolta.
– Imádlak! Erről jut eszembe, hogy meg kell kérdeznem anyát, hogy ő hova jár körmöshöz.
– Vele sem beszéltél azóta? – Olyan furán nézett rám Zoé, mintha természetellenes lenne, hogy haragban vagyok anyámmal.
– Borival beszélt telefonon, én arra várok, hogy megnyugodjon – nevettem.
Hamar elkészült a manikűr, aminek Bori nagyon örült, így meg sem tudta várni, míg minden körme megszáradt, és akaratán kívül újra összekente Zoé takaróját.
– Remélem, nincs több lakkod és sminked – hebegtem.
– Talán akad még valamerre – suttogott röhögve.
Az incidens után hamar befejeztük Zoé szobáját, így már tényleg csak pár darab apróság hiányzott ahhoz, hogy teljes egészében otthonos legyen az új házunk. 
A másik gondol az volt, hogy májustól várt a munka, amihez vendégek is kellettek, és fogalmam se volt, hogy hogyan fognak reagálni a helybeliek, ha telerakom hirdetésekkel a közösségi oldalakat. Vendégem nem volt egy darab sem, a munkától pedig totál elszoktam, úgyhogy, ha erre gondoltam, a szorongás azonnal kopogtatni kezdett az ajtón, hogy engedjem be. Egy szerencsém volt, mégpedig csupán az, hogy apa megígérte, hogy mindent elintéz a etalonnak kapcsolatban, így csak azt kellett kitalálnom, hogy milyen színű legyen a fal. 
Eltelt három hét a beköltözésünk óta. Ahogy teltek a napok, az undor elhatalmasodott felettem, Alex nem keresett, anyám szintén szart a fejemre, a szomszéd bige pedig többször lebukott előttünk. Megbeszéltük Zoéval, hogy be fogunk szólni neki, ha még egyszer meglátjuk, hogy leskelődik. Ennél gusztustalanabb dolgot el sem lehet képzelni.
Egy hideg vasárnapi napon, Zoénak nem volt kedve nagy dolgokat véghez vinni, így nekiállt kókuszkockát sütni. Borka természetesen segíteni akart, engem meg rohadtul hidegen hagyott a süti, hiszen még mindig nem volt étvágyam. Ketten ügyködtek az édességen, míg én a kanapén fekve böngésztem a neten.
Váratlanul a barátnőm felkiáltott: – Vigyünk át sütit a szomszédoknak!
– Remélem, allergiásak a kókuszra.
– Ne legyél már ilyen! Lassan egy hónapja lakunk itt, de még nem is láttuk az egész családot.
– Én valahogy nem is szeretném. Az a luvnya minden lépésünkről tud. Azt is tudja, hogy te épp sütsz – nevettem.
– Akkor majd én viszek nekik, ha te még erre sem képes – dünnyögte, én pedig legyintettem egyet.
Eddig annyit tudtunk meg a szomszédokról, hogy a megfigyelő gádzsi egyidős lehet velünk, az idősebb nő valószínűleg az anyja, a tíz év körüli fiú pedig a gádzsi öccse, de az is lehet, hogy a gyereke.
Kereken egy óra múlva már a szomszédok kapuja előtt ácsorogtunk, mint két hülye. Zoé kezei majd megfagytak, míg a tányért szorongatta, de megérdemelte. Hiába nyomtuk a csengőt, nem jött ki senki.
– Nincsenek itthon, úgyhogy mehetünk is! – mondtam kedvetlenül, majd léptem kettőt, és vártam, Zoé mikor indul meg.
A szomszédjaink ajtaján eddig nem látott fény szűrődött ki, ezért a barátnőm mérgesen utánam szólt. Visszább mentem, miközben a kémkedő bige lépteti figyeltem. Ahogy közelebb ért, nyilvánvalóvá vált, hogy egyáltalán nincs jó passzban. Az arcára volt írva, hogy most az egyszer nem kíváncsi ránk.
– Sziasztok! – köszönt kamu mosollyal az arcán.
– Hoztunk egy kis sütit. Örülnénk, ha elfogadnád! – vigyorgott Zoé.
– Köszönjük, nagyon aranyosak vagytok! Nincs kedvetek bejönni?
– Ha nem zavarunk, miért ne? – vigyorgott tovább a barátnőm.
– Milyen hülye vagyok, be sem mutatkoztam! Annyira szétszórt vagyok, és amúgy Gréta! – nevette el magát.
Nem mondom, hogy nem volt ciki a helyzet, viszont végre fény derülhet arra is, hogy Gréta miért mustrán minket állandóan. Valamiért azt éreztem, hogy távol kell tartanom magam tőle, mert az egész kisugárzása irritáló volt. Tény, hogy Gréta, a maga 155 centijével, jól nézett ki. A festett, egyenes fekete haja az apró vállára omlott, a dekoltázsa még tőlünk, nőktől is minden figyelmet megkövetelt, a pirosra festett ajkai pedig azt sugallták, hogy szingli.
– Éppen a kisfiammal tanultunk, de sajnos nem megy neki az angol, én meg nem tudok már annyira, hogy elmagyarázzam neki. Errefelé inkább németül beszélnek az emberek, olyan ritkán kell megszólalnom angolul – panaszkodott.
– A fiad? Ő a fiad? – pislogtam. – Meg voltam róla győződve, hogy az öcséd – nyögtem be végül.
– Nem te vagy az első, aki ezt mondja.
– Hány éves vagy, ha szabad ilyet kérdezni? – Állt meg mellettem döbbent arccal a barátnőm. 
– 26, és 16 voltam, amikor Kevin megszületett – válaszolta tök lazán. Titkolni sem tudtuk volna az érzéseinket, amire Gréta nevetve reagált: – Mindenki ilyen fejet vág, amikor ezt elmondom.
– Azt hittem, hogy én szültem fiatalon – röhögtem kínosan.
– Mennyi idős voltál? Olyan szép a kislányod! Hihetetlen, hogy csak egyszer láttam az apját – vágta rá. Sokkot kaptam.
– 24 voltam, Borka most volt kettő, és szerintem egyszer sem láttad az apját.
– Jaj, ne haragudj! Azt hittem, hogy az a srác az apja, aki körülbelül három hete volt itt.
– Á, nem… – csuklott el a hangom. – Az angolról meg annyit, hogy szívesen segítek a fiadnak, ha gondolod – mosolyogtam.
– Az nagyon jó lenne, mert nagyon nehezen boldogulunk!
Bemutatkoztam a kisfiúnak, aki miután furcsán megbámult, elárulta a nevét, aztán megmutatta, mit tanulnak éppen. Kellett neki egy kis idő, mire feloldódott, ami persze nemi is csoda, mert én sem vagyok nyugodt a saját jelenlétemben. Amíg a többiek beszélgettek, meg is oldottunk pár feladatot. Kevin könnyedén megértette, mit kell csinálni, csak egy kis biztatásra volt szüksége. Borka Zoén lógott, míg tanítóként tevékenykedtem, így könnyebb volt segíteni. Olyan dolgokat hallottam meg a beszélgetésükből, melyektől totál elképedtem. Gréta anyukája éppen dolgozott egy közeli szállodában, így vele nem találkoztunk. Az elmondottak alapján sokat dolgozik.
Miután megoldottunk minden házi feladatot, Gréta borzasztó hálás volt.
– Máskor is szívesen segítek, csak szóljatok! – mosolyogtam.
– Szükség lesz rá, előre látom! Köszönjük még egyszer! – mondta, majd nem sokkal később elköszöntünk egymástól.
Egészen a bejárati ajtónkig tudtunk kussban maradni. Torkot fojtogató, karmát felélénkítő véleményünk volt Grétáról.
– Hogy tudott egy gyerekből kibújni egy gyerek? – akadtam ki.
– Hát, ez az! Hallottál mindent?
– Nagyjából, igen. Ha megszült Bea, tarthatunk egy szingli mamis bulit.
– Baszd meg! – röhögött.
Hát, ő is egyedül neveli a gyerekét, bár a hallottak alapján, az anyukája rengeteget segít neki. Felváltva vigyáznak Kevinre, mert egyébként Gréta is dolgozik. Mintha azt emlegette volna, hogy egy étteremben pultos. Nem voltam elájulva a szomszéd Hófehérkétől a leskelődés miatt, de ha jobban belegondolunk, csak kíváncsi volt arra, hogy kik lehetnek az új szomszédai.
Már kezdtem megfeledkezni a legutolsó baklövésemről, mire Alex felhívott, hogy találkozzunk. Annyira lüke voltam, hogy azt javasoltam, jöjjön át. Talán mindenre számítottam, csak arra nem, ami azután történt. Amikor megérkezett nem is próbált közeledni felém. Abban a hitben voltam, hogy készpénznek veszi, hogy lefeküdtem vele.
– Így, hogy nem voltál magadnál, nekem ez az egész semmit sem jelent – röhögött.
– Komolyan? Te tényleg nagyon Ikrek vagy!
– Ne gyere nekem a hülye horoszkópokkal!
– A te hülye horoszkópoddal van baj – mosolyogtam.
– A viccet félretéve, tényleg nem érdekel, hogy mi volt köztünk, ha a részedről homályos az egész. Nekem bejött a dolog, de ez most nem számít – magyarázta tovább.
– Örülök.
– Azt viszont a mai napig nem értem, hogy mi a bajod ezzel. Ha jól tudom, szingli vagy.
– Jól tudod – válaszoltam határozottan.
– Akkor mi a baj? Barátság extrákkal?.
– Na, ez az, ami nekem nem jön be.
– De miért? Néha-néha átjövök, lerendezzük egymást, aztán hazamegyek.
– Nekem pont nem erre lenne szükségem – ráztam a fejem.
– Felőlem lehet ebből egy rendes kapcsolat is.
– Kösz, hogy felajánlottad.
– De nem élsz a lehetőséggel, tudom – vágta rá kedvetlenül .
Itt abbamaradt a beszélgetésünk, nem akartam tovább vitázni vele. Felesleges körnek tartottam. Mivel Zoé nem volt itthon, Alexet kértem meg, hogy vigyázzon Borkára, míg letusolok.  Nem mondtam soha, de ők ketten mindig is bírták egymást. Hosszú percekig áztattam magam az égető vízben. Az érzés a pokol tüzéhez hasonlított. Ezt onnan tudom, hogy az elmúlt három évben többször megjártam az alvilágot, csak Sátán sem tudott elviselni, így mindig visszakényszerített a földre. Amikor végeztem, farkasszemet néztem a tükörképemmel, és azt suttogtam magamnak, hogy addig kell leállnom, míg le tudok.
A szobába belépve, megzavartam egy fontos tárgyalást, amit Borka és Alex folytatott. Istenemre mondom, hogy a gyerek a pontos másom. Külsőre nem, de a viselkedése ugyanaz. Egy igazi szörnyeteg lehetek. Váratlanul megcsörrent a telefonom a nappaliban. Rohantam, nehogy letegye az illető.
– Hallod, ezt nem akarom elhinni! – szólt bele Zoé.
– Mi a baj? – kérdeztem ijedten.
– Találkoztam Lacival. Hazakísért, minden ilyesmi, erre a lépcsőházban találkoztam a kedvenc öregasszonyoddal, aki olyanokat mesélt, hogy beszarsz!
– Miket zagyvált össze?
– Elmesélte, hogy Benjit napi szinten látja a ház körül. Leskelődik és fel akar csengetni.
– Ezt most nem mondod komolyan? Mikor esik már le neki, hogy végleg vége? Ez ijesztő.
– Szerintem is az. Remélem, ma este nem fog idejönni, mert agyonverem – mérgelődött.
Miután jól megmondta a magáét, elköszönt, hiszen elfáradt a munkában. Néha oda kell figyelnie az alkalmazottakra, hogy minden a helyén legyen. Szerencsére Laura mindent jól csinál, mindent kézben tart és nagyon megbízható. Benji pedig egy agyatlan gyökér.
Alex kérdezősködött, mert hallotta, hogy kiakadtam. Nagyjából elmeséltem neki Zoé sztoriját, aztán nekiálltunk rólam beszélgetni. Mindig én vagyok a téma, és már annyira, de annyira untam.
– Azon vagy, hogy elfelejtsd, nem?
– De – válaszoltam szűkszavúan.
– Akkor miért nem jössz el velem randizni? Csak egy randiról lenne szó. Először – nevetett.
– Pont nem veled randiznék, ha tényleg el akarnám felejteni.
– Mert nem is akarod. Ha a cigánygyerek kell, miért szenvedsz, miért erőlködsz? – gúnyolódott. – Nem szégyen ez, csak valld be.
– Rasszista vagy.
– Sosem voltam – húzkodta a vállát.
– Tudod, mit? Vigyél el randizni! – vigyorogtam. Amolyan gonosz vigyorral az arcomon bámultam rá, ő pedig totál ledöbbent.
– Most? – kérdezte.
– Igen, azonnal. Borkát majd bent hagyjuk az autóban, hova gondolsz? – nevettem.
A legelső gondolatom az volt, hogy már megint egy olyan dologba kevertem magam, amiből nem szállhatok ki győztesként. Pont vele fogok randizni? Pont ennek az egoista tahónak mondtam azt, hogy vigyen el valahova? Miért nem hagyott békén, miután megcsinálta a balhét?  Miért vagyok még ezek után is fontos neki? Miért akarta megbeszélni? Alex mitől ilyen magabiztos? Természetesen a nőknek imponál, ha egy férfi magabiztos, de ő túlmegy minden határon. Alex egy egoista farok, én pedig azt mondtam neki, hogy vigyen el randizni.
Miután hazament, majdnem elsírtam magam. Hibát hibára halmozok, ahogy anyám is mondta. Egy röpke pillanatra azt éreztem, hogy meg kell mutatnom a világnak, hogy képes vagyok elfelejteni életem szerelmét, és ha kell, így fogok bizonyítani. Alex ezerszer másabb, mint Ő. Két külön világ. Összevissza kavarogtak a gondolatok az okos fejecskémben. Alex pontosan tudta, hogy csak a bizonyítás miatt mentem bele a randiba, mégis olyan magabiztos volt.
Csak arra vágytam, hogy életem szerelme végre felhívjon, és újra szeressük egymást. Erre mit műveltem? Leálltam világ legnagyobb idiótájával, aki már egyszer megdugott, de úgy, hogy én épp önkívületi állapotban voltam. A pokolba már a férfiakkal, de inkább velem, amiért ekkora egy lúzer vagyok! Megnevelhettek volna annak idején a szüleim, mert ennek nem lesz jó vége. Talán egy próbát megér, és talán a randi után vissza is kerülünk a régi kerékvágásba. Máskor is vacsoráztunk már együtt, mégsem kérte meg a kezemet.
Éppen az utolsó cigimet szívtam a teraszon, amikor Alex felhívott. Egyáltalán nem számítottam a késői telefonhívásra.
– Hazaértem.
– Ennek örülök – válaszoltam kellő mennyiségű szarkazmussal.
– Szeretném, ha az első randi után lefeküdnél velem – röhögött.
– Miért, ki a tököm vagy te, hogy ezt kellene tennem?
– Majd meglátjuk. Jó éjszakát!
– Neked is! – nyögtem ki, majd hirtelen rányomtam a telefont, mielőtt válaszolt volna.
Ennyi erővel azt is kérhette volna, hogy hadd dugjon meg. Csak úgy. Bármikor. Miért kell körbekeríteni a lényeget olyan baromságokkal, mint például egy a randevú, ami nem két forintba fog kerülni. Alex tudja, hogy az igényeim az évek múltával egyre magasabbak lettek, éppen ezért nem fogom beérni egy sarki étteremmel meg pár szál rózsával.
Hányingerem lett a gondolattól, miszerint Alex végig azon fogja törni magát, hogy elcsavarja a fejemet. Láttam magam előtt, ahogy újra hülye leszek, ahogy újra megbolondulok egy egoista férfi mosolyától. Vonzom ezt a típust.
Üdvözlöm a kedves népet, Lotti vagyok és teljesen idióta!
Talán egy új fejezet készülődik megnyílni az életemben. Egy ideig úgy tűnt, hogy sikerül helyrehozni mindent, aztán jött ez az önelégült farok, akiben van valami, amire egyre kíváncsibb vagyok. Bárcsak tudnám, hogy mi ez a kísérteties, megbabonázó dolog.