6. fejezet ☼

Kisebb sokkot kaptam, amikor apám rontott be a nappalimba. Ilyen feldúltnak sosem láttam még ezelőtt.

– Te jó ég! Lotti, ne haragudj! – kiáltott kiakadva.

– Borka alszik, kérlek, halkabban akadj ki! – suttogtam kiabálva. – Hogy a fenébe kerülsz ide? Mi a baj? Anyával történt valami?

– Sziasztok! – mondta, majd közelebb lépett Márkhoz, hogy kezet fogjon vele.

– Sziasztok? – néztem rá furcsán. – Ugye, nem csak beköszönni jöttél éjnek idején?

– Nem, de nincs semmi baj. Majd holnap megbeszéljük – morgott az orra alatt.

– Tessék? Berohansz az éjszaka közepén, és azt mondod, hogy majd holnap megbeszéljük? Miféle apa vagy te?

– Gréta terhes – nyögte be.

Láttam rajta, hogy totál kétségbe van esve, én pedig nem akartam hinni a füleimnek. Percekig csak bámultuk egymást vagy éppen a padlót. Egy pillanatra elképzeltem, hogy milyen lesz megélni a III. világháborút.

– Mondd még egyszer – mondtam, miközben fogtam a fejemet.

– Gréta terhes – köhögött.

– Szent isten, ez másodszorra még szarabbul hangzik!

– Tudom, de… – magyarázkodott volna, ha nem szólok közbe.

– Apa! Téged ez miért zavar? A bútorok összeszerelésétől még senki sem esett teherbe. Fizikai képtelenség, hogy a sok jóságtól, ami belőled árad, terhes legyen valaki – pislogtam tovább.

– Beszéljünk érett felnőttek módjára, oké?

– Oké – válaszoltam, miközben észrevettem, hogy Márk számára egyre kellemetlenebbé válik a helyzet.

– Én el is mennék akkor haza – nyögte be Márk.

– Dehogy, maradj csak – mondogattuk neki.

Beszéljünk felnőtt emberek módjára, miközben az APÁM éppen arra akar felkészíteni, hogy valószínűleg lesz egy testvérem. Nem, ez semmiképp sem történhet meg. Gréta több emberrel beszélget éjszakánként, mindenkit illedelmesen meghallgat, aki csak betér hozzá. Fizikai képtelenség, hogy apám összehozott egy gyereket. Ilyen nincs!

– Beszélhetnénk akkor nyugodtan? – kérdezte.

– Totálisan nyugodt vagyok, te viszont annál idegesebbnek tűnsz.

– Tényleg megcsalom anyukádat, és tényleg abba akarom ezt hagyni – vallotta be, mintha nem tudtam volna.

– Mondd el még ötször. Hadd vegyem fel rögzítőre! Azt hitted, hogy nem egyértelmű?

– Még magamnak is rossz bevallani, hogy megint ilyet teszek – válaszolta szomorúan.

– Akkor hagyd abba a kavarást Grétával, és mondd el anyának, hogy milyen rossz kisfiú voltál. Úgyis megbocsát – tanácsoltam.

– Te megőrültél! Nem, nem fogom bevallani neki. Szeretném, ha te se mondanál semmit.

– Idáig falaztam neked! – akadtam ki. – Nem hagylak szarban, ha megszakítod a kapcsolatot vele.

– És mi van akkor, ha az a gyerek az enyém?

– Képtelenség. Lehet akár Alex gyereke is – húztam meg a vállam.

– Alexszel nincs köztük semmi.

– Naiv vagy, és nekem nincs kedvem vitatkozni.

– Hidd el, hogy sosem voltak együtt.

– Elhiszem, bár fényképes bizonyítékaim is vannak – szemétkedtem. Nem akartam neki rosszat. Sokkal inkább jót azzal, hogy végre felnyitom a szemét Grétával kapcsolatban.

Márk kiment a teraszra rágyújtani. Kellemetlen lehetett végighallgatni neki ezt a kisebb családi drámát. Percekkel később bejött, hogy közölje, hazamegy.

– Biztos? – kérdeztem szomorúan.

– Biztos – válaszolta, és megpuszilta a homlokomat.

– Apukám majd hazavisz – mosolyogtam. – Viszont a pólód rajtam van. Azt le kellene vennem, csak az apám itt ácsorog.

– Hagyjad, majd valamikor odaadod.

– Nem fogsz fázni?

– Dehogy – mondta, majd kaptam egy újabb puszit tőle.

Apa elindult, Márk utána, én pedig kikísértem őket. Vajon miről fognak beszélgetni útközben?

Nem tudtam aludni. Csak forgolódtam. Nem sűrűn szoktam imádkozni, ám ezúttal egész éjjel a Miatyánkot kántáltam. Nem tudtam és nem is akartam feldolgozni az apámtól hallott rémhíreket. Szinte biztos voltam abban, hogy a gyerekem apja újabb hónapokra eltűnt. Mintha a föld nyelte volna el, még csak egy üzenetet sem dobott, hogy mi van Borkával.

Borka pedig annál inkább érdeklődőbb volt. Minden reggel, sőt a nap 24 órájában azt kérdezgette, hogy mikor jön az apja. Ezt szerettem volna én is tudni. Márk sem keresett. Talán megsértődött, bár apa azt állította, hogy az autóút során csupa szép dolgokat mondott rólam. Nem értem, mire jó ez, hogy mindenki egyszer csak megszűnik létezni. Péntek este váratlanul felhívott a fentebb említett személy.

– Tudom, hogy nagyon magad alatt vagy, ezért arra gondoltam, hogy megismerhetnéd Ákost. Tegnap jött haza Belgiumból – mondta.

– Tőle jobb kedvem lesz? – kérdeztem kedvtelenül.

– Tuti.

– Miből gondolod?

– Akkor leegyszerűsítem… Eljössz velem holnap bulizni? Nyitva van a sétány.

– Ne haragudj, de semmi kedvem lemenni oda. Ezen kívül van még egy probléma, tudod.

– Otthon vagy? – kérdezte váratlanul.

– Aha – válaszoltam, ő pedig le is tette a telefont.

Rettentően meglepődtem, mert Borka tök örült Márknak. Valószínűleg ő jobban örült, mint én. A gyerek volt az egyetlen, akit el tudtam viselni magam körül. Tudom, hogy jót akar. Mindig mindenki jót akar, de ezekkel a jó akarásokkal nem megyek semmire. Az egyik csapás után jön a másik, reménytelen az egész. A teraszon ültünk, amikor meghallottam anyám magas sarkújának kopogását. Márknak dőlve néztem ki a fejemből. Annyira üres voltam. Egész héten vert az ideg, amiért anyám boldogan indult el otthonról apa mellől, hogy Borira vigyázzon. És nem mondhatok semmit.

– Sziasztok! – mondta érzelemmentesen.

– Csókolom! – nyögte be Márk, én meg csak integettem.

Anya Borkához sietett, majd valamiről sugdolózni kezdtek. Elképesztő dolgot mondhatott a mama neki, mert egyről a kettőre kicsattanó hangulatba került. Nekem nem akar valamit súgni? Lassú léptekkel haladt a pad felé, ahol ültünk. Lerakta az asztalra a Prada kis táskáját, majd egy ideig szótlanul bámultuk egymást.

– Mit mondtál neki? – kérdeztem kedvetlenül.

– Nagyon fáradtnak tűnsz, szóval arra gondoltunk apáddal, hogy Borka holnap este nálunk fog aludni, aztán vasárnap reggel elindulunk az állatkertbe – ecsetelte.

– Ennek örült ennyire? Tök szar, hogy szó nélkül itt hagyna.

– Tudod, hogy ez nem egészen igaz – rázta a fejét.

Márk fogta magát, és elindult Borka felé. Fogalmam sincs, hogy mit művelt a gyerek a fűben, azonban ehhez a valamihez Márk is csatlakozott. Gondolom, nem akarta hallgatni, ahogy vitatkozom anyámmal. Ennyire nem lehetek kiszámítható.

– Nem vagyok fáradt – háborodtam fel.

– Akkor mondd el, hogy mi a bajod – parancsolt rám.

Hirtelen nem tudtam, hogy melyik problémával álljak elő, ám egy pillanatra sem hazudtam, amikor elkezdtem mondogatni, hogy:

– Kurvára felkavart a múlt hétvége, és látod, azóta nem is keresett. Hazudott megint. Közben itt van ő. Olyan tökéletes lenne – sóhajtottam, miközben Márkra mutattam.

– Keresni fog, emiatt ne legyél ennyire magad alatt – mosolygott. – Miért úgy mondtad, hogy tökéletes lenne? – kérdezte óvatosan.

– Szerinted összejönne egy olyan lánnyal, aki ennyire labilis? Nem is akar komoly kapcsolatot.

– Mármint veled nem, vagy egyébként?

– Egyébként.

– Szóval akkor tényleg nem vagytok együtt? – nézett rám értetlenül.

– Amióta megismertem, azóta hangoztatom, hogy nem vagyunk együtt. Barátok vagyunk – sóhajtottam. – Szeretem, de nem olyan értelemben. És ezt ő is így gondolja.

Megzavarta a tárgyalást az az ember, akiről egy perc alatt több szó esett, mint a megengedett mennyiség.

– Rossz rád nézni. Kérlek, gyere el velem holnap bulizni! – kérlelt anyám előtt.

– Na, hallod, menjetek el valahová, Borka úgyis nálunk lesz! – reagált anyám, én pedig szóhoz sem jutottam.

– Te is tudod, hogy nem szeretek bulizni – forgattam a szemeimet.

– Igen, de akárhányszor elküldtelek a csajokkal is, tök jól érezted magad! – biztatott, holott pontosan jól tudta, hogy ez sose volt így. – Egy percig sem aggódom érted. Tudom, hogy eszedbe se jutna inni vagy valami ilyesmi – dobta hátra a haját.

Vajon tőle örököltem ezt a töménytelen szarkazmust és a majomkodást? Persze, hogy nem jutna eszembe alkoholt inni, a többi szarról meg szót sem ejtek. Ha olyan helyzetben vagyok, akkor minden tudatmódosító nélkül is jól szoktam érezni magam. Annyira erőlködtek, míg belementem. Márk annyira örült, hogy meggondolatlanul lesmárolt. Sokkot kaptam, de nem csak én, hanem látszólag anyám is. Mosolyogtam, mint egy szerencsétlen, ő pedig visszament Borkához.

– Mégis szerelmesek vagytok? – nevetett anya.

– Nem tudom. Nem hinném – folytattam a vigyorgást.

– Még mindig meg tudnám ölni.

– Ühüm – hümmögtem, miközben erőteljesen szuggeráltam.

– Lehet, hogy rossz ötlet, hogy vele mész bulizni.

– Ühüm – bámultam tovább.

– Itt vagy? – pattant fel a padról anya.

– Hol lennék? – nevettem.

– Remélem, nem lesz semmi baj. Elkezdtem aggódni.

– Lemegyünk a sétányra, aztán hazajövünk. Mi baj lehetne? – kérdeztem tök komolyan.

– Hadd ne kezdjem el sorolni – rázta meg a fejét, majd bement a házba.

Együtt vacsoráztunk. Borka szó szerint leszarta anyát és még engem is. Nem is gondoltam volna, hogy Márk ennyire szereti a gyerekeket. Simán megértették egymást, és ennek láthatóan anya is örült. Persze még mindig nehezére esett elviselni, de a kényszer nagyúr. Kénytelen volt elfogadni, hogy Márk… Fogalmam sincs. Míg anya Borkát fürdette, kettesben lehettünk.

– Ne haragudj, amiért anyád előtt adtam egy puszit, csak gecire örülök, hogy eljössz velem – mondta vigyorogva.

– Nyelves puszi? – kuncogtam.

– Ööö… Hogy is volt? – kérdezte.

Azonnal vettem a lapot, úgyhogy megcsókoltam. Annyira jó volt, de abbahagytuk, amikor meghallottuk nyitódni az ajtót. Tartottuk a tisztes távolságot. Mivel anyáék a gyerekszoba felé vették az irányt, gyorsan feltettem egy nagyon fontos kérdést.

– Nagyon gáz volt apám, amikor hazavitt?

– Egyáltalán nem.

– Miről beszélgettetek?

– Megkíméllek minden rossztól, és nem mondok semmit, inkább hazamegyek – simogatta meg az arcom. Nem szóltam semmit, csak berohantam a szobámba. A pólójával a kezembe tértem vissza.

– Életmentő volt – mosolyogtam, miközben nyújtottam felé.

– Kösz.

– Elkísérlek a kapuig, de várj, szólok anyának.

A kapuban újra megkérdeztem, hogy miről beszélt apával.

– Majd elmondja ő, ha akarja, de amúgy semmi komoly. Ne legyél ennyire odáig. Aludj jól, holnap úgysem fogsz – mondta, majd lenyomott egy puszit a számra.

– Kapd be! Jó éjszakát! – nevettem.

Borkával feküdtünk az ágyban. Végre kettesben voltunk, és a megszokott rutinunkat követve fetrengtünk az ágyamban.

– Mit kerestetek Márkkal a fűben? – kérdeztem sejtelmesen.

– Bogarat – válaszolta.

– Hű, de király! Bírod őt?

– Aha – vigyorgott.

– Asszem, én is – mosolyogtam.

Olyan jó volt érezni. Mindennél jobban szeretem. Megnéztünk egy mesét, és mindketten hamar elaludtunk. Amikor az állatkertről és az ott alvásról beszélgettünk, majdnem elsírtam magam. Szörnyű érzés, amikor a gyereked szó nélkül faképnél hagy. Azzal nyugtattam magam, hogy úgyis hiányozni fogok neki, mégiscsak én vagyok az anyja. Rohadtul elcseszett vagyok, egy igazi csődtömeg, de az anyukája. Én nem vagyok pótolható. Hatalmas a szerelem kettőnk közt. Ő úgy szeret, ahogy vagyok. Örülnöm kellene, amiért jelenleg nem vagyunk összenőve? Egyáltalán nem örülök. Szegényt egészen pici kora óta másra kellett bíznom, ám kénytelen voltam dolgozni. Ennek az egyik pozitív hatása az lett, hogy szinte mindenkivel jól érzi magát, a másik pedig a pénz, de az nem igényel különösebb magyarázatot. Anyám feltételezése nem volt éppen helytálló. Nem a gyerek szívja le az energiámat, hanem pont, hogy ők. Apa miatt kőkeményen tartanom kell a hátamat és a számat is. Sokszor összevesztem már a szüleimmel, sokszor bántottak meg és okoztak fájdalmat, de ennél szarabbat még Grétának sem kívánnék. Nehezen beletörődtem, hogy apa a szemem előtt csalja anyát, viszont erre még én sem számítottam. Pontosan tudom, milyen rossz, ha ilyen körülmények közt lesz valaki terhes. Félreértés ne essék, nem sajnálom azt a luvnyát, csak jól ismerem a helyzetét. Mi van, ha apának semmi köze ehhez, hanem Alex műve ez a kisbaba? Ennek tudatában hunytam le a szemeim, bár nem sokat aludtam. Borisz boldogan ébredt velem ellentétben. Izgatott volt, amiért a nagyszülei elviszik az állatkertbe.

Délután Bea felhívott. Ez még anyám érkezése előtt történt. Örömmel újságolta, hogy már több, mint valószínű, kisfia lesz. Megkérdezte, hogy átjöhet-e egy kicsit beszélgetni. Természetesen igennel válaszoltam, mert talán a barátnőm önt majd egy kis lelket belém, miután Borka lelép. A gyerekem az egész szobáját elvitte volna, ha nem szólok rá.

– De anyuka, ez is kell! – nyávogott.

– Anyuka? – röhögtem, ő pedig egyre csúnyábban nézett rám.

Imád öltözködni, imádja a csajos dolgokat. Volt kitől tanulnia, nem? Anya és Bea szinte egyszerre parkoltak le a ház előtt. Anyám úgy jött be, mint egy igazi díva, szegény Beán pedig látszott, hogy egyre nehezebb a pocakja. Hát, szar, de addig jó, míg bent van az a gyerek. Higgyetek nekem!

– Kész vagy, életem? – simogatta meg Borka arcát anya, miközben úgy nézett rám, mint akit megölne.

– Ühüm, de anya nem engedi, hogy vigyem azokat – mutatott az ágya felé, ami telis-tele volt játékokkal.

– Jaj, anyád már csak ilyen! – nevetett fel, de a szemeivel még mindig meggyilkolt volna.

– Miért kellene annyi szart magával vinnie? – kérdeztem mérgesen.

– Hagyj már egy kis teret ennek a kislánynak.

– Nincs kedvem vitatkozni – vágtam rá.

Anya könnyelműen elköszönt tőlem, én pedig alig akartam elengedni a gyereket. Tudtam, hogy bele fogok őrülni a hiányába.

– Ha hiányzom, akkor csak mondd a mamának, hogy hívjon. Oké? – néztem rá könnyes szemekkel.

– Inkább vigyázz magadra, és ne csinálj semmi rosszat. Biztos, hogy Márkkal akarsz menni? – kérdezte mérgesen anya.

– Ha egyszer ő hívott el, nem mehetek valaki mással. Vigyázni fogok, és kérlek, ti is vigyázzatok magatokra!

– Jó legyél! – mondta, majd megölelt. Alig akartam elengedni Borkát. Már Bea szólt rám nevetve, hogy:

– Megfojtod azt a gyereket!

– Már most hiányzik – integettem nekik.

Megvártuk, míg elmennek, aztán a barátnőm rá is tért a lényegre.

– Végül is akkor most ti jártok? – kérdezte kíváncsian.

– Kivel? – néztem rá furcsán.

– Kivel? Hát, Márkkal!

– Dehogyis! Nem, csak elhívott bulizni, mert a haverja hazajött fogalmam sincs, hogy honnan, és meg akar ismerni, meg amúgy is történt egy olyan dolog, amiről jobb lenne, ha elterelném a figyelmem.

– Mi történt?

– Apa valamelyik este berohant hozzám, hogy Gréta terhes. Viszont az tök megnyugtató, hogy Alexszel is együtt van, szóval lehetséges, hogy ő a gyerek apja.

– Ezt most nem mondod komolyan? Ilyen előfordulhat? Ez egy rossz vicc! – akadt ki.

– Ne is mondd – mondogattam, közben rohantam a konyhába, mert elkezdett csörögni a telefonom.

Reménykedtem benne, hogy anya keres Borka miatt. Simán lemondtam volna az esti bulit, ha a gyerek úgy döntene, hogy hazajön. Aztán fennakadtak a szemeim, mikor megláttam, hogy Alex nevét jelzi a telefon.

– Ki az? – kiáltott Bea.

– Alex. Nem veszem fel!

– Na, vedd csak fel, és hangosítsd ki! – parancsoltam rám.

Pár másodperc vacillálás után felvettem. Elég kitartóan csörgött.

– Mit akarsz? – szóltam bele kedvesen.

– Csak a fejedhez akartam vágni, hogy Grétával nagyon jól haladnak a dolgaink.

– És ez engem miért érdekelne?

– Hatalmas híreim vannak számodra.

– Még mindig nem értem, hogy miért érdekelne bármi, ami veletek kapcsolatos.

– Tudod, te még arra sem voltál képes, hogy felvállald, hogy együtt vagyunk, viszont Grétával gyerekünk lesz. Ő sokkal alkalmasabb mindenre, mint te – hencegett.

– Büszke vagy magadra, amiért össze tudtál baszni egy gyereket? – nevettem. – Nem tudom, hogy miről beszélsz. Sosem voltunk együtt.

– Igen, büszke. És képzeld, lehet, hogy szomszédok leszünk. Boldog vagy, ugye?

– Durva. Nem is tudom, hogy apám hogyan fog átjárni a barátnődhöz, ha mindig itt leszel.

– Hagyd már ezt abba! Apád meg Gréta között sosem volt semmi! – jelentette ki idegesen.

– Legalább annyi volt, mint régebben köztünk.

– Nem tudsz keresztbe tenni nekünk, hiába erőlködsz.

– Nem akarok. Nekem mindegy, hogy hány pali jár a szomszédba.

– Te sem panaszkodhatsz, csak fogalmam sincs, hogy hozzád miért mennek egyáltalán. Egy nulla vagy, akármelyik szemszögből is nézem a dolgokat – röhögött.

– Mégis egy szavamba kerülne, és a lábaim előtt hevernél.

– Aha, megvárhatsz. A gyereked apja vajon miért kerül messziről? Mert tényleg egy semmi vagy. Márknak is csak azért kellesz, hogy legyen kit baszogatni.

– Tiszta sor, és most mi a bajod velem tulajdonképpen? Azt mondasz, amit akarsz, a gyerekhez pedig gratulálok. Reméljük, nem a születendő kis testvéremnek örülünk ennyire. Szia! – köszöntem el, és rányomtam a telefont. Nem akartam az idegesség bármely jelét mutatni, de nem jött össze.

– Ne hagyd, hogy ez a gyökér felidegesítsen! – szólt Bea. – Hadd örüljön a gyereknek és a kapcsolatának.

– Nem idegesített fel, csak fogalmam sincs, hogy miért néz le ennyire. Ő ugyanolyan nulla, mint én, miért vág fel? Grétának nem kellett kétszer mondani, hogy feküdjön le vele, én meg egy barom voltam, amiért túl közel engedtem magamhoz. Évekig csorgatta a nyálát utánam.

– Tudom, éppen ezért ne vedd magadra a sértegető szavait!

– Nem is – vágtam rá, majd kimentem a teraszra rágyújtani.

Azt éreztem, hogy az egész univerzum ellenem van. Adná az ég, hogy Alex csinálta a babát. Sokkal nyugodtabb lennék, ha ezt biztosra tudnám. Igaza volt Márknak és még anyának is. Ki kell kapcsolódnom, különben megbolondulok. Egy óra múlva elkezdtem készülődni. Beával jól kiveséztük a jelenlegi helyzetemet, és ez sokat segített. Éppen annyit, mint az, hogy a barátnőm segített kivasalni a hajamat.

– Szerinted mikor kopik le ez a színező? – kérdeztem értetlenül.

– Nem tetszik?

– De, csak hiányzik a természetes hajszínem.

A szekrényem előtt állva estem igazán kétségbe. Fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel. Kutattam pár percig, míg a kezem ügyébe került egy szett, amiről ostoba emlékek jutottak eszembe.

– Erre emlékszel? – néztem Beára mosolyogva.

– Jaj, igen! Ariana lánybúcsúján volt rajtad.

– És akkor este nagyon ránk hoztad a frászt – nevettem.

– Többször is előfordult. Sajnálom!

– Legalább nem volt unalmas egyik nyarunk sem – vigyorogtam tovább.

Későre járt, viszont a megfelelő ruhát még mindig nem találtuk meg. Egy farmert sikerült felhúznom, ám a felsővel nem voltam tisztában. Nagyon bele voltunk bújva a szekrénybe, azt sem vettük észre, hogy Márk bejött a szobába.

– Így jössz? – kérdezte nevetve. Megfordultunk Beával, és csak röhögtünk. Mindketten infarktus közeli élményben vettünk részt, azt valljuk be. Esztétikus látvány lehettem félig a szekrényben egy szál melltartóban és farmerben.

– Korán van még, nem? – köhögtem, miközben a karommal takargattam a felsőtestemet.

– Tíz múlt tíz perce, és azt beszéltük meg, hogy tízre érted jövök.

– Ne már! Jól elbeszélgettük az időt! – szólalt fel Bea, majd kapkodni kezdett, mint aki elkésik valahonnan. – Megyek!

– Rendben, csak várj, felveszem ezt, hogy ki tudjalak kísérni – mondtam, miközben magamra erőltettem egy hatalmas pólót.

A kapuban megállva sóhajtottam egy nagyot, és feltettem a nagy kérdést.

– Szerinted ez nagyon gáz volt?

– Micsoda? – nevetett.

– Mindegy. Szerinted tetszeni fogok neki úgy, hogy egyelőre ötletem sincs, hogy mit vegyek fel? – kérdezősködtem tovább.

– Őszintén? Melltartóban is nagyon tetszettél neki – kuncogott.

– Melltartóban nem mehetek bulizni – akadtam ki. – Köszönöm ezt a délutánt! – mondtam, majd szorosan megöleltem, már amennyire a helyzete engedte.

Jólesett kiönteni valakinek a lelkemet. Sokkal jobban éreztem magam, mint előtte, pedig azt se felejtsük el, hogy Alex csúnyán leoltott. Azt a gyökeret egyszer megölöm. Félve mentem vissza a szobába. Úgy éreztem magam, mintha egy amerikai romantikus filmben lennék. Úgy is viselkedtem, mint egy 16 éves csitri, akit a suli legmenőbb fiúja hívott el bulizni.

– Fordulj el, légy szíves! – kértem, miközben újra beálltam a szekrény elé.

– Ne szórakozz már! – röhögött.

– Fordulj el, mert le akarom cserélni ezt a hat számmal nagyobb pólót valami másra!

– Miért zavar, ha melltartóban látlak? – nézett rám furcsán. – Anélkül amúgy is jobban tetszel.

Éreztem, ahogy vörösödik az arcom, majd hátat fordítottam neki, és ledobtam a pólót. Visszagyűrtem a szekrénybe a száz másik mellé. Leguggoltam, hogy megnézzem, mi a kínálat lejjebb. Fel se tűnt, hogy Márk végig videózza a seggemet. Egyfolytában kaptam az értesítőt, hogy videót küldött.

– Meddig szarakodsz? – kérdezte, én pedig röhögtem a felvételeken. Amint kimondta, megpillantottam egy neon zöld színű, mélyen kivágott, passzolós felsőt.

– Baszki, ebből majdnem kilóg a hasam – húztam fel a szemöldököm. – De legalább illik a körmeimhez, és van ilyen színű szőrös papucsom is.

– Annyira jól nézel ki, hogy mindjárt nem megyünk sehova – kacsintott.

– Hát, köszönöm – nevettem, majd közelebb mentem hozzá. Azonnal elkezdte simogatni a hátsómat. Nagyon-nagyon felcsigázott, így beleültem az ölébe, és úgy csókolóztunk. Váratlanul megszólalt a telefonja, és hiába löktem arrébb, felvette. Nem igazán értettem, hogy miért a FaceTime-on keresi a legjobb barija, meg azt sem, hogy miért a melleimet kellett mutatni végig a kamerába, amikbe Márk szinte bele volt bújva. Ákos erőteljesen kijelentette, hogy nem hajlandó tovább várni ránk, és nekiáll inni.

– Elindulunk – mondta, majd kinyomta. Természetesen még szerelmeskedtünk egy ideig, mire újra megszólalt a telefonja. Leszálltam róla, és mutogatni kezdtem, hogy induljunk.

– Nem szoktak elutasítani, és ez nagyon fáj – röhögött.

– Nem is szándékos, csak Ákos mérges lesz, ha nem érünk oda minél előbb.

– Tíz percet kérek!

– Gyere már! – kiáltottam, miközben egy kicsi táskát teleraktam minden szarral. Főként pénzt gyűrtem bele, kézfertőtlenítőt, cigit és egy csomó zsepit. A rengeteg zsepi azért kellett, mert sejtettem, hogy bőgni fogok az este folyamán.

Útközben lőttünk egy szelfit, amit egyenesen anyukámnak továbbítottam. Két szívecskét küldött válaszul. Meglepődtem, amiért azonnal reagált, ezért gyorsan felhívtam. Elmondta, hogy minden rendben van és volt Borkával, és a lelkemre kötötte, hogy túlságosan ne engedjem el magam, ha lehet. Nem is akartam. Végül úgy döntöttem, hogy Arianak is elküldöm a képet. Nem vártam meg a válaszát, inkább beledobtam a telefont a táskámba. Végig úgy sétáltunk, hogy fogta a kezemet. Egy pillanatra sem engedte el. Nem hagyott nyugodni a hívás Alextől, ezért néhány szóban megemlítettem.

– Kaptam némi pozitív megerősítést apámmal kapcsolatban – kezdtem.

– Kitől és mi az? – kérdezte érdeklődően.

– Alex felhívott, hogy dicsekedjen. Szentül hiszi, hogy az övé a gyerek.

– Alex az a gyökér, aki megzavarta az első randinkat, nem?

– Pontosan. Ja, meg azt is mondta, hogy egy nulla vagyok, amiben lássuk be, van egy kis igazság.

– Miért lennél az, és egyáltalán miért hallgatsz rá? – kérdezte mérgesen, miközben megszorította a kezemet.

– Nem tudom, de tényleg sokszor úgy érzem, hogy nem érek semmit. Egy csődtömeg vagyok, aki mindent elront – magyaráztam.

– Nem így ismertelek meg. Jobb, ha tudod, hogy mostanában ennyire senki sem fogott meg.

– És amúgy engem sem – mosolyogtam. Komolyan randinak nevezte azt a kőkemény baszást? Aztán még azt is benyögte, hogy nagyon megfogtam valamivel. De vajon mivel, mikor Alex minden szava a színtiszta valóságot mutatta be? Úgy sétáltunk, mint egy szerelmes pár. Lehet, hogy egy kicsit belezúgtam. Egyáltalán nem siettünk, pedig Márkot már ezerszer hívta a legjobb barátja. El voltam kenődve, és rossz előérzettel vágtam neki az estének. Fogalmam sincs, mi a neve annak a vízipipás helynek, de ott ücsörgött Ákos és néhány csaj. Az a bizonyos szőke göndör hajú, tetovált srác azonnal rohant felénk, amint feltűntünk a tömegben.

– Letti, te egy bombázó vagy! Sokkal jobban nézel ki, mint a kamerában! – ordította, majd szorosan megölelt.

– Lottinak hívják – röhögött Márk.

– Persze-persze, na, de gyertek már! – ordibált tovább, miközben megfogta a kezem, hogy közelebb húzzon az asztalukhoz. Először rohadt gáznak éreztem magam. Annyira nem voltam közéjük való. A négy csajon összesen volt annyi ruha, mint rajtam. Irtózatosan jól néztek ki, kicsit sem takargatták idomaikat. És akkor még én kaptam azt a bókot, hogy bombázó vagyok! Hol vagyok én ezekhez a csajokhoz? Ákos énekelt, kiabált és ülve táncikált. Egyszóval nagyon jól érezte magát, velem ellentétben. Elénk dobta az itallapot mondván, hogy azt kérünk, amit csak akarunk. Nem voltam túl nagyravágyó, így csak egy alkoholmentes koktélt kértem. Márk sem vitte túlzásba. Úgy tűnt, mintha nem merné elengedni magát. Bulizni jöttünk, felőlem azt csinál, amit akar. Miattam nem kell visszafognia magát. Ha kell, még haza is viszem. Hirtelen Ákos rám szegezte a tekintetét, majd felkiáltott:

– Amiért ilyen csodálatos vagy, Letti, megengedem, hogy a tiéd legyen az első slukk!

– Nem szeretnék vízipipázni, és cigi is van nálam bőven – néztem rá furcsán.

– Ilyen cigi biztos, hogy nincs nálad. Belgiumból hoztam egy kis finomságot – magyarázta, azután pedig nekiállt tekerni. Egy perc sem telt el, tök hamar megcsinálta, és már nyújtotta is felém.

– Nem kérek, köszönöm – motyogtam.

– Micsoda? – kérdezett vissza üvöltve.

– Nem kérek! – kiabáltam. Márk olyan furán nézett rám. Hol engem, hol pedig Ákost bámulta. Hirtelen nem értettem, hogy mi a terve, ám pár másodperc múlva világossá is vált, hogy helyettem ő következik. Óvatosan beleszívott egy nagyot, aztán visszaadta a tulajdonosának. Továbbra is furán viselkedett. Szorosan magához ölelt, én pedig a fülébe súgtam, hogy:

– Anyukádnak is azt mondtad, hogy abbahagytad.

– Egy slukktól nem lesz semmi bajom – válaszolta, majd megcsókolt.

Percekkel később elfogyott az első cigi. Nem tudom, mennyire higiénikus, hogy egy kibaszott cigi legalább öt emberen átmegy. Márkon tényleg nem látszódott semmi, így teljesen megnyugodtam. A hangulat lapos volt. Attól függetlenül, hogy szimpatikus volt mindenki, nem tudtam elképzelni, hogy hogyan fogok velük bulizni. Váratlanul Ákos elkezdte megtekerni a másodikat, amit egyenesen Márk felé nyújtott. Ő elvette, a barátja pedig azonnal csinált egy újabbat. Kilométerekről érezhető volt a fűszag, amely körülöttünk terjengett.

Egyébként nem nehezteltem a fiúmra, amiért szívott, csak jobb lett volna, ha nem csinálja. Nekem is és az anyukájának is megígérte, hogy többet nem nyúl ilyesmihez.

– Nem lesz sok? – kérdeztem aggódóan.

– De – válaszolta, majd a kezembe nyomta. – Nem muszáj, csak fogdosd, mintha fogyna – nevetett. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, amikor beleszívtam. Eszembe se jutott, hogy a legutóbbi füves kalandom milyen szarul végződött. Szomorú és mérges lettem. Mérges voltam az egész világra, az egész univerzumra és a sorsra, amiért mindig kibaszik velem. Arra gondoltam, hogy ha fele annyira lesz jó kedvem, mint Ákosnak, akkor nagy baj nem lehet.

– Neked se muszáj, nem? – kérdeztem, amikor megpillantottam, hogy a fél cigi eltűnt. Mármint, hogy Márk elszívta.

– Nem, de ha már itt gyártja őket folyamatosan, el kell tüntetni.

– Ja, igen – bólogattam, és kivettem a kezéből.

Tíz perc elteltével sem éreztem semmit, pedig magamra erőltettem egy keveset a cuccból. Egyfolytában azon kattogott az agyam, hogy miért vagyok ilyen rossz anyuka, apám miért ilyen rossz apuka, Alex miért ekkora köcsög, és azon is, hogy anya haragszik-e még rám. Utálatosnak tartom, amiért ilyen előítéletes. Nem tudnék olyan fiút találni, aki megfelel neki. Fizikai képtelenség. A múltkor majdnem becsapott, amikor azt mondta, hogy a gyerekem apja mellett lenne a helyem, miközben ugyanúgy haragszik rá, mint én. Egyébként neki lenne mellettem a helye, szóval hagyjuk is. Szar kedvem volt, de legalább a többiek jól érezték magukat. Folyton az órát lestem. Vártam, mikor mehetünk végre haza. Ha otthon maradtunk volna, akkor egy percig sem éreztem volna azt, hogy unalmas az este. Márknak dőlve gondolkodtam, azonban nem jutottam semmire. Egyszer csak Ákos felkiáltott, hogy ki kér még piát. Mivel a fű nem csinált velem semmit, nekiálltam inni. Ugyanúgy koktélt kértem, viszont ezúttal alkohollal, eredeti változatában. Az agyam tompulni kezdett, a szám kiszáradt és akaratlanul is mosolygósra állt, és csak annyit hallottam, hogy Ákos kérdezi tőlem, hogy:

– Biztos, hogy duplát?

Válaszolni nehezemre esett, így bólogatni kezdtem. Abszolút nem éreztem az alkohol hatását, de még jóformán az ízét sem. Ezektől az édes löttyöktől be lehet rúgni? Mi van akkor, ha immúnis vagyok már mindenre? Gyűlölöm az alkoholt pont úgy, mint a füvet, mégis előszeretettel fogyasztottam mindkettőből. Az egyik koktélból eszegettem a banánt, amikor rám tört a pisilhetnék. Iszonyatosan pisilnem kellett.

– Gyere el velem pisilni – suttogtam Márknak.

– Mindjárt – vágta rá, majd meggyújtott egy cigit.

– Adsz egyet? – kérdeztem. – Elmegyünk sétálni?

– Aha, de az előbb még pisilni akartál.

– Jó, de sétáljunk egyet, aztán útközben keresünk egy mosdót – mondogattam, ő pedig a számba nyomott egy szál cigit, és meg is gyújtotta. Még szerencse, hogy így cselekedett, mert én képtelen lettem volna rá. Nehezen, de végül sikerült felállnom a kanapéról. Elvettem az asztalról egy tökéletesen megtekert cigarettát, majd adtam egy indokolatlan puszit Ákosnak. Elindultunk a park felé. Úgy tűnt, hogy Márk sokkal jobban bírja ezt az életvitelt, mint én. Szinte semmi jelét nem mutatta annak, hogy be van állva. Útközben végig csókolóztunk, fogtuk egymás kezét, és ettől annyira felszabadultnak éreztem magam. Egyáltalán nem zavart a fel-alá járkáló tömeg a parkban. Fogtam magam és elbújtam egy fa mögé pisilni. Ahogy a fában kapaszkodtam, végig lehorzsoltam az alkaromat. Imádkoztam, hogy le ne pisiljem a papucsomat. Más nem is járt az eszemben, csak ez. Az sem érdekelt, hogy mi van, ha meglát valaki. Többet úgysem találkoznak velem itt, mert ez volt az utolsó a pályafutásom alatt, hogy én elmerészkedtem erre a helyre. Márk egy padon ücsörgött, amikor elkezdtem keresni. Leültem mellé, és meggyújtottam azt az ördögtől származó szart. Egyfolytában azt hajtogattam, hogy szeretem, pedig nem úgy értettem, ahogy ti gondoljátok. Egyszerűen csak szeretem. Nem is bírtam picsámmal, ezért hamar Márk ölében találtam magam. Csókolóztunk, ám arra nem emlékszem, hogy mikor mentünk vissza a sétányra.

Fények, hangos zene és rengeteg ember, akik hasonlóan kábult állapotban sétálgattak előttünk. Elővettem a telefonomat, hogy válaszoljak Arinak. Jött egy megérzés a semmiből, hogy már biztosan nagyon aggódik értem a kép elküldése óta. Nagyjából így is történt. Küldtem neki egy videót, amiben magamat és az egyik diszkót mutattam.

A következő pillanatban már újra a vízipipás hely kanapéján ültem. Ültem… fetrengtem, és Márkot videóztam, aki egy nagyon hosszú cigivel bajlódott. Nem akart meggyulladni.

Mezítláb táncoltam valami idegesítő zenére. Hová tűnt a papucsom? Elvágta valami a talpamat, és a földön ülve bőgtem. Egyfolytában azt magyaráztam, hogy anya ki fogja baszni apámat, akinek nem lesz hová mennie, így hozzám költözik. És ha apám hozzám költözik, akkor folyton hallani fogja, hogy mit művel a kislányával a barátja, aki tulajdonképpen nem is a barátja.

A tetováló szalon előtt állok, és rohadtul fáj mindenem.

Arra ébredtem, hogy valami megcsípte az arcomat, amit éget a nap. Úgy fájt a fejem, hogy percekig képtelen voltam kinyitni a szemeimet. Tapogatózni kezdtem. Az ujjaim közt fűszálakat éreztem. Sejtettem, hogy nem az ágyamban vagyok. Csukott szemmel ültem fel. Az első részlet, amit megpillantottam az a kétszeresére dagadt csuklóm volt. Az egyik körmöm letört, a jobb alkarom szinte véres volt, annyira lehorzsoltam. Végignéztem a lábaimon. A farmeremet fűfoltok borították, a meztelen lábfejem csupa kosz volt. Kellett pár perc, mire összeszedtem magam. Idegesen oldalra néztem, és megpillantottam Márkot, aki békésen aludt egy-másfél méterre tőlem. Négykézláb kúsztam közelebb hozzá, azonnal fel akartam ébreszteni. Természetesen kudarcot vallottam, mert nagyon mélyen aludt. Bevallom, az is eszembe jutott, hogy mihez kezdek magammal, ha véletlenül meghalt. Tényleg olyan volt, mint egy hulla. Bele se mertem gondolni, hogy én hogyan festettem, ha már elkönyveltem, hogy ő szarul néz ki. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy csörög a telefonom, ami a teraszon hevert a földön a táskám mellett. Szédültem, mint az állat, de megpróbáltam épségben eljutni a teraszig, ami maximum négy méterre volt. A talpam lüktetett, iszonyatosan fájt. Nem akartam hinni a szememnek, amikor felemeltem a képernyővel lefelé fekvő telefont. Darabokra volt törve az egész képernyőm! Tippeltem, hogy Ariana nevét írja ki, és talán reménykedtem is, hogy ő keres. Húzkodtam össze-vissza, mire végül sikerült felvennem. A barátnőm ordítani kezdett velem, én pedig nem értettem, miért csinálja ezt.

– Ezerszer hívtalak, mi a szart csináltál éjjel? És miért nem vetted fel egyszer sem?

– Nem tudom, de nagyon hányingerem van – válaszoltam, miközben siettem az udvar hátsó részére. Kihangosítottam valahogy a telefont. Megálltam a bokrok előtt, és kihánytam magam. A barátnőm ezt kénytelen volt végighallgatni. Percekig csak öklendeztem, Ari pedig kiabált velem. Ültem a földön, miután sikerült kihánynom magam. Potyogtak a könnyeim.

– Lotti, válaszolj már!

– Aranka, mi a bajod? – kérdeztem felháborodva.

– Olyan sztorit dobtál fel este, amit már akkor le kellett volna törölnöd. Ki sem szabadott volna tenned, de már látta mindenki. Képben vagy?

– Nem, nem vagyok képben. Miről beszélsz?

– Márkról tettél ki egy videót, amin éppen egy legalább tizenöt centis jointot szív, és azt írtad oda angolul, hogy: a barátomnak 20 centis farka van, és annak minden centije csak az enyém. Legalább helyesen írtad ki – mesélte felháborodva.

– Nem szoktam téveszteni. Ari, szarrá van törve a telefonom, megint hánynom kell, fáj mindenem, kérlek, tegyük le!

– Hidd el, hogy összeszedem a családot, elutazunk hozzád, és jól felpofozlak!

– Hagyjál, lécci – motyogtam, és kinyomtam a telefont. Telehánytam a bokrot. A terhességem alatt egyszer sem hánytam ilyen kegyetlenül. Kegyetlenül vagy kegyetlen sokat, mindegy, hogy hogyan fogalmazok. Visszamentem a teraszhoz, hogy megnézzem, mit rejt a táskám. Borzasztó örömmel töltött el, amikor megtaláltam benne az egyik papucsomat. Egyáltalán azt sem értettem, hogy hogyan tudtam beletuszkolni. Kivettem egy csomó gyűrött cigit, a csomó gyűrött zsepit, viszont pénzt nem igazán találtam. Képtelenség, hogy elbasztam legalább 50.000 Ft-ot egy éjszaka alatt úgy, hogy elvileg nem fizettem semmiért. Mi van, ha elhagytam? Azért a pénzért megdolgoztam, nem hagyhattam el! A kulcsot elővettem az eldugott helyéről, aztán beosontam a házba. Az első utam a fürdőszobába vezetett. Megmostam az arcomat, a fogamat, majd kirohantam, ugyanis valaki ordibált a kapuban.

– Hamupipőke! Letti! – mást nem hallottam, de ekkor már tudtam, hogy Ákos az, hiszen más nem hív így. A főbejáraton konkrétan kiestem, annyira siettem.

– Jó reggelt, Hamupipőke! Nem hiányzik? – kérdezte, miközben az egyik kezében a hiányzó papucsomat lóbálta.

– Jaj, Ákos, dehogynem! Ezt kerestem az előbb! – válaszoltam, azután pedig beengedtem. Halál laza és kipihent volt. Vajon hogy csinálta? Előkapott egy füves cigit, miközben Márkhoz vezettem, aki ugyanúgy aludt, mint fél órával ezelőtt.

– Kérlek, mondd el, hogy mi történt éjszaka! Össze van törve a telefonom, nincs meg a pénzem, fel van dagadva a csuklóm, össze-vissza zúztam magam – meséltem felháborodva.

– Nemtom, kicsike, mivel három fele otthagytatok minket – nyögte be.

– A francba! – sóhajtottam.

Míg Ákos keltegette Márkot, megpróbáltam összeszedni magam. Vettem egy gyors fürdőt és megmostam a hajam, már amennyire ez sikerült a fájó kezemmel. Amikor levettem a törülközőt a hajamról, megpillantottam egy tetoválást a fülem mögött, ami valószínűleg idáig nem volt ott. Egy pókot ábrázolt. Pont olyat, mint Márké. Sokkot kaptam. Egy szál törülközőben rohantam ki a fiúkhoz, akik már a teraszon ücsörögtek.

– Mi a faszom ez a tetoválás? – kérdeztem idegesen. Márk nem szólt semmit, csak elfordította a fejét, mutatva az övét.

– Pontosan jól tudom, hogy neked az ott van, de nekem miért lett? – kiabáltam.

– Mondtam, hogy ne csináltasd meg, de addig erősködtél a szalonban, míg rád is varrták. Arról ne is beszéljünk, hogy 50.000 Ft-ba került az a kis szar – magyarázta. – Hiába mondták, hogy részeg emberekre nem tetoválnak, te lebasztad a pénzt eléjük, és kiabáltál.

Leültem a lépcsőre, mert azt hittem, hogy menten elájulok. Emeljük ki a pozitív dolgokat: legalább már tudom, hogy hová lett a pénzem. Hányingerem lett.

– Letti, emiatt ne szomorkodj! – szólt hozzám Ákos, Márk pedig leült mellém.

– Áll még az ajánlatod? – kérdezte mosolyogva.

– Milyen ajánlatom? – néztem rá ledöbbent arccal.

– Azt kérted, hogy vegyelek feleségül, és az ausztrál rokonaiddal közlöd, hogy a nászút alatt meglátogatod őket.

– És te elvennél feleségül?

– Nem tudom. Lehet – röhögött. Amint túltárgyaltuk a nem létező szerelmi életünket, bementem, hogy felvegyek valamit. Szinte semmire sem emlékeztem az éjszakából. Márk irtó aranyos volt, amikor megkérdezte, hogy áll-e még az ajánlatom, de remélem, tudja, hogy nem voltam magamnál. Sosem ittam még ennyit és még ennyi füvet sem látott a szervezetem. Összekaptam magam, és visszamentem hozzájuk. Ezúttal már ruhában, és normális hajjal léptem át a terasz ajtaját.

– Elmegyek zuhanyozni, ha nem baj – nyögte be Márk.

– Menj csak, kiscica – mosolyogtam. A kajára gondolni se tudtam, viszont egy cigit meggyújtottam. Kettesben maradtam Ákossal, aki csupa-csupa baromsággal kezdte el tömni a másnapos fejemet.

– Nem mostanában láttam ilyennek.

– Mire gondolsz? – tettem fel a kérdést kíváncsian.

– A szakítás után full depis lett, képes volt a legutolsó szutyok nővel leállni, erre jöttél te, és 360 fokos fordulatot vett az élete.

– Á, nem! Én is csak egy vagyok a sok közül – kuncogtam, közben pedig éreztem, hogy elpirulok.

– Hidd el, hogy amióta megismert, nem is gondolt más lányra – ecsetelte. Akaratlanul is megtaláltam a kibúvót a többi agymosás alól, hiszen megcsörrent a telefonom. Ismét szétvert az ideg, alig tudtam felvenni. Nem is láttam, hogy ki keres, csak beleszóltam, hogy:

– Igen?

– Jó reggelt, kicsim! Velünk minden a legnagyobb rendben van, nemsokára odaérünk az állatkertbe. Milyen volt a buli? Sokáig voltatok?

– Szia, anya! Ó, ennek baromira örülök! Remélem, hogy Borka élvezni fogja. – mondtam nagy örömmel. – Ööö… a buli? Az nagyon jó volt.

– Ennyi? Nem is mesélsz semmit?

– Nincs mit mondanom. Két óra sem volt, amikor hazaértünk, így legalább most sokat aludtam – nevettem kínosan. Hallottam a hangján, hogy korántsem elégedett a válaszommal, ám nem mondhattam többet. Azonnal hazaindult volna, hogy agyonverjen. Pár perc múlva anya elkezdte nekem olyan dolgokról lökni a dumát, amikre tényleg nem voltam kíváncsi.

– Képzeld el, miután Borka elaludt, kettesben vacsiztunk apáddal, és kaptam virágot is.

– No, fene… Idáig is ketten szoktatok vacsorázni, a virágot meg nem értem – reagáltam. Nyilván, értettem a virágcsokor jelentését. Ez egy „nagyon bánom, amit tettem” című ajándék volt. Még, hogy ezek ketten olyan jóban vannak, persze. Anyám is legalább olyan vak, mint én voltam. Különben súlyos fájdalmaim voltak, amiért tudtam az igazságot. Elköszöntem anyától, mert már nem bírtam hallgatni a nyáladzást, közben Márk kijött a fürdőből. Ákos egy utolsó cigire készült, amit igyekeztem megsürgetni. Nem zavart, csak jobb dolgom is akadt volna. Kibaszottul álmos voltam és fájt a fejem. Hogy szokták mondani? Olyan voltam, mint a mosott szar. Amikor Ákos végre a kapun kívül állt, elkezdtem örülni. Abban reménykedtem, hogy perceken belül gyógyító erejű szexben lesz részem. Hát, geci nagyot tévedtem. Márk lefeküdt mellém, betakarózott és elfordult. Ennyit a köztünk lévő szerelemről. A terveim között szerepelt, hogy addig marasztalom este, míg nem történik valami, és az is, hogy alszom egy nagyot. Semmit sem vettem észre abból, hogy valaki bejött a házamba, pedig valaki nagyon ránk rúgta az ajtót. Azonnal felültem, hogy jobban szemügyre vegyem a betörőt, de addigra már réges-rég leleplezte magát. Ariana a szó szoros értelmében üvöltött velünk. Konkrétan ki lettünk rángatva az ágyból. Márk azt sem tudta, melyik rendezvényen van, így röhögve fogta le a barátnőmet, aki láthatóan meg akarta verni. Hátulról megöleltem, úgy viselkedtem, mint egy nyugtató tabletta, ám ezzel nem mentem semmire. Láttam már Arianát magán kívül, de ez több volt a soknál. Ha Márk nem fogja le a két kezét, akkor egy hidegvérű gyilkosság szemtanúja lettem volna.

– Füvet adsz neki és leitatod? Meg foglak ölni! Ha nem most, akkor majd máskor, de felkészülhetsz! – kiabálta.

– Ari, kérlek, engem ölj meg, mert neki semmi köze ehhez! – mondogattam.

– Nincs, mi? – kérdezte, miközben megfogta a csuklómat, ami rohadtul fájt.

– Á, baszd meg, ne érj a csuklómhoz!

– Miért, mit csináltál vele? – nézegette, de ugyanúgy szorította.

– Engedj el, és higgadtan beszéljük meg, hogy mi a jó büdös francnak jöttél ide!

– Éreztem, hogy valami baj történt veled. Jó, hogy idejöttem meggyilkolni ezt a faszt!

– Semmi köze ehhez. Különben te mikor lettél ennyire anyáskodó és prűd?

– Tessék? – nézett rám extra mérgesen. – Te ma még eléred, hogy megtépjelek.

– Ne magyarázz, mikor tudtommal te szoktál úgy bebulizni, hogy a rendőrségen kötsz ki, és ez csak egy gyenge példa.

– Az a múlt! Kétgyerekes anyuka vagyok, és úgy is viselkedem. És te? Borkát ki neveli? Az anyád, vagy te… te pancser?

– Erről a témáról akadj le.

– Miért? Talán nincs igazam?

– Anyám ragaszkodott ehhez, nem én erőltettem a gyerekemet rájuk. Márk meg elhívott bulizni, és elmentem. Ennyi történt.

– Na, és akkor azt mondod, hogy semmi köze hozzá – kiabálta, miközben Márkhoz vágott egy párnát. Olyan hűségesen hallgatta, ahogy veszekszik vele és velem a legjobb barátnőm, viszont a párnás dolog betette a kiskaput.

– Lotti, majd hívj, vagy mit tudom én – nyögte be, és elindult az ajtó felé.

– Ne, kérlek! Ne hagyj itt! Ez az őrült képes megölni engem! – kérleltem, miközben szorosan megfogtam a karját.

– Akkor mondd neki, hogy ne dobálózzon se a meggondolatlan szavaival, se a párnáiddal.

– Már lehiggadtam! – vágta rá Ari, aki időközben leült az ágy szélére. – A kurva anyukádat, Lotti. Nagyon felidegesítettél – tette hozzá megbánást tanúsítva. Közelebb léptem hozzá. Kicsit féltem tőle, és csak reménykedni tudtam benne, hogy nem tép meg. Leguggoltam elé, megfogtam a két térdét.

– Nyugi, oké? – kérdeztem suttogva.

– Nekem úgy jött le, mintha lepasszoltad volna a gyerekedet csak azért, hogy bulizz és szexelhess össze-vissza – mondogatta, miközben megfogta az arcomat.

– Isten őrizzen meg ettől. Gyújtsunk rá – mosolyogtam. Tudtam, éreztem az alkohollal töltött vénáimban, hogy a teraszig sem fogunk eljutni veszekedés nélkül.

– Tényleg igazat mondtál? – kérdezte mérgesen.

– Miért hazudnék? – kérdeztem vissza.

– Tudod jól, hogy nagyon szeretem Borkát. Nem szeretném, ha végül kiderülne, hogy mégis szándékosan passzoltad le.

– Állíts magadon!

– Ha nem így volt, akkor miért háborodsz fel egyből?

– Neked fogalmad sincs arról, hogy milyen elbaszott helyzetben vagyok, így nincs jogod megkérdőjelezni az igazamat – magyaráztam, közben pedig leültünk.

– Ugyan, miért ne lenne fogalmam az anyaságról? Ha nem zavar, két gyerekem is van.

– Nem az anyaságról beszélek, hanem arról, hogy totálisan magamra vagyok utalva. Mellettem nincs senki. Neked sokkal könnyebb, mert ott van a férjed, aki vigyáz a lányokra, és mindenben segít. Nekik van apukájuk, Borkának csak én vagyok – ecseteltem.

– Éppen dolgozik, szóval dadust kellett hívnom. Ha Pesten maradtál volna, akkor nem éreznéd magad egyedül – feszegette tovább a témát.

– Te tudod a legjobban, hogy mennyit vacilláltam, ne gyere már ezzel! Borkának itt sokkal jobb.

– Lehet, de kibaszottul hiányoztok – mondta, majd váratlanul megölelt.

– Ti is nagyon hiányoztok! Kérlek, hagyjuk ezt abba! Tisztában vagyok vele, hogy milyen rossz anya vagyok, így ha lehet, akkor ne vágd állandóan a fejemhez. Próbálkozom, hogy jobb legyek.

– Sajnálom. Nem úgy értettem – nyugtatgatott. Márk közölte, hogy eleget hallott, szóval bemegy aludni. Óvatosan szóltam Arinak, hogy bemegyek utána. Nem akartam tovább veszekedni vele. Leültem az ágyra, és elkezdtem simogatni az arcát.

– Remélem, nem haragszol Arianára – mosolyogtam.

– Nem, dehogyis.

– Aludj jól! Majd jövök – mondtam, majd megpusziltam az arcát. Csendesen kisétáltam a szobából. Megálltam a konyhában, hogy csináljak a barátnőmnek egy kávét. Órákon át beszélgettünk kint, sőt még sírtunk is mindketten. Semmiképp sem akart hazamenni, míg nem találkozott Borkával, ezért rendeltem egy csomó kaját. Többször eluralkodott rajtam a fáradtság, de Ariana mindig feldobta a kedvemet. Talán túl is tárgyaltunk mindent. Teljesen őszintén megpróbáltam megérteni a heves reakcióját, miközben megnyugtattam.

– Miattam nem kell aggódni!

– Szeretlek, így megállás nélkül aggódom – mosolygott. Elmeséltem, hogy mi hozta ki belőlem az állatot. Több oka is volt, mint tudjuk, azonban én a legnagyobb problémára hivatkoztam. Részletesen felvázoltam apám jelenlegi helyzetét, amin Ariana rettentően kiakadt. Tök fontos, hogy egy kicsit belebújjunk a másik bőrébe. Át kell érezni a problémákat, másképp nem érthetjük meg őket. Beszéltem Alex terveiről, valamint a dicsekvő telefonhívását sem hagytam ki.

– Alexnél nagyobb férget nem ismerek. Undorító dögök Grétával együtt – reagált. – És mi van Márkóval? – húzkodta a szemöldökét.

– Majdnem megverted, most éppen alszik – kuncogtam.

– Jaj, nem úgy!

– Egyre jobban azt érzem, hogy el tudnám képzelni vele a jövőmet, de ez lehetetlen.

– Nincs olyan, hogy lehetetlen.

– De, van. Ő nem akar komoly kapcsolatot, erre beállva megkérdeztem tőle, hogy feleségül vesz-e.

– És feleségül vesz? Utoljára a saját esküvőmön voltam – röhögött.

– Hülye vagy, pár hete ismerem.

– És? Lehet, hogy ő lesz az igazi.

– Váltsunk témát! – vigyorogtam, miközben éreztem, hogy még a fülem hegye is vörös. – Egy hét múlva mehetünk buliba – kezdtem kissé melankolikus hangulatban.

– Nincs 24 órája, hogy totál kicsaptad magad! Milyen buliba készülsz? – kérdezte felháborodva.

– Máskor várd meg, míg elmesélem az egész szitut, mert így megint csak össze fogunk veszni.

– Bocs, de a buli szótól kikészülök.

– Az unokatesóm diplomaosztós buliját nem hagyhatom ki. És tudod, mi lesz a legjobb benne? – nevettem.

– Na, mi?

– Megígérte a gyerekem apja, hogy eljön velünk. Iszonyatosan utálom, amiért a semmiből megjelent, viszont azt mondta, hogy bármire képes lenne értünk. Kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán eljön-e. Nagyon-nagyon bizalmatlan vagyok vele kapcsolatban.

– Megértem, de az aranyszabályt nem rúghatod fel!

– Nem akartam semmiféle szabályt felrúgni, meg nem is értem, hogy miről beszélsz – kuncogtam.

– Megbeszéltük, hogy felnőttek módjára el kell fogadni minden szar helyzetet, azt meg főként, hogy Borkának szüksége van az apjára.

– Eszembe sincs az utálkozás. Ha akar valamit, úgyis tesz érte. Mármint a gyerekért, értem már ne tegyen semmit – húzkodtam a vállamat. Hatalmas örömmel töltött el, hogy végre beszélgethettem egy jót a legjobb barátnőmmel. Annyi minden történik velem, amit nélküle, nélkülük nem is tudnék átvészelni. Kezdett gyanússá válni, hogy Márk még mindig alszik. Simán az egész napot kibírom alvás nélkül, pedig én jobban magamon kívül voltam este. Lehet, hogy Borka miatt lettem edzettebb. Hát, igen, azokat az álmatlan éjszakákat senkinek sem kívánom.

– Még ma nem is evett – hunyorogtam.

– Felnőtt ember! Miért aggódsz érte ennyire? – röhögött Ariana. Nem szóltam semmit, csak mosolyogva kinyitottam az ajtót.

Beosontam a szobába, hogy felkeltsem. Határozottan… úgy értem, hogy minimum olyan hangvételben beszéltem neki, amilyenben Borkának szoktam.

– Öt perc – mondogatta, és elfordult.

– Ne csináld, ma még nem is ettél.

– Tudod, mit ennék, de azt nagyon? – kérdezte, miközben felült.

– Olyat mondj, amit bárhonnan megrendelek neked, ugyanis azóta sem tudok főzni – ültem le mellé

– A puncit nem szokták megfőzni – nevetett, miközben letepert az ágyra.

– Azzal most nem tudok szolgálni! – jelentettem ki ijedten. – Kint vár a barátnőm, a szüleim és a gyerekem mindjárt hazaérnek, szóval kénytelen leszel beérni a sült krumplival is.

– Ha lenne mellé punci… – pimaszkodott, de félbe kellett szakítanom.

– Szedd össze magad, mire a szüleim hazaérnek! – parancsoltam rá, majd ki is mentem a szobából. Sóhajtozva foglaltam helyett a teraszon a barátnőm mellett.

– Nem akar felkelni? – nézett rám furcsán.

– Szexelni akar – nyögtem be, miközben felhúztam a lábaimat és átkulcsoltam az egyik térdemet.

– Mindig szexelni akarnak – rázta a fejét.

– Legalább ő nem használ ki – röhögtem kínosan. Vagyis reméltem. Minden jel arra mutatott, hogy nem akar kihasználni. Használni akar, de az teljesen más. Nézőpont kérdése, mert ha mindketten akarnánk, akkor simán működne köztünk a dolog. Negyedóra elteltével megjelent mögöttünk. Leült a fűben pontosan velünk szembe, és egy hatalmas füves cigit próbált meggyújtani. Nem akartam hinni a szemeimnek. Azt hittem, hogy tényleg befejezte, és csak egyes alkalmakkor szív ilyesmit.

– Nem! – kiabáltam. Nem mondott semmit, csak mutogatni kezdett, hogy maradjak csendben. – Mindjárt itt lesznek a szüleim és a gyerekem is, nehogy elszívd azt a szart! – kiabáltam tovább.

– Szeretnéd, hogy megverjem? – tette ajánlatát Ari.

– Jaj, nem! Te csak maradj szépen ülve! – szóltam rá, mielőtt folytattuk volna a korai délutáni show-műsort. Leültem mellé a fűbe, és kérlelni kezdtem, hogy adja át a cigit.

– Te magad mondtad, hogy rajtam úgysem látszik, meg hogy milyen jó nekem – nevetett.

– Lehet, hogy csak azért mondtam, mert valójában kettőig nem láttam – dobtam hátrébb a hajam. – Ez még nem jutott eszedbe?

– Ettől nem lesz semmi bajom. Én nem iszom mellé kilenc deci vodkát. Normálisan fogok viselkedni, megígérem.

– Jó benyomást kell keltened a szüleim előtt.

– Apádat megvettem kilóra múltkor. Anyukád nehezebb eset, azt én is látom – mondta.

– Mivel vetted meg? – néztem rá meglepetten.

– Mondtam már, hogy majd egyszer elmesélem, hogy miről beszélgettünk az autóban – röhögött. Nem válaszoltam, csak mérgesen tovább követtem a tekintetét.

Váratlanul megszólalt a telefonom, amit ismét alig tudtam felvenni. Anya volt az. Azt mondta, hogy nagyjából húsz perc múlva nálunk lesznek. Úgy rohantam be a házba, mintha üldözne valaki, pedig csak anyám haragjától féltem. Nem akartam, hogy a ház bármelyik szegletében valami rendellenességet fedezzen fel. Ariana utánam sietett, miután megparancsolta Márknak, hogy tüntessen el minden csikket. A konyhában pakolásztunk, amikor Márk ijedten rohant be.

– Lotti, te telehánytad a bokrot?

Hirtelen megszólalni sem tudtam. Nyeltem egy nagyot, miközben a hányinger újra elkapott.

– Nagyon feltűnő? – ráncoltam össze a homlokom.

– Semmi dolgom nem volt a bokorban, mégis észrevettem.

– Egyszer kihúztalak a szarból, szóval most te jössz – kacsintottam.

– Szó sem lehet róla! – tiltakozott.

– Csak a hányásomat kellene eltüntetni, nem fogsz belehalni – mosolyogtam.

– Kizárt.

– Emlékezz vissza, hogy milyen hálás voltál, amikor a barátnőid mocskos melltartóit összeszedtem a mocskos lakásodban. Ez csak egy kis hányás.

– És mit csináljak? Tépkedjek rá leveleket?

– Akár! Okos kisgyerek vagy, ezt is simán megoldod – kuncogtam, Márk pedig sértődötten bebaszta az ajtót. Nem akartam piszkálni, hanem inkább csak figyelmeztettem, hogy tegye magát hasznossá.

Perceken belül rend uralkodott a házban. Nem is volt kaotikus a helyzet. Sajnos nem maradt időm, hogy lecsekkoljam a kertet, de Márk viselkedése elárulta, hogy elintézte. Konkrétan öt percig mosta a kezét, és mintha öklendezni is hallottuk volna. Mivel a cuccait bedobtam a szobába, beküldtem, hogy vegyen fel egy pólót. Engem abszolút nem zavart a meztelen felsőteste, ám lehet, hogy anyának nem jött volna be. Anyának egyáltalán mi jön be? Azt is jó lenne tudni. Ja, tudom! Bradley Cooper. Tudja valaki a telefonszámát? Kissé idős hozzám, de bevállalnám csak azért, hogy anyám végre büszke legyen rám. Vitathatatlanul jól néz ki az a csávó, szó sincs az ellenkezőjéről, viszont nem hiszem, hogy szóba állna velem. Arról meg végképp, hogy más értelemben állna a közelemben.

– Ari, szerinted Bradley Cooper kamatyolna velem? – suttogni akartam, azonban nem úgy jött ki a lépés. Márk meghallotta, és a barátnőm helyett válaszolt.

– Veled bárki.

– Jól mondja! Ha férfi lennék, egész nap kamatyolnék veled – kacsingatott Ariana. Röhögtem rajtuk, hiszen csak illedelmességből mondták, amit mondtak. Ezt pontosan jól tudom, nem kell megmagyarázni. Észrevettem, hogy Márk szemei baszottul kicsik, így odarohantam hozzá, hogy közelebbről is megvizsgáltam. Össze-vissza húzkodtam a szemhéját, mire lefogott, és azt mondta, hogy csak kiszáradtak a szemei, meg azt is, hogy amúgy szemüveges. Pislogtam, mint egy hülye, még nevetni se tudtam.

– Meg kurvára be vagyok állva – tette hozzá.

Sóhajtozva vártam Borkát. Nagyon-nagyon hiányzott nekem. A húsz perc elhúzódott negyvenre. Boldogan rohantam ki az utcára, amikor meghallottam apa autójának hangját. Szinte minden vészjósló autó hangját kilométerekről meghallok, ám ezúttal a legnagyobb boldogságom hangja ütötte meg a füleimet.

A kisbabámat apa vette ki az ülésből, és rögtön letette, hogy végre én tarthassam kezeimben. Hatalmas vigyorral üdvözöltük egymást. A szemeim könnybe lábadtak, miközben extra szorosan öleltem magamhoz.

– Nagyon hiányoztál, szerelmem. Soha többé nem mehetsz sehova – mondogattam. – Van itt valaki, akinek nagyon fogsz örülni.

– Apa? – kérdezte csillogó szemekkel.

– Nem, nem ő, de másvalakinek is örülni fogsz – mosolyogtam, miközben belül apró darabokra törtem. Előbb az udvarra ért, mint mi, ezért anyám feltehetett egy kínos kérdést.

– Ugye, nem Márkra gondoltál, amikor azt mondtad, hogy örülni fog valakinek?

– Nem. Itt van Ariana. Észre se vettétek az autóját? – akadtam ki.

– Jaj, hogy ő van itt! – kiáltott fel, és egyre sietősebben vonult befelé. Miért gondoltam volna Márkra? Nem forog minden gondolatom körülötte. Persze tudom, hogy Borisz és Márk bírják egymást, de ez nem azt jelenti, hogy ő a meglepetés vendég. Ő amolyan állandó vendég lesz vagy micsoda. Fogalmam sincs. Imádkoztam, hogy ne legyen semmi baj. Még a terasz közelében sem voltunk, mikor már hallottuk, ahogy a gyerek sikítozik örömében. Ariana sem tett másként. Elmondhatatlanul jó érzéssel töltött el, hogy ennyire szeretik egymást. Miután Borka elmesélt mindent az állatkertről, megkérdeztem, hogy éhesek-e.

– Ha kísérő is van, akkor vacsorázhatunk – húzta meg a vállát apa.

– Gondolod, hogy majd én hazavezetem ezt a hatalmas autót? – nézett rá anya mérgesen.

– Kibírod, kedvesem – vigyorgott. Megterítettük a kinti asztalt. Rajtam kívül mindenki falatozott. Apa és anya ültek az egyik oldalon, Márk és Ariana között Borka a másikon. Én csak álldogáltam az asztalon támaszkodva. A gyerekem két percen belül nyakig majonézes lett. Egy kis sült krumpli sosem rossz, ez tény, ám az a töménytelen mennyiségű majonéz, amibe a krumplit mártogatta, már-már túlzás volt.

– Malac is volt az állatkertben? – kérdeztem. Borka erősen elgondolkodott, vágta a pofákat.

– Nem!

– Akkor jó, mert most mindenki elé tárult egy. Ha bemegyünk a tükörhöz, még te magad is láthatsz egy nagyon cuki malacot – kuncogtam. Anya tudja, hogy mikor nem kellene feszegetnie a határaimat, és ezt a képességét újra kamatoztatni kívánta.

– Milyen volt a buli, Márk? – nézett rá szigorúan. – Lotti nem mesél semmit.

– Anya! – szóltam közbe.

– A buli? Az nagyon jó volt. Felszabadulás volt számomra egy olyan lánnyal menni, aki csak alkoholmentes koktélt ivott. Végig Borka miatt aggódott, alig tudtam megnyugtatni, hogy Önöknél a lehető legjobb kezekben van – magyarázta. – Szegénynek már kellett egy kis kikapcsolódás.

– És a csuklójával mi történt? – kérdezte gyanakvó hangon.

– Hazaértünk kettő fele, ugye? – nézett rám a megerősítés reményében. – Lotti elment tusolni, aztán valahogy megcsúszott a mosdó előtt, és rosszul kapaszkodott. El akartam vinni az ügyeletre, de ő csak tiltakozott. Nagyon makacs tud lenni – mosolygott.

– Nem tudom, kitől örökölte – köhögött apa, miközben erőteljesen anyát szuggerálta. Láttam anyámon, hogy egyre feszültebb, amiért nem tud belekötni semmibe. Természetesen ettől én rohadt boldog lettem.

Apával felváltva faggatták a barátnőmet, főként a bébikről érdeklődtek. Mivel Borka befejezte a malackodást, bevittem a fürdőszobába. Ezerszer elmondtam neki, hogy nagyon szeretem, de ő csak rohant volna kifelé, hogy bogarakat keressen. Lehet, hogy nekem is hangyákat kellett volna szednem ahhoz, hogy lenyugodjak. Csurom majonéz lettem a gyerektől, ezért később értem ki, mint ő.

Az asztal másik végének támaszkodva lestem, mit csinál az udvaron. Szerencsémre pont úgy sikerült megállnom, hogy konkrétan anyám arcába nyomtam a szarrá horzsolt alkaromat.

– A karodat mi horzsolta le ilyen csúnyán? – bámult szomorúan, mintha sajnálná, hogy be voltam baszva, mint az ökör. Márkkal egymásra néztünk. A tekintetéből tudtam, hogy kifogyott a hazugságokból. Vettem egy mély levegőt, és besétáltam a fürdőbe. Annyira nem lehettem észrevétlen, mert szinte rögtön Arianát pillantottam meg a tükörben. Támaszkodott az ajtófélfának, miközben vigyorgott. Nem mondtam semmit, egyszerűen nem volt erőm megkérdezni, hogy mit talál olyan viccesnek, hogy vigyorog, mint a vadalma.

– Csak próbára akar tenni. Ne foglalkozz vele! – nyögte be.

– Milyen próbára? Ha kell, akkor be is vallom, hogy mit csináltam éjjel. Nem mintha tudnám, de a kedvéért megpróbálnám elmesélni.

– Ne szórakozz! – parancsolta. – A lényeg, hogy szándékosan idegesíteni akar, te pedig hagyod magad.

– Igen, én vagyok a hibás, amiért baszogat – háborodtam fel.

– Nem ezt mondtam! Az idegesség legkisebb jelét sem szabad mutatnod – javasolta, aztán szorosan megölelt.

– Szeretlek nagyon, de szerinted miért csinálja ezt?

– Passz, nem tudom.

Én sem, és baromi frusztrált voltam, amikor újra kimentünk közéjük. Olyan dolog történt, amire rohadtul nem számítottam. Apa megvédett. Mást sem hallottunk a szájából, csak olyanokat, hogy:

– Hagyd békén Lottit! Már régóta egyedül is megáll a lábán és megteremtett mindent saját magának és Borkának is, így nincs jogunk beleszólni az életébe.

– Szívem, ha fele annyit tudnál a gyerekedről, mint én, ezt ki sem mondtad volna – vágta rá anya.

– Nem érdekel, hogy mit csinál, hiszen ő már egy felnőtt ember!

– Hé, miattam ne veszekedjetek! – szóltam közbe. Annyira féltem, hogy apa másképp reagál, de tudta, hogy ha egy rossz szót is szól, akkor véletlenül eljárhat a szám.

– Majd otthon folytatjuk – állt fel az asztaltól. – Borka, kicsikém, mi elmegyünk! – kiabált, a gyerek pedig azonnal szaladt, hogy elköszönhessen tőlük.

– És én is megyek. Azt hiszem, az anyai ösztöneim beindultak – mosolygott Ariana. Kezdetét vette a fájdalmas búcsúzás. Fogalmam sem volt, hogy mikor láthatom újra a legjobb barátnőmet. Szörnyű, hogy azért kellett eljönnie, mert megint balfék voltam. Hálás voltam neki, mint mindig.

Már sötét volt, de mi még kint ültünk a teraszon. Borkát egy plédbe csavartam, úgy néztük a hatalmas pókokat, miközben azok szúnyogokra vadásztak. A lámpa fényében nem tűntek annyira bizarrnak, és legalább két méterre voltak felettünk. Mindent el kellett mondanom róluk, amit csak tudtam. A gyerekem megszállottan szereti az állatokat, és még a ronda rovarokkal is ki van békülve. Pont ugyanilyen voltam én is. Amikor elaludt az ölemben, megkértem Márkot, aki már nem volt fű hatása alatt, hogy mesélje el, mit is műveltem éjszaka.

– Jobb, ha nem tudod – nevetett.

– Kérlek!

– Amikor a parkból visszamentünk, akkor még úgy tűnt, hogy képben vagy. Megint szívtunk Ákosékkal, de ők már nem csak a füvet tolták. Mi ketten viszont igen. Össze-vissza videóztál, fényképeztél, és azt mondogattad, hogy kurvára szeretsz – mosolygott. – Igazából le sem szálltunk egymásról. Már majdnem sikerült rávennem téged, hogy jöjjünk haza dugni, de te elrohantál, és bementél a legközelebb eső bulizóba. Talán akkor hagytad el a papucsodat. Táncoltunk egy ideig, mármint csak te, aztán kint folytattad. Mivel beléptél valamibe, a földön ülve sírtál. Arról beszéltél nekem, hogy nem akarod, hogy apád hozzád költözzön, mert akkor hallani fogja, ahogy megduglak.

– Oké, ne is folytasd! – néztem rá rémülten.

– De-de, már be kell fejeznem. Elindultunk sétálni, mert nem igazán bírtál magaddal, és a tetováló szalon előtt álltál meg. Mintha minimum istent láttad volna, olyan ledöbbenten álltál előtte. Azonnal rángatni kezdtél, hogy kísérjelek be, mert te azonnal magadra akartad varratni a fülem mögötti pókot. Legalább hárman mondták, hogy egy részeg emberre nem fognak tetoválni semmit, erre te kiabálni kezdtél, és kibasztad az 50.000 forintot az asztalra. Majdnem elaludtál a székben, a fájdalom legkisebb jelét sem mutattad.

– Túl sok van már ahhoz, hogy egy ilyen kicsi szar meghasson – szóltam közbe.

– Jó, igazad van, de én totál be voltam szarva, hogy mi lesz veled. Miután kész lett a tetkó, elvittelek a sétányról, a part felé haladtunk. Nagyjából öt percig ültünk a fűben.

– Miért csak annyit? – húztam fel a szemöldökömet.

– Elvittelek onnan is, mert féltem, hogy beleesel a vízbe.

– És a csuklómmal mi a szart csináltam? – kérdeztem.

– Arra nem emlékszem. Lehet, hogy már itthon zúztad szét. Az utolsó emlékem annyi, hogy jöttünk hazafelé. Nagyon sokszor vallottál nekem szerelmet – mondta, miközben megjelent a mosoly az arcán.

– Aludjunk! – jelentettem ki. Óvatosan becipeltem Borkát a szobába, és lefektettem az ágyára. Gondosan betakartam, lenyomtam neki egy hatalmas puszit.

Márk a falnak támaszkodva várt. Mintha mondani akart volna valamit, annyira furcsán nézett végig rajtam. Elindultam a szoba felé, de ő nem jött utánam.

– Nem jössz? – kérdeztem kedvesen.

– Azt akarod mondani, hogy ma is itt aludhatok?

– Nagyon szeretném, de ha te nem, akkor menj nyugodtan haza.

– Én is nagyon szeretném – vigyorgott, majd elindult felém.

Nem szexeltünk, sőt még tapizás sem volt. Összebújva aludtunk el.