7. fejezet ☼

– Annyira tudtam, hogy késni fogsz! Már rég a fővárosban kéne lennünk – mérgelődtem, miközben ő szinte meg se hallotta monológomat.
– Tudod, hogy milyen sok dolgom van – vigyorgott a gyereknek.
– Csodálkozom is, hogy eljöttél.
– Megígértem, nem? – kérdezte.
– Mi a különbség nálad a megígérted és az összevissza beszélsz között? – mérgelődtem tovább.
Százszor elmondtam, hogy el kell indulnunk, de ő csak itta Borka szavait. A gyerek elmesélte, hogy volt az állatkertben a nagyszüleivel és igazából mindent, ezért meg is illetődtem, amiért Márk nevét még egyszer sem ejtette ki a száján. Nem mintha bármi köze lenne az apjának ahhoz, hogy ki az a Márk. Talán meg sem tudnám magyarázni, hogy ki ő, és hogy mit jelent a számomra. Esetleg annyit mondanék, hogy Márk éppen nyaralgat az északi parton lévő Badacsony környékén, ahol gondolom, nem csak borokat kóstolgat a legjobb barátjával. Az a környék híres a túrázási lehetőségeiről, a történelmi és az irodalmi barangolásairól a halál izgalmas kápolnákban, és gasztronómiai szempontból sem utolsó. Őket meg pont úgy ismerem, hogy ezekre van szükségük.
Egy szempillantás alatt elment az egész hetem, ami főként józanodással és munkával telt. Pénteken, azaz tegnap a gyomrom már remegett, ha arra gondoltam, hogy bájolognom kell a családommal. Alapjába véve attól is hányingerem lett, ha az anyámmal való kapcsolatomra gondoltam. Annyira idegesítő, hogy nem tud elfogadni olyannak, amilyennek Isten teremtett, vagy amilyennek apa csinált. Ebédre voltunk hivatalosak az unokatesómékhoz a diplomaosztó keretein belül. Ehhez képest a gyerekem apja majdnem tízre érkezett. Jobb lett volna, ha nem ígértetem meg vele, hogy ő kísérjen el minket. Szörnyű érzés volt látni és hallani a hangját. Ő teljesen más személyiség, mint Márk. Ismertek és tudjátok, hogy számomra fontos a lazaság, de nem abban az értelemben, hogy elkéssünk életem egyik legfontosabb eseményéről. A keresztszüleim még sosem láttak Borkát, csak a képeken, melyeket anya posztolt róla. Nem voltam hajlandó az ismerőseim közé venni őket egyetlen egy közösségi oldalon sem, mert tudom, hogy utána anyát hívogatnák, hogy milyen botrányos dolgokról posztolok több ezer ember szeme láttára. Hozzáteszem, hogy nem szeretem kiteregetni a magánéletünket az internetre. Olykor-olykor megosztok néhány képet a gyerekről, de ez nem számottevő, sem pedig gyakori. A másfajta dolgokról nem kívánok beszélni, ezzel megnyugtatva mindenkit, köztük magamat is, hogy a gyerekem apja le van tiltva, így nem láthat semmit. A másfajta dolgok alatt azt értem, hogy néha feltolok egy-egy fotót, melyeken Márkkal vagyok. Igen, ez megtörténik, de korántsem kell félreérteni. Azokról a képekről beszélek, melyeken csak a kezünk látszik, vagy valami hasonló. Hagyjuk ezt a témát, hadd térjek vissza a gondolatmenetemhez. Tudom, hogy Márk nem késett volna, maximum csak egy percet, ő meg? Péntek délután azt beszéltük meg, hogy kilencre itt lesz. Nehezen, de végre elindultunk. Az anyósülésen ültem, és csak bámultam ki az ablakon. Egészen Budapestig rá se hederítettem, végig Borkával kommunikált. Egyértelmű, hogy vérig voltam sértve. Egyébként irtó jól nézett ki, ám erről tudomást sem vettem. Akár félmeztelenül is megjelenhetett volna előttem, akkor sem érdekelne. A múlt már elmúlt, és pont ez a jó benne. A keresztszüleim egy hatalmas kertes házban laknak, amit lehet, hogy inkább villának kellene titulálni. A keresztapám egy építőipari cég vezetője, a keresztanyám pedig ennek a cégnek könyvel. Az egyik unokatesómat Virgíniának hívják, az ő diplomaosztós bulija lesz, a másikat pedig Virágnak, aki szintén valamelyik egyetem padjait koptatja. Az őszintét megvallva csak tizenéves korunkig volt jó a viszonyunk. Borzasztó irigyek voltak rám mindketten, amiért a nagyi engem szeretett a legjobban. Őket is nagyon szerette, ám mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy én voltam a kedvenc. Sokszor volt úgy, hogy mindhárman nála nyaraltunk. A hét mindennapjára talált ki nekünk programot, egy percig sem unatkoztunk. Ő volt a világ legjobb nagymamája, akire rengeteget gondolok. Annyi mindent köszönhetek neki. Sokkal többet tett értem, mint a többiekért. Talán, mert tudta, hogy szerencsétlen vagyok. Az unokatesóimnak már általános iskola felső tagozatában benőtt a fejük, és fele annyi baromságot nem követtek el, mint én. Nem azt mondom, hogy rossz gyerek voltam, de náluk szóba se jöhetett a cigaretta nemhogy 14 évesen, de még 18 évesen sem. Talán 16 lehettem, amikor utoljára nyaraltunk ott mindhárman. Az akkori twitteres barátaimmal találkoztam esténként, mert Virgínia és Virág semmire sem voltak kaphatók. Ők inkább könyveket olvastak, míg én csavarogtam. Azon a nyáron csináltattam meg az első tetoválásomat. A barátaim segítettek, hogy profi módon elkészítsem a hamis szülői beleegyezést. A tetováló szó nélkül megcsinálta nekem. A pénz nem volt kérdés, mert akkoriban a szüleim és még a nagyi is adott zsebpénzt. Természetesen feltűnt az őseimnek, jól ki is oktattak. Egyedül a nagymama volt elnézőbb, mint mindig. Tisztán emlékszem, hogy azzal érvelt, hogy biztosan így tudom kifejezni magam. Ugyanezt a tortúrát eljátszottuk nyár végén, viszont akkor nem tetoválást csináltattam, hanem kiszúrattam az orromat. Akkoriban kezdtem el tágítani a fülemet is, azután pedig sorjában jöttek az újabb és újabb tetoválások. A szüleim kénytelenek voltak beleegyező nyilatkozatokat írni, míg nem lettem 18 éves. Egy idő után már nem is szóltak. Esélyük sem volt lebeszélni ezekről a dolgokról. Tényleg nem voltam rossz gyerek. Párszor rúgtunk csak be, és a fűvel is hadilábon álltam. A többiek fogyasztottak mindenfélét, ám engem nem vitt rá a szent lélek, hogy kipróbáljam a különböző bogyókat, és az sem jutott eszembe, hogy felszívjak bármiféle utcát. Volt még néhány különbség köztem és köztük. Engem sosem láttak tanulni, iskola után hozzá sem értem a tankönyveimhez, egyenesen rettegtem tőlük. Virág viszont matematika könyvvel a kezében születhetett, míg Virgíniát inkább a humán tantárgyak érdekelték. Engem meg semmi nem érdekelt, de ahhoz képest jól tanultam. Valójában engem csak az érdekelt, hogy suli után bandázhassak Arival és Zoéval. Óvoda óta megállás nélkül együtt bandázunk. Biztos vagyok benne, hogy ugyanabba az idősek otthonába fogjuk kéretni magunkat, mert ez a barátság a sírig tart.
Végre kiszállhattam az uram mellől. Amikor megállt a villa előtt az autó, hirtelen mindenki leskelődni kezdett. Ki akartam szedni Borkát az autóból, de kiabálni kezdett, hogy hagyjam békén, majd az apja kiveszi. Mivel megint nem bizonyultam jó társaságnak, arrébb vonultam, hogy elszívjak egy cigit.
– Ha végig ilyen arcot fogsz vágni, akkor az isten se fogja elhinni, hogy mi egy boldog család vagyunk – súgta a fülembe.
– Tudom, mi a dolgom, ne aggódj – motyogtam.
Elindultunk befelé. Az egész család a kertben tartózkodott. Grilleztek és nevetgéltek, ami baromi felszínes volt. Amint közelebb értünk, már lehetett is érezni a levegőben a feszültséget. A keresztanyám rohant felénk, mintha örülne nekünk, pedig ő maga is tudta, hogy egyáltalán nem így van. Bemutattam életem szerelmét Anitának, aki művigyorral üdvözölte. Borka bujkált, nem akarta megmutatni magát. Legszívesebben én is az apja mellkasába bújtam volna, annyira gyűlöltem a családomat.
– Egy kicsit szégyenlős, de majd feloldódik – mosolyogtam.
– Persze, főleg, hogy beljebb vannak a nagyszülei is, akiket annyira szeret. Lottikám, te semmit sem változtál! – mondta, és nekiállt ölelgetni. Eldaráltam egy imát, mire elengedett. Nem számítottam rá, hogy meg is fog ölelni, ahogy arra sem, hogy belém karol, és úgy ballagunk a többiek felé. Sokkos állapotba kerültem, amikor megláttam, hogy apa már whiskyvel öblöget a keresztapámmal. Neki legalább sikerült kivenni Borkát az apja karjai közül. Furcsa érzésem támadt, mivel anyát nem láttam sehol. Virág is észrevett minket, ezért közelebb szaladt. Azt állította, hogy iszonyatosan örül, hogy végre láthat minket. Aranyos volt, azonban én felfedeztem benne valami frusztrációt. Fogalmam sincs, hogy min gondolkodhatott, de tisztán látszódott rajta, hogy nem ezen a bolygón van. Mindenkinek bemutattam a gyerekem apját, mindenkinek köszöntünk, nem hagytunk ki senkit sem. Néhány embert én sem ismertem, így eléggé kellemetlenül éreztem magam. Egyedül az ünnepelttel nem találkoztunk, hiába jártuk körbe a kertet. Hallottam, ahogy mindenki a hátunk mögött, ám ezzel nem törődve megkerestük apát. Hirtelen, szinte a semmiből anya jelent meg mellettem.
– Édesanyám, te is itt vagy? Nagyon jól nézel ki! – mondtam kedvesen. Kedves voltam tényleg, csak talán egy kicsit elmezavaros.
– Te is nagyon csinos vagy. Örülök, hogy végre együtt látnak titeket – vigyorgott.
– Ezt annyira ne hangoztasd, ha lehet.
– Mindenkinek azt mondtam, hogy tökéletes kapcsolatban éltek. Látom rajtad, hogy legszívesebben már most hazamennél, de kérlek, próbálj meg viselkedni.
– Ezt már megbeszéltük, viselkedni fog – kacsintott rá a nagy Ő, aki ugyan már elveszítette ezt a titulusát, de hívjuk így újra.
– Nem vagyok már kisgyerek, ne oktassatok ki! Te, anya, az ünnepelt hol van? – súgtam a fülébe.
– Még készülődik – súgta vissza. Le mertem volna fogadni, hogy majd valami egyedi tervezésű, több százezret érő ruhában fog elénk állni, ám ezúttal nem jött be a jóslatom. Fogalmazhatok úgy, hogy anyám ezerszer fiatalosabb és csinosabb volt, de mondhatom úgyis, hogy az a saját anyját megszégyenítő öltözetben lépett ki az ajtón. Hirtelen mindenki tapsolni kezdett, ő pedig körbejárt mindenkit, hogy megköszönje a sok gratulációt. Mi voltunk az utolsók, akikhez odalépett. Egy jelképes gyenge ölelést és két puszit kaptunk. Szinte ránk sem hederített.
– Mondtam, hogy nem vagyunk közéjük valók! – akadtam ki.
– Azt ígérted, hogy viselkedni fogsz, és most menjünk, keressünk helyet az asztalnál – invitált anya, miközben csúnyán nézett rám. Leültünk egymás mellé, Borka pedig az apja ölébe furakodott. Anita megállt előttünk, és az asztal másik oldaláról kiabálni kezdett, hogy:
– Elképesztően gyönyörű ez a kislány, Lotti!
– Köszönjük! – mosolyogtam. Tudtam, hogy ez nem lehet kamu, ezt nem mondhatta illedelmességből, hiszen Borka a világ legszebb gyereke. Örültem, hogy volt mindenféle vegetáriánus dolog is az asztalon. Tíz perc alatt telezabáltam magam, így keresnem kellett egy helyet, ahonnan nem terjed el messzire a cigarettafüst. Nem akartam a közvetlen közelükben rágyújtani, mert modortalanság lett volna. Legalább pár percig élvezhettem az egyedüllétet. Zsongott az agyam a hangos beszédtől és a vihogástól. Éreztem, hogy lassan el kell indulnunk haza, mert Borka sem bírja sokáig ezt az idegenektől harsogó, felesleges rendezvényt. Megpillantottam Virágot, aki szintén bűnözni akart, ezért kötött ki mellettem. Elővett egy vékony cigarettát a rózsaszín dobozából, és meggyújtotta.
– Te dohányzol? – néztem rá meglepetten.
– Az egyetem az elsődleges stressz forrás, ami jelenleg tönkretesz, így muszáj valamit kezdenem magammal – nevetett.
– Miért nem hagyod ott? – próbáltam viccelődni.
– Nem fogod elhinni, de az a tervem, hogy kirúgatom magam.
– De miért? – kérdeztem, miközben nagyokat pislogtam.
– Mert nem érdekel. Az az idő már elmúlt. Más terveim vannak.
– Gondolom, a szüleid támogatnak mindenben – hajtottam le a fejem.
– Persze! Azt sem tudják, hogy direkt buktam meg a vizsgákon, sőt, azt sem, hogy egyáltalán megbuktam. Reggel már megtervezte az én diplomaosztós partimat. Mindegy, hogy hogyan cselekszem, mert mindenképp csalódni fognak bennem. Ez elkerülhetetlen.
– Fantasztikus – mondtam együttérzést tanúsítva.
– Van egy lány, akivel akkor szoktam találkozni, amikor épp óráim vannak.
– Jaj, ez egy cuki titok! – vigyorogtam.
– Igen-igen. Ez a lány elképesztő. Sőt, annál is több.
– És miért kell titokban találkoznod vele?
– Ugye, te is látod a lelki szemeiddel, hallod a lelki füleiddel, hogy mekkora égés lenne apám számára, ha azt beszélnék az emberek, hogy a XII. kerület legjobb építőipari vállalkozójának, Ferenczy Kornélnak a kisebbik lánya leszbikus? – nevetett.
– Ha őt szereted, akkor teljesen mindegy, hogy azonos nemű vagy sem.
– Ezt magyarázd meg nekik. Meg fognak gyilkolni, ha rájönnek, hogy egy lánnyal járok, az egyetemről pedig kirúgnak. Nem olyan egyszerű az én életem se, de most hadd halljam, hol szedted össze ezt a palit? Úgy tudtam, hogy… – mondta volna, de szerencsére a szavába vágtam.
– Jól tudod.
– Akkor most ülj le mellém, és mesélj. Kérlek! – nézett rám a hatalmas kék szemeivel. – Hogy ismerted meg?
– Pár hónapja laktunk itt, amikor a legjobb barátnőm kitalálta szenteste, hogy menjünk el bulizni. Abban a bárban ismerkedtünk meg.
– Szenteste? Egy bárban? Mi a szar? – pislogott.
– Ne is mondd! Életem legrosszabb napja volt – húztam meg a vállamat.
– Miért mondod ezt?
– Mert ez az igazság. Évekig csak a szeretője voltam, aztán elmenekültem előle és az általa okozott problémák elől. El akartam felejteni.
– Ne haragudj, hogy túl kíváncsi voltam.
– Nem haragszom, ne aggódj! Már nem szeretem, ő meg sosem szeretett, tehát nem szívok mellre semmit, ami vele kapcsolatos. A gyerekkel sem foglalkozik, nem érdekli, hogy Borka apa nélkül nő fel – folytattam. Rengeteget beszélgettünk, miközben sétáltunk egy nagyot a kertben. Virág sokat változott, és ezt nehezemre esett elhinni. Jó érzés fogott el, amikor Debóráról mesélt. Az egyik iskolai rendezvényen látták meg egymást. Állítása szerint szerelem volt első látásra úgy, hogy akkor még nem is tudta, hogy a lányokat szereti. Éppen a rózsákat vettem jobban szemügyre, mikor Virág megfogta a két vállamat, és azt kérdezte, hogy:
– Olyan gyönyörű a kislányod, egy igazi tünemény! Hogy lehet az, hogy nem törődik vele, vagyis veletek?
– Nem hagyná el semmi pénzért és szép gyerekéért a tökéletes családját. Sajnos nagyon sok időmbe és energiámba telt, mire teljesen elfogadtam ezt a helyzetet. Hónapokig nem látta a gyereket. És az idegesít a legjobban, hogy tudomást sem vesz róla, hogy ez jobban fáj nekem, mintha altatás nélkül levágnák az összes végtagomat és kihúznák az agyamat az orromon keresztül.
– A szüleid mit szólnak ehhez?
– Eleinte nem akarták elfogadni, aztán ahogy telt-múlt az idő, rájöttek, hogy úgysem tehetnek semmit. Amikor vele voltam, akkor minden jó volt, most pedig legszívesebben kinyírnám és elásnám.
– Szóval most szingli vagy?
– Aha. Nem vagyunk együtt, csak megígérte, hogy elkísér minket, mintha mi egy tökéletes család lennénk. Szar, hogy akár nem is kellene megjátszanunk magunkat. Már réges-rég lépnie kellett volna, aztán jóban lehetnénk – ecseteltem. Természetesen Virág is úgy reagált, mint bárki más, aki tud erről a dologról. Azt mondta, hogy ezek után már nem tud jó szemmel nézni rá, hiába szereti (láthatóan) a gyerekünket. Megkértem, hogy térjünk vissza inkább az ő kapcsolatára. Csodálattal beszélt kettejükről, én pedig csodálattal hallgattam. Igazán együtt tudtam érezni vele, és sajnáltam is emiatt. Szeretik egymást. Jobb, ha ezt mindenki elfogadja, mert sajnos az ember képtelen irányítani az érzelmeit. Legalább negyven percig keringtünk a kertben. Sokat beszélgettünk. Az őszintesége nagyon jólesett. Szinte megkedveltem. Megkedveltem egy olyan embert, akivel az összes nyaramat együtt töltöttem gyerekkorunkban. Enyhén szólva furcsán hangzik, nem igaz?
Visszatértünk az unalmas arcot vágó vendégek közé. Lábon kihordtam egy infarktust, amikor megpillantottam, hogy a gyerekem apja egyedül üldögél, Borkát pedig sehol sem láttam. Odarohantam hozzá, de kizárólag érdeklődés céljából.
– Szerelmem, merre voltál? – kérdezte, mielőtt bármit is mondtam volna.
– Ne hívj így! Hol van Borka?
– Egy csókért cserébe elmondom – viccelődött. Vagyis ki tudja. Közelebb hajoltam, mintha engednék a kísértésének. Legszívesebben lefelejtem volna, ennek ellenére csak mélyen a szemébe néztem és közöltem, hogy hagyja abba ezt, mert feleslegesen próbálkozik.
– Nem vagyok rászorulva a csókjaidra.
– Borka bent van az unokatesóddal. Megnézi a macskáját. Mondtam már, hogy szerintem nagyon jó nő Virgínia? – vigyorgott.
– A feleséged helyében már kibasztalak volna, mint macskát szarni.
– Miért is? Hűséges vagyok – szabadkozott.
– Igen, az. Megkeresem a két és féléves hűségedet. Biztos, hogy aranyos az a macska – kacsintottam, majd elindultam az ajtó felé.
Virgínia szobája nagyon elegáns volt, pont úgy, mint az egész ház. Gyönyörű volt a berendezés, a  színek és a kiegészítők is. Egyszóval: maga volt a tökély. Mosolyogva kopogtattam be a nyitott ajtón.
– Anya, nézd! – sikított Borka. – Cuki ez a cica.
Közelebb léptem hozzájuk, és megpillantottam azt a hosszú szőrű, valóban meseszép macskát.
– Akarok én is egyet! – folytatta az áradozást.
– Majd talán egyszer – mosolyogtam kedvesen. Azért kedvesen, nehogy feltűnjön nekik, hogy a hátam közepére sem kívántam egy állatot, pedig tényleg imádom őket. Az emberektől sokkal jobbak, azonban mostanság nem fér bele az életünkbe olyasmi szörnyűség, mint egy háziállat. Borkának még ki sem alakult a felelősségtudata! Hallom, hogy azt mondogatjátok magatokban, hogy (még) nekem sincs, erre bevállaltam egy gyereket, de higgyétek el, sokkal másabb tészta az, ha egy kisgyereknek a szülei egy állatot ajándékoznak. Tudom, hogy imádná, ha kaphatna ő is egyet, azonban ennek még nincs itt az ideje. Több, mint harmincöt percen át beszélgettem az unokatesómmal, míg Borka ájuldozott a macska jelenlétében. Felszínes és jelentéktelen dolgokról beszéltünk. Hirtelen megjelent a hátunk mögött a keresztanyám. Csatlakozott a beszélgetéshez, ami rögtön üresfejű hencegéssé alakult át. Egész gyerekkoromban azt hallgattam, hogy a két Ferenczy lány milyen okos, szép és egyszerűen ők a megtestesült leánygyermekek. Egyet kellett értenem néhány jelzőt illetően, hiszen szépségük valóban irigylésre méltó, és jól eredménnyel végezték el az iskolát, de valahogy mindig is azt éreztem, hogy el vannak nyomva. Nem lehetett soha egy önálló gondolatuk, őket folyton irányították a szüleik. Virág annyit áradozott Debóráról, a barátnőjéről, hogy megsajnáltam. Ahogy Anita beszélt, elhittem Virágnak, hogy akár fejen is állhat, akkor sem fogják elfogadni a kapcsolatát. Milyen ismerős érzés. A szülőknek nem az a feladatuk, hogy elfogadják és támogassák a gyerekeiket? Eszembe se jutna Borkát megakadályozni abban, hogy egy nap ötvenszer megnézze a Trollokat, ahogy abban sem, hogy a bogarak helyett virágot szedjen. Ha neki cserebogarak tetszenek a befőttes üvegben, akkor támogatom, lelkesítem, hogy fogjunk még többet. Lehet, hogy fele ennyire sem egyszerű a gyereknevelés, ám azt kell mondanom, hogy ebben nekem van igazam. Anyám sokszor mondta, hogy majd megtudom, ha az én gyerekem is ilyen vagy olyan lesz. Milyen?
Amikor láttam rajta, hogy megunta a macska simogatását, felkaptam, és kimentünk a többiekhez. Fülig érő mosollyal integetett az apjának, aki csupán csak néhány méterre volt tőlünk.
– Odavigyelek hozzá? – kérdeztem. Bólogatott, így elindultam. Éreztem, ahogy remegni kezdenek a lábaim. Teljes szívemből gyűlöltem, a testrészeim mégis furcsán viselkedtek. A ”megmagyarázhatatlan dolgok” nevű mappámba dobtam a lábremegést, nem is törődtem vele.
– Vezetsz hazafelé, baba? – kérdezősködött.
– Ha nem muszáj, akkor nem – ráztam a fejemet, miközben szigorú pillantásokat vetettem rá.
– Apád nagyon erőlteti az italozást. Szerinte majd vezetsz hazafelé, én csak maradjak nyugton, és fogyasszak.
– Hm. Nem is bírod az alkoholt, nem is akarom, hogy igyál, mert… – halkultam el. – Apa kedvéért vezethetek – ismertem be. Pár másodperc elteltével megjelent mellettem az imént említett férfi. Az egyik kezében egy üveg whiskyt, a másikban pedig két poharat tartott.
– Az engedélyt megkaptad? – nézett ránk felváltva. Már attól szédültem, ahogy apa ide-oda kapkodta a fejét. Az arcára hatalmas mosoly ült.
– Meg-meg! Csodálatos asszonyom van! – mondogatta, közben pedig engem bámult. Nem foglalkoztam vele. A mellettük lévő székre ültem le, Borka pedig az apja ölébe kéredzkedett. Az apa-lánya kapcsolat bizonyára egy klassz dolog, csak nem a mi esetünkben. Hála az égnek, hogy egyikük sem ivott annyit, hogy részegnek nyilváníthassuk bármelyiküket. Borka össze-vissza járkált, mire végül az ölemben elaludt. Máris lett okunk hazamenni. Egy percig sem élveztem a fellengzős bulit. A keresztapám végig levegőnek nézte a családomat, a keresztanyám úgy tett, mintha körülötte forogna a világ, Virgínia is alig beszélgetett velem. Egyedül Virág volt az, aki barátságosan közeledett felém. Talán csak azért, mert ő is hasonló cipőben jár, mint én annak idején. Összességében egy szar volt, ezért nem érte meg utazni. Persze örültem annak, hogy az uncsim lediplomázott, és annak is, hogy végre összegyűlt a család. Anyával sem sikerült beszélnem, végig ellenségesen viselkedett. Azt mondta, hogy tettessem magamnak normálisnak, erre ő volt abnormális. Láthatóan nem örült a jelenlétemnek, ahogy a többiek sem. Apa adta magát, és nem törődött a gazdag nagyképű rokonaimmal. Iszogatott, beszólogatott mindenkinek pont úgy, ahogy ez lenni szokott. Alig vártam, hogy hazaérjünk. Egész úton csendben vezettem az autóját. Hihetetlen, hogy az az ember vált számomra idegenné, akit egykor a világon a legjobban szerettem. Azt éreztem, hogy nincs miről beszélnünk. Jobb is volt így, mert legalább nem veszekedtünk. A csend néha a legjobb dolog, amit hallgatni érdemes.
Borkát óvatosan kivettem az ülésből, nehogy felkeljen. Az ágyába fektettem, majd levettem a csinos ruháját. Nem akartam felébreszteni, olyan békésen aludt.
Szó nélkül elvonultam a fürdőszobába, és ő is így tett. Éreztem, hogy semmit sem gondoltam át normálisan és ésszerűen. Nem szabadott volna szó nélkül végignéznem, ahogy lefekszik mellém az ágyba. Természetesen elfordultam, és úgy tettem, mintha észre sem venném. Pár percig működött a képzeletbeli láthatatlanná válás, aztán csak-csak hozzám szólt.
– Megértem, hogy haragszol, de látod, most is itt vagyok.
– Semmivel sem vagyok előrébb azzal, hogy eljöttél. Reggel úgyis hazamész, és Borka számodra megszűnik – feleltem.
– Lehet, hogy nem mennék haza, ha normális lennél – mondta, majd elkezdte simogatni az arcomat.
– Ezt meg sem hallottam, és ne érj hozzám! – kiáltottam fel, aztán nekiállt olyan dolgokkal tömni az agyamat, melyektől a hányinger elkapott. Szerinte köztünk minden működhetne úgy, ahogy régen, mert nekem hatalmas szükségem van rá. Értitek? Tehát hatalmas szükségem van rá, amit nem akarok bevallani, mert túlságosan makacs vagyok. Olyan információkról is felvilágosítást kaptam, amikre egyáltalán nem voltam kíváncsi. Elmesélte, hogy nagyon jó a kapcsolata a feleségével, viszont azt érzi, hogy a teljes boldogsághoz én kellek. Össze-vissza beszélt, be sem állt a szája. Több lehetőség is lobogott a szemem előtt:
1.   Hidegvérű gyilkosság.
2.   A világból való kiszaladás.
3.   Iszonyatos sírás.
4.   Emigrálás a nappali nevű helyiségbe.
5.   Szex.
Az ötödik opciót viccnek szántam, ne vegye senki a szívére, ugyanis nem vagyok hülye! Kaotikus állapotok uralkodtak a fejemben, mert mondott szépeket is, miközben másodpercenként löktem le a kezét a különböző testrészeimről.
– Hagyd abba! – emeltem meg a hangom.
– Baba, te azért tiltakozol, mert az egód nem engedi meg, hogy másként cselekedj.
– Fogd már be!
– Csak hallgass meg! – kérlelt, majd megfogta a kezemet.
– Nem! Értsd meg, hogy nincs szükségem rád! Rajtad kívül annyi, de annyi fiú van, aki biztos, hogy még apának is alkalmasabb lenne nálad.
– Jaj, mennyi? – kérdezte cinikusan.
– Rengeteg. Vannak magasabbak, fiatalabbak, okosabbak, sőt még tisztességesebbek is.
– És te mindet próbáltad, ugye?
– Persze, ezért vagyok olyan egyedül, mint a kisujjam. Nem zavar, hogy itt már réges-rég nem kettőnkről van szó, hanem a gyerekünkről?
– Jó apja lennék, ha hagynád.
– Két egész éved volt arra, hogy megmutasd.
– Volt, de emlékezz vissza, hogy milyen jó volt, amikor együtt voltunk – folytatta.
– Akkor is szar apa voltál.
– Mert te olyan jó anyukája vagy Borinak, mi? – kérdezte, az én vérnyomásom pedig 220 fölé szökött.
– Tudod, mit? Nálad bárki jobb apja lenne. Bárki!
– Nem hallgatlak tovább! – kiabálta, miközben felállt, és elindult az ajtó felé. Olyan, de olyan ideges voltam, hogy egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani.
– Menj a tökéletes gyerekeidhez, akik ezerszer jobbak, mint Borka, mert értük az életedet is odaadnád! És baszódj meg! – kiáltottam utána. Pár percen belül úgy bevágta a bejárati ajtót, hogy utána akartam szaladni, hogy agyonverjem. Más sem hiányzott, csak az, hogy Borka felébredjen. Nála még Alex is sokkal jobb apa lesz. Szó nélkül faképnél hagyott, mert olyan önző, mint egy fasz. Feküdtem az ágyamban, és gondolkodtam. Azért rohant el, mert nem bírta, ahogy sértegetem, ahelyett, hogy valahogy kibírta volna reggelig a gyereke miatt. Még véletlenül sem említettem meg azt a sok fájdalmat, amit nekem okozott, végig csak a gyerekről volt szó. Nem feltétlen akartam elüldözni, ám így sem volt rossz. Sőt! A legjobb akaratlan ötlet volt, hogy elüldöztem. Felőlem akár ki is nyalhatja a felesége seggét, vagy akármelyik testrészét. Aztán azon is gondolkodtam, hogy mi az okozója annak, hogy egy könnycseppet sem ejtek miatta. Lehet, hogy túlléptem rajta? Hé, gyerekek, ezt olvassátok kiabálva: IGEN, TÚLLÉPTEM RAJTA! Hirtelen sokkal jó kedvem támadt. Már csak azt kell elérnem, hogy a gyerekünket se bánthassa tovább. Fogalmam sincs, mit mondok Borkának, ha reggel felkel.
Hatkor kidobott az ágy. Miután megbizonyosodtam róla, hogy aludtam nagyjából négy órát, szemügyre vettem az üzeneteimet. Legalább tíz jött tőle. És én még azt hittem, hogy soha többé nem fog velem kommunikálni! Sokat nem tudok mesélni az üzenetekről, mert ugyanolyan hamisak és sablonosak voltak, ahogy azt megszokhattuk. Ne haragudjak, amiért olyan csúnya dolgokat feltételezett rólam, meg hogy nagyon szereti Borkát, ezért engedjem közelebb magunkhoz. Hülye fasz. Leellenőriztem a gyereket, aki úgy aludt, mint a bunda. Örültem, hogy legalább ő kipiheni magát. A fürdőszoba után a konyhába igyekeztem, hogy időben el tudjam készíteni a reggelit. Megnyugtató csend uralkodott a házban, amit egy ideig ki is tudtam élvezni. Mivel minden létező ablak nyitva volt, tisztán hallottam Gréta és Alex beszélgetését az utcán. Nem akartam leskelődni, sem pedig hallgatózni ennél jobban, mégis hajtott a vágy. Halk léptekkel hagytam el a házat, és a kapu felé vettem az irányt. A sűrű növényzettől nem láttak, viszont én végre hallhattam mindent, amit akartam. Alex szívből örül a születendő gyereküknek. Adná az Isten, hogy tényleg az ő gyereke legyen. Nyugtatóként hatna, ha tudnám, hogy apámnak semmi köze ehhez. Egyfolytában csipogott a telefonom. Már azon a szinten voltam, hogy kikapcsolom. Mivel mástól nem jött üzenet, így fogtam, és arrébb löktem. Amire elkészültem az összes gofrival és palacsintával, arra lettem figyelmes, hogy valószínűleg Borka becsapja az egyik ajtót.
– Itt vagyok, mini! – kiáltottam.
– És apa? – kérdezte, miközben a szemeit törölgetve kullogott felém.
– Este felhívta valaki, el kellett rohannia. Nemsokára úgyis jön, ne aggódj – mosolyogtam. Borka nem tudott mosolyogni, ő morcos arccal a terasz felé mutatott.
– Mit szeretnél? – néztem rá furcsán.
– A bogarak nem éhesek? – tette fel a kérdést, közben pedig az üveg teraszajtónak tapadt.
– Nem tudom, de te biztosan az vagy. Később szedünk nekik füvet – mondtam, és mindketten elindultunk a konyha felé. Eszembe jutott, hogy mekkora barom vagyok, amiért nem engedtem a csábításnak az este folyamán. Rosszulesett volna neki, hogy ha kihasználom, majd addig piszkálom, míg hazamenni nem kényszerül. Még az étvágyam is elment saját magamtól. Amikor észrevettem, hogy nyitódik a nagykapu, az boldogsággal töltött el. Zoé hazajött! Nem törődött azzal, hogy a barátjának végig kell hallgatni az oktatást, és az sem tűnt fel neki, hogy Borka a teraszon tevékenykedik.
– Normális vagy? – kérdezte felháborodva.
– Már megint mit csináltam? – néztem értetlenül.
– Elmentél Virgínia bulijára az exeddel! – emelte fel a hangját. – Azt hittem, hogy ennél több eszed van.
– Jaj, most nagyon megnyugtattál! Azt hittem, hogy a múltkori insta sztoriról akarsz beszélni – vigyorogtam.
– Azt kénytelen vagyok elnapolni a szar angolom miatt. Elmesélnéd, hogy milyen hajlam vitt rá, hogy megint baromságot csinálj?
– Húúú… Az a fiú remek adottságokkal van megáldva.
– Ne terelj!
– Kezdjük ott, hogy félreérted a szitut. Semmi közünk egymáshoz, csak elkísért. Mindenki úgy tudja, hogy együtt vagyok a gyerekem apjával.
– Gondolom, hogy itt is aludt. Annyira hülye vagy. Soha, de soha nem fogsz tudni megszabadulni tőle – magyarázta, mintha tudna bármit is a kialakult helyzetről.
– Itt akart aludni, de végül hazament. Mondjuk úgy, hogy tettem róla, hogy ne érezze jól magát.
– Mit csináltál?
– Csak őszinte voltam. Elmondtam neki, hogy ő a világ legszarabb apukája, aztán felkapta a vizet – feleltem. Egyszerre néztünk rá a csipogó telefonomra, ami a konyhapulton hevert.
– Ja, és órák óta üzikkel bombáz – húztam meg a vállamat.
– Tiltsd le.
– Megint? – nevettem.
– Egyáltalán miért oldottad fel?
– Ha jól emlékszem, nyakig benne voltál te is abban, hogy újra találkozzak vele. A másik, hogy tényleg nincs jogom eltiltani a gyerektől – bólogattam. Nem szólt semmit. Minden barátom leteremt anélkül, hogy bármit is tudna. Ezektől a forrófejű Oroszlánoktól totálisan kiborulok. Lassan odáig fajulnak a dolgok, hogy verbálisan is bántalmazni fognak. Miután ezer és egy ígéretet tettem, hogy nem fogok összejönni vele, kimentünk a levegőre. Zoénak szüksége volt rá, mert felforrt az agyvize. Én bezzeg minden hülyeségével egyet értek. Jó, nem mondom, hogy az elmúlt 20 év alatt nem hozott ki a sodromból, ahogy Ariana is, de ők folyton brutális elméleteket gyártanak csak azért, hogy letámadhassanak. Az ő fejükben úgy nézhetek ki, mint egy kecske (maradjunk a horoszkópomnál), akinek a villanypásztor már nem jelent megoldást a problémáira, ezért jönnek ők, a megmentő pásztorok, hogy terelgessenek mindenfelé, de főként a jó irányba. Drasztikusan meggondolatlanul hoznak ők is döntéseket, ezzel nem vagyok egyedül. Nekem egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy így letámadjam őket. Zoé és Ari is ugyanúgy adtak már okot a támadásra, mint én. A barátnőm közölte, hogy legalább egy hétig itthon lesznek, aminek nagyon-nagyon örültem. Ráfér a pihenés, és itt sokkal jobb, mint abban a szaros lakásban a negyediken. Egy kicsit féltem, hogy Lacit nem fogom-e zavarni. Remélem, őszinte lesz majd, ha mégis úgy alakul. Átkozottul idegesítő vagyok, valljuk be. Zoé mérhetetlenül büszke volt magára, amikor a cukrászdáról mesélt. Több ellenőrzést is kaptak, és mindegyik esetében tökéletesen megfeleltek az előírásoknak.
– Laura az egyetlen, akire komolyan számíthatok, így megint rábíztam az üzletet.
– Lassan megérdemel egy feljebb léptetést – kuncogtam.
– Hidd el, hogy a többiek nem sokat érnek, de nem tudom elküldeni őket. Mostanság nehezen találni cukrászokat, akik dolgozni is akarnak. És te hogy állsz? Sok a vendég? – érdeklődött.
– Annyit mondok, hogy Pesten ezért a pénzért fele ennyi vendéget fogadtam. Persze nem akarok panaszkodni, mert viszonylag sokan vannak visszatérők.
– Nemsokára rengetegen lesznek a városban, és előbb-utóbb meg fognak találni.
– Nincs kedvem turistákkal csevegni. Nem könnyű velük szót érteni.
– Lehet, de gondolj arra, hogy ebben a három hónapban akár 25%-os áremelést is csinálhatsz.
– Erről jut eszembe… – gondolkodtam el, majd berohantam. Az áremelés szóról hogy juthatott eszembe az, hogy végre megnézzem, hogy mennyi pénzt adott Borkának az apja? Jól emlékeztem, hogy az éjjeli szekrénybe dobtam be, ami egy teljesen biztonságos helye lehet ennyi pénznek. Megfogtam a pénztárcámat is, majd visszamentem a teraszra.
– Hencegni jöttél ki? – nézett rám kíváncsian Zoé.
– Isten őrizz, sosem szoktam. Segíts megszámolni, aztán kitaláljuk, hogy mire költsem.
– Oké, de közben meséld el, hogy miért most jutott ez eszedbe, meg hogy egyáltalán mi ez a pénz. Ötösöd lett a Hatoslottón? – röhögött.
– Fizikai képtelenség, hogy nekem szerencsém legyen. Borka apja hagyta itt múltkor. Totálisan megfeledkeztem róla.
– Ennyi pénzről megfeledkezni bűn – rázta a fejét. Miután megszámoltuk, ijedten egymásra néztünk.
– Szerinted ezért mennyit kellett hakiznia? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
– Fogadni merek, hogy nem sokat. Többet keres, mint gondolnánk.
– Kicsoda? Hiszen ő egy senki! – nevettem fel.
– Nem mindenkinek adatik meg élete során, hogy ilyen senkikkel randizzon, csak szólok.
– Különleges lehetek. Nos. Akkor most segíts. Mire költsük ezt a sok pénzt? Borkának mindene megvan, viszont egy nagy medence elférne itt az udvaron.
– Persze az jó ötlet, meg vehetnénk pár apróságot is – mondta, miközben láthatóan erősen gondolkodott. –  Mi lenne, ha csapnánk egy kerti partit a maradékból?
– Ó, igen! Ez jó ötlet! Meghívhatnánk Ariékat, Amandát, Nikiéket és Beát is.
– Nem hagytál ki valakit? – kacsintott.
– Szó sem lehet arról, hogy a szüleim ebben is részt vegyenek! – tiltakoztam.
– Nem is rájuk gondoltam, hanem Márkra.
– Márkra? – vigyorogtam.
Egészen estig beszélgettünk. Elmeséltem mindent, ami az elmúlt pár hétben sújtott. Szó volt Alexről, Grétáról, az apámról, a diplomaosztóról, ám Márk nevét egyszer sem ejtettem ki a számon. Direkt. Zoé túlságosan kíváncsi. Kötelezően hozta szóba, mintha a pasik nélkül nem lenne kerek egy beszélgetés. Megnyugtatlak titeket, hogy márpedig nem muszáj pasikról beszélgetni, nélkülük is jó lehet minden. Sőt…
– Na, akkor mesélj a jó adottságokkal megáldott barátodról!
– Mit szeretnél hallani? – kérdeztem kedvesen. Próbáltam leplezni azt, hogy kurvára zavarba jöttem.
– Mindent! – nevetett. – Vagyis majdnem mindent!
Nem, egyáltalán nem áradoztam, csak elmeséltem, hogy elhívott bulizni, aztán egyszer nálam is aludt, de nem feküdtünk le egymással, és azt is elmondtam, hogy éppen nyaral a legjobb barátjával, ezért nem igazán érdeklem. Egy percig sem panaszkodásnak szántam, csak gondoltam, hogy ez is fontos lehet ahhoz, hogy túlgondolhassa a történetet. Ugyanis hajlamos erre.
– Ennyi? – nézett rám kissé mérgesen.
– Ennyi. Azt hitted, hogy majd azt mondom, hogy megtaláltam azt a személyt, akivel össze akarok házasodni, és aki ideális partner lehet arra, hogy Borkának legyen egy kis tesója? – forgattam a szemeimet.
– Mindig is bírtam a silány humorodat. Arra számítottam, hogy legalább arról számolsz be, hogy alakul köztetek valami.
– Tehát ezt akarod kiszedni belőlem.
– Csak azt szeretném tudni, hogy rendben van-e a szerelmi életed – mosolygott.
– Hogy micsodám? – visítottam fel. – A szerelmi életem abból áll, hogy olykor-olykor szembesülök egy csodálatra méltó férfi nemi szervvel.
– Azt hiszem, nálad így kezdődnek az igazán nagy szerelmi kötelékek. Legalábbis volt már rá példa – kacsintott. Ő egy kígyó. Egy utálatos kígyó. Utálom, hogy száz százalékig igaza van, de én nem akarok szerelembe esni egy jókora faroktól. Kizárt, hogy újra szerelmes legyek. Keveset tudok a szerelemről, viszont abban biztos vagyok, hogy nincs rá szükségem. Idilli az életünk a gyerekkel. Persze ez túlzás, de megvagyunk.
Kora reggel Zoé egy kicsit sem lepett meg. Szemrebbenés nélkül folytatta a kínos témát.
– Márk nekem nagyon szimpatikus.
– Sokkal szimpatikusabb, mint… – vigyorogtam.
– Ne, kuss, hagyd abba! Ki ne mondd a nevét, különben rosszul leszek! A mai napig nem értem, hogy te meg ő… Ő és te. A gondolattól is borsódzik a hátam.
– Nem volt olyan rossz semmilyen szempontból sem, viszont én is örülök, hogy vége van.
– Aha. És mondd, miért pirulsz el azonnal, ha kiejtem a számon Márk nevét? – rebegtette pilláit.
– Ennek semmi köze hozzá. Közelebb vagyok a harminchoz, mint a húszhoz, és ebben a korban már súlyos vérnyomás problémákkal küzd az ember, ahogy én is – viccelődtem, majd szinte sokkot kaptam, amikor megszólalt a telefonom. Csak beszélni kell bizonyos emberekről. Ez a sors elég pimasz, és éppen ezért gyűlölöm annyira. Szedtem a sátorfámat, azaz a cigimet és az öngyújtómat, és kivonultam a teraszra. A tízperces beszélgetésnek a lényege az volt, hogy hazaértek épségben, és nagyon-nagyon hiányzom neki, szóval ma délután át is jön hozzánk. Tudom, hogy a ti fejetekben is zűrzavart okoz az a tény, hogy hiányozhatok egy olyan hímnemű alaknak, aki nem az apám és nem is az a görény. A gyerekem apját mostantól hívjuk görénynek, mert ez sokkal jobban passzol hozzá. Hiányzom valakinek úgy, hogy az utolsó találkozón le sem feküdtem vele. Lehetséges, hogy ő nem néz teljesen hülyének? Meglepetésemre Borka is felébredt, miközben én a teraszon csevegtem. Mivel nem tájékoztattam anyámat arról, hogy Zoé itthon van, ezért betoppant az ajtón. Több szem többet lát, nem igaz? Mielőbb keresnem kell egy megfelelő bölcsődét a gyereknek, mert ez nem állapot. Szeretem, ha anyám van vele, ahogy azt is, hogy valamelyik barátnőm, viszont mindenkinek van éppen elég dolga. A lényeg, hogy Borka mindkettejüknek örült.
Délután fél négykor ment el az utolsó vendégem. Nyűgös és mérges voltam, amiért ez a nap is hosszúra sikeredett. Mielőtt nekiálltam volna takarítani, kimentem a szalon elé, hogy elszívjak egy cigit. Nem zavartattam magam, leültem a járdára, és néztem ki a fejemből. Ismét arra kényszerültem, hogy végighallgassam az ifjú pár rettentően izgalmas sztoriját. Alig várják, hogy együtt mehessenek az ultrahangra. Ez csodás! Annyira aranyosak külön-külön is, de ketten… A tökéletes pár! Azon gondolkodtam, hogy hányjak-e vagy mi legyen velem, mikor egy Mercedes megállt a ház előtt. Felkaptam a fejemet, hogy jobban szemügyre vegyem a csinos S-osztályt, aztán a sofőrt is, akinek az arcára volt írva, hogy örül nekem. Elindultunk egymás felé. Már csak két lépés választott el tőle, amikor meghallottam, hogy a szomszédom kapuja nyílik. Márk megállt előttem, én pedig csak annyit mondtam, hogy:
– Csókolj meg!
Természetesen megcsókolt, Alex képe pedig minden pénzt megért.
– Gyere, megkeresem a telefonomat, és megmutatom, milyen esküvői ruhát találtam! – röhögcséltem feltűnően, majd határozottan köszöntem a szomszédoknak, akik vélhetően sétálni indultak. – Sziasztok!
– Hali! – nyögte be Alex gúnyosan.
– Te már itt laksz? – kérdeztem.
– Úgy tűnik.
– Ó, ez nagyszerű! Hétvégén lesz nálunk egy kerti parti, amire szeretettel várunk titeket. Apukám biztosan örülne a találkozásnak – vigyorogtam.
– Lotti, te akkora egy… – fojtotta magába a szót.
– Mi vagyok? Sőt, az esküvőmön is szívesen látnálak majd titeket!
– Hülye kurva – röhögött a képembe, miközben megfogta Gréta kezét. Emelt fővel távoztak, ahogy én is.
– Miért kell állandóan cirkuszolnod vele? – nevetett Márk.
– Miért ne? Pontosan tudja, hogy apám is együtt van a nőjével, és kénytelen vagyok mindig emlékeztetni erre.
– Ha már itt lakik, akkor biztos, hogy nem jár át a faterod hozzá.
– Naiv vagy! – mosolyogtam. Megkértem, hogy segítsen takarítani. A takarítás abból szokott állni, hogy mindent lefertőtlenítek, aztán felmosom a padlót. Nem vágott jó arcot a dologhoz, de legalább annyit megtett, hogy nem hagyott egyedül. A közös takarításból az lett, hogy bezártam az ajtót, és a kanapén szerelmeskedtünk. Eszméletlen dolgokat mondott, miközben vetkőztetett.
– Amikor megláttalak a benzinkúton, tudtam, hogy egyszer úgyis megleszel, de azt nem gondoltam, hogy többször is.
– Ahányszor csak akarod – válaszoltam vigyorogva. Elővett a zsebéből egy köteg óvszert. A fele a földre hullott, a többit pedig szándékosan dobta le. Nagyon fel volt spanolva, mert olyan hevesen nyalta a puncimat, mint még soha senki. Fogával nyitotta fel az óvszeres zacsit, majd szinte azonnal betette, amit be kellett. Szexeltetek már úgy, hogy csak vigyorogtok, miközben nyögdécseltek? Hát, valószínűleg úgy néztem ki, mint egy elmebeteg, ám valaki miatt hamar eltűnt a vigyor a képemről. Kopogtak az ajtón.
– Lotti! – verte az ajtót Zoé, közben pedig többször megpróbálta kinyitni azt.
– Elköltözöm egy lakatlan szigetre – kiabáltam.
– Depressziós vagy?
– Nem – nevettem. – Nem érek rád.
– Miért? Mit csinálsz bezárkózva?
– Takarítok – válaszoltam remegő hangon, hiszen Márk egy pillanatra sem hagyta abba.
– Engedj be, és segítek!
– Márkkal takarítok.
– Ja, hogy úgy! Már várunk!
– Oké.
– Oké? – kérdezett vissza kissé mérgesen.
– Zoé, menj már a dolgodra!
– Jól van, elmegyek, de siess! – parancsolt rám. Abszolút nem törődtünk azzal, hogy valóban elment-e az ajtótól, inkább élveztük egymás társaságát. A térdeimet egyre feljebb tolta, szinte már a nyakamban voltak. Remélem, értitek, hogy mire gondolok. Mivel közelebb hajolt, a vállaira tehettem a lábaimat, így engem nem zavartak. Nem mintha bármi más zavart volna Zoén kívül. Ő kurvára idegesített. Olyan jólesett, hogy nagyon mélyen érezhettem magamban. Gyaníthatóan ő is pont így érzett, majd váratlanul megkérdezte, hogy van-e kedvem lovagolni. Bólogattam, Márk pedig lefeküdt volna, ha a sok párna, meg a mindenféle lófasz nem keresztezte volna az útját. A helyiség másik végébe hajítottam a kacatokat, azután pedig elfoglaltam méltó helyemet. Mivel a barátnőm megzavarta az eszeveszett vigyorgásomat, az előző pózban szinte véresre harapdáltam a számat. Egy kósza gondolat végigfutott az agyamon, majd reménykedni kezdtem, hogy nem fog kifolyni az ajkaimból a töltelék. Nem esett volna jól senkinek sem, ha ez megtörténik. Szemeivel végig követte az ugráló melleimet. Már azon voltam, hogy megkérdezem, nem-e szédül, mert az esetben meg is foghatnák őket. Felismerhette a szédülés veszélyeit, hirtelen magához húzott, és csókolózni kezdtünk. Innentől pár perc választott el minket az orgazmustól. Rádőlve élveztem, ahogy lüktet a kemény farka bennem. Egy ideig hallgattam a felgyorsult szívdobogását. Semmi kedvem nem volt leszállni róla. Váratlanul megszólalt, hogy:
– Te, Lotti.
– Tessék? Szálljak le rólad? – kérdeztem ijedten, miközben mélyen a szemébe néztem.
– Nem… vagyis de. Megmutatod végre az esküvői ruhádat?
– Te most flörtölsz velem, vagy csak cikinek tartod azt a jelenetet?
– Kicsit sem volt gáz, megérdemelte – mosolygott.
– Tehát flörtölsz – nevettem. – Úgy tudom, nem szabad meglátnia a leendő férjnek a ruhát.
– De én szeretném látni – vigyorgott tovább. Ilyet még SOHA SENKI nem mondott, és ilyet még SOHA SENKINÉL sem éreztem. A csontomig hatoltak a szavai, annyira jólestek, egytől-egyig beleégtek a fülembe. Pillangók jelentek meg a gyomromban, ami nem jó jel, de hagytam őket, hadd repkedjenek. Tök gyorsan repkedtek és kavarták fel az egész életemet. Ezek a pillangók idáig csak bajt hoztak rám, ám ezúttal valahogy teljesen másképp csapkodtak rózsaszínű szárnyaikkal. Miután véget ért a flört, leszálltam róla, és gyorsan összeszedtük magunkat.
– Segítsek összepakolni? – kérdezte kedvesen.
– Nem kell, majd holnap reggel öt perccel előbb jövök át. Menjünk, mert már nagyon várnak minket.
– Szívesen segítek!
– Köszönöm, de elintézem.
– Holnap reggel segítsek?
– A reggelt is velem szeretnéd tölteni? – bájologtam.
– Ha azt mondom, hogy az életem hátralevő összes reggelét, akkor megint azt hiszed, hogy flörtölök?
Úgy nézett rám, hogy majdnem elájultam. A térdeim is nekiálltak remegni, így legalább a gyomrom nem volt egyedül. A szívem kalapált, az arcom kipirosodott, a szám pedig mosolyra állt. Mármint fülig ért a szám. Mondjátok, hogy naiv vagyok, de ez más. Ő teljesen más.
Borka egyáltalán nem foglalkozott velem, anyám és a barátnőm pedig extra kíváncsi üzemmódba tették magukat. Álltunk egymás mellett, mint valami szerelmespár (fúj), közben a gyerekemmel próbáltam kommunikálni esélytelenül. Nézte a tévét, de annyira, hogy konkrétan azt se vette észre, hogy megérkeztem.
– Mi a bajotok? – nézett ránk furcsán anya.
– Mi bajunk lehetne? – ráztam a fejemet.
– Igazad van, semmi. Márk, milyen volt a nyaralás? – kérdezte tőle. Ezen mindketten meglepődtünk, egyikünk sem számított rá, hogy anyám egyről a kettőre érdeklődni kezd iránta. Vagy csak szimplán életében először kedves akart lenni? Ki tudja. Mondjuk, azt sem értettem, hogy honnan veszi, hogy a fiúm nyaralni volt, mire leesett, hogy Zoé sosem tudja tartani a száját. Állandó jelleggel fecsegnie kell. Fogalmam sincs, mi történne vele, ha egyszer az életben befogná. Édes négyesben beszélgettünk a konyhaasztalnál ülve. A anya rendes volt, mint általában, mert főzött vacsorát. Tudja, hogy mennyire ki tudok készülni néhány kurva idegesítő vendégtől, ezért mindig készül valami meglepetéssel. Miután Borka meséje véget ért, álmosan kullogott felém. Pár szót végre váltottunk, majd két perc elteltével anyámnak sikerült elrontani a kedvemet.
– Zoé, mit mondtál, mikor is lesz az a kerti parti? – tette fel a kérdést, én pedig azonnal vetettem egy rosszalló pillantást.
– Szombaton – köszörülte meg a torkát. Legszívesebben közbeszóltam volna, hogy az a buli elmarad, szóval az őseim még a házunk közelébe se jöjjenek aznap. Megpróbáltam higgadt maradni, miközben rohadt mérges voltam a barátnőmre, amiért egész áldott nap anyám fejét tömte olyan dolgokkal, amik eredetileg csak kettőnkre tartoztak. Mindegy. Minden mindegy, hiszen így lőttek a vad bulinak. Nyilván, gyerek mellett nem is tudtunk volna bulizni úgy isten igazából, de a gondolat tetszett. És igen, nem fért a fejembe, hogy miért mondta el neki, mikor világosan közöltem, hogy nem akarom meghívni őket. Édesanyám az eset után nem sokáig zavart minket. Elköszönt Borkától, és dívaként távozott volna, ahogy szokott is, ha a gyerek hagyja. Ki kellett mennem Borival a járdára, és meghallgatni a drámát, aztán meghallgatni anyám nyávogását. Nagyjából öt perc múlva beszállt az autóba, és elhúzott a ház előtt. Én legalább boldogan integettem neki. Azt hittem, hogy az anya-sztorinál rosszabb nem lehet, de mivel rólam van szó, így természetesen megtörtént a legrosszabb, amire egyáltalán nem számítottam. Megjelentek a szomszédjaim a járdán. Ezzel még semmi probléma nem lett volna, ha Borka nem kezd el erősködni, hogy márpedig ő át akar menni Kevinhez egy kicsit. Elég rég találkoztak, elég rég találkozott bármiféle gyereknek titulált lénnyel, ezért rohanni kezdett feléjük. A gyors reakcióim, a reflexeim úgy másfél éves korában elhagytak, szóval meg sem tudtam akadályozni, hogy elfusson mellőlem. Láthatóan Kevinen kívül Gréta és Alex is örültek neki, csak ugye, én robbantam fel az idegtől. Vettem egy hatalmas levegőt, és elindultam feléjük. 
– Lotti, egy kicsit bejöhet? – kérdezte kedvesen a szomszédasszonyom.
– Biztos, hogy van jobb dolgod is a gyereknevelésnél, hadd maradjon egy kicsit velünk – gúnyolódott Alex. Ettől a mondattól, hogy olyan ideges lettem, hogy közelebb hajoltam hozzá, és a fülébe súgtam, hogy:
– Egyél faszt.
– Meghagyom neked, ha nem haragszol – kacsintott. – Mondjuk, neked minimum három kell ahhoz, hogy jól érezd magad, nem?
Lenyeltem minden trágár kifejezést, melyek égették a torkomat, majd mosolyogva azt válaszoltam, hogy egy óra múlva hívjanak fel, és átjövök Boriért. Megvártam, míg bemennek. Alex végig úgy nézett rám, mint akit azonnal megölne, amivel semmi baj sem volt, mert én ugyanezt éreztem. Hányingerem lett saját magamtól. Hogyan tudtam lefeküdni ezzel a gyökérrel? Valaki magyarázza el, hogy miért vagyok ennyire elbaszott! A múltat megváltoztatni nem lehet, ezt pontosan jól tudom, de valaki adhatna instrukciókat a jövőt illetően. Vicceltem. Nincs szükségem senkinek az üres, közhelyes tanácsaira. Kullogtam befelé. Úgy nézhettem ki, mint akit agyonvertek, pedig akkora tragédia nem történt. Ugye? A fenébe is, adjatok valami jeleket!
– Borka? – nézett rám kétségbeesetten Zoé. – Elment anyuddal?
– Rosszabb – nyögtem be.
– Mi van?
– Grétáék pont akkor értek haza, amikor anyától elbúcsúzott. Meglátta Kevint, és odarohant hozzájuk – magyaráztam.
– Maradni akart, mi?
– Ja, de most mit csináljak? Ne engedjem át egy kisgyerekhez azért, mert nem vagyok jóba a gyerek anyjával? Hatalmas baromság lenne a részemről, ha eltiltanám tőlük.
– Persze, az hülyeség lenne. Jól tetted, nincs ezzel baj – nyugtatgatott.
– Köszönöm. Mesélj csak, honnan tudja anyám, hogy hétvégére bulit terveztünk? 
– Ne haragudj, nem volt szándékos. Anyud megkérdezte, hogy mit fogunk csinálni hétvégén, és véletlenül elmondtam, hogy bulizni akarunk.
– Direkt mondtam, hogy nem akarom őket meglátni itt.
– Tudom. Egyből azt válaszolta, hogy el fognak jönni – dadogott.
– Gondoltam. Miért nem tudod befogni a szádat? – néztem rá mérgesen. – Remélem, azt nem fecsegted el, hogy Márkkal voltam a szalonban, azért nem jöttem be időben.
– Csak annyit mondtam neki, hogy takarítasz.
– Mondjuk, nem is értem, mi a faszt stresszelek anyám véleményén lassan 30 évesen.
– Na, látod! Nem is kell idegeskedni – vigyorgott. Egyáltalán nem nehezteltem rá az előzőek miatt, azonban már réges-rég meg kellett volna tanulnia, hogy a szüleim számára minden téma tabu.
Szó nélkül kimentem a kertbe, hogy leskelődjek. Komolyan ki akartam lesni a szomszédjaimat, hiszen bentről hallottam, hogy az udvaron tartózkodnak. Igazából nem is ők érdekeltek, hanem Borka, de azt hiszem, ez egyértelmű volt. Szóljatok rám néha, mert tudom, hogy túl sokat magyarázok! Ugráltam a kerítés előtt, ugyanis túlságosan magas volt ahhoz, hogy bármit is lássak. Észre se vettem, amikor Márk kijött utánam. Már csak arra lettem figyelmes, hogy röhög rajtam.
– Mit csinálsz? – kérdezte, miközben nem bírta abbahagyni a röhögést.
– Kuss! Ennyire vicces, hogy le akarom ellenőrizni a gyerekemet?
– Ha kevesebbet aggódnál, mindenkinek jobb lenne – mosolygott, aztán közelebb ment a kerítéshez. Természetesen ő simán átlátott. Közvetítette nekem, hogy ki mit csinál. Szerencse, hogy pont háttal voltak nekünk, különben csúnyán lebuktunk volna.
– Milyen érzés két méter magasnak lenni? – mérgelődtem.
– Nem vagyok annyi.
– Az a pár centi ide vagy oda! Mi lenne, ha felemelnél?
– Ne viccelj, nem történik semmi rossz Borkával – tiltakozott. – Paranoiás vagy. Menjünk be!
– Hogy mennék be, mikor a gyerekem ilyen emberek között van? – akadtam ki. – Akkor csak tarts bakot, vagy hozz egy széket, bánom is én!
Mivel nem hagytam békén, hirtelen felkapott. Mielőtt sikítozni kezdtem volna, eszembe jutott, hogy éppen kukkolom a szomszédokat. A melleimmel szemezett és végig a fenekemet taperolta, míg szemügyre vettem a gyereket. Amikor már azt hittem, hogy meggyőződtem mindenről, Alex tekintetét pillantottam meg. A vér is megfagyott bennem. Hirtelen kapálózni kezdtem, sutyorogtam, hogy tegyen le, és fogalmam sincs, hogy hogyan, de Márk bokája kibicsaklott, így a földre zuhantunk. Konkrétan a bokorban találtam magunkat. Feküdtem Márkon, ő pedig nem győzött káromkodni. Hallottam, ahogy Alex lottizik, de nem törődtem vele.
– Nagyon fáj? – kérdeztem aggódóan.
– Soha többé nem teszem meg, amit kérsz – röhögött. Zoé mit sem sejtve jött ki a teraszra, majd ijedten kiabálni kezdett:
– Mit csináltok a bokorban?
– Hát, lehet, hogy ügyeletre kellene menni – feleltem, miközben Márk bokáját bámultam.
– Dehogy kell, nem fáj.
– Mi történt? – lépett közelebb a barátnőm.
– Ha nem kezdesz el kapálózni, akkor nem találom meg azt a gödröt – mutatott az egyenetlen talajra.
– Bocsi, de Alex észrevett. A szemembe nézett, baszki.
– Ha már szemeztetek, akkor mi a szarért kezdtél el ugrálni?
– Fogd be, és menjünk az ügyeletre – mondtam, majd két kézzel megfogtam az arcát, és lenyomtam a szájára egy puszit.
– Tényleg csúnyán bedagadt a bokád. Lottinak igaza van, látnia kellene egy orvosnak is – szólt közbe Zoé.
– Reggelre megjavul – kacsintott, aztán megpróbált felállni.
Leültünk a teraszon. Zoé hozott ki a fagyasztóból valami számomra felismerhetetlen dolgot, hogy legalább ennyivel hozzájáruljunk Márk bokájához, ha már sikerült elintéznem. Annyira bántott, hogy megint béna voltam, és ő szívta meg helyettem. Nekem kellett volna megsérülnöm, ha már ilyen jó ötletekkel álltam elő. Elmeséltem, hogy hogyan kerültünk a bokorba, Zoé pedig nem győzött szitkozódni. Persze, hogy hülye voltam, de át is ugorhattuk volna a témát. Márk hirtelen felállt, és elindult befelé.
– Mit szeretnél? – kiabáltam utána.
– Füvet. Minimum két grammot.
– Kihozzam neked?
– Már bejöttem – kiáltotta vissza. A marihuánát használják a gyógyászatban is, ezért az első gondolatom az volt, hogy a fájdalmai kezelésére kell, aztán hamar rájöttem, hogy azon kívül, hogy csak félig tud ráállni a jobb lábára, nincs semmi baja. Tehát nincs semmi baja. Fogadni merek, hogy az egész kiruccanásuk alatt mást sem csináltak csak szívtak. Miután kijött és megtekerte a cigit, a lábait az ölembe dobta. Váratlanul megszólalt a telefonom. Alex hívott, ezért kíméletlenül arrébb tessékeltem a fájós lábát is, és felálltam. Csak jelezni szerette volna, hogy letelt az idő, és ha gondolom, mehetek a gyerekért. Hozzátette, hogy jól érzi magát, nem biztos, hogy meg kellene zavarni. Természetesen én meg akartam zavarni. Minden vágyam az volt, hogy itthon legyen, mivel ha dolgozom, kevesebb időt töltünk együtt. 
– Mire hazaérünk Borkával, annak a ciginek a nyomát sem akarom látni – mondtam határozottan.
– Egyértelmű volt – rázta a fejét. – El fogom tüntetni – tette hozzá. Jó, nem is arra gondoltam, hogy a gyerek előtt fog ilyen csúnya dolgokat csinálni, ám kicsúszott a számon, hogy figyelmeztessem. Felőlem azt csinál, amit akar, csak kulturáltan.
Tehát elindultam a gyerekemért. A negyven másodperc séta kétórányinak tűnt. Ideges voltam, hiszen Alex meglátta, ahogy kukkolok, és alapból sem jó a viszonyunk mostanság. Haragszom rá. Mindenért. Mivel már nem találtam senkit az udvaron, óvatosan bekopogtattam az ajtón. Pár másodperc múlva Alex kinyitotta, és behívott.
– Borka mit csinál? – kérdeztem, közben pedig félve mentem Alex után.
– Vacsoráznak – válaszolta.
– Ó, akkor én nem is megyek beljebb! Szólj, ha már végeztek, és újra átjövök – köszörültem meg a torkomat.
– Lotti – állt meg előttem.
– Igen? 
– Tegyünk félre minden sérelmet, és gyere beljebb. Borka megeszi a pizzát, aztán együtt hazamentek. 
– Állandóan te kezded a piszkálódást, de rendben, félreteszem a sérelmeimet.
– Rosszul fogalmaztam, mert itt csak nekem lehetnek sérelmeim – kezdte a vitát.
– Aha. Szóval te sosem ártottál nekem, ugye?
– Évekig futottam utánad, hátha lesz köztünk valami, erre mi történt?
– Volt köztünk ez-az. És mindazt megbántam.
– Megbántad, hogy lefeküdtél velem? Mit számít? – gúnyolódott.
– Azt bántam meg, hogy egyáltalán közel engedtelek magamhoz – sóhajtottam. – Életem legnagyobb hibája vagy.
– A gyereked apjáról, sosem fogsz így vélekedni, igaz?
– Ő más. Ha ő nem lett volna, Bori sem létezne.
Miután ezt közöltem vele, megfogta a kezemet, és egészen az udvarig ráncigált. Szó szerint ráncigált.
– Megérdemelted, hogy kihasznált – förmedt rám.
– Megérdemeltem? – kérdeztem vissza kissé lekezelően.
– Azt is megérdemelted, hogy elveszítettél engem.
– Ez egyre érdekesebb – kuncogtam.
– És azt is rohadtul meg fogod érdemelni, ha Márk szó nélkül lelép. 
– Meglátjuk.
– Ne legyél ennyire biztos a dolgodban.
– Te meg ne rángass meg még egyszer! Megyek, és hazaviszem a gyerekemet – léptem el előle határozottan. Szinte rohantam egészen a konyháig, ahol az egész család vacsorázott, a kislányom pedig megállás nélkül fecsegett. Megpróbáltam leplezni a dühömet, de nem sikerült. Fikarcnyi választott el attól, hogy kiabáljak Borkával.
– Indulás haza!
– Hadd egye meg azt a kis darab pizzát! – szólt vissza Gréta.
– Szerintem már nem éhes, hiszen be sem áll a szája. Borka! – mondtam erőteljesen. A gyerekem elkeseredett arcot vágott, miközben lemászott a székről. Utasítottam, hogy köszönje meg a vacsorát, és köszönjön el mindenkitől. Soha nem emeltem fel a hangomat a gyerekre. Soha nem láttam még ilyen csalódottnak, mint abban a pár percben. Eleget tett a kérésemnek. Kézen fogtam, elköszöntünk, és dühös léptekkel hagytam el a házat. A kapuig sem jutottunk, mikor elfogott a bűntudat. Borka nem tehet semmiről, mégis vele kiabáltam. Mindenről én tehetek, ő csak jól érezte magát azokkal az emberekkel, akiket én szívből gyűlölök. Tudom, hogy muszáj lenne szocializálódnia, mégis az ellenkezőjét tettem: elrángattam a szomszédból, pedig ők sosem bántanák. Grétán látszik, hogy félre tudja tenni az undort, amit folyamatosan okozok neki. Teljes szívéből szereti a kisfiát. Ő egy jó anyuka. És én? Én mi a franc vagyok?