10. fejezet ☼

Anyám hangosan olvasta fel Alex üzenetét. Mindannyiunk füle hallatára. Nem tudtam levenni a szemeimet apa arcáról. Hol csukott szemmel, hol pedig összehúzott homlokkal hallgatta, ahogy élete szerelme kiejti a száján a fájdalmasabbnál fájdalmasabb szavakat. Az üzenetben ez állt:
Kedves Anikó,
Tudom, hogy sosem voltam a szíve csücske, sosem tudtam annyira mélyen beleférkőzni a szívébe, amennyire szerettem volna, de most arra kérem, hogy hallgasson meg. Nem kezdem az elejéről a történetet, inkább megpróbálom leírni a lényeget. Gréta rengeteg mindent mesélt. Nem fér a fejembe, hogy Lotti végig falazott az apjának, aki történetesen többször ráerőszakolta magát Grétára. Nem számít, hogy nappal vagy éjjel két óra van, András SMS-ekkel bombázza, vagy meg is jelenik nála. A mai napig mindenféle szerelmes üzenetet küld neki, ami nagyon szúrja a szememet. Egyre jobban idegesít, hogy András nem érti meg, hogy Gréta sosem akart tőle semmit. Ebből kiindulva, csak arra szeretném megkérni, hogy igazítsa útba a férjét, mert nem vagyok hajlandó tovább eltűrni a nyáladzását. Grétával már egy ideje boldog párkapcsolatban élünk, amit András képtelen elfogadni. Szeretném, ha ez mielőbb véget érne. Sajnálom, hogy pont tőlem kell megtudnia a férje hűtlenségét, valamint azt, hogy a saját lányában sem bízhat. Lotti végig tudott mindenről, mégsem figyelmeztette Önt, hogy András megbocsáthatatlanul viselkedik.
Sajnálom még egyszer.
Ölelés,
Alex
Milyen diplomatikus tud lenni ez a fasz. A felolvasóest után anya feltette a kérdést, miszerint melyikünk akarja elkezdeni a magyarázkodást, és bár hozzátette, hogy úgysincs semmi értelme, kérdőn nézett ránk. Apa arca elszürkült, a szemei mintha üvegessé váltak volna, és csak bámult a semmibe.
- Kezdhetem? - szólalt meg hirtelen Márk. Anya úgy nézett rá, mintha ő lenne a legelső áldozata, pedig erről csakis én és apa tehetünk.
- Márk… - sóhajtott fel anya.
- Most komolyan! Csak nekem tűnik úgy ez az egész, mintha Alex azért írta volna ezeket, hogy Lottit és az apját bemocskolja?
- Anya, neked fogalmad sincs róla, hogy Alex mennyire gyűlöl engem - nyögtem be, mintha ez bármin is segítene.
- Ez a vád túlságosan is komoly ahhoz, hogy magadat okold, kicsim.
Apa nem szólt semmit. Csak figyelte a reakcióinkat. Tudtam, hogy a fejében össze-vissza cikáznak a gondolatok, miszerint menjen-e bele a kegyes hazugságba, vagy pedig legyen őszinte. Mindketten ismertük anyát, mindketten tudtuk, hogy nem fog átrohanni a szomszédba, hogy balhézzon. Apa arcán megjelent egy halvány mosoly, amit anyám szerencsére nem látott meg.
- Arról sem tudsz, hogy a lányunkat megrángatta, amikor átment Borkáért - mondta.
- Hogy mi? - háborodott fel. - Ez igaz?
- Apa! Miért kell ezt? - játszottam az agyam. Jó színészek voltunk, és mindezt az édesanyám érdekében tettük. Márktól tanulni lehetne, hiszen pár másodperc alatt kitalálta a megoldást. El kell hitetnünk anyával, hogy Alex azért írta le ezeket a rágalmakat, hogy nekem és a családomnak ártson.
- Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Lotti, mondd el, hogy miért gyűlöl ennyire Alex - kezdeményezte anya. Egy ideig farkas szemet néztünk egymással, majd hirtelen elkaptam a tekintetemet.
- Tényleg hallani akarod? - sóhajtottam.
- Kezdek nagyon ideges lenni, úgyhogy igen!
Erőt vettem magamon, és szóról-szóra elmondtam, hogy Alex mindig is többet akart tőlem, aztán „lebuktam” Márkkal, azután pedig elrohant Grétához, és azóta is ott van. Nyomatékosítottam, hogy az a baja, hogy sosem lehettem az övé. Nem bírja feldolgozni, hogy nincs rá szükségem. Végig a padlót kémleltem. Képtelen voltam a szemébe nézni, mert tudtam, mi a véleménye a néhai viselkedésemről.
- Ahogy írta, sosem volt a szívem csücske, csak eltűrtem, amikor itt volt. Nem tudom, hogy mit gondoljak - válaszolta.
- Amit akarsz. Sajnálom, de én nem szeretnék tovább Alexről beszélni. Elég galibát okozott már nekem - feleltem szomorúan. - Pont úgy, ahogy Gréta is.
Elbizonytalanodott. Láttam rajta, hogy totálisan összezavarodott. Nem mellesleg, ha nem tudnám az igazságot, simán elhinném ezt a mesét. Anyámat sosem akartam felidegesíteni az Alexszel kapcsolatos sztorikkal, és apa is véletlenül tudott meg sok-sok mindent. Olaj lett volna a tűzre, ha ezeket a dolgokat azonnal elmesélem nekik. Anya jól emlékszik arra az esetre, amikor Alex addig-addig tunkolt piával, míg teljesen elveszítettem az eszemet, és lefeküdtem vele. És én képes voltam ez az eset után még önszántamból lefeküdni vele. Hogy lehettem ekkora barom? Túlságosan közel engedtem magamhoz, pedig még a baráti kapcsolat is soknak bizonyult.
- Egyedüllétre van szükségem - mondta, majd felállt, és elindult a lépcsőn.
Az első útja Borkához vezetett. Ezer és egy puszival búcsúzott az unokájától, és elindult kifelé. Természetesen apával rohantunk utána.
- Hová mész? - kiáltotta apa, miközben végignéztük, ahogy beül az autójába. - Hova viszed a kocsimat?
Ránk sem hederített, gyorsan elhajtott a ház előtt. Anyám alapból egy nagyon óvatos és szabálykövető sofőr, ám ezúttal körülbelül öt másodperc alatt kiért az utcából. Pillanatok alatt köddé vált. Apa még utána is kiabált, mintha hallotta volna.
- Most mit csináljak? - nézett rám dühösen.
- Majd Márk hazavisz - húztam meg a vállamat.
- Nem arról beszélek, Lotti! Lelépett! Azt se tudom, hogy hova ment.
- Gondolom, haza. Hova ment volna? Ne fesd az ördögöt a falra, vagy mit szoktak mondani - nyugtattam. - Nyugodj meg, később hazaviszünk, aztán meg tudjátok beszélni.
Hirtelen megragadtam a karját, és vonszolni kezdtem. Nem volt elragadtatva tőle, de mi mást tehettem volna?
- Milyen szép órád van! – kuncogtam, miközben megálltam és közelebbről is megvizsgáltam az óráját.
- Ez most nem segít - rázta a fejét, miközben kapkodta a levegőt.
- Nem is azért mondtam, hogy segítsen. Mennyibe került?
- Kislányom!
- Jól van, na - húztam tovább, míg a teraszhoz nem értünk. A falnak dőlt, és valamit mormogott az orra alatt. Váratlanul a fal felé fordult, hogy csapkodhassa.
- Ez egy erőszakmentes övezet, kedves András. Kérem, fejezze be! - kiáltottam rá. Hiába beszéltem neki, az indulatai fékezhetetlenné váltak. Márk elindult Borka felé, hogy lekösse valamivel, míg én megpróbálom lenyugtatni apát. Mondtam neki mindenfélét, azonban ő nem figyelt rám. Egyfolytában azt duruzsolta, hogy mennyire elbaszta. Egyet is értettem volna vele, ha ezúttal nem az lett volna a cél, hogy megnyugodjon. Persze, hogy kurvára elbaszta, de a kis hazugságunk még megkönnyítheti a dolgát.
- Szerintem elhitte - nyögtem be.
- Az egy dolog. Saját magammal hogy fogok szembenézni ezek után? Megcsaltam és még hazudtam is, ahelyett, hogy bevallottam volna az igazságot.
- Még elmondhatod.
- Túlságosan fájna neki. Ez nekem nem megy - magyarázta. Késő bánat? A fenébe is, a szívem megszakad mindkettejükért! Egyiküket sem jó így látni. Anya kirohanása emlékeztetett az évekkel ezelőttire. Csodálom, hogy azt ilyen könnyedén megúszta apa, pedig az a szitu sem volt piskóta. Miután abbahagyta a ház falának leütését puszta kézzel, leült az egyik székre, és rágyújtott. Kivett egy szálat a dobozomból, és meggyújtotta. Mi a fasz? Olykor-olykor előfordult már vele, hogy elszívott néhány szál cigit, ám ez most kifejezetten meglepett. Csak pislogtam. Márk nevetve tért vissza közénk.
- Mit mondott? - néztem rá sejtelmesen.
- Elküldött - röhögött. - Mollival meg akar osztani valami fontosat.
- Rengeteg titka lehet egy ilyen kicsi gyereknek - kuncogtam.
Márk is rágyújtott. Szinte kívántam a nikotint, így én következtem. Pár másodpercig nem szóltunk egymáshoz, mindenki bámulta a másikat. Kezdett rohadtul kínossá válni a csend.
- Köszönöm - kezdte apa.
- Mégis mit? - néztünk rá értetlenül.
- Hogy meg akartatok védeni.
- És nem jött be? - kérdezte Márk.
- Passz - mondta, miközben egy keserves és fájdalmas mosoly jelent meg az arcán. - Ajj, gyerekek! Mit kezdjek most magammal?
- Nekem van egy ötletem - felelte a szerelmem. - Meg kellene tudnia az igazat.
- Utána hogy magyarázom ki a kegyes kis hazugságot?
- Mivel én kezdeményeztem, így sehogy, és én amúgy sem tudhattam a megcsalásról, csak arról, hogy Alexszel megy a balhé.
- Apa, ne mondd el! Igazad volt, amikor azt mondtad, hogy rettentően fájna neki. Folytassuk ezt a verziót, utána meglátjuk, mi legyen a következő lépés - szóltam közbe. Egyikük verziójára sem válaszolt, hanem elgondolkodott. Bárcsak tudnám, mi jár a fejében! Így képtelenség segítséget nyújtani, ha hallgat, mint a sír.
Vacsoráztunk. Illetve csak Borka tömte magába a mosolygós burgonyát és a nuggets-et. Megpróbáltunk minél hitelesebb színészek lenni, nehogy a gyerek észrevegyen bármit is a balhéból. Hát… a burgonyáknak őszintébb volt a mosolya, mint nekünk.
- Úgy volt, hogy holnap anya vigyáz rá - mondtam szomorúan.
- Megoldjuk, kicsim - válaszolta apa. Persze, hogy megoldjuk, mindent megoldunk. Mint mindig.
Miután lefektettem a gyereket, apa közölte, hogy vigyük haza. Márkra várt a megtiszteltetés, hiszen a gyerekem mellett kellett maradnom. Nagyon elfáradt a kiruccanás során, mégis az ágya mellett ücsörögtem, miközben simogattam a macskát. Az én szemeimet is ellepte az álom, mert Molli 100 alá vitte a vérnyomásomat a dorombolásával. A macskák hasznos állatok, szerezzetek be egyet ti is!
Nagyjából negyven-negyvenöt perc múlva apám nyitott be a gyerekszobába. Azonnal felpattantam, és csendes léptekkel elhagytam a gyerekem szentélyét.
- Mi történt? - kérdeztem, miközben csodálkozóan bámultam a táskát a kezében.
- Anikó elment - sújtotta le a szemeit.
- Hova?
- Egy cetlit hagyott az asztalon, miszerint hazament.
Mellbe vágott a hír. A kezeim remegni kezdtek, a szívem pedig az agyamban kezdett el dobogni.
- Ez azt jelenti, hogy ma este bebasznak Szilvivel a helyi kocsmában?
- Remélem, hogy nem! - nézett rám mérgesen.
- Hú - sóhajtottam. - És te?
- És én? - kérdezett vissza, mintha nem egyértelmű dolgot kérdeztem volna.
- Mit keresel itt?
- Semmiképp sem szerettem volna egyedül maradni. Ha szeretnéd, akkor holnap vigyázok Borira.
- Nem akartál egyedül lenni, ezért úgy döntöttél, hogy nálunk fogod tölteni az éjszakát? És a holnapot is?
- Miért csinálsz úgy, mintha zavarnék? - háborodott fel. - Elmegyek tusolni, aztán bevonulok a vendégszobába.
- Nem zavarsz, csak… - nyeltem egy nagyot.
- Csak?
- Semmi! - mosolyogtam. - Nyugodtan menj el tusolni - mutattam a fürdőszoba felé.
Érthető, hogy nem akart egyedül kuksolni a lakásban, miközben anyát megtáncoltatják az alkoholisták a kocsmában. Vajon miből ered ez az elméletem? Szentül hiszem, hogy Szilvivel becsavarnak ma este. Az a nő szeret inni, soha nem mondott nemet az alkoholra. Egészségükre!
Márkkal összebújtunk a kanapén. Nagyon jólesett, hogy hűségesen végighallgatta az összes bugyuta teóriámat a szüleim jövőjét illetően. Negyvenhat különböző elméletet dolgoztam ki pár másodperc alatt. Aztán elkezdtem azon agyalni, hogy anyám vajon mikor jön haza. Mi lesz a munkájával? Mi lesz az unokájával? Mi a franc lesz az egyetlen kislányával, azaz velem? És apával, az egyetlen szerelmével? Én nem fogok főzni apámra, ugyanis nem tudok és időm sincs ilyesmire. Sőt, semmire sincs időm. Ő meg állandóan éhes. Ja, és viseljem el, ahogy fel-alá járkál a házamban? Ezentúl nem mászkálhatok bugyiban, vagy úgy, ahogy kedvem tartja, mert ő is itt van? Fantasztikus. Mi lenne, ha inkább átmenne Grétához? Nála sokkal jártasabb, mint nálam. Ez kurva gáz, mi? Persze-persze, maradhat, míg akar, csak ne essünk túlzásokba. Elkalandoztam szokás szerint. Ott tartottam, hogy Márkkal összebújtunk a kanapén. Elkezdte csókolgatni a nyakamat, miközben simogatott itt-ott. Határozottan megfogtam mindkét kezét, és a combjaimra helyeztem. Abszolút nem törődött a hangtalan jelzésemmel, ugyanúgy folytatta. Megint megfogtam a kezeit, és arrébb tettem őket.
- Mi van? - nézett rám értetlenül.
- Itt van az apám! - suttogtam. A hajamat eltűrte a fülem mögé, mintha nem hallottam volna a hajamtól, hogy folyik a víz a tusolóban, és azt mondta, hogy:
- Apád éppen fürdik.
- Bármelyik percben végezhet.
- Akár egy katolikus pap is állhatna az ajtóban, akkor sem tudnám megállni, hogy ne érjek hozzád - mosolygott.
- Nem is azt kértem, hogy ne érj hozzám. Simogathatnád, mondjuk… a hajamat vagy a vállamat - nevettem el magam.
- Szerinted beérem annyival?
- Ha kettesben leszünk a hálószobában, akkor bármit csinálhatsz velem - kacsintottam. - Az égvilágon bármit!
Természetesen nem hagyta abba, hiába hívtam fel a figyelmét arra, hogy apukám megláthat minket szerelmeskedés közben. Úgy lesmárolt, mint még talán soha máskor. Az egész testem bizsergett. Észre sem vettük, amikor apa kilépett az ajtón. Imitálhatta, hogy nem lát minket, ugyanis már csak a vendégszoba ajtajának a halk csapódására eszméltem fel.
- Mindig azt mondja, hogy csúnya dolgokat művelsz velem - vigyorogtam.
- És még milyen csúnyákat fogok - kacsintott, majd elindult a fürdő felé.
Pár perc elteltével póló nélkül libbent ki, és mutogatni kezdett a szobám felé. Elmosolyodtam. Mielőtt elmentem volna lefeküdni (Márkkal), benyitottam apához.
- Minden oké? Semmire sincs szükséged? - kérdeztem kedvesen.
- Persze, minden rendben van - bólintott. - Nincs, kicsikém.
- Akkor holnap reggel találkozunk. Jó éjszakát! - köszöntem el.
- Jó éjt!
Afelől nincs kétségem, hogy jó lesz az éjszakám, hiszen Márknak tervei vannak velem. A legelső dolgom az volt, hogy bekapcsoltam a tévét, hogy valami zaj elnyomja az esetleges hanghatásokat.
Reggel hatkor megszólalt az ébresztőm. Mindennél jobban gyűlöltem ezt a reggelt, hiszen a szerelmem ráért felkelni, nekem pedig muszáj volt. Emiatt gyűlöltem a munkámat. Nehezen, de végül kimásztam az ágyból. Totál megfeledkeztem apámról, ezért egy nagy pólóban és bugyiban vonszoltam ki magamat a konyhába. Ő már az asztalnál ült, nyomkodta a laptopját. A frissen főzött kávé illata pont úgy csapott arcon, mint apám látványa.
- Jó reggelt! - erőltetett magára egy mosolyt.
- Neked is - válaszoltam kedvetlenül. - Hogy vagy?
- Megvagyok. Nekiálltam dolgozni, hogy eltereljem a gondolataimat anyádról, aki biztosan másnapos.
Nem válaszoltam, csak halkan kuncogtam. Láttam az arcán a teljes reménytelenséget, viszont annak örültem, hogy nem roskad magába. A pontos másomat találtam meg benne. A legnagyobb szarban is képes viccelődni. Miközben reggelit készítettem, megpróbáltam mindent átadni, ami Borkára jellemző reggelente és a délelőtt folyamán. Úgy gondoltam, hogy délben, ebéd közben elmondok mindent az altatásáról és a felébredéséről. Apa mindenre helyeselt, mindenre csak bólintott egyet. Mondhatnám, hogy nincs félnivalóm, ugyanis felnevelt már egy gyereket, de nem mondom. Nem sok emléket tudnék felidézni apámról. Bezzeg, amikor tinédzserként minden szart magamra varrattam, akkor ott tudott lenni, hogy kioktasson. Tök igazságtalan az egész.
- Nem vagy éhes? - kérdeztem, miközben a pulton ülve faltam a palacsintát. - A vacsorát is kihagytad.
- Nem, még mindig nem vagyok éhes - jelentette ki határozottan.
- Oké, de ebédet enned kell. Mit rendeljek neked?
- Nekem mindegy.
- Gondold át, mielőtt rántott brokkolit kapsz steak burival - mosolyogtam.
Meglepően normálisak voltunk egymással. Megpróbáltam magam tartani ahhoz, hogy hiába hibázott, attól még ő az apám, és szeretem. Miután mindent átbeszéltünk, még az ebédet is, elindultam a fürdőbe, majd a szobámba, hogy teljesen összekapjam magam. Rohadtul nem voltam felkészülve erre a hétfőre. Márktól nem köszöntem el, hiszen még aludt. Reménykedtem benne, hogy mielőtt elmegy dolgozni, benéz hozzám. Borkával ugyanez történt. Utólag megbántam, hogy kinyitottam a gyerekszoba ajtaját, ugyanis Molli szinte kirepült rajta. Össze-vissza nyávogott és lábatlankodott, nem győztem arrébb lökni a lábammal. Megkértem apát, hogy etesse meg, majd hatalmas léptekkel hagytam el a házat. A kapuhoz érve rágyújtottam. Átfutott a bűnös gondolat az agyamon, miszerint fel kellene hívnom anyát. Apának természetesen nem vette fel. Érthető. Mindenesetre a fülemhez emeltem a telefont, és tűkön ülve vártam, hogy felvegye. Kíváncsi voltam, hogy nincs-e bűntudata amiatt, hogy szinte szó nélkül lelépett. Mindez Borka miatt foglalkoztatott. Tudja, hogy szinte mindig a mamája a bébicsősz. Nem hülye, neki is fel fog tűnni, hogy valami gáz van. Majd’ egy percig vártam, hogy felvegye a rohadt telefont, de semmi. Még nekem se veszi fel. Ez nagyon nem vall rá.
Pontban fél tizenkettőkor Márk nyitott be az ajtón. Azt kérdezte, hogy van-e egy percem. Elnézést kértem az aktuális páciensemtől, és kirohantam hozzá. Hosszasan csókolóztunk a járdán. Mivel nyitva volt minden ablak, tisztán hallottam, ahogy Borka a macska nevét ordítja, apa pedig a gyerekét. Az idáig gyanútlannak tűnő bébiszitterkedés egyre gyanúsabbá vált.
- Minden rendben van odabent? - kérdeztem sejtelmesen.
- Persze! Tök jól elvannak - mire kimondta, egy egész nagy csattanásra lettünk figyelmesek.
- Biztos, hogy minden rendben van? - tettem fel a kérdést újra.
- Megnézem - mondta, majd be is rohant. Nekem nincs időm arra, hogy apámat és a gyerekemet ellenőrizgessem óránként, muszáj 100%-os teljesítményt nyújtanom a vendégeimnek. Márk nagyjából két perc múlva kiszaladt hozzám, hogy közölje, hogy:
- Molli lelökött pár tányért, pár poharat és apád laptopját, de amúgy semmi baj.
A vérnyomásom egyből az egekig szökött. Amikor anya vigyáz rá, akkor az egész ház ragyog, egy porszemet sem találni még a sarokban sem. Ha jól értettem, akkor világháborús övezet lett a konyhából. Elmondhatatlanul mérges lettem.
- Este találkozunk - nyögte be.
- Ha addig le nem ég a ház, akkor igen - sóhajtottam.
- Ne idegeskedj, minden rendben van odabent.
- Csak a konyha robbant fel. Fél siker - válaszoltam, miközben az ujjaimat tördeltem. - Mindegy, majd megoldódik ez is. El ne késs! - mosolyogtam.
- Szeretlek - mondta, és lenyomott egy puszit a homlokomra.
- Én is - vigyorogtam. Akárhányszor ezt kimondja, a térdeim annyiszor rogynak meg, a fejem körül pedig pillangók köröznek.
Nem győztem elnézést kérni a vendégemtől, amiért az ígért egy percből legalább tíz lett. Szerencsémre nem haragudott meg, és nem is küldött el a fenébe. Fordított esetben én sem néztem volna jó szemmel, hogy a pillásom elrohan percekre. Abban sem voltam biztos, hogy apa baleset nélkül képes lesz átvenni a futártól a kaját, ahogy abban sem, hogy Borkát sértetlenül láthatom viszont. A hangom szinte remegett, amikor a páciensem kérdezősködni kezdett. Volt olyan kérdése, amire nem kapott azonnal választ, ezért megkérdezte, hogy van-e valami baj.
- Egy kicsit ideges vagyok - nevettem halkan és kevésbé feltűnően.
- Észrevettem. Mi a baj?
- Apukám vigyáz a kislányomra, és ahogy hallottam, nem minden fenékig tejfel - sóhajtottam. - Van egy macskánk, aki ledöntött minden mozdíthatót a konyhában. Ja, és a gyerek sem könnyű eset - ismertem el.
- Mennyi idős a kislány?
- Lassan három. Szeptemberben megy oviba.
- Jaj, de fog az neked fájni! - nevette el magát.
- Az tuti, viszont az sem állapot, hogy éppen az vigyáz rá, akinek van néhány szabad órája.
- Miért nem kerestél neki egy bölcsit? Sőt, még most sem lenne késő. Könnyebben beilleszkedne az oviba, ha a nyarat egy bölcsiben tölthetné a gyerekekkel.
- Ezt a kevés időt ki kellene élveznem, míg itthon van - feleltem, majd rögtön elgondolkodtam. - Lehet, hogy igazad van.
- Na, miért? - nevetgélt.
- Nyolctól négyig dolgozom. Ő meg pont ebben a nyolc órában lenne bölcsiben.
- Igen, de kérheted többféleképpen a felügyeletet.
- Hát, meggondolom - mondtam, majd tájékoztattam a következő szabad időpontokról. Kikísértem a ház elé, a futár pedig épp akkor állt meg a hídon.
- Ne haragudj, a kaját át kell vennem! - mosolyogtam.
- Semmi gond. Köszönöm szépen még egyszer! Szia! - Integettem neki, miközben az ebédért siettem.
Amikor beléptem a konyhába, a dobozok majdnem kizuhantak a kezemből. A látvány valóban olyan volt, mintha a második világháború egyik meghatározó frontvonalának közepén álltam volna meg: apám éppen sepregette az eltört tányérok darabjait, Bori Mollit próbálta leszedni a pultról, de nem érte el. Mit kerestek azok a törött darabok ilyen sokáig a földön? Rohantam a gyerekem felé, hogy jobban szemügyre vegyem, nem tenyerelt-e bele, nem lépett-e bele a szilánkokba. Szerencsére semmi karcolást nem találtam a kis kezein. Meg is öltem volna valakit, ha megsérül a gyerek.
- Hagyd, apa - léptem közelebb, hogy segítsek.
- Megcsinálom, te inkább Mollit szedd le onnan - válaszolta szinte suttogva.
Borka össze-vissza kiabált a macskának, de az meg sem mozdult. Egy pillanatra elgurulhatott a gyógyszerem, ugyanis megragadtam Mollit, és egészen a gyerek szobájáig cipeltem. Bedobtam és rácsuktam az ajtót. Azonnal nyávogni kezdett, miközben kaparta az ajtót.
- Ha szétbaszod az ajtót, kinyírlak! - ordítottam rá. Visszamentem a konyhába, ahol vettem egy nagyon mély levegőt, hátha megnyugszom.
- Kihozom Mollit - szaladt el Borka előttem.
- Nem! Nem hozhatod ki! - kiabáltam rá.
- Anyaaaa!
- Azt mondtam, hogy nem! Azonnal leülsz asztalhoz, és most ebédelni fogsz! - parancsoltam.
- Nem vagyok éhes - nézett rám könnyes szemekkel.
- Már én sem - ráztam meg a fejemet. - Akkor is leülsz a papa mellé!
Felmászott a székre, nem hagyta, hogy apa segítsen neki. Hogy mi következett? A sértődöttség, a lázadás és a tiltakozás. Szó szerint eléjük vágtam a kaját, amit kértek. Leültem a gyerekkel szemben, aki könnyes boci szemekkel bámult.
- Ne szóljatok hozzám - mondtam határozottan.
- Ne a gyerekkel kiabálj. Nem tehet róla, hogy megbolondult a macska - nyögte be apa.
- Kiabáljak inkább veled, amiért nem tudsz figyelni egy két és féléves kölyökre meg egy kibaszottul idióta macskára?
- Igazad van.
- Anya nélkül semmi sem az igazi… - feleltem, majd arrébb löktem a tányért.
- Lotti, hagyd ezt abba!
- Kikúrt módon elbasztad, tudod?
- Lehet, de ne beszélj így Borka előtt!
- Jó étvágyat! - kiáltottam, majd felálltam az asztaltól, és a teraszig rohantam.
Az ebédidő végéig zokogtam. Kapkodtam a levegőért, és a szavakért, amikor apa kilépett hozzám. Hála az égnek, hamar felfogta, hogy hagyjon békén. Elmondhatatlanul hiányzott anya. Az fájt a legjobban, hogy még nekem se vette fel a telefont. Persze, ha elhitte Alex meséjét, akkor érhető, hogy nem kíváncsi rám se.
A munka hátralevő részében minden erőmmel azon mesterkedtem, hogy ne bőgjem el magam a vendégek előtt. Mint minden kozmetikában és fodrászatban, nálam is szólt a rádió. A hányinger elkapott, amikor a műsorvezető kimondta a nevét annak a szerencsétlennek. Pár másodperc múlva meg is szólalt az a szám, amit állítólag én ihlettem meg.
- Bocs - köhögtem, miközben a rádióhoz siettem, hogy kikapcsoljam, vagy legalább keressek egy másik adót.
- Hé - nevetett a vendégem. - Nem szereted?
- Nem - válaszoltam kissé gúnyosan.
- Szerintem nagyon tehetséges.
- Aha, az.
- Ennyire feltűnően ne utáld! - nevette el magát újra. - Nem is ismered, és idegeneket nem szabad utálni - viccelődött.
- Nem, valóban nem ismerem - forgattam a szemeimet, amiben az volt a legjobb, hogy ő nem látta. Bárcsak sosem ismertem volna meg közelebbről. Mit szólt volna Viki, ha elmesélem a mi kis történetünket az elejétől a végéig? Tuti, hogy hülyének lennék titulálva. Különben meg olyan mindegy már, hogy kinek mit mondok el a múltamból.
Haragudtam magamra, amikor beléptem az ajtón. Mélységesen szégyelltem magam, amiért a gyerekkel és apámmal is kiabáltam. Dühkezelési tanfolyamon kellene részt vennem. Igen! Meg is van a karácsonyi ajándékom magamtól. A gyerek valóban nem tehet semmiről. Pont úgy, ahogy apa sem. Sokszor én sem tudom a kezemben tartani a dolgokat, ezért ezt nem is várhatom el másoktól. Közelebb léptem hozzájuk. Mindketten, azaz mindhárman a kanapén hesszeltek.
- Nem akartam kiabálni veled - néztem Borkára. A nem várt reakciójától majd’ elájultam.
- Molli egy rossz cica - nevetett. NE-VE-TETT!
- Nem baj - feleltem. - Megnyugodtál, te dög? - simogattam meg a macskát. Egy perc alatt legalább száz puszit adtam Borkának.
- Apa… szeretném, ha te sem haragudnál rám - vetettem rá egy megbánó pillantást.
- Ugyan már! Mindvégig igazad volt.
- Azért nem mindenben. A másik dolgot pedig megpróbáljuk helyrehozni - mosolyogtam. Nem válaszolt, hanem dobott egy meggyőző mosolyt. Ez mindent elárult: mielőbb helyre akarja hozni.
Vacsora előtt ellátogattunk a legközelebb fekvő játszótérre. Egy csomót beszélgettünk, míg Borka homokozott egy ismeretlen kisfiúval. Elárultam, hogy anya engem is ignorál, nem csak őt. Csak arra tudtam gondolni, hogy minél előbb el kell érnünk, hogy hazajöjjön, na és arra, hogy Alexet ezért ki kell végeznem. Valahányszor kiejtem a számon a Gréta nevet, apa egy pillanatra lesújtja a tekintetét. Ez így nem mehet sokáig, de talán a kettőjük közt lévő távolság ráébreszti apát arra, hogy anya a tökéletes nő az életében. Nála keresve sem találhat jobbat. Mostanság rengeteg a konfliktus közöttünk újra, de ez mind csak nekem köszönhető. Vagyis nem biztos. Sok mindenben nem értünk egyet, sok mindent nem szeretek benne, azonban ezzel ő is így van. Az egyik legutálatosabb tulajdonsága az előítéletesség és az bizalmatlanság. Mindig is gyűlöltem, hogy nem bízik meg bennem, vagy egy-egy tettemben.
Lefekvés előtt a fejembe mászott egy elég őrült gondolat. Mivel még nem volt késő, így tudtam, hogy a tervem nem sülhet el rosszul. Szilvi fel fogja venni a kibaszott telefont apának. Borka elaludt a kanapén, ezért a konyháig rángattam apámat.
- Hívd fel Szilvit. Hangosítsd ki, és kérdezd meg, hogy anyával mi a helyzet!
- Szerintem ezt az ötletet vesd el - válaszolta szomorúan.
- Kérlek! Csak próbáljuk meg!
Egy halvány mosoly jelent meg az arcán, és elővette a telefonját. Olyan sokáig kereste Szilvi telefonszámát, hogy kezdtem azt hinni, hogy meg sincs neki. A reménytelennek tűnő pillanat utolsó másodpercében rábökött Szilvi nevére, és már hívta is. Három csengés után felvette.
- Szia! - szólt bele apám kedvesen.
- András?
- Kérlek, áruld el, hogy mi van a feleségemmel.
- Fogalmam sincs.
- Na, ne viccelj! Tegnap estefelé elindult haza.
- Igen… de ma reggel… - dadogott. - Ma reggel úgy döntött, hogy visszamegy Siófokra. Nem támogattam az ötletét, hiszen megbocsáthatatlan dolgot tettél.
Egyikünk sem jutott szóhoz. Ez azt jelenti, hogy nem is haragszik annyira, ugye? Félre kellett vonulnom, mert Márk hívott.
- Hű, de gyorsan felvetted - nevetett.
- Éppen a kezemben volt. Mizu?
- Semmi, csak azon gondolkodom, hogy megőrültem-e.
- Felállítom a diagnózist, ha elmondod, mi történt.
- Anyukád tankolhatott itt az előbb? Nagyjából egy perce ment el.
- Egyáltalán nem akarja titkolni a kilétét, ha pont ott tankolt - gondolkodtam el.
- Tehát nem őrültem meg.
- Érdekes, hogy ebben a percben tudtuk meg, hogy visszajött, erre te látod is - röhögtem. Egy ideig még csacsogtunk. Legalább ötször elmondtam, hogy hiányzik. Azzal nyugtattam magam, hogy „pár” óra múlva hazajön, és az a ”pár” óra hamar el fog telni. Amire visszatértem a konyhába, apa is letette a telefont.
- Ne mondj semmit - ültem le mellé.
- Jól ki lettem oktatva - röhögte el magát. Ránéztem, és én is elnevettem magam.
- Szilvia, a párterapeuta - röhögött tovább.
- Hé, hagyd már! - mosolyogtam. - Szerinted anya mit keres ilyen későn az utakon? Márk mondta, hogy az előbb volt tankolni.
- Nem találja fel magát nélkülem.
- Komolyan kérdeztem! - kiáltottam rá.
- Én meg komolyan mondtam. Ne kiabálj, mert felkelted Borkát!
Kinyújtottam a nyelvemet, hogy gúnyolódjak egyet, aztán a gúnyolódásból az lett, hogy fejbe vágott egy világmegváltó ötlet.
- Menj haza!
- Ne utáld ennyire, hogy itt vagyok - nézett rám rémülten.
- Vegyél valahol virágot, és lepd meg!
- Hol vegyek este háromnegyed tízkor virágot? - kuncogott. - Többet kéne aludnod.
- Hahó, nyár van!
- És szedjek a réten vagy mi?
- A Tesco éjjel-nappali lett! Ott biztos, hogy találsz valami szépet.
Addig-addig mondogattam neki, hogy most kell lépnie, hogy végül felöltözött és elindult. Úgy integettem neki, mintha kétesélyes lenne, hogy újra láthatom. Mintha a háborúba tartott volna. Bocsánatot kérni a megcsalt asszonytól = világháború. Bevittem Borkát a szobájába, a macskát utoljára megetettem, majd elvonultam a fürdőbe.
Majdnem tizenegy lett, mire kivánszorogtam a fürdőszobából. Úgy akartam várni a szerelmemet, mint egy NŐ, és nem úgy, mint egy darab szar, aki mostanság egy idegroncs. Pedig egyébként ízig-vérig idegroncs voltam. Még a hajamat is megfésültem. Illatos volt és selymes. Kerestem a szekrényem legaljában egy szexi fehérneműt. Beálltam a tükör elé, hogy megdicsérjem magam, de csak annyit tudtam kinyögni, hogy:
- De kövér vagyok, geci.
A nyugalmam megőrzése érdekében egy másodperc alatt magamra kaptam a köntösömet, hogy mindent eltakarjon. Összepakoltam a konyhában és a fürdőben, elszívtam vagy öt szál cigit, és azt éreztem, hogy sosem jön el az éjfél. Kakaóval doppingoltam magam, míg vártam. Mivel apa túl sokáig volt távol, így elkönyveltem magamban, hogy sikeres tervet eszeltem ki ismét. Büszke voltam magamra.
Éjfél után negyedórával megállt egy autó a ház előtt. Beszaladtam a tükör elé, hogy újra meggyőződjek a remek külsőmről, majd a bejárati ajtóhoz siettem. Vigyorogva álltam meg, szinte sóvárgó tekintettel vártam, mikor nyitódik az ajtó. Márk helyett apa lépett be, akit sikeresen zavarba is hoztam. Még szerencse, hogy a köntöst nem vettem le, különben hívhattam volna mentőt. Virággal a kezében, szomorúan állt meg előttem.
- Nem engem vártál, ugye? - nézett rám ijedten.
- Hát… nagyon nem - köhögtem.
- Szép vagy - mondta, majd adott egy nagy puszit az arcomra.
- Kösz, de mesélj inkább!
Leültünk a nappaliban, apa pedig egyből nekiállt ecsetelni, hogy:
- Legalább beengedett. Nem tudtam kinyitni az ajtót, mert benne volt a kulcs. Több, mint félórán át könyörögtem az ajtó előtt, hogy engedjen be. Két szomszéd is kinézett, hogy mi folyik a folyosón. Végül bemehettem a saját lakásomba.
- És mit mondott?
- Hogy időre van szüksége. A virágot meg hozzám vágta - szomorkodott.
- Mindig ezzel jön mindenki. Mintha az idő mindent megváltoztatna - ráztam a fejem. - Na, add ide azt a gazt, keresek neki egy vázát!
- Kicsit nyomorék lett… pont annyira, mint én.
- Már előtte is az voltál - nevettem.
- Te kinek a gyereke vagy?
- Le sem tudnál tagadni - kacsintottam.
Össze-vissza kutattam a szekrényben, hátha találok egy vázát. Nem akartam, hogy teljesen tönkremenjen a virág, amit anyám gyönyörűen nekibaszott apámnak. És még rám mondják, hogy agresszív vagyok. Kikérem magamnak. A legfelső szekrény legfelső polcán mintha egy váza éktelenkedett volna.
- Asszem, találtam egyet!
- És nem éred fel? - kérdezte kedvetlenül.
- Képzeld, nem! - morgolódtam. Elindult, hogy segítsen, de legalább annyi élet volt benne, mint abban a vázában a szekrényben. Ilyenkor mit lehet mondani? Tisztában van vele, hogy csúnyán elbaszta. Nyújtózkodni kezdett, azonban ő sem érte fel teljesen. Pedig apa elég magas. Kíváncsi lennék, ki volt a feltalálója, hogy ilyen magasra kell ezeket az elemeket felfúrni.
- Hagyd inkább. Nem akarom, hogy összetörjön - amint kimondtam, nyitódott újra az ajtó. Kizárásos alapon Márk jött haza, akire pont szükségünk lenne. Ő biztosan feléri azt a polcot. Mivel világos volt a konyhában, egyből tudta, hogy ott tartózkodunk. Legalább is valamelyikünk.
- Pont rád lenne szükségünk! - vigyorogtam.
- Tényleg? - húzta fel a szemöldökét.
- Vedd le azt a vázát, kérlek!
- Azt? - mutatott rá.
- Aha.
- Fél egy van. Miért van szükséged most egy vázára? - kérdezte, miközben a kezembe nyomta.
- Kösz - mosolyogtam. - Anya elutasította ezt a szépséget, és nem szeretném, ha reggelre megdöglene.
Próbáltam megigazítani a törött szárakat, de mivel anyám tökéletesen célzott, így sajnos nem ment. Miközben a virággal babráltam, Márk bámult. Nagyon-nagyon zavarba hozott, talán még el is pirultam. Apa mindezt észrevehette, hiszen egyből közölte, hogy elmegy aludni.
- Jó éjszakát! - suttogtam. Egy az egyben úgy vánszorgott be a szobába, mintha agyonverték volna. Egy csokorral is lehet gyilkolni? Vagy talán most kezdett ráeszmélni, hogy hatalmas hibát követett el?
- Istenem, annyira gáz ez az egész - sóhajtottam.
- Mármint mi? - kérdezte, miközben szorosan magához húzott.
- Ez a helyzet még a te benzinszagodtól is rosszabb.
- Pedig ma konkrétan semmit se csináltam - nevetett. - Elmondod végre, hogy mi történt?
- Az ágyban várlak - kacsintottam, és el is rohantam.
Szó szerint berohantam a szobámba. Annyira bántott a szüleim viszálya, hogy majdnem elsírtam magam. Jobb lett volna, ha őszintén bevallunk mindent? De akkor engem is megutált volna egy örök életre. Ebben az esetben sem kíváncsi rám, mi lett volna, ha megtudja, hogy előttem többször lebuktak? Ki mellé álljak, mikor mindkettejüket végtelenül sajnálom? Leültem az ágyra, ledobtam magamról a köntöst, és hanyatt vágtam magam. Percekig bámultam a plafont, de nem jutottam semmire. Többet kellene imádkoznom az Úrhoz, hátha az ilyen helyzetekben megmutatná a helyes utat. Felnőtt emberek, baszki! Oldják meg… De hogyan hagyhatnám rájuk a megoldást, mikor nyakig ülök benne én is?
Próbáltam elterelni a gondolataimat másfelé. Nem várhatom el Márktól, hogy az éjszaka közepén megvigasztaljon, hiszen örül, ha hazaér. Oké… pont úgy feküdtem az ágyon, mint aki nem elvárja, hanem követeli. Villámként baszott belém a felismerés, miszerint le kell vennem ezeket a szexi szarokat magamról, és keresnem kell egy ezeréves, kinyúlt, az alváshoz épp megfelelő gúnyát, aztán be is kell takaróznom. Miután ezt megtettem, addig kell kapcsolgatnom a tévét, míg a szemem elé nem kerül egy rész a Simpson családból. Vagy kettő. Ki tudja, hogy mennyire fáradt. Nem látszott rajta, de én fáradt lennék a helyében. Tökéletesítettem fejben a tervet, azután pedig nekiálltam lerángatni magamról az undorító, hálós, szúrós, egyszóval kényelmetlen melltartót. Isten tudja, hogyan keveredett bele a karom az egyik indokolatlan pántba, ezért végképp nem tudtam levenni olyan gyorsan, ahogy terveztem.
- Segítsek? - mosolygott.
Nem válaszoltam, inkább lefeküdtem. Nem zavart, hogy a karom totálisan beakadt, ahogy az sem, hogy a fejem rákvörössé vált az idegtől. Fölém hajolt és nevetni kezdett.
- Hagyj meghalni - motyogtam csukott szemmel. Megragadta mindkét karomat, és óvatosan felhúzott. Remek, most már a hasamon lévő háj is tökéletes állapotában látszik. Negyvenhat különböző méretű úszógumi jelent meg a hasamon.
- Miért nem vártál meg? - kérdezte tök komolyan, közben pedig megpróbálta leszedni rólam a melltartót.
- Mivel?
- Szívesen levettem volna.
- Most megteheted - dobtam egy mosolyt. Vigyorogtam, mint a tejbe tök, ám belülről megölt az idegesség. Miért érzem folyton azt, mintha életem első együttlétére készülnék? Miért hoz állandóan zavarba? Amíg „idegenek” voltunk egymásnak, sokkal könnyebb volt, mert akkor úgy fogtam fel, hogy dugunk egyet, aztán hazamegy, és pár óra múlva már a nevemre se fog emlékezni. Most? Most mi a szar történik? Attól félek, hogy a reggeli első gondolatai a hurkáimról szólnak, melyek a hasamat ékesítik. Leírhatatlan arcot vágott, amikor megszabadította a melleimet az ocsmány melltartótól. Mielőtt bármit is tett volna velük, megfogtam az arcát, hogy figyeljen rám, de ő továbbra sem tudta levenni a szemeit a melleimről, amiket már be se mutatok a hasam után.
- Két másodperc és folyni fog a nyálad - nevettem. - Nem szeretném, ha lefolynék az ágyról a nyáladtól.
- És mástól? - húzta fel a szemöldökét, majd elkezdte simogatni a puncimat.
Most komolyan arra gondolt, hogy a puncinedvtől fogok lefolyni az ágyról?
Miután abbahagyta a mellbimbóim nyalogatását, áttért egy sokkal lejjebb lévő részemre. Az előbbi célzása bejött, ezt már az első tíz másodperc után éreztem. Eszembe jutott, hogy tényleg nem várhatom el, hogy ezt tegye, na, meg az is, hogy kurvára zavarban vagyok.
- Neked fáradtnak kéne lenned - suttogtam.
- Ha fáradt lennék, akkor is ezt csinálnám - válaszolta, majd egyből visszatért a lábam közé. Nyeltem egy nagyot. Arra jutottam, hogy ha ennyire meg akar dugni, akkor csináljuk. Persze nem lett volna kötelező. Mikor fogom végre beismerni, hogy 0-24-ben szexelni akarok vele?
Az idő szinte elrepült, hamar hajnali három lett. Nem érdekelt, hogy nemsokára fel kell kelnem. Minden percét élveztem. A mellkasát puszilgattam, ő pedig a hajamat simogatta.
- Nem is mondtad, hogy tudsz spanyolul - suttogtam.
- Nem is tudok.
- Akkor milyen nyelven beszéltél hozzám? - kérdeztem, miközben köröket rajzoltam a mellkasára.
- Egy kicsit, na.
- Ez nagyon izgalmas! - kuncogtam. - És miket mondtál?
- Majd egyszer elmondom.
- Lécci - haraptam bele az oldalába.
- Hú, te! - lökött arrébb. - Na, ezért sosem fogom elmondani. Viszont azt elmondhatom, hogy egyetlen egy dolgot nagyon vártam tőled.
- Egy harapás miatt? - pimaszkodtam, majd megnyaltam a mellbimbóját. - Mit vártál tőlem?
- Istent és Jézust.
Amikor ezt kimondta, tudatosult bennem, hogy nem csak magamban beszélek szex közben, hanem ki is mondom a gondoltakat. Szóval ez azt jelenti, hogy már múltkor is megfigyelte, hogy a fél egyházat emlegetem. Remek. Ő meg spanyolul zagyvált valamit. Az jobb? Ó, baszki, hogyne lenne jobb! Mennyivel erotikusabb lennék, ha mondjuk, oroszul beszélnék mindenfélét, és nem az egyház tagjait emlegetném. Annyira, de annyira gáz vagyok. Ezt szóvá is tettem, hiszen majdnem elsüllyedtem szégyenemben.
- Nagyon ciki vagyok? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Nagyon cuki vagy.
- Ciki! Ciki vagyok?
- Cuki vagy, és csönd - jelentette ki. Mitől lennék cuki? Ijesztő, hogy így gondolja, miközben nyilvánvalóan teljesen nyomorult vagyok.
- Mit szólsz ahhoz, hogy holnap ketten vigyázunk Borkára? - kérdezte.
- Mármint apámmal?
- Gondolom. Te mindjárt felkelsz, és itt hagysz azért, hogy idegesítő nőkkel találkozhass.
- Nem mindenki idegesítő - gondoltam el. - De a legtöbbjük tényleg az. Órákon át hallgatnom kell őket. Figyelmesen végig kell követnem, hogy mit fecsegnek ki a magánéletükről. Ha nem figyelek, akkor elvesztem a fonalat, és a következő alkalommal kevesebbet tudok hozzászólni a témához.
- És te miket fecsegsz ki?
- Erről az estéről még könyvet is írnék, ha értenék hozzá, de egyébként én csak hallgató vagyok. Nem szoktam össze-vissza beszélni, főleg nem magamról - feleltem. - Annyit talán mindenki tud, hogy van egy gyerekem. Talán majd egyszer azt is elmesélem nekik, hogy milyen tökéletes fiút találtam. Pedig nem szoktam dicsekedni - folytattam.
- Tényleg cuki vagy. Én úgy állok, hogy az összes munkatársam tud a létezésedről.
- Pozitív a visszajelzés? - nevettem el magam.
- Persze. Tudják, hogy mikor beszélek veled, ha éppen a telefont nyomom.
- Mert annyira az arcodra ül, hogy hánynod kell?
- Tudtam, hogy nem tudod megállni, hogy ne rontsd el ezt a pillanatot - röhögött. - Mindig mosolygok, ha veled beszélek.
- Szeretlek nagyon.
- Én is, de most aludjunk. Rengeteg sztorit meg kell hallgatnod holnap - mondta, és szorosan átölelt.
Pillanatok alatt elaludhattam, hiszen már csak arra eszméltem fel, hogy hatkor csörög az ébresztő. Aludtam két és félórát. Királyság! Hamar kipattantam az ágyból, ahogy szoktam, viszont ezúttal maradtam volna inkább az ágyban. Nem azért, mert álmos voltam, hanem miatta. Tényleg nem voltam álmos. Ilyenkor az szokott történni, hogy az ebédszünetben úgy megrogyok, hogy valakinek újra kell élesztenie. Visszatérve a hajnali beszélgetésre, sokszor azt érzem, hogy kellemetlen számomra, amikor néhány vendég túl mélyen és pimaszul őszintén beavat a magánéletébe. Nem biztos, hogy érdekel, hogy kinek a gyereke milyet kakilt, ahogy az sem, hogy ki hányszor fekszik le a férjével egy héten. Az a legfontosabb, hogy én szinte minden nap lefekszem életem szerelmével. A többiek kínja valahogy hidegen hagy.
- Jó reggelt! - köszönt rám apa.
- Neked is - ásítottam.
- Hát, hercegnő, nem sokat aludhattál.
- Az alvás tökre időpocsékolás - feleltem, miközben elővettem a hűtőből a tejet a kakaómhoz és a palacsintához.
- Miért lenne az? - nevette el magát.
- Mert az. Sokkal jobb dolgokat is lehet csinálni helyette. A fél életünket alvással töltjük.
- Nem szoktál ilyen pozitívan beszélni - mondta sejtelmesen, mire én csak megrántottam a vállamat. - Örülök nektek - mosolyodott el.
- Fura érzés azt hinni, hogy minden oké, pedig nagyon úgy tűnik, hogy így is van.
- Külső szemmel is úgy tűnik.
- Hm - mosolyogtam rá.
Miközben a palacsintákat gyártottam, megpróbáltam megértetni apával, hogy a gofrin és a palacsintán kívül más szóba sem jöhet Borkánál, ha reggeliről van szó. Hiába próbálkoztam mással, egyszerűen csak ez a két opció merülhet fel. Ne kérdezzétek meg, hogy unom-e a palacsintasütést, mert a válaszom úgyis az lenne, hogy a gyerekért bármennyi palacsintát megsütök.
- Nem akarom, hogy ma is elszabaduljon a pokol - nyögte be.
- Én sem. Legalább most nem csak kettesben lesztek. Ma már Márkot is lebaszhatom, ha valami nem rendeltetésszerűen fog működni.
- Ennek örülök - röhögött.
Meglepetésemre az imént említett ember lépett ki az ajtón. Vagyis inkább tántorgott.
- Anya felébresztett - mondta, miközben a hűtőben kotorászott.
- Hívott? - kérdeztem, mintha nem lett volna egyértelmű.
- Fél hétkor, érted?
- Értem. Nem is hallottam.
- Mert nagyon sütöd a palacsintát - mosolygott, majd lenyomott egy puszit az arcomra.
- És mit akart fél hétkor?
- Csak elmondta, hogy hazajön.
- Hű, de jó! Mikor?
- Jövő hét péntekre szervezett anyukád egy gimis osztálytalálkozót. Szóval előtte pár nappal fog megérkezni.
- Hogy mit? - akadtunk ki egyszerre apával. Márk bólogatott, közben pedig egy Monstert szorongatott. El sem tudom képzelni, hogy ébredés után energiaitalt igyak. Ébredés után… még napközben sem.
- Nem is értem - szólt apa.
- Miért nem hívta haza anyukádat csak úgy? Tudom, hogy csak rá kíváncsi - álltam meg értetlenül.
- Hazajött volna abban az esetben is, ebben biztos vagyok - mondta, majd láthatóan elgondolkodott. - Bárki másért előbb hazajönne, mint miattam.
- Ne mondj ilyet! Nagyon szeret téged - mosolyogtam.
Szóval anyám osztálytalálkozót szervez. Honnan jutott eszébe ez az ostobaság? Az ilyen találkozókon dicsekedni kell. Anya mivel fog dicsekedni? A lányával, aki egy valóságos balfék, vagy pedig a férjével, aki megcsalta? Még szerencse, hogy van nekünk egy Borkánk, különben beégne.
Ebéd előtt hallottam Márk autóját, amint elsuhan a ház előtt. Ha ebédért ment, akkor meggyilkolom. Mindig előre megrendelek mindent, és ezt ő is tudja.
Amikor kiléptem a szalon ajtaján, meglepve tapasztaltam, hogy még mindig nem ért haza. Nagy léptekkel csörtettem be a konyhába.
- Minden rendben volt? - néztem apára. - Mármint a futárral.
- Persze - mondta, miközben értetlenül követett a szemével.
Felkaptam Borkát, hogy megölelgessem. Már az első tíz másodperc után megpróbált kiszabadulni a kezeim közül, de nem hagytam. Össze-vissza puszilgattam és csikiztem, mire ő hangos nevetéssel reagált. Evés közben nem akartam dumálni, mégis kicsúszott a számon a kérdés, amiben Márk kilétéről érdeklődtem.
- Azt mondta, hogy átugrik Ákoshoz - válaszolt apa. Még az étvágyam is elköszönt tőlem, amikor meghallottam a nevét. Abban reménykedtem, hogy tényleg csak átugrott valamiért, és nem tölt el sok időt azzal a patkánnyal. Ide-oda tologattam a tésztát a tányéron, ezért inkább kimentem a teraszra, hogy elszívjak egy életmentő cigit. Kezdett kínos lenni a helyzet még így is, hogy apa tudja, mennyire utálom Ákost. Már majdnem a cigi felénél tartottam, mikor meghallottam az autóját. Megnyugodtam, hiszen ilyen kevés idő alatt nem végezhetett rajta agymosást. Lesétáltam a lépcsőn, hogy észrevegyen, ha besétál a kapun. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne mutassam ki az ellenszenvemet a haverja felé, mégis az első kérdésem az volt, hogy:
- Kimosta az agyadat?
- Ne idegesíts - nevette el magát. Mivel napszemüveg volt rajta, így nem tudhattam biztosra, hogy fűért ment, csak sejtettem. Leültünk egymás mellé a lépcsőre, majd ő is rágyújtott.
- Tudod, hogy akkor mész hozzá, amikor akarsz - nyögtem be.
- Tudom. Hidd el, nem szívesen mentem. A múltkori baszakodását nem veszi be a gyomrom.
- Ahogy az enyém se - jelentettem ki kissé mérgesen. - Miért van rá szükséged?
- Ákosra?
- A fűre.
Egy pillanatra megtorpant és elgondolkodott, azonban nem hagytam, hogy válaszoljon. Felbaszott.
- Hagyjuk. Úgysem tudod elmagyarázni.
- Tényleg nem. Csak azt tudom, hogy néha kell, hogy néha kibaszottul jólesik.
- Néha? - nevettem kínomban. - Legalább öt cigit elszívsz egy nap. Jóformán csak este vagy tiszta.
Mivel nem válaszolt, óvatosan levettem róla a napszemüveget, és mélyen a szemébe néztem. A szemein tökéletesen látszódott az elszívott fű mennyisége.
- És így vezetsz, és így dolgozol, és… - kezdtem, de a kezét a számra helyezte.
- Ne aggódj.
- Nem aggódom - ráztam meg a fejem.
Váratlanul egy autó parkolt le a házunk előtt. Az épp leállított motor jelezte, hogy az ebédidőm sajnos lejárt. Lenyomtam Márk szájára egy puszit, majd berohantam, hogy elköszönjek a gyerektől, és apát tájékoztassam a továbbiakról.
Másra sem tudtam gondolni, mint Márkra. A vendégeim csacsogtak össze-vissza, de egy pillanatra sem figyeltem a süket dumájukra. A fenébe is! Hogyan lehet az egy természetes dolog, ha egész nap be vagy állva?
Kezdtem megszokni apám jelenlétet, de vacsora előtt ő nem tartott velünk a játszótérre. Hiába hívtuk, arra hivatkozott, hogy keveset vagyunk hármasban. Ami igaz, azonban az sem egy egészséges dolog, hogy ő otthon szomorkodik egyedül. Biztosan az osztálytalálkozón kattog az agya. Vagy pedig Grétán. Az első lehetőség sokkal jobb, ugye?
Egy szóval sem említettem meg a füvet, ahogy Ákost sem. Leültünk egy padra, Borka pedig elszaladt a homokozóba. Csodálattal bámultam, aztán feltűnt az a velem egykorúnak tűnő nő a gyerekével, akivel Borka legutoljára itt játszott. A kisfiú, pont úgy, ahogy az anyukája néhány kedves pillantást vetett ránk. A nő leült velünk szemben, a kis srác pedig egyenesen Borkáig futott. Sebtében nyújtotta felé a homokozós játékait. Pár másodperc múlva már együtt játszottak. Annyira elbambultam, hogy észre sem vettem, hogy a szerelmem kérdezett valamit.
- Lotti?
- Tessék?
- Szóval tényleg nem? - kérdezte, mire én egy értetlen pillantással válaszoltam. - Azt kérdeztem az előbb, hogy tényleg nem szeretnél gyereket?
- Ööö… miből gondolod, hogy nem?
- Hallottam, amikor múltkor Beának határozottan megmondtad, hogy nem.
- Ó - halkultam el. - Miért, te szeretnél?
- Hát, egyszer biztosan - mosolygott.
- Szar volt egykeként felnőni, az tény - mosolyogtam rá, és megfogtam a kezét.
Elgondolkodtató. Elgondolkodtam. Komolyan gondolja. Komolyan gondolja velem? Csalódott lehetett, amikor meghallotta a beszélgetésünket Beával. Vajon mit érezhetett, amikor tudatomon kívül azt mondtam, hogy soha többé nem szeretnék gyereket? Eddig a percig bele sem mertem gondolni abba, hogy Márk tényleg komolyan gondolja velem. Idáig féltem beismerni, hogy én is halálosan komolyan gondolom. És hogy miért? A csalódás miatt. Rossz érzés, amikor szinte minden percben félsz. Rettegsz attól, hogy lelép, hogy elhagy.
- Szarulesett neked, amikor azt meghallottad? - kérdeztem félve.
- Szerelmem, pontosan jól tudom, hogy min mentél keresztül. Megérteném, ha nem szeretnél Borkának kis tesót.
- Egyszer túl kell lendülnöm a múlton, bár a sebeim sosem forrnak össze. Később tudatosult bennem, hogy mennyire szörnyű volt kettesben az újszülött gyerekemmel úgy, hogy az apját nem érdekelte. A kórház közelébe se jött, nemhogy be hozzánk.
- Más gyilkolni is képes lett volna azért, hogy ott lehessen veletek az legelső perctől a legutolsóig. Persze, nem én, mert az egyenlő lenne egy névre szóló ággyal az intenzíven - nevette el magát.
- Micsoda? - röhögtem. - Tehát te nem lennél benne az apás szülésben?
- Nem, és el sem tudom képzelni, hogy miféle borzalmak történnek egy szülőszobán.
- Én se szeretném, ha… - dadogtam. - Nem is viselnék el egy ájuldozó férfit magam mellett.
- Megbeszéltük - röhögött, majd érzékien megcsókolt. A gyomrom liftezni kezdett, a gerincemen pedig végigfutott egy kellemes érzés. Ha a feje tetejére állna az életem egy kisbaba miatt, akkor sem bánnám, mert együtt mindent megoldanánk. Ez biztos. Miután az egyszerű csók átalakult vad smárolássá, észbe kaptam, hogy talán már otthon kellene lennünk. Rápillantottam a telefonomra, és a gyanúm beigazolódott. Borka felé rohantam, majd elkezdtem felvázolni a tervet.
- Holnap is jövünk? - kérdezte szomorkás arccal.
- Persze! Ööö, kisfiú? Ti is jöttök holnap?
- Ühüm - válaszolta, és rögtön az anyukájához sietett.
- Mi a neve? - suttogtam Borka fülébe.
- Nem tudom - súgta vissza.
Megfogtam a kezét, és elindultunk haza. Ha apa elkísért volna minket, akkor bizonyára nem keveredünk olyan kínos témákba, mint a gyerekvállalás. Tisztában vagyok vele, hogy egykének lenni elég szar (volt). Például, ha lenne egy testvérem, akkor nem egyedül kellene végignéznem a szüleim viszályát, és biztos vagyok benne, hogy úgy sokkal könnyebb lenne. Az esetek 70%-ában jól jött volna egy testvér.
Amikor hazaértünk, apám megrogyva ücsörgött a teraszon. Ekkor pillantottam meg a whisky-s üveget az asztalon. Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Utálom, ha piál. Beismerte, hogy végig az osztálytalálkozón járt az esze.
Márkot este újra felhívta az anyukája. Még szerencse, hogy a jövő héten mindketten szabadságon leszünk, így szerda délután már találkozhatunk is Mártival. A legmeglepőbb, hogy azt mondta, hogy megbeszélték anyámmal, hogy nála fogja tölteni ezt a pár napot. Szerda délután anyós, délelőtt pedig óvodai beiratkozás.
A szabad hetem jól kezdődött, egyetlen egy dolgot leszámítva. Kedd estefelé apa feltett egy igen buta kérdést.
- A sétányon csak hétvégén vannak bulik?
Egyszerre válaszoltunk Márkkal: ő nemet, én pedig igent mondtam.
- Most melyik? - nevette el magát.
- Csak azt ne mondd, hogy kedved támadt kiengedni a gőzt.
- Talán engedélyt kell kérnem a kislányomtól, hogy elmehessek egy italért a közeli sétányra?
- Itthon is tudsz inni. Különben is, elvesznél ott. Tudod, mennyien vannak ilyenkor a parton? Minden szórakozóhely tömve van tizenévesekkel.
- Elvesznék? - nevetett rám.
- El. Nem szeretném, hogy elmenj. Jobb lesz, ha ezt az ördögi gondolatot kivered a fejedből.
- Márkó? - nézett rá tök komolyan. Tudtam, éreztem az ereimben, hogy ez lesz. Apa nem a sétányra való!
- Mit tehetek érted? - röhögött.
- Mondjuk, elkísérhetnél.
Nem válaszolt. Szavak helyett az arcára ülő félelem kezdett el beszélni. És az nem túl sok jót ígért.
- Nem maradunk sokáig! Sőt, csak az lesz, hogy végigmegyek vagy megyünk, iszunk egy akármit, aztán haza is jövünk - dumált a vakvilágba.
- Akkor minek mennétek? Mondtam, itthon is van elég lötty - szóltam közbe, mielőtt meggyőzné a szerelmemet. - Holnap délután találkozunk az anyukájával, és Márk nem jelenhet meg másnaposan.
- Egy-két pohárról van szó. Senki se lesz másnapos.
Győzködött. Erősen győzködött engem és Márkot is. Eszméletlen idegesítő volt, ahogy azzal érvel, hogy csak körül szeretne nézni. Persze, egy jelenleg szingli, meggyötört és kis híján totál depressziós pasas csak körül akar nézni az ország egyik legmenőbb bulizó helyén. Már majdnem elhittem az mellébeszélést, amikor Márk igent mondott. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy ellenem játszik. Nem ismeri eléggé ahhoz apát, hogy elmenjen vele akárhová. A boltig esetleg megengedném, hogy elmenjenek ketten, de a sétányra? Túl sokat dumált, túl sok követ mozgatott meg ahhoz, hogy ne adjam be a derekam.
- Oké-oké. Menjetek - sóhajtottam. - Senki se keltsen fel, mert holnap reggel megyünk beiratkozni az oviba. Ki kell pihennem magam ahhoz, hogy a jövőbeli óvónő ne könyveljen el pszichopatának.
Apa ujjongva elszaladt a fürdőszobába, Márk pedig közelebb sietett hozzám, és elkezdte cirógatni az arcomat.
- Csak ki szeretne mozdulni.
- Az a baj, hogy nem ismered. Apám egy állat.
- Tehát akkor tőle örökölted ezt a… fasza temperamentumot - vigyorgott.
- Gondolom, nem ezt akartad mondani, de megbocsájthatóvá teheti neked Isten.
- Ha…?
- Vigyázz rá! Én csak ennyit kérek!
Borka elaludt, mielőtt elindultak, ezért kikászálódtam a szobájából, hogy elköszönjek tőlük és újra felvilágosítást adjak a szabályokról. Nem fért a fejembe, hogy apámnak ilyen vakmerő gondolatok motoszkálnak a fejében. Mi van, ha rászokik a bulizásra? Akkor teljesen elveszíti anya bizalmát, ami egyébként is a béka segge alatt van. A szüleim nehezebb esetek és nagyobb fejtörést okoznak, mint a gyerekem. Miután a kapuban elszívtam egy cigit, bementem, hogy lezuhanyozzak, és Borka papírjait belepakoljam egy táskába. Márk megígérte, hogy akkor is írni fog, ha minden rendben van, akkor meg főként, ha semmi sincs. Ehhez képest egy betűt sem írt, pedig jó sokáig a fürdőben voltam. Hagytam egy üzenetet neki, amiben csak annyi állt, hogy lefekszem, de hívjon, ha bármi van. Bekapcsoltam a tévét, hátha az eltereli a vészjósló gondolataimat. Megnéztem egy, aztán két Family Guy részt, azonban a várva várt nyugalom nem jött el. Sőt. Egyre idegesebb lettem.
Hajnali három magasságban arra keltem, hogy Márk simogatja az arcomat.
- Minden oké? - mormogtam.
- Á, nem! Apád nagyon bebaszott.
- Mi van? - pattantam fel. Felültem, majd le akartam szállni az ágyról, de szorosan megfogta a kezemet, miközben jókat nevetett. Visszahúzott, hogy leteperhessen.
- Azt mondtad, hogy apám berúgott? Úgy kellett hazahozni? Miket csinált? Nem szekálta a nőket, ugye? - kapkodtam levegőért. - És remélem, te se szekáltál senkit.
- Cica, csak vicceltem. Minden rendben volt - röhögött.
- De vicces. Baszd meg.
- Tudtam, hogy így fogsz reagálni.
- És jól szórakoztál?
Megrázta a fejét. Miért kellett rám hozni a frászt? Alig tudtam aludni miattuk, és neki még volt kedve viccelődni. Ráadásul rohadt későre járt. Ahhoz képest, hogy apa megígérte, hogy nem lesznek sokáig, mégis hajnalig ott ette őket a fene. Különben is… Márknak nem volt ciki, hogy a leendő apósát kell kísérgetnie?
- Ittunk, de nem rúgtunk be - kezdte. Aztán részletesen elmesélt mindent. El sem akartam hinni, hogy apám nem volt kezelhetetlen és kellemetlen. Az viszont egész hihetőnek tűnt, amikor azt mondta, hogy apa meggondolatlanul odament egy csapat középkorú hölgyhöz, és mindenféle zagyvasággal untatta őket, melyre ők hangos nevetéssel reagáltak. Az elmondottak alapján meglehetősen tetszett neki a sétány. Reméltem, hogy ez nem egyenlő azzal, hogy akár heti szinten elmenjen bulizni. Azt nem élném túl.
Adtam magamnak plusz egy óra alvási lehetőséget. Még hajnalban átállítottam az ébresztőt hat óra helyett hétre. Ezt csak azért engedhettem meg magamnak, mert ráérünk kilenc felé beesni az óvodába.
6:56-kor életem értelme berongyolt a szobába, hogy felkeltsen. Évente egyszer engedem meg magamnak, hogy hétig aludjak, erre elvesz tőlem négy egész percet. Megkerestem a telefonomat csukott szemmel, hogy kinyomjam az ébresztőt. Sokszor Borka hatékonyabb, mint a beállított ébresztő. Pedig annyira jó volt életem szerelmével szorosan összebújva aludni.
- Anya! - suttogta. Elkezdtem integetni, mivel megszólalni még nem tudtam. Jelezni akartam, hogy élek, úgyhogy akár csendben is maradhat.
- Anya! - szólt újra. És újra, és újra. Másodpercként legalább nyolc anya szót préselt ki magából. Egyre hangosabban.
- Gyere ide! - suttogtam határozottan. Kénytelen voltam felülni, mert ismeretlen okból nem lépett színem elé. Megdörzsöltem a szemem, a gyerek pedig eltűnt. Gondoltam, hogy elbújt az ágyam elé, ezért tök nyugodtan visszafeküdtem. Elaludhattam pár percre, mert észre sem vettem, hogy Borka az ágy mellett áll macskával a kezében. Rámosolyogtam, ő pedig válaszul nekem dobta Mollit, aki ijedtében az összes körmét a karomba mélyesztette. Hirtelen elrántottam a karomat, hogy ne karmoljon tovább, ezzel a mozdulattal pedig orrba könyököltem a szerelmemet. Képtelenség lett volna eldönteni, hogy Molli nyávogása, Borka nevetése vagy Márk káromkodása a hangosabb. Egy pillanatra sem törődtem az égő és vérző karmolásokkal a karomon, lerúgtam Mollit az ágyról.
- Minden oké? - néztem Márkra, aki azon nyomban felült mellém. A kezét az orrához tartotta, de ahogy elvette, világossá vált mindkettőnk számára, hogy sok-sok zsepire lesz szüksége. Elkezdtem az éjjeli szekrény fiókjában kutatni, majd határozottan megkértem Borkát, hogy hozzon be a nappaliból, vagy bárhonnan, ahol talál. Hallottuk, ahogy apának meséli, hogy mi történt, de viszonylag hamar visszatért egy marék zsepivel. Még épp időben, mert már a könyökéig lefolyt a vér. Borka felült az ágyra mellém, Molli pedig követte. Amikor észrevettem, ledobtam egy párnával, mire nyávogva kirohant. A következő pillanatban apát pillantottam meg az ajtóban.
- Jó reggelt! - köszönt széles mosollyal az arcán, majd hamar elszállt a jókedve, amint meglátott minket. - Azt hittem, hogy vicceltél, kicsim - nézett ijedten a gyerekre.
- Már megint a macska… - mérgelődtem. Persze más nem is hiányzott. Nem volt elég bajom, sosincs elég bajom. Egyre jobban utáltam a macskát, szívem szerint visszavittem volna a gyerek apjának. Behajítanám a csinos kis kertjükbe, hogy összeszarjon mindent. Hogy lehet megnevelni egy macskát?
- Sajnálom! - néztem szomorúan Márkra, aki válaszul megrázta a fejét. Ha eltörtem az orrát, még esélyt sem adok Mollinak az újrakezdésre. A Sátán név sokkal testhez állóbb lett volna számára. Kérvényezném Borkánál a macskája átnevezését, de tudom, hogy azonnal elutasítaná a javaslatot. Túlságosan makacs a gyerekem. Nem is tudom, kitől örökölte ezt a szörnyű tulajdonságot.
- Ne hívjak orvost? - kérdezte apa kétségbeesetten.
- Dehogyis - nevetett Márk, miközben még mindig szabályosan folyt a vére.
- Oké, akkor én kimegyek. Nem mintha nem bírnám ezt a látványt, csak… - mondta, aztán ránk csukta az ajtót.
- Borka, nem mész reggelizni? A papa csinál neked valamit, ha szépen megkéred.
Meghúzta a vállát, és kirohant a szobából. Utána kellett kiabálnom, hogy:
- Törd össze magad te is! Komolyan! Más se hiányzik!
Választ nem kaptam, viszont Márk is kiviharzott, miután közölte, hogy megmosakszik. Mivel a takaró is tiszta vér lett, így az első dolgom az volt, hogy kivigyek mindent, és betegyem a mosógépbe.
Tehát jó reggelt! Ez csak egy átlagos reggel nálunk, nem is értem, miért húztam fel magam. Már tudni sem akartam az okát, hogy miért vágta hozzám a macskát. Felkeltem volna incidens nélkül is. Rengeteg kedvem maradt az óvodai beiratkozáshoz. Legalább két percenként kérdezgettem Márktól, hogy jól van-e, pedig láthatóan semmi baja sem volt azon kívül, hogy húsz percen keresztül ömlött a vér az orrából.
- Eltört? - kérdeztem aggódóan.
- Nem - nevette el magát. - Nem hiszem. Már nem fáj.
- Örülök, hogy nem történt nagyobb baj - húztam meg a számat.
- Ennél nagyobb? Jó, el is törhetett volna.
- Még eltörhet - mosolyogtam rá, majd kisétáltam a fürdőből.
Borka apával reggelizett. Az túlzás, hogy apa evett, de legalább a gyerekbe szorult valami kaja. Ja, és teljesítette, amit kértem. El sem akartam hinni, hogy elsőre szót fogadott. Persze Molli fel-alá járkált az asztal körül. Vártam, hogy felugorjon a pultra vagy éppen az asztalra, hogy végre nyomós indokkal kicsukhassam az udvarra. Szeretem a macskákat, sőt, minden állatot kedvelek, kivéve egyetlen egy fajtát: az idióta állatot. És bizony, Molli egy igazi idióta dög.
- Mikor megyünk? - kezdeményezett a gyerekem.
- Reggeli után összeszedlek, és mehetünk. Ennyire várod?
- Ühüm - bólogatott, miközben a mogyorókrémes kezével tűrte el az arcából a kócos haját. Szerencsére volt a karomon egy hajgumi, ezért kedvesen mögé léptem, és felkötöttem a haját. Nyávogott egy sort, mert állítólag húztam a hajkoronáját. Három másodperc alatt begumiztam, időm se lett volna meghúzni vagy tépni. Mit fog szólni, ha elkezdem fésülgetni?
Hamar a tudomásomra adta ismételten, hogy gyűlöl fésülködni, és az állandó nyávogása rojtosra rágta az idegeimet. Azok az idegeimet, melyek lassan, de biztosan felmondják a szolgálatot. Együtt választottunk ruhát, miután a haját megcsináltam fánkkal, aztán leültettem a kanapéra.
- Itt maradsz, míg én is felöltözöm - mondtam határozottan. Meglepetten nézett rám, majd elkezdett félénken bólogatni. Mögöttünk Márk tűnt fel, a terasz felé tartott. Egy cigi nekem is jót fog tenni, így kimentem utána.
- Jól vagy? - kérdeztem.
- Persze - mosolygott.
- Ha visszatekerhetném az időt, akkor ez nem történt volna meg - sóhajtottam, miközben zavartan bámultam a kertet. - Idő előtt kirepítettem volna a macskát, vagy nem kényeztetem magam plusz egy óra alvással.
- Előfordulnak ilyen balesetek - húzta meg a vállát.
- Kurvára zűrös vagyok.
- Nálam nem vagy zűrösebb - nevette el magát, és ahogy felállt, lenyomott egy puszit az arcomra. Akkor már ketten vagyunk, csak ő teljesen más értelemben az. Túl sokszor kerülök ilyen kezelhetetlen és szar helyzetbe.
Vajon félvállról vettem a beiratkozást, amiért nem öltöztem ki? Miben kell menni az első randevúra az óvó nénivel? Magamra kaptam egy khaki testhez álló ruhát, ami éppen a térdem fölött ért véget. Nem lesz rövid? Ugyan! Pont jó. Előszedtem a sima fekete Vans cipőmet, a hajamat belőttem, a számra pedig feltettem a világ legjelentéktelenebb rúzsát. Mindezek után megálltam a nappaliban a többiek előtt. Borka a papája ölében ücsörgött, miközben ő a telefonját bújta, Márk pedig a kanapé másik oldaláról félig fekve bámult rám. A gyerek arcán egy halvány mosoly jelent meg, míg apa szemei szikrát szórtak.
- Milyen? - tártam ki a karjaimat.
- Lotti… - kezdte apa. - Egy óvodába mész.
- Éppen azért vagyok visszafogott.
- Nincs hosszabb szoknyád és hozzá egy szandálod?
- Kár volt megkérdeznem - ráztam meg a fejem. - Hidd el, nekem anya a divatikonom, de nem most.
- Anyád már lekaparta volna a falat, ha így lát meg - kuncogott.
- Megpróbálok délutánig nem belefőni - kacsintottam. - Mehetünk? - nyújtottam a kezem Borka felé.
- El sem hiszem, hogy a kisbabám óvodás lesz! - mondta apa, miközben szorosan megölelte. Én sem. Bakker. Ennek a gyereknek még mellettem lenne a helye. Bele sem mertem gondolni, hogy nemsokára minden reggel elköszön tőlem, és csak délután találkozunk újra. Visszafogott puszival köszöntem el a szerelmemtől, aztán intettem egy biztatót apának, és elindultunk.
Csak pár percig lehettem nyugodt, hiszen az autóm az istenért nem indult el. Az hagyján, hogy szétégette a hátsómat az ülés, még el sem akart indulni. Legalább negyvenszer ide-oda fordítgattam a kulcsot. Egyre idegesebb lettem, még az arcom is kipirult, ám nem az autóban terjengő negyven fokos hőségtől.
- El fogunk késni - szólalt meg Borka a hátsó ülésről.
- Innen nem lehet elkésni, de tudod mit? Elkérjük valakitől a kocsit, és elmegyünk azzal. Ez nem fog elindulni, asszem - húztam a számat. Kiszedtem Borkát, és gyors léptekkel visszamentem a házba. Nem értettem, miért néznek rám vigyorogva. Kizárt, hogy nem hallották, hogy csak teker a motor, de más nem történik.
- Kérek egy kulcsot valakitől - tértem a lényegre.
- Már vártunk! - röhögött apa.
- Megkaphatnám a kulcsodat?
- Ööö… hát… - dadogott.
- Lassan tíz éve vezetek, és ez egy kisváros Budapesthez képest. Sőt, ez egy tanya. Na, kérem!
- Tudod, hogy mennyire féltem, ezért… - dadogott tovább.
- Mondd ki, hogy nem bízol bennem. Ja, és amiért ennyire félted, kimegyek, és össze-vissza fogom rugdosni.
- Lotti! - förmedt rám. Sértődött arccal néztem rá, majd a szemeim Márk felé vették az irányt. Borka végig mellettem állt, és a tekintetében csak a kétségbeesés volt kivehető.
- Nyugi, nem fogunk elkésni - hajoltam le hozzá. - Látod, apa? - mérgelődtem.
- Nem is fogtok elkésni, mert dolgom van a városban, és elviszlek titeket - szólalt meg Márk.
- Na, végre! - vágtam rá ugyanolyan sértődöttséggel, hogy apára néztem.
Az autóban rátértem a lényegre. Nem röstelltem, hogy arra vagyok kíváncsi, hogy Ákoshoz megy-e.
- Ákos Pesten van - forgatta a szemeit.
- Ó, és mit csinál? - tettem fel a kérdést, mintha komolyan érdekelne a válasz.
- Amandával találkozik.
- Hogy mi? Ugye, most csak ugratsz? - nevettem el magam kínomban. A teljes idegösszeomlás kísértett, amikor ezt kimondta. Lehetetlen, hogy a barátnőmet érdekli Ákos. Az a patkány, aki a szájára merte venni a nagyimat. Kizárt!
- Miért ugratnálak?
- Mit tudom én! De ez nem lehetséges. Nekik nem szabadna randizni, se találkozni, se csetelni, se semmit.
- Miért ne? Nyuszifül, tudom, hogy utálod, de ha Amanda másképp látja, akkor…
- Ne, ne is fejezd be a mondatot. Megérkeztünk - köszörültem meg a torkom, miközben ijedten bámultam az óvoda kapuit. Néhány szülő lézengett az előkertben a gyerekével, én pedig csak meredtem előre. Borka kiabálására eszméltem fel.
- Anya! Megyünk?
- Persze, kicsim - nyeltem egy nagyot. - Kösz a fuvart. Majd hívlak - mosolyogtam rá, és nem bírtam ki, hogy ne smároljam le. Pár másodpercig tartott az egész, de Borka már rugdalni kezdte az ülést, miközben hányást imitált. Máris nyugodtabban operáltam ki a hátsó ülésről a gyerekemet, aki egyből azt kérdezte, hogy miért alszom Márkkal. Egy percig levegőt sem vettem. Milyen kérdés ez? Válasz helyett megragadtam a kezét, és elindultunk befelé.
Illedelmesen köszöntem a többi szülőnek, akik nem voltak lenge öltözetben, velem ellentétben. Mindegyikük csinos ruhában volt, vagy éppen térd alá érő nadrágban egy nyári felsővel. Tegyük hozzá, ilyen ruhákat akkor sem hordanék, ha a negyvenes éveimet taposnám. A folyosón megcsapott az erős fertőtlenítő szaga. Mintha egy kórházba léptünk volna be. A gyomrom egyből kavarogni kezdett. Arra a tipikus ovi illatra számítottam, erre kimarta a szemem a fertőtlenítő. Borka minden egyes rajznál megállt, hogy közelebbről szemügyre vegye őket. Csak álltam mellette, és mosolyogtam az emberekre, akik mögöttünk sétáltak el. Hirtelen megpillantottam a játszóteres csajt a kisfiával. Végre egy ismerős arc! Az biztos, hogy ő még nálam is kihívóbb ruhában jött el a beiratkozásra. A kamu mosolyomat felváltotta az igazi, őszinte vigyorgás, amikor ránk köszöntek. A kisfiú reflexből Borka mellé állt, majd együtt tanulmányozták a gyerekek rajzait.
- Milyen ügyesek! - mondta a lány, akinek a hangja igazán megmelegítette a szívem.
- Igen, nagyon - pislogtam kínosan, ugyanis arra nem méltattam a kölyköket, hogy tüzetesen megnézzek egy rajzot. Egy igazi köcsög vagyok, akit máglyán kellene elégetni.
- Vivien vagyok - nyújtotta felém a karját.
- Lotti - néztem rá elmélyülten, miközben kezet ráztunk.
- A kislányod Borka, ugye? Mintha ezt a nevet hallottam volna a játszótéren legutóbb.
- Pontosan, viszont a te kisfiad nevét még sosem hallottam - nevettem el magam.
- Olivér.
- Szép neve van - bólogattam vigyorogva.
- Igen, én választottam. Az apja valami szörnyűségen törte a fejét, míg terhes voltam. Még szerencse, hogy nem emlékszem rá.
- Borka apja sem díjazta, hogy ezt a kérdést is egyedül döntöm el.
- Őszintén, nem fájt neki a fültágítás?
- Kinek? - kaptam fel a fejem hirtelen.
- Az apjának - nevetett.
- Ja, nem. Vagyis biztosan, mert nekem is volt, de ő nem Borka apukája - hebegtem.
- Jaj, ne haragudj! - kiáltott fel zavarában. - Azt hittem.
- Már régóta nem vagyunk együtt - mormogtam az orrom alatt.
- Legalább túlléptél - bökött az oldalamba. Nem válaszoltam, csak dobtam egy félmosolyt, és közben reménykedtem, hogy másról fogunk beszélgetni. Egyáltalán nem akartam Borka apjáról mesélni, sem pedig a nyomorult kapcsolatnak se nevezhető cirkuszunkról. Erre a témára kényes vagyok, hiába léptem túl rajta.
- Borka apukája is ilyen jól nézett ki? - csúszott ki a száján. A fülemben csak azt hallottam, ahogy fortyog a vér, hirtelen fel sem fogtam, mit kérdezett. Vettem egy mély levegőt, és értetlenül visszakérdeztem.
- Ne haragudj, mit kérdeztél?
- Jaj, semmi - röhögött. - Nem fontos.
Nem fontos, hogy nyilvánvalóan azt mondta, hogy Márk jól néz ki? Persze, hogy jól néz ki, de csak számomra. Az előbb még a férjét emlegette. Hülye kurva. Borzalmas üvöltésre lettünk figyelmesek, majd arra, hogy egy anyuka szó szerint rángatja a gyerekét kifelé. Mind a két gyerek megszeppenve állt mellettünk.
- Lehet jönni! - szóltak ki a teremből. Ennek köszönhetően Vivien udvariasan közölte, hogy ő szeretne menni Olival, ugyanis nem ér rá. Hála az égnek, hogy nem ér rá, ne is idegesítsen tovább engem az óvoda folyosóján. Pedig szívből örültem, amikor megpillantottam őket, de ezt a kis örömöt sikerült pár perc alatt kiölnie belőlem. Nagy kő esett le a szívemről, amikor belibbent az egyik terembe. Más sem hiányzott a fojtogató fertőtlenítő mellé, csak egy faszhiányos férjezett kurva. És én még mertem azt gondolni, hogy jóban leszünk. Te jó ég, mit szólt volna, ha elmondom, ki Borka apukája? Lehet, hogy azonnal gazdagabbá vált volna egy infarktussal. Egy jó infarktus sosem rossz, főleg, ha ilyen majomparádéknak jut. Fel-alá járkáltak a szülők. Több teremben volt ügyfélfogadás, vagyis beíratás. Néhányan úgy néztek rám, mintha a Moulin Rouge-ból vagy pedig egy Playboy magazin címlapjáról léptem volna ki, pedig az öltözékemben semmi kifogásolható sem volt. Borkával megnéztük az összes rajzot, az összes terembe óvatosan bekukucskáltunk. A torkomból és a szemeimből nem marad semmi, hiszen a fertőtlenítő szétmarta azokat. Ez a közeg egészséges a gyerekek számára, ugye? A semmiből megjelent egy takarítónő, és elkezdte kinyitogatni az ablakokat a folyosón, miközben a légkondicionáló tombolt.
- Éppen ideje volt - mondta mérgesen egy köhögő apuka, aki mindvégig engem bámult. Idegesítően nézett végig rajtam többször. Fel-le, le-fel. Egyáltalán nem zavarta, hogy a felesége mellette várakozik. Tény, hogy fényévekkel jobban néztem ki attól a nőtől (is), mégsem kellett volna megbámulnia. Azt sem tudtam, hova nézzek, mert mindig lebuktattam. Többször találkozott a tekintetünk. Nem vagyok gondolatolvasó, nincs különösebb képességem, mégis tudtam, mire gondolhat. Az arcára volt írva, hogy rólam fantáziál.
- Mennyit kell még várni? - járkáltam idegesen. Erre Borka rám szegezte a hatalmas barna szemeit, és megfogta a kezemet. A szívemet elöntötte a melegség és a boldogság. Mindennél jobban szeretem ezt a kölyköt. Több, mint egy órát töltöttünk a folyosón, mire Vivien kimászott a teremből, és szerencsémre az óvónő, azonnal szólította a következő pácienseket. Éppen csak inteni tudtam neki egyet, rohantunk is be a szemben lévő szobába. Olyan fényes és tágas volt, hogy az a rengeteg játék szinte jelentéktelenné vált a nagy térben. A tűző nap pont a kedves arcú óvónő hátát simogatta.
- Jó napot! - szólaltam meg bátortalanul.
- Üdvözlöm! Egy pillanat, és jövök. Foglaljanak helyet! - mondta, majd kiviharzott. Talán hányingere lett Vivientől, ahogy nekem is. Megpróbáltam más irányba terelni a gondolataimat, ezért elkezdtem körülnézni.
- Nézd, anya - suttogta Borka, miközben a polcra mutatott.
- Mi az? Mit láttál meg?
- Macska - mutogatott.
- Aha - mosolyogtam, közben pedig szemügyre vettem a plüss macsekot. Egy ideig bámultuk a kínálatot, mire köhögve megérkezett a középkorú, kissé molett óvónő. Azonnal megcsapott a cigarettafüst szaga, így eszembe is juttatta, hogy elég régen gyújtottam rá.
- Elnézést kérek, de ki kellett mennem. Már órák óta itt ülök, és még rengetegen várnak rám.
- Semmi baj - vigyorogtam bambán.
- Kihez van szerencsém? - kezdte.
Legalább húsz percen keresztül azt taglalta, hogy ebben a korban milyen szavakat kell(ene) ismernie a gyereknek, nem beszélve a szobatisztaságról, és a cumiról. A lábamat lóbáltam, ugyanis rohadtul untam a dumáját. Ezt észre is vette, mert elém csapott egy több oldalból álló dokumentum sorozatot.
- Ezt most kell kitölteni? - húztam a számat.
- Most. Az előbbiekről azért beszéltem, hogy ez érthető legyen.
Az fasza. Rohadtul nem figyeltem a luvnyára, mert Borka már régóta ki tud mondani mindent, nem pösze, tisztán és érthetően beszél, a cumit meg már rég eldobtuk, ahogy a pelenkát is. Nagy sóhaj kíséretében álltam neki kitölteni a papírokat. A felénél tartottam, amikor észrevettem, hogy a gyerekem egyre erőszakosabban rángatja a ruhámat. Valamit tátogott.
- Tessék? - súgtam felé. Mutatta, hogy menjek közelebb, ezért a hajamat eltűrve, a fülemet szabaddá téve hajoltam közel az arcához.
- Odamehetek játszani?
- Ha Tímea néni megengedi, akkor igen - néztem az óvónőre.
- Mit szeretne a kicsi?
- Játszani, vagy legalább is megnézni, mik vannak a polcon.
- Menj nyugodtan, Borka. Most lettek lefertőtlenítve a játékok - mosolygott büszkén.
- Aha, azt kilométerekről érezni lehetett - kacsintottam. Ha anyám itt lett volna, már rég kidobott volna az ablakon. Azt éreztem, hogy muszáj olyan benyomást tettem, miszerint egyáltalán nem tartok az óvónőtől, és az én szavam többet ér, ha a gyerekemről van szó. Tímea néni arcát egyre kevésbé láttam kedvesnek. Mintha türelmetlenné vált volna, pedig igyekeztem a kitöltéssel.
Nagyjából egy órát töltöttünk bent a tágas teremben. Az utolsó pár percben legszívesebben kiugrottam volna az ablakon keresztül a kertbe, hogy elszívjak egy átkozott cigit. Tímea néni egyre inkább irritált. Éppen el akartam köszönni tőle egy kedves mosollyal, mikor feltett egy igencsak idegbaszó kérdést:
- Lotti, tudja, hogy ez egy közintézmény, igaz? Az elődjének is elmondtam, hogy máskor az etikett szerint jelenjen meg, ezért önt sem hagyom ki a figyelmeztetésből - kérdezte és mondta határozottan. - Kérem! - folytatta nyávogós hangon.
- Nehezen viselem, ha a külsőm alapján ítélkeznek az emberek - húztam meg a vállam.
- Nem, kérem, ne értsen félre! Ez a testhez álló ruha és ez a rengeteg tetoválás… - akadt el a szava.
- A ruhát lehúzhatom akár maga előtt is, viszont a tetkók nem lemoshatók. Fogadja el, nem a középkorban élünk.
Választ nem kaptam, csak egy mérges pillantást. Megszokhattam volna, hogy az emberek a külső alapján ítélik meg a másikat, ám ez mindennek a teteje. Ja, és akkor az elődömnek is elmondta, mik a szabályok. Komolyan egy olyan környezetbe kell járnia a gyerekemnek, ahol nem bírják feldolgozni, ha egy édesanya jól néz ki, és nem farsult be? A rohadt életbe, melyik században élünk?
Alig vártam, hogy kilépjek az ajtón, majd a kovácsoltvas kapun. Amikor kiszabadultunk, azonnal felhívtam Márkot. Közölte, hogy pár perc múlva elindul, csak megvárja a kaját a Mekiben. Ráérek megrohadni a gusztustalan óvoda előtt, ugye? Persze a kaját nem is szabad otthagyni.
Egész úton panaszkodtam, miközben teletömtem magam sült krumplival. Vivien bűvös kérdését nem hoztam szóba, mert csak rátenne Márk egójára két lapáttal, és az meg nekem nem tenne jót. Ja, és azt sem mondtam, hogy egy faszi úgy bámult, hogy majdnem kiesett a szeme. Ezeket a dolgokat jobb lesz minél hamar elfelejteni. Elmeséltem, hogy meg lettem bélyegezve a csinos ruhám és a tetoválásaim miatt. Nem bírtam abbahagyni a mérgelődést, egészen a bejárati ajtónkig löktem a dumát. Borka beszaladt, Márk pedig megállt előttem.
- Vegyél levegőt - mondta.
- Veszek, de baszd meg, milyen dolog ez? Elítélni valakit azért, mert kinéz valahogy?
- Tényleg eszméletlenül jól nézel ki.
- A lényeg megragadt.
- Figyeltem, emlékszem minden egyes szavadra… - nézett rám pajkosan, sőt perverzen.
- Á, baszódj meg! - kiabáltam, majd belebokszoltam egy lazát a mellkasába. Szinte kitéptem a bejárati ajtót. Szanaszét vetett az ideg. Undorodom az emberektől.
Borka nagyon hamar elaludt. Nem csoda, hiszen elunta az életét az oviban. Hallottam a beszámolóját apám felé, és örültem, hogy legalább neki pozitív tapasztalatai vannak. Aztán miután lefektettem, apának is elmeséltem a történeteket. Halál komolyan leordította a fejem, amiért tiszteletlenül viselkedtem.
- Hogy voltál képes azt mondani egy vezető óvónőnek, hogy akár le is veszed a szeme előtt a mini ruhát, ha neki nem tetszik?
- Úgy, ahogy mondod. Úgy mondtam.
- Normális vagy?
- Egészen biztos, hogy nem, de nem azért meséltem el, hogy még engem támadj le. Apa, ezek igazi köcsögök! - akadtam ki.
- Miért nem tudsz viselkedni? Könyörgöm, csak egyszer az életben kellett volna jó benyomást keltened.
- Jó benyomást keltettem.
- És ha emiatt szívatni fogják Borkát? Miattad, amiért nem tudsz viselkedni felnőtt ember módjára?
- Akkor megismerkednek az öklömmel. Ennyire egyszerű.
- A könyököd kemény - mosolygott rám Márk.
- Közveszélyes vagy. Már most verd ki a fejedből, hogy kihozlak a börtönből - húzta meg a vállát, majd kirobogott a nappaliból.
Nem szóltunk egymáshoz egészen addig, míg Borka fel nem kelt, és Márk közölte, hogy az anyja vár minket. És az én anyám is.
- Mondd el neki, hogy szeretem, és azt, hogy nagyon-nagyon megbántam - kérlelt.
- Meglátom, milyen hangulatban lesz.
- Akármilyen hangulatban találod, mondd meg neki.
- Te pedig beszélj az autószerelő ismerősöddel, ha még nem tetted meg.
Hűségesen bólintott, mire rámosolyogtam. Remélem, ő is megteszi, amit kértem. Fontos, hogy a kocsim jól működjön, bár ebben az esetben azzal is beértem volna, ha egyáltalán működik, ha elindul. Féltem a találkozástól Mártival, de anyámtól jobban. Hetek óta nem találkoztunk, ráadásul még a telefont sem vette fel nekem. Nyugtatót kellett volna bevennem indulás előtt, hogy ne essek neki. Ez is egy olyan helyzet, amiben nem rólam van szó, hanem az unokájáról, akinek hiányzik. Persze nekem is hiányzott.
A háztömb mögött parkoltunk le, ezért egy ideig a parkolóban vacillálhattam.
- Jössz? - kérdezte Márk, miközben Borka futott utána.
- Nem tudom - ziháltam. Hirtelen a lépcső tetejéről oldalra nézett, és vigyorogva eltűnt. Borka az legfelső lépcsőfokot sikítva hagyta el. Tudtam, hogy anyáink lejöttek elénk. Egy helyben toporzékoltam, miközben rágyújtottam. Hallottam a gyerekem hangját. Hangosan nevetett. Ettől felbuzdulva, egyre gyorsabban szívtam bele a cigibe. Első lépcsőfok. Második lépcsőfok. Harmadik lépcsőfok. A negyedik, ahonnan már megláttam a többieket. Léptem egy nagyot, szinte ugrottam, mire Márti hatalmas mosollyal indult el felém.
- Lotti! - ölelt át. - Milyen jól nézel ki!
- Te is - vigyorogtam. Megragadta a karomat, és vonszolni kezdett. Egyenesen anyámig nem engedett el. Ott állt anyám az unokájával a kezében. Egy csodaszép zöld ruhát viselt magas sarkúval, ami szintén zöld színű volt. A haját a napszemüvegével tűrte el, de amikor meglátott, elkezdte idegesen igazgatni azt. Óvatosan letette Borit, akihez Márti guggolt le, és mindenféle bókkal látta el, miközben én csak bámultam édesanyámra. Márti kicsit sem túlzott a gyerek páratlan szépségét illetően.
- Gyere ide! - mondta könnyes szemekkel, majd kitárta karjait.
- Szia, anya! - kínosan mosolyogtam.
A karjaiba borultam, ő pedig össze-vissza puszilgatott. Nem győzte igazgatni a hajamat, hol eltűrte az arcomból, hol csak végigsimított rajta. Ezer puszival illette a vérvörös arcomat. És én is az övét. A tekintete elsötétült. Tudtam, hogy ennek a találkozásnak zokogás lesz a vége.
- Hiányoztok - nyögte be, miközben újra és újra megölelt.
- Te is rettentően hiányzol. Apa azt üzeni, hogy szeret, és hogy megbánta - köszörültem meg a torkom.
- Időre van szükségem, semmi másra - mosolygott könnyes szemekkel. Határozott volt, és egy szóval sem mondta, hogy már nem érdekli apa. Ez felettébb biztató. Felmentünk a lakásba. Borka félelme a lifttől múlóban van, de azért a szemét becsukta és a füleit befogta, míg felértünk.
Az asztalnál ülve gondolkodóba estem. Borzalmas volt, hogy apa nálam dekkol, miközben mi náluk vagyunk. Anya kérdéseire eszméltem fel, melyeket főként Borinak célzott. Természetesen szóba keveredett az óvoda, anyám pedig újra közel került a síráshoz. Nekem majd szeptember elsején esik le, hogy a gyerekem óvodás, még nem tombolnak bennem az érzések. Talán csak azért, mert Tímea néni felidegesített.
- És honnan jött ez az osztálytalálkozó? - kérdezte Márk.
- Éppen most esedékes - válaszolt anyám.
- Hol fogtok találkozni? - folytattam a kifaggatást.
- Itt, egy helyi étteremben. Nem terveztem semmi különöset, csak foglaltam asztalokat.
Persze. Egy kis beszélgetés meg kaja. Halál unalmas. Bár, ha van kedvük összejönni a régi arcokkal, akkor miért ne, csak furcsa lesz, hogy apát nem viszi magával. Egyáltalán mit fog mondani? Esetleg azt, hogy éppen fasírtban vannak a férjével, mert megcsalta? Szent ég.
- Azt ugye, tudjátok, hogy nekünk köszönhetitek, hogy újra egymásra találtatok? - nevettem fel.
- Tudjuk - bólogatott Márti. - Hálásak is vagyunk.
És én is az vagyok. Márkért, az anyukájáért, és a családomért. Mindenkiért, akiket szeretek. Gondoltam, viccelődöm még egy sort.
- Ha nem erőltetlek magamra, akkor most nem ülünk itt - húztam meg a vállam pimaszul.
- Magadra kényszerítetted a gyerekemet? - mosolygott rám Márti.
- Persze, másképp nem állt volna velem szóba.
- Soha, de még mindig azt hiszem, hogy álmodom - szólt közbe Márk.
- Rémálmaid vannak Lotti miatt? - nézett rá nevetve anya.
- Néha igen, bár most arra gondoltam, hogy amikor megláttam a benzinkúton, akkor már éreztem, hogy erre a lányra nekem szükségem van. Megérte egész estig imádkozni - röhögött. - Megtörtént.
A fülem égett, az arcom kipirosodott, mialatt végighallgattam, hogy mennyire szerencsésnek érzi magát, amiért együtt vagyunk. Most mondhatná Zoé, hogy megfogtam az Isten lábát, hiszen ugyanezt érzem én is. Annyira hihetetlen, hogy helyrejött az életem. Amíg az anyukák Borka tökéletes vonásaival voltak elfoglalva, lementünk cigizni. Amint kiléptünk a hátsó ajtón, pityegett kettőt a telefonom. Kaptam egy Facebook értesítést és egy SMS-t. Apa írt. Azt kérdezte, hogy megmondtam-e anyának, amint üzent. Millió sírós emojival mellékletem a szomorú hírt, miszerint még mindig időre van szüksége. Ez. A. Legszarabb.
A másik értesítőmre hevesen dobogó szívvel böktem rá. Ismerősnek jelölt Herczeg-Szabó Vivien. Na, ez aztán tényleg nem hiányzott! Bunkóság lenne, ha elutasítanám? Nem akarom nézegetni ennek a nőnek a képeit, ugyanis egyből az a bizonyos kérdés jutna az eszembe. Mindenesetre megnyitottam a profilját, miközben azon agyaltam, hogy ha egyszer férjhez megyek, én is így fogom viselni a nevemet. A borítóképén a kisfia volt és egy dögös Ford terepjáró a háttérben. A profilképén egyedül pózolt egy medence szélén. Bikiniben volt, így teljes egészében a szemem elé tárult a tökéletes alakja. A haja úgy állt, mintha a kép készítése előtt ugrott volna ki a fodrásza székéből. A sminkje visszafogott volt. Finom, mégis szexi. Egyetlen egy dologba tudnék belekötni: a bikinihez akkor sem illik egy ilyen brutális tűsarkú, ha éppen ő viseli. Mivel felkeltette az érdeklődésem, elkezdtem lejjebb pörgetni az oldalán. Még több tökéletesen beállított fotó róla, még több fotó Oliról és a kutyájukról, majd hirtelen megjelent előttem a férje. A férje, aki tulajdonképpen egy idős ember volt. A képeken nem volt megjelölve, csak a hashtagek alapján derült ki, hogy ő a házastársa. Másodpercekig bámultam egy fotót, amin Vivien a „papája" ölében ül egy csinos fotelben. Ráközelítettem a férfi arcára, és megállapítottam, hogy minimum 65 éves. A szemeim tágra nyíltak és elfelejtettem levegőt venni. Nem akartam elhinni, amit láttam. Persze a szerelemben nem számít a kor. Sőt, a szerelemben semmi sem számít. Ennek tudatában zártam le a telefonomat, majd zsebre dugtam. Márk mindeközben fel-alá járkált, ezért nem vette észre, hogy a szemeim kidülledtek és a fejem teljesen lilává vált az oxigénhiánytól. Várjunk csak. Márk odafent azt mondta, hogy egész este imádkozott? Mármint miattam… vagyis értem? Ha elárulom neki, hogy én sem tudtam másra gondolni, csak rá, megint az egója rovására megy. Inkább hallgatok. Nem lenne velem, ha azt hinné, hogy könnyű felszedni, ugye? Engem egyáltalán nem könnyű felszedni. Lehet, hogy őt egyből az ágyamba kívántam, de ezt nem azt jelenti, hogy olcsó vagyok, vagy valami ilyesmi. Nézzünk meg egy teljesen más esetet: Alex évekig könyörgött, évekig loholt utánam, mint egy hűséges pincsi. Nem adtam magam olyan könnyen. Jó, neki sehogy sem szabadott volna odaadnom magam. Csak bajt hozott rám, és még mindig nem állt le ezzel. Képes volt kitálalni anyámnak. Micsoda szemét! Mindegy, még ő is megélheti, hogy agyonverem, de akkor már a 150 centis kurváját sem hagyom ki a szórásból. Undorodom tőlük. Csináltam én is csúnya dolgokat életem során, azonban Alex viszi a prímet, ha a szemétkedésről van szó. A hab a tortán természetesen az lenne, ha valami úton-módon kiderülne, hogy apám ejtette teherbe Grétát. Azt hiszem, anya soha az életbe nem bocsátana meg neki.
Nem tudom, miért éreztem magam ilyen kellemetlenül magam anyám otthonában. Márti az egyik legjobb társaság volt, míg neki nem állt ostobaságokat beszélni. Célozgatott Márk múltjára, amire ő túlérzékenyen reagált. A muterja kicsit olyan, mint én. Nem feltétlen akar bunkó lenni, viszont a szájára nem tud lakatot tenni.
- Menjünk el vérvételre, és keress THC-t a véremben - forgatta a szemeit, miközben a telefonját az asztalra dobta. - De ha akarod, pisilek neked, hogy abban is meg tudd keresni.
- Hé! - néztem rá csúnyán.
- Meddig fogod még emlegetni?
- Nem úgy értettem, de ezt te is tudod - rázta a fejét Márti, majd sóhajtott egy nagyot.
- Tudom - válaszolta, majd felpattant, és ránk vágta a bejárati ajtót. Felváltva mosolyogtam anyámra és Mártira. Kínosabb már nem is lehetett volna a helyzet. Tisztán láttam a lelki szemeim előtt, hogy Márk már a liftben rágyújt egy füves cigire. Aminek ugye, az égvilágon semmi értelme nincs. Előkerestem a táskámból a cigimet, és vigyorogva elhagytam a lakást. A falnak támaszkodva mondtam el néhány imát. Reménykedtem, hogy eszébe se jut THC-t juttatni a vérébe, mert ellenkező esetben kénytelen leszek orrba vágni. A liftben elolvastam az összes jegyzetet, üzenetet, melyeket a lakók hagytak ott. Úgy tűnt, mintha legalább egy órát ácsorogtam volna a koszos és büdös liftben. Szinte rohantam le a lépcsőn, át a sötét sikátor-szerű folyosón, majd kitéptem magam előtt a hátsó ajtót. Márk háttal állt, az autójának támaszkodott. A füst sűrűségéből megállapítottam, hogy márpedig azt csinálja, amit rohadtul nem kéne. Előkaptam az öngyújtót, meggyújtottam a cigit, és óvatos léptekkel elindultam felé. Megálltam szorosan mellette, és én is nekidőltem az autónak.
- Tehát én vezetek hazafelé - nyögtem be félig nevetve.
- Felbasz. Állandóan felbasz.
- Még mindig vérvételre akarsz menni?
- Nem is maradt vérem a reggeli akciód után.
- Sajnálom - simítottam végig karján. - És most mit fogsz mondani anyukádnak?
- Mit kellene mondanom neki? Szerinted érdekel, hogy mit gondol? - nézett rám értetlenül.
- Ha megfogadod a tanácsomat, nem baszod el azt a képet, miszerint te halál tiszta vagy régóta. Hidd el, jobb, hogy nem tud erről.
- Ühüm.
- Tudod, milyen büszke voltam rád egész nap?
- Milyen? - mosolyodott el, majd megfogta a kezemet.
- Hát… - vigyorogtam, miközben kivettem a cigit a kezéből, és eltapostam. - Nagyon büszke voltam.
- Szeretlek.
Egy ideig csókolóztunk az autónál, majd váratlanul anyáink megjelentek mögöttünk. Ezt csak onnan tudtam, mert Borka elkezdte hívogatni a cicákat. Beültem az autóba, és elkezdtem kutakodni a kesztyűtartóban. Márk szerencséjére találtam egy napszemüveget, amit határozottan a kezébe nyomtam. Nem szólt semmit, inkább feltette, és elindultunk anyáék felé.
Bejártuk az egész belvárost, a plázát, ami tök felesleges volt, és érdekes módon Márk és az anyukája egy szót sem szóltak egymáshoz. Jobb is volt így. Tudom, hogy csak összevesztek volna újra és újra. Ám a két nőszemély egyfolytában csacsogott egymással, be sem állt a szájuk. Borka szemtelenül kikönyörgött magának néhány játékot az egyik boltban, melyekkel két napig fog foglalkozni, de a világ legjobb nagymamája megvesz neki bármit. Kicsit sem élveztem a sétát, egyedül a tűző nap adott erőt. Rengeteg turista járkált fel-alá a városban, szinte kikerülni sem lehetett a tömeget. Mielőtt elszaladtam a mosdóba, megkértem a többieket, hogy menjenek el nélkülem a legközelebbi fagyizóba, mert Borka egy fagyit is kikönyörögött anyától. Úgy néztek rám, mintha eltévednék ebben az aprócska városban, vagy éppen elrabolnának útközben. A nevem a biztosíték. Kifelé menet egy csapat német fickó bámult meg, nem győztek fütyülni. A magyar nők fényévekkel szebbek a németeknél, az az igazság. Nem vagyok önző, de legalább szereztem nekik egy kellemes estét a puszta látványommal. Az esély rohamosan nőtt az elrablásomat illetően. A főtér közepén jártam, amikor megpillantottam egy ismerős csinos pofikát a tömegben. Ők is, akárcsak a másik húsz ember, a szökőkutat bámulták. Megpróbáltam elsunnyogni a járdán, azonban Vivien meglátott. Már csak arra lettem figyelmes, hogy a nevemet kiáltja. Kénytelen voltam megállni, nem tehettem úgy, mintha nem hallanám, pedig nyüzsgés, az volt bőven.
- Szia! Hát, te? - kérdezte kedvesen.
- Sziasztok! Én? - nevettem. - A cukrászdába tartok.
- Melyikbe?
- Oda. Az van a legközelebb - Mutattam a kis utca közepére.
- Biztos, hogy oda akarsz menni? Sokkal jobb helyek vannak itt.
- A családom ott vár, szóval én… - dadogtam, miközben hátráltam.
- Veled tartanánk, de Olinak pont az ottani fagyitól fájdult meg a pocakja - rázta a fejét.
- Ó, akkor tényleg megyek, mielőtt Borka is enne belőle - vigyorogtam, majd egyre hátrébb léptem.
- Bejelöltelek a Facebookon.
- Mindjárt visszaigazollak! - integettem, és szélsebesen elrobogtam a helyszínről. Futólépésben tartottam a cukrászda felé, közben előkaptam a telefonomat, hogy elfogadjam Vivien felkérését. Barátok lettünk a Facebookon, hurrá! Majdnem nekimentem egy pincérnek, aki olyan csúnyán nézett rám, hogy a szó szoros értelmében elszaladtam. Elrabolnak, megtámadnak, megvernek és Viviennel is találkozom. Mi kell még?
Elkéstem. Feltartott ez az idióta. Borka már a fagyija felénél tartott. Legalább tízszer megkérdeztem tőle, hogy nem fáj-e a hasa, pedig anyám kereken három percre lakott a belvárostól. Már nem mentünk fel, megálltunk a parkolóban. Márti arcán látszódott, hogy hezitál, nem tudja, mit mondhatna Márknak.
- Holnap Anikó elkísér Pécsre. Szeretném, ha velünk tartanátok - hebegte.
- Végre találkozhatok Majával is - mondta anyám hatalmas mosollyal az arcán.
- Egyetlen egy feltétellel - mondta Márk.
- Mi lenne az? - nézett rá kérdőn Márti.
- Ha lebaszod Maját, amiért kábé 17 éves korában kilenc óra helyett fél tízkor ért haza.
Márti elnevette magát, én pedig szótlanul pislogtam. Ez olyan hülye.
- Nos? - húzta fel a szemöldökét.
- Kérlek, hagyjuk ezt - mondta, miközben egyre közelebb lépett hozzá, hogy megölelje. - Szeretlek nagyon!
Márk nem szólt semmit, csak megrázta a fejét, és hagyta, hogy az anyja ölelgesse. Miután abbahagyta, visszalépett anyám mellé, aki épp Borkát szeretgette. A gyerekem szerencsére semmit se vett észre ebből a drámából, mert mindig akadt jobb dolga, mint a felnőttek civakodásának megfigyelése.
A szerelmem fogta magát, és szó nélkül, morcosan beült az autóba, holott pontosan tudta, hogy gyűlölöm, ha ilyen állapotban vezet. Vacilláltam, hogy be merjem-e ültetni Borkát. Elköszöntem a szingli anyukáktól, ahogy a gyerek is. Számolgattam össze-vissza, végül pedig arra jutottam, hogy már nem igazán lehet a szer hatása alatt, ezért beültettem Borkát a hátsó ülésre. Reménykedtem, hogy innentől anya legalább annyira méltat, hogy felveszi a telefont, ha hívom.
- Minden vágyam, hogy találkozzak a nővéreddel - nyögtem be.
- Igen?
- Igen - mosolyogtam. - Szeretném őt is megismerni.
Apának kisebb beszámolót kellett tartanom anyám viselkedéséről, amiben végül nem talált semmi kifogásolhatót. Természetes volt, most nem játszotta túl a szerepét, így extra boldog vagyok, amiért találkoztunk. Borka nagyon hamar elaludt, szegénykémnek sok volt ez a hosszú nap. És nem csak neki.
Későn libbentem be a szobába, mert még fel kellett mosnom a fürdőt, össze kellett pakolnom a konyhában és a nappaliban. A szerelmem már aludt, ezért megpróbáltam minél óvatosabban elfoglalni a helyemet. Egy ideig csak bámultam, majd elkezdtem simogatni az arcát, amire felébredt.
- Szia - nyögte ki.
- Mire jutottál?
- Arra, hogy kurva sokáig tusolsz.
- Volt még egy csomó dolgom. Péccsel kapcsolatban kérdeztem.
Elkezdett tapogatni az éjjeliszekrényen, és a kezébe vette a telefonját. Írt az anyjának egy üzenetet, hogy holnap megyünk, majd lezárta, és visszatette a helyére. Mosolyogtam, de nem szóltam semmit. Átölelt, én pedig a karjai közt aludtam el egy Family Guy részre, amiben Brian irtózatosan begombázott, és még a fülét is levágta.