9. fejezet ☼
Egy átlagos szombat délután Borkával kitakarítottuk az egész házat. Nagyon élvezte, hogy segíthet, főleg, hogy énekeltünk is egy kicsit. Na, meg táncoltunk. Molli teljesen beilleszkedett hozzánk. Nem állítom, hogy az első pár napban könnyű volt vele, az hazugság lenne. A bulit követő hétfő éjszaka majdnem összevesztünk Márkkal miatta. Egy szaros macska miatt. Borka szobájából lazán kisétált, és nyoma veszett. Egymásra mutogattunk, hogy biztosan valamelyikünk nem csukta be rendesen a terasz ajtaját, Molli pedig meglépett. Fel-alá járkáltunk a házban, a kertben és még az utcán is. Gondoljatok bele, hogy milyen esztétikus látvány lehettem éjfélkor egy szál bugyiban és pólóban az utcán, miközben a macskát hívogattam. A sírás kerülgetett. Bele sem mertem gondolni, hogy Borisz, Oroszország nagyhercegnője mennyire maga alatt lesz, ha nem kerül elő a kedvence. Egyfolytában azon kattogott az agyam, hogy ha macska lennék, hova bújnék. Nem jutottunk semmire. Hajnali egy környéken mondta azt Márk, hogy hagyjuk, a macsek már nem lesz meg. Nem hagyhattam annyiban, hiszen a gyerek totálisan maga alatt lesz, ha nem találjuk meg. Felforgattuk újra az egész házat, benéztünk minden alá, minden fölé, minden mögé és mindent kinyitottunk. Mollinak nyoma veszett. Elkönyveltem magamban, hogy másnap reggel iszonyatos ordításra fogunk kelni. Miközben a fürdőben tevékenykedtem, valami dorombolás-szerű hangra lettem figyelmes. Azt hittem, hogy csak képzelődöm, ezért inkább folytattam a fogmosást. Elzártam a csapot, letettem a fogkefét, és újra hallottam a dorombolást. Benéztem a mosógép mögé, a szekrény alá, azonban Mollit sehol sem láttam. Újra behajoltam a mosógép mögé. A hang egyre erőteljesebbé vált. Márk bejött értem. Szó szerint, hiszen ő már aludni akart. Ha nem is aludni, de velem akart lenni.
- Gyere ide! - suttogtam.
- Megtaláltad?
- Nem tudom, viszont itt hallok valami dorombolást.
- Arra nem gondoltál, hogy a mosógépben van? - nevetett. Együtt nyitottuk ki a mosógép ajtaját, ami csak egy résnyire volt eredetileg nyitva. Hatalmas meglepetésünkre Molli halál nyugodtan aludt a ruhákon. Márk simogatni kezdte, és óvatosan kivette.
- Még jó, hogy elfelejtettem elindítani - mosolyogtam. Átvettem a macskát, és beleültettem az alomtálcába. Mivel percekig néztük, és egyértelműen nem akart csinálni semmit, újra megfogtam. Egészen Borka szobájáig cipeltem, majd behajítottam. Koppant egyet a szőnyeget, én pedig becsuktam az ajtót. Meg kellett tanítani vele, hogy az éjszakát töltse a gazdája szobájában, ahol szintén van egy alomtálca, nehogy baleset érje. Nem sajnáltam volna kibaszni a házból, ha az alom ellenére összeszarta volna a gyerekem szobáját.
Tehát ott jártam, hogy Molli beilleszkedett, és ott, hogy takarítottunk. Borka majd’ megszakadt a nevetéstől, amikor a macskája ugrált a felmosó után. Attól függetlenül, hogy szeretem az állatokat, ez a kis dög sokszor kihozott a sodromból. Apukáról azóta sem hallottunk. Még azt sem kérdezte meg, hogy megvan-e a jószág, amit engedély nélkül hozzánk költöztetett. Na, azt meg végképp nem, hogy mi van a gyerekével. Megint felszívódott. A szülőség rohadtul nem merül ki annyiban, hogy kap a gyerek egy állatot. És ezt ő miért nem tudja? Felnevelt két gyereket, könyörgöm!
Miután végeztünk a felmosással, kimentünk az udvarra. Egyfolytában a telefonomat lestem. Vártam, mikor ér haza Márk. Egyre jobban azt érzem, hogy nekem is ő az igazi. Bátor dolog kijelenti az ilyesmit, tudom. Higgyétek el nekem, hogy ez a helyzet teljesen más, mint az előző.
- El sem hiszem, hogy nemsokára óvodás leszel - sóhajtottam, miközben a fűben ücsörögtünk.
- Miért kell oviba menni?
- Hogy tanulj, és játssz egy csomót a többi kisgyerekkel - válaszoltam.
- Molli is jöhet?
- Hát, azt hiszem, hogy őt itthon kell hagynod.
Olyan szomorú arcot vágott, hogy egyből módosítanom kellett az előzőeket:
- Ha megyünk nyílt napra, megkérdezem, hogy Mollit is be lehet-e íratni - bólogattam. Ragaszkodik hozzá, és ez nagyon klassz dolog. Időben ki fog alakulni a felelősségtudata, ha ez így folytatódik. Volt egy rejtett félelmem, amit hamar el is kellett felejtenem. Azt hittem, hogy egy-két nap alatt megunja, de nem. Egyre jobban ragaszkodik hozzá. Csodálatos ez a gyerek, mit ne mondjak! És a legjobb, hogy az enyém!
A fűben fekve bámultuk a felhőket. Jólesett kikapcsolódni és jókat nevetni. Fantasztikus dolgokat látott meg bennük. Olyanokat, melyekre én még gondolni sem mertem volna. A nyugalmunkat anyám autójának a hangja zavarta meg. Persze tök jó, hogy mindig eljönnek, ám ezúttal jobban esett volna, ha kettesben tudjuk tölteni a délutánt. Borka rohant eléjük, én pedig maradtam a nyugalmi állapotomban: háton fekve. Hallottam, ahogy anyám kétségbe esetten kérdezgeti a gyereket, mintha nem is tudom. Mintha nem fekhetnék a fűben.
- Anyád talán rosszul van?
- A-a. Néztük a felhőket - vigyorgott, majd visszafeküdt mellém.
- Hi parents - nyögtem be a hozzám illő bunkó hangvételben. Kénytelen voltam felülni, mivel ők a teraszon foglaltak helyet, és a hanyatt dobott pozícióban nehezemre esett a társalgás.
- Meg szeretnélek arra kérni, hogy pakolj össze néhány cuccot Borkának - kezdte anya.
- Miért, hova megy Borka?
- Reggel elvisszük az állatkertbe - felelte büszkén. Borka ugrálni kezdett örömében, amikor meghallotta a bűvös szót: ÁLLATKERT.
- És már most pakoljak össze neki?
- Nálunk fog ma aludni, reggel pedig indulunk is Veszprémbe.
- Ja, értem. Ezt csak úgy ti eldöntöttétek helyettem? Szerintetek az anyja helyett bármit el lehet csak úgy dönteni? - mérgelődtem.
- Lotti, nem idegenek vagyunk, hanem a nagyszülei.
- Sunyik vagytok és gyanúsak.
Amint ezt kimondtam, rezgett egyet a telefonom. Először arra gondoltam, hogy miért van állandóan lehalkítva ez a szar, utána pedig arra, hogy Márk is gyanússá vált. Pont úgy, mint a szüleim. Csak annyit írt, hogy reméli, hogy nem terveztem semmit estére. Miért reméli? Miért írta ezt egyáltalán? Nem szoktam soha semmit tervezni szombat estére, mert örülök, ha élek. A szombat esték arra jók, hogy beüljek a tv elé egy hatalmas adag sült krumplival, miután elaludt a gyerek. És arra, hogy ne történjen semmi. Ha történik valami, az már régen rossz. Remélem, érzitek az iróniát.
- Hülyének nézhettek, de most szólok, hogy nem vagyok az - mondtam, majd leültem melléjük. Direkt gyújtottam rá, direkt anya felé fújtam a füstöt. Hatalmas szerencsém volt, mert a szél is nekem kedvezett.
- Muszáj ezt? - kiáltott rám.
- Honnan jutott eszetekbe az állatkert? - húzkodtam a szemöldököm.
- Onnan talán, hogy nálatok más csatorna nincs is, csak az Animal Planet, és lekvár helyett bogarak vannak az üvegekben?
- Már kellőképp kiszáradtak - néztem rá az aszalt katicákra a sarokban. - Majd elnövi - tettem hozzá.
- Persze, de most épp ez a hóbortja, és ennek eleget kell tennünk. Ez a kötelességünk.
- Nekem meg az, hogy töltsem egyedül az estét, és TLC-t nézzek az Animal Planet helyett, mi?
- Ezt most miért így mondod? - nézett rám ijedten. - Márk hol lesz este?
- Ó, anya, látnod kellett volna az arcodat! - nevettem.
- Az agyamra mész. De komolyan.
- Amúgy azt írta, hogy reméli, hogy nem terveztem semmit ma estére. Ti meg pont ma este viszitek el a gyereket.
- Micsoda véletlen! - csodálkozott.
- Előre szólok, hogy ha meg akarja kérni a kezemet, akkor el fogok rohanni, mert nem bírom a feszkót.
- Elmennék egy jó lagziba, de csak a kaja miatt - szólt közbe apa.
- Az enyémben nem fogsz jóllakni. Anya, megint nem főztél? - pimaszkodtam.
Tudtam, hogy a szombat estémet egy előre kitervelt tevékenységgel fogom tölteni, viszont arról fogalmam sem volt, hogy Márk mivel készül. Tudjátok, mi a durva? Az, hogy az elmúlt pár hétben egyszer sem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk, vagy valami. Sőt, azt sem igazán mondtuk még egymásnak, hogy szeretlek, pedig nyilvánvalóan szeretjük egymást. Fura ez az egész, de talán ettől jó.
Anya bezavart, hogy pakoljak össze néhány cuccot a gyereknek. A gyerek meg sebtében jött utánam. Az ő kötelessége az, hogy mindenhez asszisztáljon. Okvetetlenkedni nagyon tud. Ja, és neki rohadtul nem mindegy, hogy milyen ruhában megy az állatkertbe. Ha véletlenül rosszul választok neki szettet, képes őrjöngeni. Olyankor csapdosódik és hisztizik. Negyedórán át vitatta, hogy melyik ruha jó és melyik kevésbé. Nehezen, de végül, csodák csodájára összeállt a hátizsák tartalma. Amíg hisztizett, addig lehetőségem nyílt körülnézni a szobájában. Nem volt rumli, nem volt semmi szanaszét. Talán ennek a kölyöknek nincs ideje szétpakolni a macska mellett. Ez nagyszerű! Felvette a táskát, megigazította a haját, majd elkezdte összetekerni Molli ágyát. Szinte lefagytam.
- Segítek, ha elmondod, hogy miért nem lehet itthon hagyni a macskát?
- Mama mondta - válaszolta, miközben össze-vissza tekergette, hajtogatta a macska fekvőhelyét.
- Mit képzel ez a mama? - mormogtam, és kiszaladtam. Ki sem értem az ajtón, de már daráltam nekik a monológomat:
- Kezdtem beletörődni, hogy a gyereket elviszitek, ám azt egy cseppet sem tudom megérteni, hogy a macska miért ne maradhatna itthon. Hadd halljam!
- Jaj, Lotti… - kezdte anya.
- Hallgatom! Tudok rá vigyázni!
- Nem is arról van szó, hogy nem tudsz rá vigyázni, csak szeretnénk, ha Molli is velünk jönne.
- Hova? Az állatkertbe?
- Nem, dehogyis - sóhajtott.
- Ha ti elmentek holnap, akkor egyedül lesz a lakásban. Teljesen egyedül. Én meg egész hétvégén itthon leszek, és adnék neki enni, sőt még simogatnám is - pufogtam.
Láttam anyán, hogy valamit titkol. Bárcsak rájöttem volna egy pillanat alatt, hogy mit. Kezdtem enyhén szólva ideges lenni. Hol apára, hol pedig rám nézett. Borka szinte kiesett az ajtón, mivel nem tudta rendesen összehajtani az ágyat, én pedig faszán otthagytam. Vettem egy nagyon-nagyon mély levegőt, összeszedtem az ágyat gyerekestől, és a csomagot átadtam a szüleimnek. Rohadtul nem akartam, hogy elmenjen velük, ahogy azt sem, hogy a gyengeség bármely apró jelét felfedezzék rajtam. Integettem nekik, ők pedig vissza. Mosolyogva.
Beléptem a kapun, és azonnal üresnek éreztem magam. Leültem a bejárati ajtó előtti lépcsőre pityeregni. Nem bőgtem, csak pityeregtem. Hallottam, hogy a szomszédjaim majd’ kicsattannak az örömtől, ezért fogtam magam, berohantam a házba. Elővettem a hűtőből egy hatalmas adag mentás fagyit, amit hetek óta csak nézegettem, mivel nem szeretem a fagyit, majd elindultam a szobám felé. Lehúztam a redőnyt, bekapcsoltam a tévét, és lefeküdtem az ágyra. Pár perc elteltével teljes erőmből kellett becsuknom az ablakot, mert Alexék vihogása behallatszott.
Fájdalmasan úgy éreztem magam, mintha egy megszomorodott édesanya lennék. Egy zsíros hajú, fáradt anyuka, akinek a nagyszülők elvitték a gyerekét, a ház meg ragyog, így nincs mit tennie. Ültem az ágyon, jobban mondva fetrengtem, és nem történt semmi. Nem nyávogott a macska, Borka nem hisztizett, a szomszédok zaját sem hallottam már. Csend volt. A TLC-n borzasztó műsorok mentek, ám én érdeklődően figyeltem mindegyiket. Mások hogy tudnak így élni? Miközben a válaszon agyaltam, eszembe jutott, hogy irtó rossz háziasszony vagyok. Borkával a Mekiben ebédeltünk, mert nem főztem. És azért nem főztem, mert a Mekiben ettünk. Tehát ez a hiányzó pont az életemben. Akkor lennék igazán unalmas, azonban tökéletes háziasszony és édesanya, ha néha főznék is. A kurva életbe. Legalább a fejem nem fáj, ha esténként össze kell bújni az emberrel.
Nem hittem volna, hogy kibírom ebben az állapotban, míg hazaér Márk. Kibírtam. Egy kibaszott hős vagyok. Szinte remegtem, amikor felkapcsolta a villanyt. Aztán pofán röhögött.
- Mi a szart csinálsz?
- A szüleim elvitték Borkát, de még a macskát is, és fogadni merek, hogy erről te gondoskodtál, szóval én… én csak úgy nézem a tévét.
- És fagyit zabálsz.
- És fagyit zabálok - mosolyogtam.
Kaptam tőle egy puszit, aztán kiment a szobából. Ja, és a legjobb, hogy lekapcsolta a villanyt. Ez számomra azt jelentette, hogy nem akar velem lenni, inkább hagy meghalni. Azt csodálom, hogy nem jegyezte meg, hogy hullaszag van a szobában. Frusztrált voltam. Ha kimegyek utána, akkor egy pillanat alatt pincsivé válok, de ha nem, akkor meg azt fogja hinni, hogy nem érdekel. Mármint, hogy ő maga nem érdekel engem. Nem mentem ki utána. Megfogadtam, hogy nem leszek többé egy férfi pincsije sem, és ez alól ő sem kivétel. Végighallgattam, ahogy telefonál valakivel, aztán váratlanul eszébe jutottam. Vagyis azt hittem. Bejött a szobába, hogy tekerjen magának egy cigit, és kivonult. Észre se vette, hogy az ágyban döglődöm! Hányingerem lett. Vagy a fagyitól, vagy pedig saját magamtól. Egy felnőtt ember nem szenvedhet így, mint én. Agyalni kezdtem. Megint. Egyszerűen sehogy sem jöttem rá a válaszra. Logikusnak az tűnt volna, hogy ha azért beszél össze az őseimmel, mert kettesben akar lenni velem. De ha kettesben akart volna velem lenni, akkor nem azt kellett volna tennie, hogy köszönés után betömi valamivel a számat, hogy kevesebbet hisztizzek? Dehogynem. Már majdnem elhittem, hogy az egész napom ilyen gyászos lesz, mikor újra betévedt a szobába.
- Szar kedved van? - kérdezte kedvesen.
- Nincs.
- Nem akkor szoktak a nők fagyit zabálni, amikor van valami bajuk?
- De, biztosan, de nekem tényleg nincs szar kedvem - erőltettem magamra egy mosolyt. - Na, jól van. Egy kicsit szar kedvem van.
- Akkor csináljuk azt, hogy felveszel valami kevésbé ,,tired mom”-os ruhát, és eljössz velem valahova.
- Szerinted ez egy ,,tired mom” ruha? Szerinted én egy kibaszott tired mom vagyok?
Elárulom, hogy egy Vans tie-dye mintájú póló ruhában szenvedtem egész nap. És azt is elárulom, hogy egyáltalán nem néztem ki úgy, mint egy fáradt anyuka.
- Nem, nem vagy az, csak… - akadt el a szava. Biztosan a gyilkos pillantásomtól.
- Csak szarul nézek ki?
- Dehogyis!
- Oké, öt percet kérek - feleltem, majd felpattantam, és egészen a fürdőig rohantam. Először nekiálltam hajat mosni. Utólag rádöbbentem, hogy hülyeségeket beszéltem, hiszen lehetetlennek tűnt, hogy öt perc alatt megmossam, megszárítsam és még ki is vasaljam a hajamat. Eltelhetett talán húsz perc is, mire eljutottam odáig, hogy nagyjából megszáradt. Márk az ajtóban állt talpig ,,tökjólnézekkibaszdmeg” szerelésben, és valamit magyarázott. Kiabáltam, hogy nem hallom, ahelyett, hogy leállítottam volna a hajszárítót.
- Már ott kellene lennünk!
- Hol? Hova megyünk? - kérdezősködtem.
- Majd meglátod, csak siess! - kiáltotta, és becsukta az ajtót. Nem volt kedvem vitát kezdeményezni arról, hogy a párától akár meg is fulladhattam volna, ezért inkább folytattam a hajvasalást. Miután feldobtam egy tökéletesnek tűnő csókálló rúzst, visszatértem a hálószobába. Már megint füves cigit gyártott. Nem szóltam ezért sem, hiszen megtanultam, hogy bölcsebb maradok, ha kussolok. Egy ideig kutakodtam a szekrényben, mire a kezeim közé akadt egy nagyon testhez álló, rövid, fekete ruha. Előkaptam egy bordó szőrrel díszített papucsot, és közöltem, hogy kész vagyok. A papucson lévő szőr tökéletesen passzolt a rúzsomhoz, ezért elkönyveltem magamban, hogy ez a nap innentől jól fog alakulni. Bárhova is megyünk, mindegy, hogy mit fogunk csinálni, a szettem kifogástalan. Úgy nézett rám, mintha az előbb nem így néztem volna ki. Jó, tényleg egy kicsit leharcolt voltam abban a ,,home styled mom” szettben. Megállt előttem, és le akart smárolni, azonban észrevette, hogy egy kiló rúzs ékesíti az ajkaimat, ezért csak rám mosolygott.
- Csókálló - nyögtem be.
- A rúzs? - nevetett.
- Ühüm.
- Fogadjunk, hogy le tudom csókolni rólad.
- Hm. Hát… akkor próbáld meg - mondtam, miközben becsuktam a szemeimet, mintha életem legelső csókjára várnék.
- Majd később - vágta rá, megfogta a kezemet, és egészen az autójáig húzott. Nem mondom, hogy nem voltam vérig sértve, hiszen ő kihagyta azt a lehetőséget, amiért más térden állva könyörögne. És nem csak arról a patkányról beszélek. Biztos vagyok benne, hogy rajta kívül még akad olyan ember, aki a cipőm talpát is lenyaldosná.
Beült az autóba, én pedig megálltam. Nem voltam hajlandó beszállni. Ezt látta rajtam, mivel rögtön ki is nyitotta az ajtót.
- Még ma beülsz?
- Ugye, nem gondoltad komolyan, hogy te fogsz vezetni? - kérdeztem morcosan.
- És miért ne vezethetnék?
- Hány gramm füvet szívtál, amióta itthon vagy? - húztam fel a szemöldököm.
- Egyet se. Mármint nem hiszem, hogy olyan sokat.
- Lennél kedves átülni a másik oldalra?
- Te rosszabb vagy, mint az anyám - suttogta, miközben kiszállt. Úgy viselkedett, mint egy gyerek. Beült az anyósülésre, és magára vágta az ajtót. Ha ezt az én autómmal teszi, talán másképp folytatnám a következő sorokat. Elkezdtem teljes erőbedobással rángatni az ülést, valamint minden kart, amit éppen találtam, viszont akárhogy erőlködtem, nem tudtam előrébb tolni. Egy ideig fapofával bámult, majd nevetni kezdett, és végre kiszállt, hogy segítsen.
- Utálatos egy nőszemély vagy - mondogatta, miközben én elégedetten vigyorogtam, hogy a lábaim elérik a gázpedált. Na, meg a féket.
- Merre menjek? - sóhajtoztam.
- Előre.
- Most komolyan!
- Komolyan előre - vigyorgott.
Egész úton ezt csinálta. Vagyis ezt csináltuk. Egy hatalmas szállodáig navigált, ami tőlünk nem is volt olyan messze. Csak a szokásos, nem kezdenék bele, hogy milyen volt a környezet, hiszen tudjátok: többmilliós autók a parkolóban, Balaton-part, gazdag emberek, nyár van, holiday van és minden anyám kínja.
- Ha azzal kezded, hogy ide jövünk, nem kellett navigálnod - mondtam, miközben kiszálltunk.
- Élveztem.
- Gondoltam - mosolyogtam.
A recepciós kedvesen köszöntött minket, aztán gyorsan Márk kezébe nyomott egy kulcsot. Esküszöm, hogy a recepciós csajra nem néztem annyira csúnyán. Jó, talán egy kicsit. De persze nem rá voltam mérges, hanem Márkra, ugyanis ebben a szállodában nem két forintért dobálják a szobákat. És ezt pontosan jól tudtam. Beszálltunk a liftbe. Meglepődve tapasztaltam, hogy a legfelső szintre tartunk. Nem hagyhattam ki a piszkálódást. Nem is én lettem volna, ha elszalasztom.
- Feljebb nem volt? - néztem rá kérdőn.
- Sajnálatos módon nem. De nyugi, a legfelső emeletről is nagyot fogsz zuhanni - húzta meg a vállát.
- Ja, hogy le akarsz lökni az erkélyéről. Már, ha egyáltalán lesz erkély.
- Kurva idegesítő vagy ma.
- Bocs - forgattam a szemeimet. A lift megállt, az ajtók kinyíltak előttünk. Úgy viselkedett, mint egy vérig sértett szaros kölyök. Vagy én viselkedtem úgy? Ki tudja. Loholtam mellette a tágas folyosón. Eszébe se jutott, hogy megfogja a kezemet. Az se, hogy végre megcsókoljon. És az se, hogy legalább elmagyarázza, miért is vagyok kurva idegesítő. Egyáltalán minek hozott ide?
Egy ideig baszakodott a kulccsal, mire ki tudja nyitni az ajtót. Nem feltűnősködtem. Hűségesen megvártam, míg kinyitja. Mosolyogva mutatta, hogy menjek befelé. A látvány elképesztő volt.
- Jé, van erkély! - nevettem, miközben le se tudtam venni a szememet a szobáról.
- Persze, hogy van - rázta a fejét.
Ledobtam magam az ágyra, ő pedig a kis asztalkához ült le, mivel megint cigit tekert. Őszintén? Csodálattal figyeltem. Egyáltalán nem tartottam helyesnek, amit tesz, csak egyszerűen csodáltam. Nem feltétlen arra gondolok, hogy azért, mert iszonyatosan jól nézett ki, hanem főként azért, mert elhozott ebbe a gyönyörű szállodába, és ilyen tökéletesen megszervezett mindent. Feltűnően bámulhattam, ha éppen az ő szavai zökkentettek ki az álomvilágból, amit gyorsan kreáltam magamnak.
- Mi az?
- Hm? - eszméltem fel.
- Miért nézel így? - mosolygott.
- Ööö… mert tök rendi dolog tőled, hogy elhoztál ide. És azt szabad-e megtudnom, hogy milyen alkalomból foglaltál le egy ekkora szobát?
- Kisebbet kellett volna? - viccelődött.
- Nem - nevettem. - Nekem az is megfelelt volna, ha otthon maradunk.
- Ebben biztos voltam - mondta, majd kiment az erkélyre. Sóhajtottam egy nagyot, és kimentem utána. Miért is maradtam volna a tetves ágyon, mikor megfogadtam, hogy nem leszek pincsi.
- Nem válaszoltál - kezdtem.
- Nincs különösebb oka.
- Ó, értem, és higgyem is el? - kuncogtam.
- Azt hiszel, amit akarsz.
- Oké, akkor csak azt áruld el, hogy milyen kikérővel hoztál el ide?
- Azt mondtam anyádnak, hogy idegroncs vagy, ezért rád fog férni egy kis kikapcsolódás - mondta halál komolyan.
- Mi van? Te azt mondtad anyámnak, hogy én egy idegroncs vagyok?
- Azt, és egyet is értett velem.
- Hát, én hazamegyek! - jelentettem ki, mire megfogta a kezemet. A cigit a hamutálba rakta, és mélyen a szemembe nézett.
- Hogy mennél már haza? - kérdezte.
- Az autóddal - feleltem.
- És én hogy mennék haza?
- Megoldanád. Gyalog sincs olyan messze.
- Menjünk le kajálni - nézett az ajtó felé.
- Jól vagyok lakva.
- Ja, tényleg. Másfél kiló fagyi landolt ma benned - nevette el magát. - De még landolhat más is. Persze csak akkor, ha normálisan fogsz viselkedni az elkövetkezendő pár órában.
Ökölbe szorítottam a kezemet, ugyanis belül szétvetett az ideg. Hogy lehet valaki ilyen? Ilyen istentelenül és mérhetetlenül… tökéletes.
Mindketten hülyén viselkedtünk, asszem, de mindketten csak azért, mert szeretjük egymást. Legalább is nekem a térdeim remegnek, a vérnyomásom az egekig szalad, ha rám néz. Továbbra sem voltam túl nyugodt. A csókomra még vacsora után se került sor. A rúzsom egész jól bírta a strapát, nem kenődött el kajálás közben.
Újra a liftben találtam magunkat. Annyira nem volt kínos, mint először, amikor feljöttünk, ám érezhető volt némi feszültség a levegőben. Azt a csöppnyi feszültséget nem tudtam hova tenni. Sőt, egyáltalán nem. Egyikünknek sem szabadott volna idegeskedni, hiszen ő isten tudja, mennyi füves cigi után volt, én pedig nem vagyok ideges típus. Ezt mindenki értse úgy, ahogy akarja. A fenébe is, persze, hogy kikúrt módon ideges voltam. Úgy éreztem magam, mintha életem első randiján lennék. Borzasztóan frusztrált voltam. Mi az, hogy csak akkor landolhat bennem valami, ha normálisan fogok viselkedni? Lassan-lassan tudatosult bennem, hogy az égvilágon más bajom nincs, csak egy kis izé kéne. Izé. Szex. Nem akarok alpári lenni, de ha kigondoltam, akkor már ki is mondom, hogy bizonyára faszhiányom volt. És csak azért, mert vele eszméletlenül jó. Vele minden jó. Még az is jó lenne, ha tényleg lelökne az erkélyről. Jó, az talán annyira nem, de egy puszit adhatott volna, hogy érezzem a törődést.
Szó nélkül bement a fürdőbe, mintha ott se lennék. Az ágyon ülve hallgattam, ahogy csobog a víz. Aztán úgy döntöttem, hogy kimegyek a teraszra, és elszívok egy cigit. Csend volt, kellemesen végigjárta az egész testemet a hűvös szellő. Egyszer csak Márk a hátam mögött termett, és szorosan átölelt.
- Furcsa egy játékot játszunk - suttogta.
- Nem hiszem, viszont te nagyon furcsa vagy nekem.
- Nyomd el azt a szart, és gyere be a fürdőbe - mondta, majd újra magamra hagyott. Mérgesen szívtam bele egy utolsót a cigibe, aztán mérgesen nyomtam el. Egyik pillanatról a másikra azt éreztem, hogy be kell mennem, és el kell mondanom neki, hogy őrülten szeretem.
- Bátorság, kislány, meg tudod csinálni - kántáltam magamnak.
A fürdőszoba ajtaja előtt viszont elszállt minden eddig sem ismert bátorságom. Mitől félek? Mi mást kellene tennem, ha nem ezt? Hiszen szeretem. És ha szeretem, akkor illő lenne tudatni ezt a tényt az érintettel is. Erőt vettem magamon, és benyitottam. Az egész fürdőt elárasztotta a pára és a hatalmas füstfelhő. Irtózatos fűszag terjengett. Ez az ember komolyan rágyújtott a kádban? Mit csinálunk, ha megszólal a füstjelző? A kád szélén két pezsgős pohár is volt, tele pezsgővel. Ez a látvány kárpótolt az előzőekért.
- Alkoholmentes - kacsintott. Dobtam egy mosolyt, de ugyanúgy álltam a fürdőszoba közepén, mint egy elsős kislány az első napján az osztályteremben. - Elég nagy ez a kád, nem gondolod? - kérdezte perverz mosollyal az arcán.
- De, az - feleltem. A szavaiból arra következtettem, hogy ott lenne a helyem mellette. A szívem össze-vissza kalapált, majdnem elájultam vetkőzés közben.
- A fenébe! - kiáltottam fel.
- Mi a baj? - nézett rám furán.
- Nincs nálam hajgumi. Ez biztos.
- Ha szeretnéd, fogom a hajadat - vigyorgott.
Beszálltam a hatalmas kádba, kissé távol tőle. Nem tudtam eldönteni, hogy melyek a helyes lépések. Kurva gáz volt. Félig feküdtem majdnem szemben vele, és mindkét kezemmel a hajamat fogtam.
- Ha ilyen messze vagy tőlem, nem tudom fogni - mondta. Remegni kezdtem attól, ahogy rám nézett. Éreztem, hogy minél közelebb kell mennem hozzá. Tényleg hűségesen fogta a hajamat, miközben hozzábújtam.
- Elmondod, hogy miért voltál ma ilyen fura? - kérdeztem félve.
- Nem voltam az, csak kicsit féltem - válaszolta.
- Mitől?
- Még mindig félek - folytatta. Megfogtam az arcát, és magam felé fordítottam. A szemei kicsik és vörösek voltak. Úgy nézett ki, mint aki három napig bőgött. Legalább is, nekem így szokott lenni, ő meg csak szívott.
- Mitől félsz? - kérdeztem meg újra.
- Akkor kezdjük az elejétől.
- Hallgatlak.
- Te nyertél - mosolygott.
- Nem értelek - ráncoltam össze a homlokom.
- Veszítettem ebben a kibaszott játékban, ami egészen idáig ment köztünk. És legyek őszinte?
- Kérlek.
- Azt hittem, hogy te fogsz veszíteni. Meg voltam győződve róla, hogy két hét együtt alvás után te fogod azt mondani, hogy elég volt a hülyeségből. Erre tessék, én vagyok az, aki azt érzi, hogy vesztett.
- Miből gondoltad, hogy hamar beadom a derekam?
- Egyértelműnek tűnt - vigyorgott. - Először.
- Aha, és az egódat azok a 16 éves kislányok pumpálták ekkorára, akik Instán írogatnak, hogy belenyúlnának a füllyukadba? Vagy honnan ered ez mérhetetlen önbizalom? - nevettem.
- Nem mind 16, és nem mind azt akarja.
- Hát? Mit akarnak még?
- Istenem, Lotti.
- Csak egyet mondj, lécci!
- Birthday blowjob például.
- Hogy mi?
- Jól hallottad - röhögött.
- A kurva anyjukat, de komolyan - akadtam ki, miközben az én arcomon is megjelent egy halvány mosoly. Nevettünk egy kicsit, mert ugye, volt min, aztán folytattam a kihallgatást:
- Mitől félsz?
- Tudom, hogy neked nem olyan egyszerű, mert ott van a gyereked apja, az Instán az ötvenes bácsik, aztán még a szüleid is kikészülnek, ha meghallják a nevemet.
- Milyen ötvenes bácsik, te fasz? - nevettem. Sőt pofán röhögtem.
- Akik kommentben meghívnak vacsorázni.
- Ők pontosan olyanok, mint a te birthday blowjob-os barátnőid. Na, jó. Te jobb ajánlatokat kapsz.
- Büszke is vagyok magamra - nevetett. - Ja, és ott van Ákos. Ő kurvára nem mondott szép dolgokat rólam. Az a baj, hogy azok kurvára igazak voltak.
- Nem aggódom egy percig sem.
- Nem?
- A-a. És tudod, miért? - kérdeztem mosolyogva, és a két kezemmel megfogtam meg az arcát.
- Na?
- Mert kibaszottul szerelmes vagyok beléd, és kibaszottul azt akarom, hogy vége legyen ennek a hülye játéknak. Most. - Láttam az arcán, hogy egy pillanatra lefagyott. Meg sem tudott szólalni. Még a hajamat is elengedte. - Viszont ha már itt tartunk, el kell mondanom nekem is valamit - folytattam.
- Csak azt ne mondd, hogy kamuztál az előbb.
- Fogalmam sincs, hogy mit kell csinálni egy komoly kapcsolatban, mert nekem te leszel az első komoly barátom - gondolkodtam el. - Ez úgy hangzott, mintha 16 évesek lennénk, de tényleg nem volt még komoly kapcsolatom.
- Édi vagy, de nem értelek. Hogyhogy mit kell csinálni egy komoly kapcsolatban?
- Ez szó szerint értendő. Nem tudom, hogy egy adott szituban mit kell csinálni. Engem már az is meglep, hogy munka után egyből hozzám jössz haza, és utána nem támad valami sürgős dolgod, ami hat hétig tart.
- Szeretném, ha tudnád, hogy teljesen mindegy, hogy mit csinálsz, mert az úgyis tökéletes lesz.
- Te megőrültél - röhögtem össze-vissza, mint egy kis csitri.
- Komolyan mondtam. Még az is tetszett, amikor kiszállítottál az autóból. Akkor azt mondtam, hogy rosszabb vagy, mint anyám, aztán belegondoltam, és rájöttem, hogy anyám százszor jobb.
- Kapd be! - mondtam fülig érő szájjal. Aztán megcsókolt. Végre megcsókolt! Soha, de soha nem éreztem ezt, mint abban a pár percben. Boldog voltam.
- Nincs véletlenül szülinapod? - kacsintottam pajkosan.
- Attól függ. Előre szólok, hogy most nem érem be egy birthday blowjob-bal.
- Miért, akkoriban megfelelt az is?
- Lehet, viszont tőled többet várok el - mondta, majd simogatni kezdte az arcomat.
- Még jó, hogy az előbb azt mondtad, hogy bármit csinálhatok, az úgyis tökéletes lesz.
- Ebben az értelemben főleg az lesz - suttogta, aztán újra nekiálltunk csókolózni.
Már az sem érdekelt, hogy a hajam legalább a feléig vizes lett. Valahogy az ölébe kerültem. Nem is volt kérdés, hogy mi lesz a következő lépés. Annyira örültem, hogy mégsem én kezdtem a vallomást, mert ő sokkal aranyosabb volt. Ja, és így talán az egójából is faragtam le egy keveset. Hihetetlennek tűnt, hogy minden ennyire tökéletesre sikeredett egy ilyen szar nap után. Bár, én megmondtam, hogy annyira tökéletes a szettem, hogy ennek a napnak ilyennek KELL lennie. A ruhák csodákra képesek.
- Biztos, hogy a kádban akarod? - kérdezte, miközben a nyakamat harapdálta.
- Nekem jó itt. Amúgy jó lenne az ágyban is vagy az erkélyen, pont úgy, mint az éttermes részben, sőt a konyhában az alkalmazottak előtt, de akár a Balatonban is és a parton, a fűben, az autóban, de tényleg bárhol máshol is ugyanolyan jó lenne, mint itt.
- Sokat beszélsz - nevetett.
- Tudom, de tökre zavarban vagyok.
- Úgy csinálsz, mintha először szeretnélek megdugni. A legelsőnél nem voltál zavarban.
- Mert akkor még nem így viszonyultam hozzád.
- Erről jut eszembe! Te is azt hitted, hogy egyszer-kétszer megtörténik, és ennyi?
- Ühüm. Pontosan. És most itt vagyunk, és nem is tudnám elmondani, hogy mennyire szeretlek.
- Én is szeretlek - mondta, miközben végigsimított az arcomon. - Olyan gyönyörű vagy.
- Hm - mosolyodtam el. - Belenyúlhatok a bal füllyukadba?
- Lotti, te tényleg ennyire romantikus típus vagy? - röhögött. - Miért pont a bal érdekel?
- Hé, ez túlságosan is romantikus volt. Tőlem többet ne várj - ráztam a fejem. - Csak úgy.
Mivel igennek tűnő választ adott, tényleg belenyúltam a bal füllyukába. Aztán lassan elkezdtem harapdálni és nyalogatni a fülét. Ugyanezt tettem a nyakával is. Olyan éhséget véltem felfedezni a szemeiben, hogy szinte egy másodperc alatt totálisan felizgultam. Nem mertem neki elmondani, hogy már otthon is vágytam rá, mert akkor hülyének nézett volna. Jó, lehet, hogy annyira nem nézett volna hülyének, de tőlem furán hangzott volna, ha egy szexmentes nap után bevallom, hogy faszhiányom van. Sőt, ez botrányosan furán hangzott volna. Basszus, pedig ez az igazság! Szóval… ott tartottam, hogy csókolózni kezdtünk. És ahogy csókolóztunk a kádban, az felülmúlt mindent, amit idáig éreztem. Tehát ez a szerelem. Ezt szeretném érezni mindig, a napjaim minden percében. Örökre. Vele.
Lehet, hogy most azt gondoljátok, hogy ilyen zöldségeket már máskor is mondtam, és ezt el is ismerem, viszont ez a szerelem más. Ez a szerelem kölcsönös, csontig hatoló és szenvedélyes… Ebben a srácban nincs hiba. Szerinte én is tökéletes vagyok, holott egyáltalán nem. Ő másképp lát engem, mint bárki más. És én is másképp látom őt.
Megkért, hogy üljek a kád szélére. Megtettem, és a hideg csempének támasztottam a hátamat. A hajam pont eltakarta a melleimet, ezért az első dolga az volt, hogy jól láthatóvá tegye őket. A szinte teljesen vizes hajamat a vállaim mögé igazgatta. Előrébb dőltem, hogy segítsen neki. Elkezdte piszkálni a piercinget az egyik mellemben, majd megkérdezte, hogy:
- Nem fáj?
- Nem - feleltem, miközben jobbra-balra mozgattam az ékszert.
- Gyere ide! - suttogtam.
- Megtaláltad?
- Nem tudom, viszont itt hallok valami dorombolást.
- Arra nem gondoltál, hogy a mosógépben van? - nevetett. Együtt nyitottuk ki a mosógép ajtaját, ami csak egy résnyire volt eredetileg nyitva. Hatalmas meglepetésünkre Molli halál nyugodtan aludt a ruhákon. Márk simogatni kezdte, és óvatosan kivette.
- Még jó, hogy elfelejtettem elindítani - mosolyogtam. Átvettem a macskát, és beleültettem az alomtálcába. Mivel percekig néztük, és egyértelműen nem akart csinálni semmit, újra megfogtam. Egészen Borka szobájáig cipeltem, majd behajítottam. Koppant egyet a szőnyeget, én pedig becsuktam az ajtót. Meg kellett tanítani vele, hogy az éjszakát töltse a gazdája szobájában, ahol szintén van egy alomtálca, nehogy baleset érje. Nem sajnáltam volna kibaszni a házból, ha az alom ellenére összeszarta volna a gyerekem szobáját.
Tehát ott jártam, hogy Molli beilleszkedett, és ott, hogy takarítottunk. Borka majd’ megszakadt a nevetéstől, amikor a macskája ugrált a felmosó után. Attól függetlenül, hogy szeretem az állatokat, ez a kis dög sokszor kihozott a sodromból. Apukáról azóta sem hallottunk. Még azt sem kérdezte meg, hogy megvan-e a jószág, amit engedély nélkül hozzánk költöztetett. Na, azt meg végképp nem, hogy mi van a gyerekével. Megint felszívódott. A szülőség rohadtul nem merül ki annyiban, hogy kap a gyerek egy állatot. És ezt ő miért nem tudja? Felnevelt két gyereket, könyörgöm!
Miután végeztünk a felmosással, kimentünk az udvarra. Egyfolytában a telefonomat lestem. Vártam, mikor ér haza Márk. Egyre jobban azt érzem, hogy nekem is ő az igazi. Bátor dolog kijelenti az ilyesmit, tudom. Higgyétek el nekem, hogy ez a helyzet teljesen más, mint az előző.
- El sem hiszem, hogy nemsokára óvodás leszel - sóhajtottam, miközben a fűben ücsörögtünk.
- Miért kell oviba menni?
- Hogy tanulj, és játssz egy csomót a többi kisgyerekkel - válaszoltam.
- Molli is jöhet?
- Hát, azt hiszem, hogy őt itthon kell hagynod.
Olyan szomorú arcot vágott, hogy egyből módosítanom kellett az előzőeket:
- Ha megyünk nyílt napra, megkérdezem, hogy Mollit is be lehet-e íratni - bólogattam. Ragaszkodik hozzá, és ez nagyon klassz dolog. Időben ki fog alakulni a felelősségtudata, ha ez így folytatódik. Volt egy rejtett félelmem, amit hamar el is kellett felejtenem. Azt hittem, hogy egy-két nap alatt megunja, de nem. Egyre jobban ragaszkodik hozzá. Csodálatos ez a gyerek, mit ne mondjak! És a legjobb, hogy az enyém!
A fűben fekve bámultuk a felhőket. Jólesett kikapcsolódni és jókat nevetni. Fantasztikus dolgokat látott meg bennük. Olyanokat, melyekre én még gondolni sem mertem volna. A nyugalmunkat anyám autójának a hangja zavarta meg. Persze tök jó, hogy mindig eljönnek, ám ezúttal jobban esett volna, ha kettesben tudjuk tölteni a délutánt. Borka rohant eléjük, én pedig maradtam a nyugalmi állapotomban: háton fekve. Hallottam, ahogy anyám kétségbe esetten kérdezgeti a gyereket, mintha nem is tudom. Mintha nem fekhetnék a fűben.
- Anyád talán rosszul van?
- A-a. Néztük a felhőket - vigyorgott, majd visszafeküdt mellém.
- Hi parents - nyögtem be a hozzám illő bunkó hangvételben. Kénytelen voltam felülni, mivel ők a teraszon foglaltak helyet, és a hanyatt dobott pozícióban nehezemre esett a társalgás.
- Meg szeretnélek arra kérni, hogy pakolj össze néhány cuccot Borkának - kezdte anya.
- Miért, hova megy Borka?
- Reggel elvisszük az állatkertbe - felelte büszkén. Borka ugrálni kezdett örömében, amikor meghallotta a bűvös szót: ÁLLATKERT.
- És már most pakoljak össze neki?
- Nálunk fog ma aludni, reggel pedig indulunk is Veszprémbe.
- Ja, értem. Ezt csak úgy ti eldöntöttétek helyettem? Szerintetek az anyja helyett bármit el lehet csak úgy dönteni? - mérgelődtem.
- Lotti, nem idegenek vagyunk, hanem a nagyszülei.
- Sunyik vagytok és gyanúsak.
Amint ezt kimondtam, rezgett egyet a telefonom. Először arra gondoltam, hogy miért van állandóan lehalkítva ez a szar, utána pedig arra, hogy Márk is gyanússá vált. Pont úgy, mint a szüleim. Csak annyit írt, hogy reméli, hogy nem terveztem semmit estére. Miért reméli? Miért írta ezt egyáltalán? Nem szoktam soha semmit tervezni szombat estére, mert örülök, ha élek. A szombat esték arra jók, hogy beüljek a tv elé egy hatalmas adag sült krumplival, miután elaludt a gyerek. És arra, hogy ne történjen semmi. Ha történik valami, az már régen rossz. Remélem, érzitek az iróniát.
- Hülyének nézhettek, de most szólok, hogy nem vagyok az - mondtam, majd leültem melléjük. Direkt gyújtottam rá, direkt anya felé fújtam a füstöt. Hatalmas szerencsém volt, mert a szél is nekem kedvezett.
- Muszáj ezt? - kiáltott rám.
- Honnan jutott eszetekbe az állatkert? - húzkodtam a szemöldököm.
- Onnan talán, hogy nálatok más csatorna nincs is, csak az Animal Planet, és lekvár helyett bogarak vannak az üvegekben?
- Már kellőképp kiszáradtak - néztem rá az aszalt katicákra a sarokban. - Majd elnövi - tettem hozzá.
- Persze, de most épp ez a hóbortja, és ennek eleget kell tennünk. Ez a kötelességünk.
- Nekem meg az, hogy töltsem egyedül az estét, és TLC-t nézzek az Animal Planet helyett, mi?
- Ezt most miért így mondod? - nézett rám ijedten. - Márk hol lesz este?
- Ó, anya, látnod kellett volna az arcodat! - nevettem.
- Az agyamra mész. De komolyan.
- Amúgy azt írta, hogy reméli, hogy nem terveztem semmit ma estére. Ti meg pont ma este viszitek el a gyereket.
- Micsoda véletlen! - csodálkozott.
- Előre szólok, hogy ha meg akarja kérni a kezemet, akkor el fogok rohanni, mert nem bírom a feszkót.
- Elmennék egy jó lagziba, de csak a kaja miatt - szólt közbe apa.
- Az enyémben nem fogsz jóllakni. Anya, megint nem főztél? - pimaszkodtam.
Tudtam, hogy a szombat estémet egy előre kitervelt tevékenységgel fogom tölteni, viszont arról fogalmam sem volt, hogy Márk mivel készül. Tudjátok, mi a durva? Az, hogy az elmúlt pár hétben egyszer sem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk, vagy valami. Sőt, azt sem igazán mondtuk még egymásnak, hogy szeretlek, pedig nyilvánvalóan szeretjük egymást. Fura ez az egész, de talán ettől jó.
Anya bezavart, hogy pakoljak össze néhány cuccot a gyereknek. A gyerek meg sebtében jött utánam. Az ő kötelessége az, hogy mindenhez asszisztáljon. Okvetetlenkedni nagyon tud. Ja, és neki rohadtul nem mindegy, hogy milyen ruhában megy az állatkertbe. Ha véletlenül rosszul választok neki szettet, képes őrjöngeni. Olyankor csapdosódik és hisztizik. Negyedórán át vitatta, hogy melyik ruha jó és melyik kevésbé. Nehezen, de végül, csodák csodájára összeállt a hátizsák tartalma. Amíg hisztizett, addig lehetőségem nyílt körülnézni a szobájában. Nem volt rumli, nem volt semmi szanaszét. Talán ennek a kölyöknek nincs ideje szétpakolni a macska mellett. Ez nagyszerű! Felvette a táskát, megigazította a haját, majd elkezdte összetekerni Molli ágyát. Szinte lefagytam.
- Segítek, ha elmondod, hogy miért nem lehet itthon hagyni a macskát?
- Mama mondta - válaszolta, miközben össze-vissza tekergette, hajtogatta a macska fekvőhelyét.
- Mit képzel ez a mama? - mormogtam, és kiszaladtam. Ki sem értem az ajtón, de már daráltam nekik a monológomat:
- Kezdtem beletörődni, hogy a gyereket elviszitek, ám azt egy cseppet sem tudom megérteni, hogy a macska miért ne maradhatna itthon. Hadd halljam!
- Jaj, Lotti… - kezdte anya.
- Hallgatom! Tudok rá vigyázni!
- Nem is arról van szó, hogy nem tudsz rá vigyázni, csak szeretnénk, ha Molli is velünk jönne.
- Hova? Az állatkertbe?
- Nem, dehogyis - sóhajtott.
- Ha ti elmentek holnap, akkor egyedül lesz a lakásban. Teljesen egyedül. Én meg egész hétvégén itthon leszek, és adnék neki enni, sőt még simogatnám is - pufogtam.
Láttam anyán, hogy valamit titkol. Bárcsak rájöttem volna egy pillanat alatt, hogy mit. Kezdtem enyhén szólva ideges lenni. Hol apára, hol pedig rám nézett. Borka szinte kiesett az ajtón, mivel nem tudta rendesen összehajtani az ágyat, én pedig faszán otthagytam. Vettem egy nagyon-nagyon mély levegőt, összeszedtem az ágyat gyerekestől, és a csomagot átadtam a szüleimnek. Rohadtul nem akartam, hogy elmenjen velük, ahogy azt sem, hogy a gyengeség bármely apró jelét felfedezzék rajtam. Integettem nekik, ők pedig vissza. Mosolyogva.
Beléptem a kapun, és azonnal üresnek éreztem magam. Leültem a bejárati ajtó előtti lépcsőre pityeregni. Nem bőgtem, csak pityeregtem. Hallottam, hogy a szomszédjaim majd’ kicsattannak az örömtől, ezért fogtam magam, berohantam a házba. Elővettem a hűtőből egy hatalmas adag mentás fagyit, amit hetek óta csak nézegettem, mivel nem szeretem a fagyit, majd elindultam a szobám felé. Lehúztam a redőnyt, bekapcsoltam a tévét, és lefeküdtem az ágyra. Pár perc elteltével teljes erőmből kellett becsuknom az ablakot, mert Alexék vihogása behallatszott.
Fájdalmasan úgy éreztem magam, mintha egy megszomorodott édesanya lennék. Egy zsíros hajú, fáradt anyuka, akinek a nagyszülők elvitték a gyerekét, a ház meg ragyog, így nincs mit tennie. Ültem az ágyon, jobban mondva fetrengtem, és nem történt semmi. Nem nyávogott a macska, Borka nem hisztizett, a szomszédok zaját sem hallottam már. Csend volt. A TLC-n borzasztó műsorok mentek, ám én érdeklődően figyeltem mindegyiket. Mások hogy tudnak így élni? Miközben a válaszon agyaltam, eszembe jutott, hogy irtó rossz háziasszony vagyok. Borkával a Mekiben ebédeltünk, mert nem főztem. És azért nem főztem, mert a Mekiben ettünk. Tehát ez a hiányzó pont az életemben. Akkor lennék igazán unalmas, azonban tökéletes háziasszony és édesanya, ha néha főznék is. A kurva életbe. Legalább a fejem nem fáj, ha esténként össze kell bújni az emberrel.
Nem hittem volna, hogy kibírom ebben az állapotban, míg hazaér Márk. Kibírtam. Egy kibaszott hős vagyok. Szinte remegtem, amikor felkapcsolta a villanyt. Aztán pofán röhögött.
- Mi a szart csinálsz?
- A szüleim elvitték Borkát, de még a macskát is, és fogadni merek, hogy erről te gondoskodtál, szóval én… én csak úgy nézem a tévét.
- És fagyit zabálsz.
- És fagyit zabálok - mosolyogtam.
Kaptam tőle egy puszit, aztán kiment a szobából. Ja, és a legjobb, hogy lekapcsolta a villanyt. Ez számomra azt jelentette, hogy nem akar velem lenni, inkább hagy meghalni. Azt csodálom, hogy nem jegyezte meg, hogy hullaszag van a szobában. Frusztrált voltam. Ha kimegyek utána, akkor egy pillanat alatt pincsivé válok, de ha nem, akkor meg azt fogja hinni, hogy nem érdekel. Mármint, hogy ő maga nem érdekel engem. Nem mentem ki utána. Megfogadtam, hogy nem leszek többé egy férfi pincsije sem, és ez alól ő sem kivétel. Végighallgattam, ahogy telefonál valakivel, aztán váratlanul eszébe jutottam. Vagyis azt hittem. Bejött a szobába, hogy tekerjen magának egy cigit, és kivonult. Észre se vette, hogy az ágyban döglődöm! Hányingerem lett. Vagy a fagyitól, vagy pedig saját magamtól. Egy felnőtt ember nem szenvedhet így, mint én. Agyalni kezdtem. Megint. Egyszerűen sehogy sem jöttem rá a válaszra. Logikusnak az tűnt volna, hogy ha azért beszél össze az őseimmel, mert kettesben akar lenni velem. De ha kettesben akart volna velem lenni, akkor nem azt kellett volna tennie, hogy köszönés után betömi valamivel a számat, hogy kevesebbet hisztizzek? Dehogynem. Már majdnem elhittem, hogy az egész napom ilyen gyászos lesz, mikor újra betévedt a szobába.
- Szar kedved van? - kérdezte kedvesen.
- Nincs.
- Nem akkor szoktak a nők fagyit zabálni, amikor van valami bajuk?
- De, biztosan, de nekem tényleg nincs szar kedvem - erőltettem magamra egy mosolyt. - Na, jól van. Egy kicsit szar kedvem van.
- Akkor csináljuk azt, hogy felveszel valami kevésbé ,,tired mom”-os ruhát, és eljössz velem valahova.
- Szerinted ez egy ,,tired mom” ruha? Szerinted én egy kibaszott tired mom vagyok?
Elárulom, hogy egy Vans tie-dye mintájú póló ruhában szenvedtem egész nap. És azt is elárulom, hogy egyáltalán nem néztem ki úgy, mint egy fáradt anyuka.
- Nem, nem vagy az, csak… - akadt el a szava. Biztosan a gyilkos pillantásomtól.
- Csak szarul nézek ki?
- Dehogyis!
- Oké, öt percet kérek - feleltem, majd felpattantam, és egészen a fürdőig rohantam. Először nekiálltam hajat mosni. Utólag rádöbbentem, hogy hülyeségeket beszéltem, hiszen lehetetlennek tűnt, hogy öt perc alatt megmossam, megszárítsam és még ki is vasaljam a hajamat. Eltelhetett talán húsz perc is, mire eljutottam odáig, hogy nagyjából megszáradt. Márk az ajtóban állt talpig ,,tökjólnézekkibaszdmeg” szerelésben, és valamit magyarázott. Kiabáltam, hogy nem hallom, ahelyett, hogy leállítottam volna a hajszárítót.
- Már ott kellene lennünk!
- Hol? Hova megyünk? - kérdezősködtem.
- Majd meglátod, csak siess! - kiáltotta, és becsukta az ajtót. Nem volt kedvem vitát kezdeményezni arról, hogy a párától akár meg is fulladhattam volna, ezért inkább folytattam a hajvasalást. Miután feldobtam egy tökéletesnek tűnő csókálló rúzst, visszatértem a hálószobába. Már megint füves cigit gyártott. Nem szóltam ezért sem, hiszen megtanultam, hogy bölcsebb maradok, ha kussolok. Egy ideig kutakodtam a szekrényben, mire a kezeim közé akadt egy nagyon testhez álló, rövid, fekete ruha. Előkaptam egy bordó szőrrel díszített papucsot, és közöltem, hogy kész vagyok. A papucson lévő szőr tökéletesen passzolt a rúzsomhoz, ezért elkönyveltem magamban, hogy ez a nap innentől jól fog alakulni. Bárhova is megyünk, mindegy, hogy mit fogunk csinálni, a szettem kifogástalan. Úgy nézett rám, mintha az előbb nem így néztem volna ki. Jó, tényleg egy kicsit leharcolt voltam abban a ,,home styled mom” szettben. Megállt előttem, és le akart smárolni, azonban észrevette, hogy egy kiló rúzs ékesíti az ajkaimat, ezért csak rám mosolygott.
- Csókálló - nyögtem be.
- A rúzs? - nevetett.
- Ühüm.
- Fogadjunk, hogy le tudom csókolni rólad.
- Hm. Hát… akkor próbáld meg - mondtam, miközben becsuktam a szemeimet, mintha életem legelső csókjára várnék.
- Majd később - vágta rá, megfogta a kezemet, és egészen az autójáig húzott. Nem mondom, hogy nem voltam vérig sértve, hiszen ő kihagyta azt a lehetőséget, amiért más térden állva könyörögne. És nem csak arról a patkányról beszélek. Biztos vagyok benne, hogy rajta kívül még akad olyan ember, aki a cipőm talpát is lenyaldosná.
Beült az autóba, én pedig megálltam. Nem voltam hajlandó beszállni. Ezt látta rajtam, mivel rögtön ki is nyitotta az ajtót.
- Még ma beülsz?
- Ugye, nem gondoltad komolyan, hogy te fogsz vezetni? - kérdeztem morcosan.
- És miért ne vezethetnék?
- Hány gramm füvet szívtál, amióta itthon vagy? - húztam fel a szemöldököm.
- Egyet se. Mármint nem hiszem, hogy olyan sokat.
- Lennél kedves átülni a másik oldalra?
- Te rosszabb vagy, mint az anyám - suttogta, miközben kiszállt. Úgy viselkedett, mint egy gyerek. Beült az anyósülésre, és magára vágta az ajtót. Ha ezt az én autómmal teszi, talán másképp folytatnám a következő sorokat. Elkezdtem teljes erőbedobással rángatni az ülést, valamint minden kart, amit éppen találtam, viszont akárhogy erőlködtem, nem tudtam előrébb tolni. Egy ideig fapofával bámult, majd nevetni kezdett, és végre kiszállt, hogy segítsen.
- Utálatos egy nőszemély vagy - mondogatta, miközben én elégedetten vigyorogtam, hogy a lábaim elérik a gázpedált. Na, meg a féket.
- Merre menjek? - sóhajtoztam.
- Előre.
- Most komolyan!
- Komolyan előre - vigyorgott.
Egész úton ezt csinálta. Vagyis ezt csináltuk. Egy hatalmas szállodáig navigált, ami tőlünk nem is volt olyan messze. Csak a szokásos, nem kezdenék bele, hogy milyen volt a környezet, hiszen tudjátok: többmilliós autók a parkolóban, Balaton-part, gazdag emberek, nyár van, holiday van és minden anyám kínja.
- Ha azzal kezded, hogy ide jövünk, nem kellett navigálnod - mondtam, miközben kiszálltunk.
- Élveztem.
- Gondoltam - mosolyogtam.
A recepciós kedvesen köszöntött minket, aztán gyorsan Márk kezébe nyomott egy kulcsot. Esküszöm, hogy a recepciós csajra nem néztem annyira csúnyán. Jó, talán egy kicsit. De persze nem rá voltam mérges, hanem Márkra, ugyanis ebben a szállodában nem két forintért dobálják a szobákat. És ezt pontosan jól tudtam. Beszálltunk a liftbe. Meglepődve tapasztaltam, hogy a legfelső szintre tartunk. Nem hagyhattam ki a piszkálódást. Nem is én lettem volna, ha elszalasztom.
- Feljebb nem volt? - néztem rá kérdőn.
- Sajnálatos módon nem. De nyugi, a legfelső emeletről is nagyot fogsz zuhanni - húzta meg a vállát.
- Ja, hogy le akarsz lökni az erkélyéről. Már, ha egyáltalán lesz erkély.
- Kurva idegesítő vagy ma.
- Bocs - forgattam a szemeimet. A lift megállt, az ajtók kinyíltak előttünk. Úgy viselkedett, mint egy vérig sértett szaros kölyök. Vagy én viselkedtem úgy? Ki tudja. Loholtam mellette a tágas folyosón. Eszébe se jutott, hogy megfogja a kezemet. Az se, hogy végre megcsókoljon. És az se, hogy legalább elmagyarázza, miért is vagyok kurva idegesítő. Egyáltalán minek hozott ide?
Egy ideig baszakodott a kulccsal, mire ki tudja nyitni az ajtót. Nem feltűnősködtem. Hűségesen megvártam, míg kinyitja. Mosolyogva mutatta, hogy menjek befelé. A látvány elképesztő volt.
- Jé, van erkély! - nevettem, miközben le se tudtam venni a szememet a szobáról.
- Persze, hogy van - rázta a fejét.
Ledobtam magam az ágyra, ő pedig a kis asztalkához ült le, mivel megint cigit tekert. Őszintén? Csodálattal figyeltem. Egyáltalán nem tartottam helyesnek, amit tesz, csak egyszerűen csodáltam. Nem feltétlen arra gondolok, hogy azért, mert iszonyatosan jól nézett ki, hanem főként azért, mert elhozott ebbe a gyönyörű szállodába, és ilyen tökéletesen megszervezett mindent. Feltűnően bámulhattam, ha éppen az ő szavai zökkentettek ki az álomvilágból, amit gyorsan kreáltam magamnak.
- Mi az?
- Hm? - eszméltem fel.
- Miért nézel így? - mosolygott.
- Ööö… mert tök rendi dolog tőled, hogy elhoztál ide. És azt szabad-e megtudnom, hogy milyen alkalomból foglaltál le egy ekkora szobát?
- Kisebbet kellett volna? - viccelődött.
- Nem - nevettem. - Nekem az is megfelelt volna, ha otthon maradunk.
- Ebben biztos voltam - mondta, majd kiment az erkélyre. Sóhajtottam egy nagyot, és kimentem utána. Miért is maradtam volna a tetves ágyon, mikor megfogadtam, hogy nem leszek pincsi.
- Nem válaszoltál - kezdtem.
- Nincs különösebb oka.
- Ó, értem, és higgyem is el? - kuncogtam.
- Azt hiszel, amit akarsz.
- Oké, akkor csak azt áruld el, hogy milyen kikérővel hoztál el ide?
- Azt mondtam anyádnak, hogy idegroncs vagy, ezért rád fog férni egy kis kikapcsolódás - mondta halál komolyan.
- Mi van? Te azt mondtad anyámnak, hogy én egy idegroncs vagyok?
- Azt, és egyet is értett velem.
- Hát, én hazamegyek! - jelentettem ki, mire megfogta a kezemet. A cigit a hamutálba rakta, és mélyen a szemembe nézett.
- Hogy mennél már haza? - kérdezte.
- Az autóddal - feleltem.
- És én hogy mennék haza?
- Megoldanád. Gyalog sincs olyan messze.
- Menjünk le kajálni - nézett az ajtó felé.
- Jól vagyok lakva.
- Ja, tényleg. Másfél kiló fagyi landolt ma benned - nevette el magát. - De még landolhat más is. Persze csak akkor, ha normálisan fogsz viselkedni az elkövetkezendő pár órában.
Ökölbe szorítottam a kezemet, ugyanis belül szétvetett az ideg. Hogy lehet valaki ilyen? Ilyen istentelenül és mérhetetlenül… tökéletes.
Mindketten hülyén viselkedtünk, asszem, de mindketten csak azért, mert szeretjük egymást. Legalább is nekem a térdeim remegnek, a vérnyomásom az egekig szalad, ha rám néz. Továbbra sem voltam túl nyugodt. A csókomra még vacsora után se került sor. A rúzsom egész jól bírta a strapát, nem kenődött el kajálás közben.
Újra a liftben találtam magunkat. Annyira nem volt kínos, mint először, amikor feljöttünk, ám érezhető volt némi feszültség a levegőben. Azt a csöppnyi feszültséget nem tudtam hova tenni. Sőt, egyáltalán nem. Egyikünknek sem szabadott volna idegeskedni, hiszen ő isten tudja, mennyi füves cigi után volt, én pedig nem vagyok ideges típus. Ezt mindenki értse úgy, ahogy akarja. A fenébe is, persze, hogy kikúrt módon ideges voltam. Úgy éreztem magam, mintha életem első randiján lennék. Borzasztóan frusztrált voltam. Mi az, hogy csak akkor landolhat bennem valami, ha normálisan fogok viselkedni? Lassan-lassan tudatosult bennem, hogy az égvilágon más bajom nincs, csak egy kis izé kéne. Izé. Szex. Nem akarok alpári lenni, de ha kigondoltam, akkor már ki is mondom, hogy bizonyára faszhiányom volt. És csak azért, mert vele eszméletlenül jó. Vele minden jó. Még az is jó lenne, ha tényleg lelökne az erkélyről. Jó, az talán annyira nem, de egy puszit adhatott volna, hogy érezzem a törődést.
Szó nélkül bement a fürdőbe, mintha ott se lennék. Az ágyon ülve hallgattam, ahogy csobog a víz. Aztán úgy döntöttem, hogy kimegyek a teraszra, és elszívok egy cigit. Csend volt, kellemesen végigjárta az egész testemet a hűvös szellő. Egyszer csak Márk a hátam mögött termett, és szorosan átölelt.
- Furcsa egy játékot játszunk - suttogta.
- Nem hiszem, viszont te nagyon furcsa vagy nekem.
- Nyomd el azt a szart, és gyere be a fürdőbe - mondta, majd újra magamra hagyott. Mérgesen szívtam bele egy utolsót a cigibe, aztán mérgesen nyomtam el. Egyik pillanatról a másikra azt éreztem, hogy be kell mennem, és el kell mondanom neki, hogy őrülten szeretem.
- Bátorság, kislány, meg tudod csinálni - kántáltam magamnak.
A fürdőszoba ajtaja előtt viszont elszállt minden eddig sem ismert bátorságom. Mitől félek? Mi mást kellene tennem, ha nem ezt? Hiszen szeretem. És ha szeretem, akkor illő lenne tudatni ezt a tényt az érintettel is. Erőt vettem magamon, és benyitottam. Az egész fürdőt elárasztotta a pára és a hatalmas füstfelhő. Irtózatos fűszag terjengett. Ez az ember komolyan rágyújtott a kádban? Mit csinálunk, ha megszólal a füstjelző? A kád szélén két pezsgős pohár is volt, tele pezsgővel. Ez a látvány kárpótolt az előzőekért.
- Alkoholmentes - kacsintott. Dobtam egy mosolyt, de ugyanúgy álltam a fürdőszoba közepén, mint egy elsős kislány az első napján az osztályteremben. - Elég nagy ez a kád, nem gondolod? - kérdezte perverz mosollyal az arcán.
- De, az - feleltem. A szavaiból arra következtettem, hogy ott lenne a helyem mellette. A szívem össze-vissza kalapált, majdnem elájultam vetkőzés közben.
- A fenébe! - kiáltottam fel.
- Mi a baj? - nézett rám furán.
- Nincs nálam hajgumi. Ez biztos.
- Ha szeretnéd, fogom a hajadat - vigyorgott.
Beszálltam a hatalmas kádba, kissé távol tőle. Nem tudtam eldönteni, hogy melyek a helyes lépések. Kurva gáz volt. Félig feküdtem majdnem szemben vele, és mindkét kezemmel a hajamat fogtam.
- Ha ilyen messze vagy tőlem, nem tudom fogni - mondta. Remegni kezdtem attól, ahogy rám nézett. Éreztem, hogy minél közelebb kell mennem hozzá. Tényleg hűségesen fogta a hajamat, miközben hozzábújtam.
- Elmondod, hogy miért voltál ma ilyen fura? - kérdeztem félve.
- Nem voltam az, csak kicsit féltem - válaszolta.
- Mitől?
- Még mindig félek - folytatta. Megfogtam az arcát, és magam felé fordítottam. A szemei kicsik és vörösek voltak. Úgy nézett ki, mint aki három napig bőgött. Legalább is, nekem így szokott lenni, ő meg csak szívott.
- Mitől félsz? - kérdeztem meg újra.
- Akkor kezdjük az elejétől.
- Hallgatlak.
- Te nyertél - mosolygott.
- Nem értelek - ráncoltam össze a homlokom.
- Veszítettem ebben a kibaszott játékban, ami egészen idáig ment köztünk. És legyek őszinte?
- Kérlek.
- Azt hittem, hogy te fogsz veszíteni. Meg voltam győződve róla, hogy két hét együtt alvás után te fogod azt mondani, hogy elég volt a hülyeségből. Erre tessék, én vagyok az, aki azt érzi, hogy vesztett.
- Miből gondoltad, hogy hamar beadom a derekam?
- Egyértelműnek tűnt - vigyorgott. - Először.
- Aha, és az egódat azok a 16 éves kislányok pumpálták ekkorára, akik Instán írogatnak, hogy belenyúlnának a füllyukadba? Vagy honnan ered ez mérhetetlen önbizalom? - nevettem.
- Nem mind 16, és nem mind azt akarja.
- Hát? Mit akarnak még?
- Istenem, Lotti.
- Csak egyet mondj, lécci!
- Birthday blowjob például.
- Hogy mi?
- Jól hallottad - röhögött.
- A kurva anyjukat, de komolyan - akadtam ki, miközben az én arcomon is megjelent egy halvány mosoly. Nevettünk egy kicsit, mert ugye, volt min, aztán folytattam a kihallgatást:
- Mitől félsz?
- Tudom, hogy neked nem olyan egyszerű, mert ott van a gyereked apja, az Instán az ötvenes bácsik, aztán még a szüleid is kikészülnek, ha meghallják a nevemet.
- Milyen ötvenes bácsik, te fasz? - nevettem. Sőt pofán röhögtem.
- Akik kommentben meghívnak vacsorázni.
- Ők pontosan olyanok, mint a te birthday blowjob-os barátnőid. Na, jó. Te jobb ajánlatokat kapsz.
- Büszke is vagyok magamra - nevetett. - Ja, és ott van Ákos. Ő kurvára nem mondott szép dolgokat rólam. Az a baj, hogy azok kurvára igazak voltak.
- Nem aggódom egy percig sem.
- Nem?
- A-a. És tudod, miért? - kérdeztem mosolyogva, és a két kezemmel megfogtam meg az arcát.
- Na?
- Mert kibaszottul szerelmes vagyok beléd, és kibaszottul azt akarom, hogy vége legyen ennek a hülye játéknak. Most. - Láttam az arcán, hogy egy pillanatra lefagyott. Meg sem tudott szólalni. Még a hajamat is elengedte. - Viszont ha már itt tartunk, el kell mondanom nekem is valamit - folytattam.
- Csak azt ne mondd, hogy kamuztál az előbb.
- Fogalmam sincs, hogy mit kell csinálni egy komoly kapcsolatban, mert nekem te leszel az első komoly barátom - gondolkodtam el. - Ez úgy hangzott, mintha 16 évesek lennénk, de tényleg nem volt még komoly kapcsolatom.
- Édi vagy, de nem értelek. Hogyhogy mit kell csinálni egy komoly kapcsolatban?
- Ez szó szerint értendő. Nem tudom, hogy egy adott szituban mit kell csinálni. Engem már az is meglep, hogy munka után egyből hozzám jössz haza, és utána nem támad valami sürgős dolgod, ami hat hétig tart.
- Szeretném, ha tudnád, hogy teljesen mindegy, hogy mit csinálsz, mert az úgyis tökéletes lesz.
- Te megőrültél - röhögtem össze-vissza, mint egy kis csitri.
- Komolyan mondtam. Még az is tetszett, amikor kiszállítottál az autóból. Akkor azt mondtam, hogy rosszabb vagy, mint anyám, aztán belegondoltam, és rájöttem, hogy anyám százszor jobb.
- Kapd be! - mondtam fülig érő szájjal. Aztán megcsókolt. Végre megcsókolt! Soha, de soha nem éreztem ezt, mint abban a pár percben. Boldog voltam.
- Nincs véletlenül szülinapod? - kacsintottam pajkosan.
- Attól függ. Előre szólok, hogy most nem érem be egy birthday blowjob-bal.
- Miért, akkoriban megfelelt az is?
- Lehet, viszont tőled többet várok el - mondta, majd simogatni kezdte az arcomat.
- Még jó, hogy az előbb azt mondtad, hogy bármit csinálhatok, az úgyis tökéletes lesz.
- Ebben az értelemben főleg az lesz - suttogta, aztán újra nekiálltunk csókolózni.
Már az sem érdekelt, hogy a hajam legalább a feléig vizes lett. Valahogy az ölébe kerültem. Nem is volt kérdés, hogy mi lesz a következő lépés. Annyira örültem, hogy mégsem én kezdtem a vallomást, mert ő sokkal aranyosabb volt. Ja, és így talán az egójából is faragtam le egy keveset. Hihetetlennek tűnt, hogy minden ennyire tökéletesre sikeredett egy ilyen szar nap után. Bár, én megmondtam, hogy annyira tökéletes a szettem, hogy ennek a napnak ilyennek KELL lennie. A ruhák csodákra képesek.
- Biztos, hogy a kádban akarod? - kérdezte, miközben a nyakamat harapdálta.
- Nekem jó itt. Amúgy jó lenne az ágyban is vagy az erkélyen, pont úgy, mint az éttermes részben, sőt a konyhában az alkalmazottak előtt, de akár a Balatonban is és a parton, a fűben, az autóban, de tényleg bárhol máshol is ugyanolyan jó lenne, mint itt.
- Sokat beszélsz - nevetett.
- Tudom, de tökre zavarban vagyok.
- Úgy csinálsz, mintha először szeretnélek megdugni. A legelsőnél nem voltál zavarban.
- Mert akkor még nem így viszonyultam hozzád.
- Erről jut eszembe! Te is azt hitted, hogy egyszer-kétszer megtörténik, és ennyi?
- Ühüm. Pontosan. És most itt vagyunk, és nem is tudnám elmondani, hogy mennyire szeretlek.
- Én is szeretlek - mondta, miközben végigsimított az arcomon. - Olyan gyönyörű vagy.
- Hm - mosolyodtam el. - Belenyúlhatok a bal füllyukadba?
- Lotti, te tényleg ennyire romantikus típus vagy? - röhögött. - Miért pont a bal érdekel?
- Hé, ez túlságosan is romantikus volt. Tőlem többet ne várj - ráztam a fejem. - Csak úgy.
Mivel igennek tűnő választ adott, tényleg belenyúltam a bal füllyukába. Aztán lassan elkezdtem harapdálni és nyalogatni a fülét. Ugyanezt tettem a nyakával is. Olyan éhséget véltem felfedezni a szemeiben, hogy szinte egy másodperc alatt totálisan felizgultam. Nem mertem neki elmondani, hogy már otthon is vágytam rá, mert akkor hülyének nézett volna. Jó, lehet, hogy annyira nem nézett volna hülyének, de tőlem furán hangzott volna, ha egy szexmentes nap után bevallom, hogy faszhiányom van. Sőt, ez botrányosan furán hangzott volna. Basszus, pedig ez az igazság! Szóval… ott tartottam, hogy csókolózni kezdtünk. És ahogy csókolóztunk a kádban, az felülmúlt mindent, amit idáig éreztem. Tehát ez a szerelem. Ezt szeretném érezni mindig, a napjaim minden percében. Örökre. Vele.
Lehet, hogy most azt gondoljátok, hogy ilyen zöldségeket már máskor is mondtam, és ezt el is ismerem, viszont ez a szerelem más. Ez a szerelem kölcsönös, csontig hatoló és szenvedélyes… Ebben a srácban nincs hiba. Szerinte én is tökéletes vagyok, holott egyáltalán nem. Ő másképp lát engem, mint bárki más. És én is másképp látom őt.
Megkért, hogy üljek a kád szélére. Megtettem, és a hideg csempének támasztottam a hátamat. A hajam pont eltakarta a melleimet, ezért az első dolga az volt, hogy jól láthatóvá tegye őket. A szinte teljesen vizes hajamat a vállaim mögé igazgatta. Előrébb dőltem, hogy segítsen neki. Elkezdte piszkálni a piercinget az egyik mellemben, majd megkérdezte, hogy:
- Nem fáj?
- Nem - feleltem, miközben jobbra-balra mozgattam az ékszert.
Hiába erősítettem meg abban, hogy egyáltalán nem fáj, ő mégis nagyon óvatosan nyalogatta, aztán áttért a másikra, közben pedig a combom legbelsőbb felét simogatta. A combjaim egyre messzebb kerültek egymástól, a puszikat egyre közelebb éreztem ahhoz a részemhez, amire úgy nézett, mint egy éhes ember, aki hetek óta nem evett semmit. Vagy mint én, amikor sült krumplit látok két depressziós nap után. Mondjuk úgy, hogy ő is megtalálta a sült krumpliját, amit percekig ízlelgetett. Annyira bejött a dolog, hogy néhányszor elhagyta a számat a neve. Aztán persze a kegyelmes Úristent se hagytam ki a szentbeszédből. Márk. Úristen. Márk. Úristen. Ez ment hosszú perceken keresztül, és végül megláttam Jézust a Mennyország kapujában. A lábaim remegtek, a pulzusomat meg se lehetett volna számolni. Instant error bármelyik vérnyomásmérőnek. De az is lehet, hogy azt írta volna ki, hogy Márk nagyon jól csinálta. Viszonoznom kellett valahogy, ezért megparancsoltam, hogy álljon elém. Szó nélkül kiszállt a kádból, én pedig visszacsúsztam a vízbe. Mosolyogva néztem fel rá, miközben a kezembe vettem az irányítást, meg persze mindent mást is, ami a szemem elé került. Mindvégig figyeltem a reakcióját. Láthatóan tetszett neki, amit csinálok, aminek külön örültem, bár mindig mondja, hogy szereti, ha a farka a számban van. És amúgy én is, szóval nincs probléma. A vége felé megfogta a hajamat, simogatta az okos kis fejemet, egyre mélyebbre tolta, aztán egyenesen a számba élvezett. Hirtelen felindulásból a pohárért nyúltam, amiben az alkoholmentes pezsgő poshadt, és le is húztam az egészet. Olyan aranyos volt, ahogy rám nézett, és megkérdezte, hogy:
- Nem kellett volna?
- De, semmi baj - mosolyogtam. - Akarsz így smárolni? - kuncogtam.
- Később biztosan - nevetett.
- Ez a víz nagyon kihűlt. Nem megyünk inkább be a szobába? - érdeklődtem, miközben vacogtam a hideg, habos vízben. Nem válaszolt, csak a kezét nyújtotta felém. Kiszálltam a kádból, és elindultunk a szoba felé. Az ágyon voltak valami idióta módon, formában elhelyezve a törülközők. Ki az Istennek van tehetsége törülközőket hajtogatni? Na, meg kedve? Gyorsan magunkra tekertük őket, de mielőtt elfoglaltuk volna az ágyat, hogy szétbaszhassuk, kimentünk rágyújtani. Eszébe se jutott füves cigit szívni, aminek nagyon örültem. Olyan hangulatos volt ez a környék. Szinte síri csend uralkodott odakint, csak a hullámokat lehetett hallani. Egy ideig csendben hallgattuk őket, aztán benyögte, hogy most nagyon boldog. Én is az voltam. Utólag belátva jó ötlet volt ez a szobafoglalás. Jobban nem is alakulhatott volna az este. Minden tökéletes volt.
Elsőként én feküdtem le az ágyra, ami kényelmesnek bizonyult. Nem vettem le magamról a törcsit, azt akartam, hogy őt érje a megtiszteltetés. Pár perc smárolás után lerángatta rólam, és megint a puncim felé közeledett a csókjaival. A Biblia összes szereplőjét felsoroltam, aztán elgondolkodtam azon, hogy tuti biztos, hogy azt fogja hinni, hogy hatalmas hívő vagyok. Bátran kijelenthetem, hogy a keresztény egyház volt a legfőbb támogatója az estémnek. Nem fogok csodálkozni, ha a következő randink alkalmával egy templomba visz el.
Hajnali fél négyig cselekedtünk, tettük a dolgunkat. Szinte el sem akartam hinni, hogy mindez velem történik. Tényleg tökéletes volt. Elszívtunk egy utolsó cigit, majd rendbe tettem az ágyat, és lefeküdtünk. Nagyon szét lett baszva az ágy. Összebújva még beszélgettünk egy kicsit, aztán azt vettem észre, hogy már csak én beszélek. Hülyeségeket persze, ahogy szoktam. A beszélgetés körülbelül így festett:
- Nem tudom, hogy Borka tud-e aludni anyáéknál.
- Ühüm.
- Hú, remélem, holnap jól fog viselkedni az állatkertben. Bár mindig jól szokott viselkedni.
- Ühüm.
- Elfáradtál? - sóhajtottam. - Jó, mondjuk te dolgoztál 12 órát, én meg egész áldott nap otthon hesszeltem.
- Ühüm.
- Alszol?
És erre már nem jött válasz. Szóval igen, bealudt. Egyáltalán nem voltam álmos, fel voltam pörögve. Nehezen aludtam el, pedig rohadtul megnyugtató volt hallgatni a hullámokat és azt, ahogy lélegzik mellettem. Szorosan mellettem.
Reggel nyolc óra magasságában felijedtem, mert össze-vissza csipogott a telefonom. Egyből arra gondoltam, hogy valami baj történt a gyerekemmel. Végigfutott az agyamon, hogy mit kell mondanom anyának a telefonban, ha épp nyűgös, vagy akkor, ha elesett. Megnyitottam az üzenetet, és szembesültem a csodálatos kislányommal, aki úgy pózolt, mint egy modell néhány kép erejéig. Megnyugodtam, hiszen anya ezzel csak tájékoztatni akart, hogy minden rendben van. Véleményem szerint nagyon korán indultak, és ezt szóvá is tettem. Anya válaszából azt vettem ki, hogy Borka nagyon örül ennek a kiruccanásnak. Az üzenetben ez állt:
Már hatkor felkelt, mert izgul. Ilyenkor nem tud aludni, azóta is pörög :-) És te jól aludtál?
Az a mosolygós arc annyira oldskool, de nem mertem elbaszni az édesanyám kedvét. Helyette csak annyit írtam, hogy jól. Hogyne aludtam volna jól egy ilyen éjszaka után! Megnyugodtam, hogy láthattam Borkát. Megígértem, hogy később felhívom őket, ha már felkelt a szerelmem is.
Anya: Ok :-)
Halál. Oké, tehát ledobtam a telefont magam mellé, és Márkhoz bújtam, akinek éppen a hátát láttam. Átöleltem, ő pedig megfogta a kezemet.
Pontban fél tizenegykor kopogtatott valaki az ajtón. Talán már tízkor el kellett volna hagynunk a szobát? Mivel egyre agresszívabban kopogott az illető, elkiabáltam magam. Eszembe se jutott, hogy kimásszak az ágyból. Lusta és meztelen voltam.
- Tessék?
- Lehet jönni takarítani? - kérdezett vissza egy kedves hangú hölgy.
- Hú, kicsit elaludtunk, szóval később tessék visszajönni! Persze, ha nem baj.
- Nem baj, nem baj, csak sose végzek - morgott, majd hallhatóan tovább is ment. Vettem egy mély levegőt, és megpróbáltam felkelteni Márkot. Először simogattam és csókolgattam, aztán kezdett elfogyni a türelmem, szóval rángatni kezdtem a vállát.
- Öt perc - nyögte be. Nem hagytam, lökdöstem tovább. - Két perc - mondta, miközben a fejére húzta a takarót.
- Kelj fel, cicám, mert jönnének takarítani! Az előbb volt itt egy néni, és elég agresszív volt.
- Szopjon le a néni.
- Mindegy, én felöltözöm - vágtam rá, és elindultam a fürdőbe.
Undorítóan nézett ki a fürdőszoba: a kádban a jéghideg víz, a földön a ruháink és a cigicsikk egy kis hamuval mellékelve, a poharak szanaszét, felborulva a kád szélén. Csodás! A vizet leengedtem, a poharakat megigazítottam, a csikket lehúztam a WC-n, közben pedig fel is öltöztem. Márk megállt az ajtóban. Egy ideig nem szólt semmit, csak bámult.
- Azt mondtad, hogy jönnek takarítani - kezdte.
- Azt mondtam, igen.
- Akkor miért pakolászol?
- Nem hagyhatjuk így - ráztam a fejem.
- Annak a néninek ez a dolga.
- Amit szeretnék megkönnyíteni neki.
Megigazítottam az ágyat, összehajtottam a törülközőket, csak sajnos én nem tudtam hirtelen sárkányhattyúdínót hajtogatni, összeszedtem a cuccainkat, aztán elszívtunk egy utolsó cigit az erkélyen. Két perc alatt vagy százszor megköszöntem neki az estét. Igaz, először tiltakoztam, mert ugyanez megtörténhetett volna otthon is, de végül is tényleg kifogástalan volt ez a szállodás verzió. Végre nyugodtan lehettünk kettesben.
Elindultunk a folyosón, viszont ezúttal megfogta a kezemet. A liftre várni kellett, ezért elkezdtünk csókolózni. Hirtelen megpillantottam a takarítónőt, aki az egyik szobából rohant ki. Nem bírtam ki, hogy ne kérjek tőle bocsánatot. Alpári paraszt módon, avagy a szokásos módon elkezdtem neki integetni és kiabálni.
- Ne haragudjon, hogy elhúzódott a reggel, de már megyünk is!
- Nincs gond, csak azért akartam sietni, mert mindjárt jönnek az újabb vendégek.
- Jó munkát! - mosolyogtam, majd beszálltunk a liftbe. Jó munkát kívántam a takarítónőnek, aki perceken belül sokkot fog kapni, mert úgy hagytuk ott a szobát, mintha egy disznóól lenne. A recepciós pultig sikerült túlesnem a disznóól effektuson. Szerencsére nem az a lány volt, akire tegnap úgy néztem, mint akit legszívesebben megfojtanék. Illedelmesen elköszöntünk, és kimentünk az ajtón.
- Vezethetek? - kérdezte vigyorogva.
- Persze, most nem vagy beállva - húztam meg a vállamat.
Visszaállította az ülést, és el is indultunk. Gyanúsan lehúzta az ablakot, majd amíg vártunk a vasútnál, meggyújtott egy cigit. Egy olyan cigit természetesen.
- Na, ezt nem! - kiáltottam rá.
- Nyugalom, nyuszika - nevetett.
- Mikor csináltad? Egyáltalán miért csináltad? És miért most kellett meggyújtani?
- Amíg te a fürdőt rendezgetted, és azért, mert csak úgy. Nincs különösebb oka.
- Nem ért volna rá később?
- Hidd el, hogy még otthon se fogom érezni, nemhogy most.
- Mész ma dolgozni? - néztem rá mérgesen.
- Holnap délre megyek.
- Éjfélig?
- Ühüm.
- Akkor holnap délig bírd ki, lécci. A munkahelyeden azt csinálsz, amit akarsz, de addig mellőzd, ha lehet.
- Rendben - mondta kissé szomorúan.
- Tényleg? - kérdeztem boldogan, miközben lehúztam az ablakot.
- Tényleg.
- Akkor mi lenne, ha kidobnád az ablakon, mielőtt megfulladunk a füsttől? - köhögtem.
Szerintetek kidobta? Jó tippelgetést! Arról nem beszélve, hogy néhány másodpercig én is éreztem valami egészen furát. Egyáltalán nem volt arra tekintettel, hogy nekem nincs kedvem beállni, és abban a tömény füstben tényleg nem maradt más választásom. Szó sincs arról, hogy elítélem ezeket a dolgokat, csak nekem nincs szükségem rájuk, és azt sem értem, hogy neki miért van. Durva, hogy hazáig nem bírta ki, inkább meggyújtotta az autóban. Hozzá kell tennem, hogy maximum hét percre volt az otthonunk a szállodától.
Amikor kiszálltunk, megláttuk Alexékat az utcán. Kevin éppen gördeszkázni próbált, ők pedig figyelemmel kísérték minden mozdulatát.
- Szívem szerint megkérdezném tőle, hogy megszáradt-e a köpet a mocskos pofáján - mormogtam.
- Kérlek, csak azt ne - rázta a fejét.
- Csináljunk úgy, mintha ott sem lennének?
- Miért, van ott valaki? - nevette el magát.
- Tudod, hogy mennyire gyűlölöm őket.
- Ők is téged, ebben biztos vagyok. Bemegyünk még ma?
- Menjünk - forgattam a szemeimet.
Kevin aranyos volt, ő köszönt először. Örömmel integetett nekünk, mi pedig vissza. Gréta és Alex a tekintetükkel meg tudtak volna gyilkolni.
Jó érzés volt belépni a kertbe, majd a házba. Hiányzott a megszokott környezet, pedig tényleg nagyon jót tett, hogy máshol, egy teljesen ismeretlen ágyban aludhattam. Egészen más hangulata van a háznak, amióta Márk is itt van. Egyetlen egy tényező van, illetve több, amiért néha azt érzem, hogy jobb lenne Budapesten lenni. Nagyon hiányoznak a barátaim. Szinte mindennap összefutottunk, kajáltunk, vásároltunk vagy csak beszélgettünk egy jót. Zoé is ritkán tér haza. Úgy értem, hogy neki a fővárosi lakás az igazi otthona, hiszen őt odaköti a munkája és a pasija is. Talán még sosem mondtam, hogy Laci sokkal jobb arc, mint Benji volt. Szabadabbnak tűnik a kapcsolatuk. Zoé boldog, és ez a lényeg. Megérdemli a boldogságot egy mérgező kapcsolat után. Milyen jó, hogy akkor elmentünk Amanda házibulijába. Ha azt kihagyjuk, talán sosem találkoznak, pedig ők tényleg összeillenek.
Leültünk a kanapéra, és hallgattuk a csendet. A csend sokszor többet ér bárminél, főleg egy Baknak. Ezúttal mondjuk, nem nekem, hiszen a csend egyenlő azzal, hogy Borka nincs a közelemben, ami egy rettenetes és fájdalmas érzéssel jár. Ha tehetném, magamra kötözném, vagy beletenném egy kenguruba. Nem tudom, mennyire díjazná lassan három évesen. Fél perc után visítana, hogy engedjem szabadon. E gondolatok miatt hívtam fel anyát. Hallani akartam a kölyök hangját. Mindössze fél percet szánt rám, de legalább a saját szájából hallottam, hogy nagyon jól érzi magát. Anya közölte, hogy még egy kis nézelődés után elmennek kajálni, azután pedig jönnek haza. Rákérdezett az esténkre, nem bírta ki. Nem mondtam semmi konkrétat, mert gondoltam, majd itthon beszélgetünk. Különben is mit várt? Azt, hogy elmesélem neki orgazmusról orgazmusra, hogy mi történt? Ki is tépné a haját. Jó, bizonyára arra volt kíváncsi, hogy részletek nélkül mit csináltunk. Azon kívül, hogy vacsoráztunk, mást nem igazán osztanék meg a szüleimmel. Talán még azt, hogy hivatalosan is együtt vagyunk. Biztos, hogy szükségük van a megerősítésre, de ők sem hülyék. Mindenki számára feltűnt, hogy több van köztünk mezei barátságnál. Csupán egy valaki számára nem volt világos az elmúlt pár hétben, mégpedig Ákosnak, aki nem látja a fától az erdőt. Bárcsak tudnám, milyen okból furkálódik annyira. Azóta sem esett szó itthon róla. Azt tudom, hogy ugyanúgy beszélnek egymással, viszont nem hiszem, hogy találkoztak. Remélem, hogy az Amandával való kapcsolata már akkor kifulladt, amikor hazakísérte. Egyértelműen úgy nézett a barátnőmre, mint akivel szívesen összeszűrné a levet. Ezt meg én nem nézném jó szemmel. Amandának nincs szüksége Ákosra. Nem is illenének össze.
Miután letettem a telefont, Márk kitalálta, hogy menjünk el valahova kajálni, de lebeszéltem róla. Egy csomó kaja éktelenkedett a hűtőben, azokat kellene eltüntetni. Tusolás után beültünk a tv elé, közben pedig ebédeltünk. Találtunk egy egész jónak ígérkező filmet, ezért kajálás után kényelembe helyeztük magunkat a kanapén. Idilli volt. Csak ő és én.
A nyugalmunkat a csengő zavarta meg. Elképzelésem sem volt, hogy ki jöhet hozzánk vasárnap délután. Imádkoztam, hogy ne a gyerekem apja álljon a ház előtt. Habár egyszer kénytelen lesz találkozni a pasimmal. Nem úszhatjuk meg. A találkozó egy idő után elkerülhetetlen lesz. Főleg akkor, ha tényleg igyekszik betartani az ígéreteit. Egy másodperc alatt megnyugodtam, hiszen Beát pillantottam meg, amint egy tányérral a kezében ácsorog a kapu előtt. Már nem aggódtam, Bea pedig csak mosolygott. Ő szinte mindig mosolyog, ez az egyik ismertetőjele. Üdvözöltük egymást, és behívtam. Átadta a tányért, amiben vélhetően valamilyen sütemény lapult, kilométerekről lehetett érezni a fahéj illatát. Udvariasan megkérdeztem, hogy miért akarja, hogy még jobban elhízzak.
- Rád fér néhány kiló - közölte kedvesen, majd bementünk. Rám? Ugyan! Inkább fogynom kellene, és nem hízni. Márk egy kicsit meglepődött, amiért nem egyedül tértem vissza. Jó lett volna kettesben maradni, de visszautasíthatatlan ajánlat Bea finom szilvás süteménye, meg persze a barátnőm társasága is. Tulajdonképpen én vagyok a közelében, akivel mindent meg tud beszélni. Leültünk a kanapéra, és a sütit egy pillanatra se raktam le. Felhúztam a lábaimat, a tányért közel helyeztem a képemhez, és nekiálltam habzsolni.
- Na, mi lett Arianával? - kérdezte izgatottan.
- Milyen értelemben?
- Alexszel veszekedtek tovább?
- Nem mondanám, mert Ari arcon köpte - röhögtem el magam.
- Ne már!
- De-de, így történt. Utána viszonylag megnyugodott. Alex sem volt túl visszafogott, amikor azt mondta, hogy Ariana is ugyanolyan kurva, mint én - kuncogtam. - Vagy valami ilyesmi.
- Csak azért, mert nem jött össze vele. Bunkó!
- És még szépen fejezted ki magad. Mesélj most te! Hogy vagytok a szégyenlős kisfiaddal? - kérdeztem, miközben benyomtam az utolsó előtti szeletet is.
- Hú, hát nagyon jól, csak kezdek félni, mert az utolsó két hónap következik. Repül az idő.
- A szüléstől félsz? Nem kell félni tőle, nem sűrűn szoktak belehalni az emberek - húztam meg a vállamat, Márk pedig határozottan oldalba könyökölt. - Úgy értem, hogy nem lesz semmi baj - vigyorogtam. Bea nem sem volt elragadtatva a biztatásomtól. Egyenesen olyan arcot vágott, mintha leöntötték volna egy vödör jéghideg vízzel. Néha baromi tapintatlan tudok lenni, ez tény.
- Mesélj! - kiáltott fel a barátnőm.
- Miről?
- A szülésről - jelentette ki boldogan, én pedig szóhoz sem jutottam majd’ egy percig. Azon kívül, hogy atom szar érzés, de közben boldoggá is tesz, nem igazán lehet róla beszélni. Bea tényleg azt hitte, hogy ódákat fogok zengeni a szülésről, vagy esetleg még tanáccsal is ellátom?
- Az biztos, hogy fájni fog - mondtam komoly hangvételben. Márk rám nézett, és rémült arccal elindult a terasz felé.
- Rágyújtasz? - kiabáltam utána.
- Rá, de tudom a szabályt - röhögött. Mintha viccnek szántam volna, hogy holnap délig nem kerülhet fű közelébe. Nem vicceltem.
Bea csak ült, és bámult. Várta, hogy végre megszólaljak, hogy végre segítsek neki, vagy legalább csak mondjak néhány biztató szót. Irtó gáznak éreztem, hogy tőlem várja a segítséget. Életem legszebb napja az volt, amikor Borka megszületett, mégsem éreztem azt, hogy tudok róla beszélni. Megpróbáltam összeszedni magam, miközben magamévá tettem az utolsó szelet sütit.
- Beácska, a kisfiad születése lesz a legcsodálatosabb dolog az életedben. Minden fájdalmat megér, és ezek megszűnnek egy pillanat alatt, amikor a kezedben tarthatod. Attól a perctől gyökerestől meg fog változni az életed, és ő lesz a legfontosabb - kezdtem. Bea csak mosolygott, csendben hallgatta a mondanivalómat.
- Én is féltem. Rettentően féltem, ám közben izgatott voltam. Néhány részletre már nem is emlékszem, mert olyan gyorsan történt minden. A szülés előtti pár nap viszont itt lebeg a szemem előtt. Folyton csak aludni akartam és minden porcikám fájt. Aztán a szülés utáni egy-két nap sem volt piskóta, de ezt kizárólag Borka apjának köszönhetem. Mondhatni, elbaszta életem legszebb napjait. Egyetlen egy dologért hálás vagyok neki, mégpedig a gyerekünkért. Borisz adott értelmet az életemnek - sóhajtottam.
- Köszönöm, hogy megosztottad velem ezt - vigyorgott tovább. Továbbá néhány fontos információt is átadtam neki a legjobb tudásom szerint, majd folytattam a szülés részleteivel. Annyira nem merültem bele a sztorizgatásba, mert semmiképp sem akartam elvenni a kedvét. Kesergett egy darabig, mire újra elmondtam neki, hogy a szülés lesz élete egyik legjobb élménye. Ebben én is csak reménykedni tudtam. Bíztam benne, hogy minden a legnagyobb rendben fog lezajlani. Bea pimasz módon rákérdezett, hogy ha úgy alakul az életem, akkor szeretnék-e még egy gyereket.
- Őszintén? Nem - nevettem el magam.
- De miért? - nézett rám értetlenül.
- Mi a biztosíték arra, hogy nem maradok megint egyedül a gyerekkel? Vagyis a gyerekekkel.
- Ne legyél már ilyen negatív!
- Ismersz, nem? - kacsintottam.
- Mint a rossz pénzt, de nem szabad így felfogni az életet.
- Inkább gyere ki velem, rá akarok gyújtani.
Ki sem léptünk teljesen a terasz ajtaján, de a rohadt fűnek a szaga megcsapta az orromat. Azt mondta, hogy tudja a szabályokat. Faszán meg is szegte azokat, pedig csak annyit kértem, hogy mára mellőzze. Egyáltalán nem zavarta, amikor leültünk, halál nyugodtan szívta tovább. Ha köcsög lettem volna, akkor kitépem a kezéből vagy épp a szájából, és elhajítom jó messzire. Sóhajtottam egyet, majd rágyújtottam. Bea hol a padlót, hol a kertet, hol pedig az eget kémlelte. Érezte a levegőben megbújó feszültséget. A cigim felénél jártam, amikor ő elnyomta. Nem szólt semmit, csak kivett a dobozomból egy szálat, és meggyújtotta.
- Megígértél valamit - nyögtem be, miközben mérgesen bámultam.
- Egy cigi nem befolyásol semmit.
- Ma már a második, ha jól emlékszem.
- Kettő sem a világvége - húzta meg a vállát.
- Estig elszívsz még vagy ötöt.
Nem bírt a szemembe nézni és egy szó sem hagyta el a száját. A helyében én is így cselekedtem volna. Nem kértem akkora dolgot, mégsem bírta ki, hogy ne szívjon füvet. Nem akarom megtiltani neki, nincs is jogom ahhoz, viszont egy fél napot igazán kibírhatna nélküle. Egyáltalán nem is fér a fejembe, hogy miért van erre szüksége. Mindegyikünk csendben ült. Élveztem, ahogy égeti a hátamat a nap és feltöltött energiával. Bea nem győzte rángatni a székét, hogy minél árnyékosabb helyen ücsöröghessen tovább. Felajánlottam többször, hogy menjünk be, de ő csak tiltakozott. Márk kivett még egy szál cigit a dobozból, majd szomorú arccal arra kért, hogy ne haragudjak.
- Nem haragszom, csak azt szeretném, ha nem fogyasztanál el naponta két kiló füvet - feleltem.
- Jó, nem fogok, na. Tényleg ez volt az utolsó mára.
- Oké - dobtam egy bizonytalan mosolyt.
Bea hol rám, hol pedig Márkra nézett. Ez egyenlő azzal, hogy megfigyelte a reakcióinkat. Nem tudom, hogy mire volt kíváncsi. Persze egy szóval sem említettem, hogy már hivatalosan is együtt vagyunk, hiszen nem éreztem fontosnak. Idáig is gondolhatta mindenki, hogy nem csak hobbiból alszik nálam hetek óta. Váratlanul becsapódott a kiskapu, amit elfelejtettem bezárni. Utálom a hívatlan vendégeket, bár ez alól a barátaim fel vannak mentve. Ők bármikor meglátogathatnak, amikor csak kedvük tartja. Igen, Beára gondoltam, mivel a többiek nincsenek a közelemben. Hallani lehetett, ahogy valaki kopogtat a bejárati ajtón. Ki a franc próbálja megzavarni a végtelenül nyugodt vasárnapunkat?
- Ti is halljátok? - kérdezte Bea suttogva.
- Hallom, de leszarom. Majd idejön az a valaki, ha akar valamit - válaszoltam nyersen. Tényleg hidegen hagyott. Gondoltam a szomszédjaimra, aztán végigfutott az agyamon, hogy ez egy hülye teória, mert ők látni sem akarnak. Mi okból jönnének át? Ég a ház? Azt látnánk, tehát kizárt, hogy Gréta vagy Alex kopog az ajtón. Pár perc elteltével Ákos kiabálására lettünk figyelmesek. Hátrafordultam, majd azzal a lendülettel vissza, Bea felé. Nem voltam rá kíváncsi. Kedvesen köszönt, miközben mellém lépett. Benyögtem egy erőtlen hellót, de rá se néztem. A hányinger elkap tőle. Márknak címezte a következőket:
- Miért nem vetted fel a telefont? Ezerszer hívtalak.
- Azt se tudom, hogy hol van a telefonom - válaszolta közömbösen. - Mi volt annyira fontos, hogy még el is jöttél?
- Semmi, csak engem érdekel, hogy mi van veled - mondta, majd felhúzta a bal szemöldökét, miközben rám nézett. - Ma este lesz egy házibuli Kornélnál - folytatta.
- Holnap dolgozom.
- Hm. Mióta zavar téged, hogy buli után kell bemenned dolgozni? - kérdezte gonosz mosollyal az arcán. Rettenetesen rosszul lettem tőle, nem tudtam, hogy hova nézzek, hogy mivel kössem le magam, míg itt van. Ha bemegyek, az túl feltűnő, ha maradok, akkor megbolondulok. Márk nem válaszolt, ezért Ákos kénytelen volt más módszerhez folyamodni. - Mindenki ott lesz, aki számít.
- Csak azt nem értem, hogy miért pont vasárnap kell ott lennie mindenkinek, aki számít - válaszolta kissé cinikusan.
- Gecire be vagy farsulva.
- Kicsit sem, szimplán nem értem, hogy miért pont ma.
- Mert Kornélnak nem kell dolgoznia, ugyanis a muterja egy világi csicska. A bulira is ő vett meg mindent - rázta a fejét. Nem bírtam ki, hogy ne szóljak közbe, pedig megfogadtam, hogy nem beszélek vele, mert csak felidegesít.
- Erre igazán büszke lehet ez a Kornél - nyögtem be.
- Letti, azt ne mondd, hogy téged nem a szüleid juttattak el idáig.
- Tessék? - néztem rá értetlenül.
- Luxusvilla a parton, lakás a fővárosban… hagyjuk már.
- Te nagyon el vagy tévedve - nevettem el magam.
- Nem hiszem. Amanda említett valami örökséget is. Ilyen körülmények közt bárkiből lehet királylány - kacsintott. Amikor kiejtette a száján az örökség szót, az agyvizem felforrt. Egy másodperc szerencsén múlt, hogy nem álltam fel azért, hogy összeverjem. Elindultam befelé, de előtte pofán köptem, és azt mondtam neki, hogy rohadjon meg. Ezt Arianától tanultam.
- Ez nem volt méltó egy királylányhoz, aki a halott mamikája pénzéből lett gazdag! - kiabálta utánam.
Megfordultam, és egy pillanat eldöntöttem, hogy szét fogom csapni a képét. Szinte futva tettem meg azt a pár métert, mire Márk felállt, és szorosan lefogott. A széket sikeresen felrúgtam, valamint Márk térde is kapott egy hatalmasat, miközben nem győztem anyázni. Bea meg sem tudott szólalni, csak ijedt arccal bámult.
- Engedj el! - kiabáltam.
- Nyugodj már meg!
- Letti, erre semmi szükség. Ennyire nem fájhat az igazság - húzta meg a vállát.
- Utoljára vetted a szádra a nagyimat! A kurva anyádat! - ordítottam, közben pedig könnyek jelentek meg az arcomon. Márk befogta volna a számat, hogy ne kiabáljak annyira, de megharaptam. Az egyik kezével el is engedett, mégsem tudtam kiszabadulni. Talán ez volt az egyetlen szerencséje Ákosnak. Na, meg az, hogy pár perc elteltével bejelentette, hogy:
- Este nyolc körül Kornélnál találkozunk.
- Jól van, csak menj már! - válaszolta Márk, miközben egyre jobban szorított.
- Én is ott leszek, és ki foglak nyírni!
- Nagyon félek. El se megyek - vigyorgott, majd elindult a terasz lépcsőjén.
Még legalább tíz percig szorongatott, nem akart elengedni. Azt hitte, hogy elszaladok Ákos után? Lesz még alkalmam lejátszani vele ezt, ugyanis senki sem veheti a szájára a nagyimat. Percekig a fülemben csengett, ahogy azt mondta, hogy a halott mamikám pénzéből lettem gazdag. Elengedett, Bea pedig felállította a széket, amit felrúgtam. Márk karjaira pillantottam, és egyből bocsánatot kértem tőle. Mindkét karja telis-tele volt vörös karmolásokkal és mély harapásokkal. Még azt is ki lehetett venni a nyomokból, hogy az alsó fogsorom nem a legegyenesebb. Jó, egyetlen egy fogam lógott ki a sorból. Csak pár milliméter különbségről beszélhetünk, mégis ez tisztán látszódott a karján lévő fognyomokon.
- Nekem most mennem kell! - jelentette ki Bea.
- Emiatt nem kell elmenned. Már megnyugodtam - mosolyogtam, miközben az arcom a könnyeimtől úszott. Addig-addig erősködött, míg ki nem kísértem a kapuig. Azt tanácsolta, hogy ne vegyem a lelkemre Ákos mondatait, hiszen láthatóan direkt csinálta. Direkt fel akart idegesíteni, amiért Márknak nincs kedve bulizni. Sikerült neki, ugyanis megevett az ideg. Ehhez nagyon ért, de a következő találkozónál nem lesz lehetősége felbaszni, mert idő előtt kitépem a nyelvét a szájából. Hálás voltam Beának, amiért meglátogatott, valamint ezerszer megköszöntem a fincsi sütit, amiből senkinek sem adtam. Kitartást kívántunk egymásnak, majd elindult az autója felé.
Befelé menet lefuttattam egy monológot, szóról-szóra megterveztem, hogy mit mondok majd Márknak. Végül nem mondtam semmit, hanem leültem a terasz lépcsőjére, és zokogni kezdtem. Ennél undorítóbb dolgot még soha nem hallottam. Úgy adta elő, mintha én örülnék a nagymamám halálának és a pénznek, amit örököltem. Hogy a fenébe örülnék neki? A legboldogabb akkor lennék, ha még köztünk lehetne. Az sem érdekelne, ha anyámék nyakán kellene megrohadnom az isten háta mögötti aprócska faluban. Vagy talán jobb, ha nem látja, hogy mivé lettem? Márk mellém ült, és szorosan átölelt. A pár percig tartó fuldokló zokogás után kinyögtem, hogy ne haragudjon.
- Semmi baj - puszilgatott.
- Ennyire még nem sértett meg soha senki.
- És azt hiszi, hogy ezek után van kedvem bulizni vele. Felejtős.
- Menj el - mosolyogtam.
- Megőrültél?
- Menj el, és derítsd ki, hogy mi a baja velem - nevettem el magam, miközben a könnyeimmel küszködtem.
- Egyértelmű, hogy mi a baja - sóhajtott.
- Egy felnőtt ember megértené, hogy néha akad jobb dolgod is a bulizásnál.
- Talán csak attól fél, hogy egy komoly kapcsolattól meg fogok változni, és szépen felszívódom.
- Meg is érdemelné, hogy szó nélkül felszívódj.
- Ákos gyerekkorom óta a legjobb barátom. Jobban ismer bárkinél. Még anyámnál is - röhögött.
- Ez a helyzet nálam is fennáll, mégsem vagyok irigy egyik barátnőm kapcsolatára sem, és meg sem fordult soha a fejemben, hogy áskálódjak ellenük. Mindennél fontosabb, hogy ők boldogok legyenek. Még akkor is, ha ritkán találkozunk. Felnőttünk, mindenkinek lett saját élete. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem törődünk egymással.
- Igazad van, de a mi esetünkben ez más. Én is egyedül vagyok, meg, ha úgy vesszük, akkor ő is.
- Te már nem vagy egyedül, és soha többé nem leszel, ha rajtam múlik. Ja, és Ákos is tartozhatott volna valahová, ahol szeretik, csak hát hogy is mondjam… elbaszta? - húztam fel a szemöldököm.
- Egy kicsit, igen. Sőt, kurvára elbaszta. Nem volt szükség már a múltkori beszólogatásra sem.
- Valóban nem, de azt tudnod kell, hogy miattam egyáltalán nem kell mellőznöd.
- És mi van akkor, ha senki másra nem vagyok kíváncsi, csak rád? - mosolygott.
Sikerült teljesen megnyugodnom, amit Márknak köszönhetek. A bőgés nyoma szinte meg sem látszódott rajtam. Elmondhatatlan, amit azokban a percekben éreztem, amikor smároltunk a lépcsőn ülve.
Eltelt egy egész óra a történtek óta. Haragudtam Ákosra, mert tényleg megbocsáthatatlan dolgokat vágott a fejemhez. Felfordult a gyomrom, ha a mocskos, önelégült képére gondoltam. Amikor meghallottam apa kocsijának hangját, sprintelni kezdtem. Úgy hiányzott már a kölyök, akit nem mellesleg sokkal később hoztak haza a megbeszéltnél. Anya egyből magyarázkodni kezdett, hogy:
- Még be kellett ugrani a macskáért, és rendet is kellett tenni, ugyanis minden mozdíthatót levert. Soha többé nem lehet egyedül nálunk.
- Te akartad - ráztam a fejem, miközben Borkát ölelgettem. Borkát és a macskát egyszerre öleltem, mert az a jószág nem sétálhat a saját lábain, nehogy valami baja essen. Pedig van neki négy. Nem hiszem, hogy mind a négy lábát egyszerre töri el, ha egy kicsit sétálhat. Láthatóan Molli jobban hiányzott neki, mint én. Kaptam egy puszit (gyaníthatóan a macska után), és ennyi. Sokszor le se tudom szedni magamról még egy percre sem. Olyankor Borka átváltozik matricává, és még letusolni se tudok tőle. Miután elmesélték, milyen is a veszprémi állatkert, anya áttért a lényegre. Nem, egyáltalán nem csodálkoztam rajta. Már megszoktam, hogy mindig kíváncsiskodik.
- Hogy telt az estétek?
- Elmesélem, ha előbb megmagyarázod, hogy miért vagyok idegroncs - nevettem.
- Mindenkire ráfér egy kis pihenés - bólogatott elégedetten.
- Fáradtabb vagyok, mint valaha - húztam meg a vállamat.
- Direkt azért vittük el Borkát, hogy pihenj egy kicsit. Miben fáradtál el?
- Jogomban áll hallgatni. Amúgy mit csináltunk volna egy köcsög hotelben? Vacsoráztunk, fürödtünk, aztán megnéztük a Trollokat, mert annyira hiányzott az a mese - nyögtem be, mire Borka a kert másik végéből kiabálni kezdett.
- Anya, megnézzük ma is?
- Persze! - kiáltottam vissza.
Édesanyám nem egy észlény, hiába tűnik annak. Jó, tudom, hogy csak a kedvesség szólt belőle, amikor érdeklődni kezdett, de könyörgöm, nem fogom beavatni a szaftos részletekbe. Észrevettem, hogy egy ideje Márk karját bámulja, amit ő is észrevett. Rám nézett, én pedig egyből értettem, hogy mit tervez.
- Ez nem az, amire gondolni tetszik - röhögött.
- Az az én gyerekem fogsora rajtad! - csodálkozott. - Lotti?
- Hosszú és fájdalmas sztori, nem hiszem, hogy hallani akarod.
- Egyre bizonytalanabb vagyok.
- Nem mondtam még soha, de Ákossal fasírtban vagyunk - sóhajtottam.
- Nem, nem akarom ezt hallani! - tiltakozott.
- Csúnya dolgokat mondott, ezért neki akartam menni, de úgy istenigazából. Márk pedig lefogott, hogy ne bántsam. Többször megkarmoltam és megharaptam - folytattam.
- Bárcsak tudnám, hogy kitől örökölted ezt a mérhetetlen agressziót, ami benned lakozik.
- Szájára vette a nagyit. Mit tehettem volna? - kérdeztem felháborodva, de anya már nem figyelt rám. Csipogott a telefonja, ezért előkapta, hogy lecsekkolja az értesítéseket.
- Mi az az engedélykérések? - kérdezte ijedten, miközben a telefonját bámulta.
- Oda azok az üzenetek kerülnek, melyeket azok küldenek, akik nem az ismerőseid a Facebookon - magyaráztam.
- Aha - ráncolta össze a homlokát. Pár másodpercig figyeltem a reakcióját, ugyanis elképzelésem sem volt, mitől lett ilyen ideges.
- Hogy kell ezt megtalálni? Eltűnt!
- Ki írt neked, hogy ez most ilyen fontossá vált? - kérdezősködtem.
- A szomszédod - nyögte be.
A hangja remegett, az arca szinte eltorzult az idegtől. Olyan szar érzés hasított belém, hogy egyből hányingerem lett. Éreztem, szinte tudtam, hogy nagy a baj.
- Na, add ide! - parancsoltam rá, ő pedig nyújtotta felém a telefonját. Elkezdett remegni az én kezem is, és amit láttam, arra egyáltalán nem számítottam. Nem gondoltam volna soha, hogy Alex ilyen aljas módszerekhez folyamodik. Amikor megpillantottam a nevét a képernyőn, a vérnyomásom az egekig szökött.
- Nem hiszem, hogy ez fontos - dadogtam.
- De, nagyon is fontos. Lotti, láttam az üzenet elejét! - kiabált rám. - Add ide azt a telefont!
Apa arcán megjelent a félelem, a rettegés, ezért végigfutott az agyamon, hogy „véletlenül” kitörlöm Alex üzenetét. Én is csak az elejét láttam, nem mertem megnyitni. Egyértelművé vált, hogy apa lebukott.
- Nem kellett volna?
- De, semmi baj - mosolyogtam. - Akarsz így smárolni? - kuncogtam.
- Később biztosan - nevetett.
- Ez a víz nagyon kihűlt. Nem megyünk inkább be a szobába? - érdeklődtem, miközben vacogtam a hideg, habos vízben. Nem válaszolt, csak a kezét nyújtotta felém. Kiszálltam a kádból, és elindultunk a szoba felé. Az ágyon voltak valami idióta módon, formában elhelyezve a törülközők. Ki az Istennek van tehetsége törülközőket hajtogatni? Na, meg kedve? Gyorsan magunkra tekertük őket, de mielőtt elfoglaltuk volna az ágyat, hogy szétbaszhassuk, kimentünk rágyújtani. Eszébe se jutott füves cigit szívni, aminek nagyon örültem. Olyan hangulatos volt ez a környék. Szinte síri csend uralkodott odakint, csak a hullámokat lehetett hallani. Egy ideig csendben hallgattuk őket, aztán benyögte, hogy most nagyon boldog. Én is az voltam. Utólag belátva jó ötlet volt ez a szobafoglalás. Jobban nem is alakulhatott volna az este. Minden tökéletes volt.
Elsőként én feküdtem le az ágyra, ami kényelmesnek bizonyult. Nem vettem le magamról a törcsit, azt akartam, hogy őt érje a megtiszteltetés. Pár perc smárolás után lerángatta rólam, és megint a puncim felé közeledett a csókjaival. A Biblia összes szereplőjét felsoroltam, aztán elgondolkodtam azon, hogy tuti biztos, hogy azt fogja hinni, hogy hatalmas hívő vagyok. Bátran kijelenthetem, hogy a keresztény egyház volt a legfőbb támogatója az estémnek. Nem fogok csodálkozni, ha a következő randink alkalmával egy templomba visz el.
Hajnali fél négyig cselekedtünk, tettük a dolgunkat. Szinte el sem akartam hinni, hogy mindez velem történik. Tényleg tökéletes volt. Elszívtunk egy utolsó cigit, majd rendbe tettem az ágyat, és lefeküdtünk. Nagyon szét lett baszva az ágy. Összebújva még beszélgettünk egy kicsit, aztán azt vettem észre, hogy már csak én beszélek. Hülyeségeket persze, ahogy szoktam. A beszélgetés körülbelül így festett:
- Nem tudom, hogy Borka tud-e aludni anyáéknál.
- Ühüm.
- Hú, remélem, holnap jól fog viselkedni az állatkertben. Bár mindig jól szokott viselkedni.
- Ühüm.
- Elfáradtál? - sóhajtottam. - Jó, mondjuk te dolgoztál 12 órát, én meg egész áldott nap otthon hesszeltem.
- Ühüm.
- Alszol?
És erre már nem jött válasz. Szóval igen, bealudt. Egyáltalán nem voltam álmos, fel voltam pörögve. Nehezen aludtam el, pedig rohadtul megnyugtató volt hallgatni a hullámokat és azt, ahogy lélegzik mellettem. Szorosan mellettem.
Reggel nyolc óra magasságában felijedtem, mert össze-vissza csipogott a telefonom. Egyből arra gondoltam, hogy valami baj történt a gyerekemmel. Végigfutott az agyamon, hogy mit kell mondanom anyának a telefonban, ha épp nyűgös, vagy akkor, ha elesett. Megnyitottam az üzenetet, és szembesültem a csodálatos kislányommal, aki úgy pózolt, mint egy modell néhány kép erejéig. Megnyugodtam, hiszen anya ezzel csak tájékoztatni akart, hogy minden rendben van. Véleményem szerint nagyon korán indultak, és ezt szóvá is tettem. Anya válaszából azt vettem ki, hogy Borka nagyon örül ennek a kiruccanásnak. Az üzenetben ez állt:
Már hatkor felkelt, mert izgul. Ilyenkor nem tud aludni, azóta is pörög :-) És te jól aludtál?
Az a mosolygós arc annyira oldskool, de nem mertem elbaszni az édesanyám kedvét. Helyette csak annyit írtam, hogy jól. Hogyne aludtam volna jól egy ilyen éjszaka után! Megnyugodtam, hogy láthattam Borkát. Megígértem, hogy később felhívom őket, ha már felkelt a szerelmem is.
Anya: Ok :-)
Halál. Oké, tehát ledobtam a telefont magam mellé, és Márkhoz bújtam, akinek éppen a hátát láttam. Átöleltem, ő pedig megfogta a kezemet.
Pontban fél tizenegykor kopogtatott valaki az ajtón. Talán már tízkor el kellett volna hagynunk a szobát? Mivel egyre agresszívabban kopogott az illető, elkiabáltam magam. Eszembe se jutott, hogy kimásszak az ágyból. Lusta és meztelen voltam.
- Tessék?
- Lehet jönni takarítani? - kérdezett vissza egy kedves hangú hölgy.
- Hú, kicsit elaludtunk, szóval később tessék visszajönni! Persze, ha nem baj.
- Nem baj, nem baj, csak sose végzek - morgott, majd hallhatóan tovább is ment. Vettem egy mély levegőt, és megpróbáltam felkelteni Márkot. Először simogattam és csókolgattam, aztán kezdett elfogyni a türelmem, szóval rángatni kezdtem a vállát.
- Öt perc - nyögte be. Nem hagytam, lökdöstem tovább. - Két perc - mondta, miközben a fejére húzta a takarót.
- Kelj fel, cicám, mert jönnének takarítani! Az előbb volt itt egy néni, és elég agresszív volt.
- Szopjon le a néni.
- Mindegy, én felöltözöm - vágtam rá, és elindultam a fürdőbe.
Undorítóan nézett ki a fürdőszoba: a kádban a jéghideg víz, a földön a ruháink és a cigicsikk egy kis hamuval mellékelve, a poharak szanaszét, felborulva a kád szélén. Csodás! A vizet leengedtem, a poharakat megigazítottam, a csikket lehúztam a WC-n, közben pedig fel is öltöztem. Márk megállt az ajtóban. Egy ideig nem szólt semmit, csak bámult.
- Azt mondtad, hogy jönnek takarítani - kezdte.
- Azt mondtam, igen.
- Akkor miért pakolászol?
- Nem hagyhatjuk így - ráztam a fejem.
- Annak a néninek ez a dolga.
- Amit szeretnék megkönnyíteni neki.
Megigazítottam az ágyat, összehajtottam a törülközőket, csak sajnos én nem tudtam hirtelen sárkányhattyúdínót hajtogatni, összeszedtem a cuccainkat, aztán elszívtunk egy utolsó cigit az erkélyen. Két perc alatt vagy százszor megköszöntem neki az estét. Igaz, először tiltakoztam, mert ugyanez megtörténhetett volna otthon is, de végül is tényleg kifogástalan volt ez a szállodás verzió. Végre nyugodtan lehettünk kettesben.
Elindultunk a folyosón, viszont ezúttal megfogta a kezemet. A liftre várni kellett, ezért elkezdtünk csókolózni. Hirtelen megpillantottam a takarítónőt, aki az egyik szobából rohant ki. Nem bírtam ki, hogy ne kérjek tőle bocsánatot. Alpári paraszt módon, avagy a szokásos módon elkezdtem neki integetni és kiabálni.
- Ne haragudjon, hogy elhúzódott a reggel, de már megyünk is!
- Nincs gond, csak azért akartam sietni, mert mindjárt jönnek az újabb vendégek.
- Jó munkát! - mosolyogtam, majd beszálltunk a liftbe. Jó munkát kívántam a takarítónőnek, aki perceken belül sokkot fog kapni, mert úgy hagytuk ott a szobát, mintha egy disznóól lenne. A recepciós pultig sikerült túlesnem a disznóól effektuson. Szerencsére nem az a lány volt, akire tegnap úgy néztem, mint akit legszívesebben megfojtanék. Illedelmesen elköszöntünk, és kimentünk az ajtón.
- Vezethetek? - kérdezte vigyorogva.
- Persze, most nem vagy beállva - húztam meg a vállamat.
Visszaállította az ülést, és el is indultunk. Gyanúsan lehúzta az ablakot, majd amíg vártunk a vasútnál, meggyújtott egy cigit. Egy olyan cigit természetesen.
- Na, ezt nem! - kiáltottam rá.
- Nyugalom, nyuszika - nevetett.
- Mikor csináltad? Egyáltalán miért csináltad? És miért most kellett meggyújtani?
- Amíg te a fürdőt rendezgetted, és azért, mert csak úgy. Nincs különösebb oka.
- Nem ért volna rá később?
- Hidd el, hogy még otthon se fogom érezni, nemhogy most.
- Mész ma dolgozni? - néztem rá mérgesen.
- Holnap délre megyek.
- Éjfélig?
- Ühüm.
- Akkor holnap délig bírd ki, lécci. A munkahelyeden azt csinálsz, amit akarsz, de addig mellőzd, ha lehet.
- Rendben - mondta kissé szomorúan.
- Tényleg? - kérdeztem boldogan, miközben lehúztam az ablakot.
- Tényleg.
- Akkor mi lenne, ha kidobnád az ablakon, mielőtt megfulladunk a füsttől? - köhögtem.
Szerintetek kidobta? Jó tippelgetést! Arról nem beszélve, hogy néhány másodpercig én is éreztem valami egészen furát. Egyáltalán nem volt arra tekintettel, hogy nekem nincs kedvem beállni, és abban a tömény füstben tényleg nem maradt más választásom. Szó sincs arról, hogy elítélem ezeket a dolgokat, csak nekem nincs szükségem rájuk, és azt sem értem, hogy neki miért van. Durva, hogy hazáig nem bírta ki, inkább meggyújtotta az autóban. Hozzá kell tennem, hogy maximum hét percre volt az otthonunk a szállodától.
Amikor kiszálltunk, megláttuk Alexékat az utcán. Kevin éppen gördeszkázni próbált, ők pedig figyelemmel kísérték minden mozdulatát.
- Szívem szerint megkérdezném tőle, hogy megszáradt-e a köpet a mocskos pofáján - mormogtam.
- Kérlek, csak azt ne - rázta a fejét.
- Csináljunk úgy, mintha ott sem lennének?
- Miért, van ott valaki? - nevette el magát.
- Tudod, hogy mennyire gyűlölöm őket.
- Ők is téged, ebben biztos vagyok. Bemegyünk még ma?
- Menjünk - forgattam a szemeimet.
Kevin aranyos volt, ő köszönt először. Örömmel integetett nekünk, mi pedig vissza. Gréta és Alex a tekintetükkel meg tudtak volna gyilkolni.
Jó érzés volt belépni a kertbe, majd a házba. Hiányzott a megszokott környezet, pedig tényleg nagyon jót tett, hogy máshol, egy teljesen ismeretlen ágyban aludhattam. Egészen más hangulata van a háznak, amióta Márk is itt van. Egyetlen egy tényező van, illetve több, amiért néha azt érzem, hogy jobb lenne Budapesten lenni. Nagyon hiányoznak a barátaim. Szinte mindennap összefutottunk, kajáltunk, vásároltunk vagy csak beszélgettünk egy jót. Zoé is ritkán tér haza. Úgy értem, hogy neki a fővárosi lakás az igazi otthona, hiszen őt odaköti a munkája és a pasija is. Talán még sosem mondtam, hogy Laci sokkal jobb arc, mint Benji volt. Szabadabbnak tűnik a kapcsolatuk. Zoé boldog, és ez a lényeg. Megérdemli a boldogságot egy mérgező kapcsolat után. Milyen jó, hogy akkor elmentünk Amanda házibulijába. Ha azt kihagyjuk, talán sosem találkoznak, pedig ők tényleg összeillenek.
Leültünk a kanapéra, és hallgattuk a csendet. A csend sokszor többet ér bárminél, főleg egy Baknak. Ezúttal mondjuk, nem nekem, hiszen a csend egyenlő azzal, hogy Borka nincs a közelemben, ami egy rettenetes és fájdalmas érzéssel jár. Ha tehetném, magamra kötözném, vagy beletenném egy kenguruba. Nem tudom, mennyire díjazná lassan három évesen. Fél perc után visítana, hogy engedjem szabadon. E gondolatok miatt hívtam fel anyát. Hallani akartam a kölyök hangját. Mindössze fél percet szánt rám, de legalább a saját szájából hallottam, hogy nagyon jól érzi magát. Anya közölte, hogy még egy kis nézelődés után elmennek kajálni, azután pedig jönnek haza. Rákérdezett az esténkre, nem bírta ki. Nem mondtam semmi konkrétat, mert gondoltam, majd itthon beszélgetünk. Különben is mit várt? Azt, hogy elmesélem neki orgazmusról orgazmusra, hogy mi történt? Ki is tépné a haját. Jó, bizonyára arra volt kíváncsi, hogy részletek nélkül mit csináltunk. Azon kívül, hogy vacsoráztunk, mást nem igazán osztanék meg a szüleimmel. Talán még azt, hogy hivatalosan is együtt vagyunk. Biztos, hogy szükségük van a megerősítésre, de ők sem hülyék. Mindenki számára feltűnt, hogy több van köztünk mezei barátságnál. Csupán egy valaki számára nem volt világos az elmúlt pár hétben, mégpedig Ákosnak, aki nem látja a fától az erdőt. Bárcsak tudnám, milyen okból furkálódik annyira. Azóta sem esett szó itthon róla. Azt tudom, hogy ugyanúgy beszélnek egymással, viszont nem hiszem, hogy találkoztak. Remélem, hogy az Amandával való kapcsolata már akkor kifulladt, amikor hazakísérte. Egyértelműen úgy nézett a barátnőmre, mint akivel szívesen összeszűrné a levet. Ezt meg én nem nézném jó szemmel. Amandának nincs szüksége Ákosra. Nem is illenének össze.
Miután letettem a telefont, Márk kitalálta, hogy menjünk el valahova kajálni, de lebeszéltem róla. Egy csomó kaja éktelenkedett a hűtőben, azokat kellene eltüntetni. Tusolás után beültünk a tv elé, közben pedig ebédeltünk. Találtunk egy egész jónak ígérkező filmet, ezért kajálás után kényelembe helyeztük magunkat a kanapén. Idilli volt. Csak ő és én.
A nyugalmunkat a csengő zavarta meg. Elképzelésem sem volt, hogy ki jöhet hozzánk vasárnap délután. Imádkoztam, hogy ne a gyerekem apja álljon a ház előtt. Habár egyszer kénytelen lesz találkozni a pasimmal. Nem úszhatjuk meg. A találkozó egy idő után elkerülhetetlen lesz. Főleg akkor, ha tényleg igyekszik betartani az ígéreteit. Egy másodperc alatt megnyugodtam, hiszen Beát pillantottam meg, amint egy tányérral a kezében ácsorog a kapu előtt. Már nem aggódtam, Bea pedig csak mosolygott. Ő szinte mindig mosolyog, ez az egyik ismertetőjele. Üdvözöltük egymást, és behívtam. Átadta a tányért, amiben vélhetően valamilyen sütemény lapult, kilométerekről lehetett érezni a fahéj illatát. Udvariasan megkérdeztem, hogy miért akarja, hogy még jobban elhízzak.
- Rád fér néhány kiló - közölte kedvesen, majd bementünk. Rám? Ugyan! Inkább fogynom kellene, és nem hízni. Márk egy kicsit meglepődött, amiért nem egyedül tértem vissza. Jó lett volna kettesben maradni, de visszautasíthatatlan ajánlat Bea finom szilvás süteménye, meg persze a barátnőm társasága is. Tulajdonképpen én vagyok a közelében, akivel mindent meg tud beszélni. Leültünk a kanapéra, és a sütit egy pillanatra se raktam le. Felhúztam a lábaimat, a tányért közel helyeztem a képemhez, és nekiálltam habzsolni.
- Na, mi lett Arianával? - kérdezte izgatottan.
- Milyen értelemben?
- Alexszel veszekedtek tovább?
- Nem mondanám, mert Ari arcon köpte - röhögtem el magam.
- Ne már!
- De-de, így történt. Utána viszonylag megnyugodott. Alex sem volt túl visszafogott, amikor azt mondta, hogy Ariana is ugyanolyan kurva, mint én - kuncogtam. - Vagy valami ilyesmi.
- Csak azért, mert nem jött össze vele. Bunkó!
- És még szépen fejezted ki magad. Mesélj most te! Hogy vagytok a szégyenlős kisfiaddal? - kérdeztem, miközben benyomtam az utolsó előtti szeletet is.
- Hú, hát nagyon jól, csak kezdek félni, mert az utolsó két hónap következik. Repül az idő.
- A szüléstől félsz? Nem kell félni tőle, nem sűrűn szoktak belehalni az emberek - húztam meg a vállamat, Márk pedig határozottan oldalba könyökölt. - Úgy értem, hogy nem lesz semmi baj - vigyorogtam. Bea nem sem volt elragadtatva a biztatásomtól. Egyenesen olyan arcot vágott, mintha leöntötték volna egy vödör jéghideg vízzel. Néha baromi tapintatlan tudok lenni, ez tény.
- Mesélj! - kiáltott fel a barátnőm.
- Miről?
- A szülésről - jelentette ki boldogan, én pedig szóhoz sem jutottam majd’ egy percig. Azon kívül, hogy atom szar érzés, de közben boldoggá is tesz, nem igazán lehet róla beszélni. Bea tényleg azt hitte, hogy ódákat fogok zengeni a szülésről, vagy esetleg még tanáccsal is ellátom?
- Az biztos, hogy fájni fog - mondtam komoly hangvételben. Márk rám nézett, és rémült arccal elindult a terasz felé.
- Rágyújtasz? - kiabáltam utána.
- Rá, de tudom a szabályt - röhögött. Mintha viccnek szántam volna, hogy holnap délig nem kerülhet fű közelébe. Nem vicceltem.
Bea csak ült, és bámult. Várta, hogy végre megszólaljak, hogy végre segítsek neki, vagy legalább csak mondjak néhány biztató szót. Irtó gáznak éreztem, hogy tőlem várja a segítséget. Életem legszebb napja az volt, amikor Borka megszületett, mégsem éreztem azt, hogy tudok róla beszélni. Megpróbáltam összeszedni magam, miközben magamévá tettem az utolsó szelet sütit.
- Beácska, a kisfiad születése lesz a legcsodálatosabb dolog az életedben. Minden fájdalmat megér, és ezek megszűnnek egy pillanat alatt, amikor a kezedben tarthatod. Attól a perctől gyökerestől meg fog változni az életed, és ő lesz a legfontosabb - kezdtem. Bea csak mosolygott, csendben hallgatta a mondanivalómat.
- Én is féltem. Rettentően féltem, ám közben izgatott voltam. Néhány részletre már nem is emlékszem, mert olyan gyorsan történt minden. A szülés előtti pár nap viszont itt lebeg a szemem előtt. Folyton csak aludni akartam és minden porcikám fájt. Aztán a szülés utáni egy-két nap sem volt piskóta, de ezt kizárólag Borka apjának köszönhetem. Mondhatni, elbaszta életem legszebb napjait. Egyetlen egy dologért hálás vagyok neki, mégpedig a gyerekünkért. Borisz adott értelmet az életemnek - sóhajtottam.
- Köszönöm, hogy megosztottad velem ezt - vigyorgott tovább. Továbbá néhány fontos információt is átadtam neki a legjobb tudásom szerint, majd folytattam a szülés részleteivel. Annyira nem merültem bele a sztorizgatásba, mert semmiképp sem akartam elvenni a kedvét. Kesergett egy darabig, mire újra elmondtam neki, hogy a szülés lesz élete egyik legjobb élménye. Ebben én is csak reménykedni tudtam. Bíztam benne, hogy minden a legnagyobb rendben fog lezajlani. Bea pimasz módon rákérdezett, hogy ha úgy alakul az életem, akkor szeretnék-e még egy gyereket.
- Őszintén? Nem - nevettem el magam.
- De miért? - nézett rám értetlenül.
- Mi a biztosíték arra, hogy nem maradok megint egyedül a gyerekkel? Vagyis a gyerekekkel.
- Ne legyél már ilyen negatív!
- Ismersz, nem? - kacsintottam.
- Mint a rossz pénzt, de nem szabad így felfogni az életet.
- Inkább gyere ki velem, rá akarok gyújtani.
Ki sem léptünk teljesen a terasz ajtaján, de a rohadt fűnek a szaga megcsapta az orromat. Azt mondta, hogy tudja a szabályokat. Faszán meg is szegte azokat, pedig csak annyit kértem, hogy mára mellőzze. Egyáltalán nem zavarta, amikor leültünk, halál nyugodtan szívta tovább. Ha köcsög lettem volna, akkor kitépem a kezéből vagy épp a szájából, és elhajítom jó messzire. Sóhajtottam egyet, majd rágyújtottam. Bea hol a padlót, hol a kertet, hol pedig az eget kémlelte. Érezte a levegőben megbújó feszültséget. A cigim felénél jártam, amikor ő elnyomta. Nem szólt semmit, csak kivett a dobozomból egy szálat, és meggyújtotta.
- Megígértél valamit - nyögtem be, miközben mérgesen bámultam.
- Egy cigi nem befolyásol semmit.
- Ma már a második, ha jól emlékszem.
- Kettő sem a világvége - húzta meg a vállát.
- Estig elszívsz még vagy ötöt.
Nem bírt a szemembe nézni és egy szó sem hagyta el a száját. A helyében én is így cselekedtem volna. Nem kértem akkora dolgot, mégsem bírta ki, hogy ne szívjon füvet. Nem akarom megtiltani neki, nincs is jogom ahhoz, viszont egy fél napot igazán kibírhatna nélküle. Egyáltalán nem is fér a fejembe, hogy miért van erre szüksége. Mindegyikünk csendben ült. Élveztem, ahogy égeti a hátamat a nap és feltöltött energiával. Bea nem győzte rángatni a székét, hogy minél árnyékosabb helyen ücsöröghessen tovább. Felajánlottam többször, hogy menjünk be, de ő csak tiltakozott. Márk kivett még egy szál cigit a dobozból, majd szomorú arccal arra kért, hogy ne haragudjak.
- Nem haragszom, csak azt szeretném, ha nem fogyasztanál el naponta két kiló füvet - feleltem.
- Jó, nem fogok, na. Tényleg ez volt az utolsó mára.
- Oké - dobtam egy bizonytalan mosolyt.
Bea hol rám, hol pedig Márkra nézett. Ez egyenlő azzal, hogy megfigyelte a reakcióinkat. Nem tudom, hogy mire volt kíváncsi. Persze egy szóval sem említettem, hogy már hivatalosan is együtt vagyunk, hiszen nem éreztem fontosnak. Idáig is gondolhatta mindenki, hogy nem csak hobbiból alszik nálam hetek óta. Váratlanul becsapódott a kiskapu, amit elfelejtettem bezárni. Utálom a hívatlan vendégeket, bár ez alól a barátaim fel vannak mentve. Ők bármikor meglátogathatnak, amikor csak kedvük tartja. Igen, Beára gondoltam, mivel a többiek nincsenek a közelemben. Hallani lehetett, ahogy valaki kopogtat a bejárati ajtón. Ki a franc próbálja megzavarni a végtelenül nyugodt vasárnapunkat?
- Ti is halljátok? - kérdezte Bea suttogva.
- Hallom, de leszarom. Majd idejön az a valaki, ha akar valamit - válaszoltam nyersen. Tényleg hidegen hagyott. Gondoltam a szomszédjaimra, aztán végigfutott az agyamon, hogy ez egy hülye teória, mert ők látni sem akarnak. Mi okból jönnének át? Ég a ház? Azt látnánk, tehát kizárt, hogy Gréta vagy Alex kopog az ajtón. Pár perc elteltével Ákos kiabálására lettünk figyelmesek. Hátrafordultam, majd azzal a lendülettel vissza, Bea felé. Nem voltam rá kíváncsi. Kedvesen köszönt, miközben mellém lépett. Benyögtem egy erőtlen hellót, de rá se néztem. A hányinger elkap tőle. Márknak címezte a következőket:
- Miért nem vetted fel a telefont? Ezerszer hívtalak.
- Azt se tudom, hogy hol van a telefonom - válaszolta közömbösen. - Mi volt annyira fontos, hogy még el is jöttél?
- Semmi, csak engem érdekel, hogy mi van veled - mondta, majd felhúzta a bal szemöldökét, miközben rám nézett. - Ma este lesz egy házibuli Kornélnál - folytatta.
- Holnap dolgozom.
- Hm. Mióta zavar téged, hogy buli után kell bemenned dolgozni? - kérdezte gonosz mosollyal az arcán. Rettenetesen rosszul lettem tőle, nem tudtam, hogy hova nézzek, hogy mivel kössem le magam, míg itt van. Ha bemegyek, az túl feltűnő, ha maradok, akkor megbolondulok. Márk nem válaszolt, ezért Ákos kénytelen volt más módszerhez folyamodni. - Mindenki ott lesz, aki számít.
- Csak azt nem értem, hogy miért pont vasárnap kell ott lennie mindenkinek, aki számít - válaszolta kissé cinikusan.
- Gecire be vagy farsulva.
- Kicsit sem, szimplán nem értem, hogy miért pont ma.
- Mert Kornélnak nem kell dolgoznia, ugyanis a muterja egy világi csicska. A bulira is ő vett meg mindent - rázta a fejét. Nem bírtam ki, hogy ne szóljak közbe, pedig megfogadtam, hogy nem beszélek vele, mert csak felidegesít.
- Erre igazán büszke lehet ez a Kornél - nyögtem be.
- Letti, azt ne mondd, hogy téged nem a szüleid juttattak el idáig.
- Tessék? - néztem rá értetlenül.
- Luxusvilla a parton, lakás a fővárosban… hagyjuk már.
- Te nagyon el vagy tévedve - nevettem el magam.
- Nem hiszem. Amanda említett valami örökséget is. Ilyen körülmények közt bárkiből lehet királylány - kacsintott. Amikor kiejtette a száján az örökség szót, az agyvizem felforrt. Egy másodperc szerencsén múlt, hogy nem álltam fel azért, hogy összeverjem. Elindultam befelé, de előtte pofán köptem, és azt mondtam neki, hogy rohadjon meg. Ezt Arianától tanultam.
- Ez nem volt méltó egy királylányhoz, aki a halott mamikája pénzéből lett gazdag! - kiabálta utánam.
Megfordultam, és egy pillanat eldöntöttem, hogy szét fogom csapni a képét. Szinte futva tettem meg azt a pár métert, mire Márk felállt, és szorosan lefogott. A széket sikeresen felrúgtam, valamint Márk térde is kapott egy hatalmasat, miközben nem győztem anyázni. Bea meg sem tudott szólalni, csak ijedt arccal bámult.
- Engedj el! - kiabáltam.
- Nyugodj már meg!
- Letti, erre semmi szükség. Ennyire nem fájhat az igazság - húzta meg a vállát.
- Utoljára vetted a szádra a nagyimat! A kurva anyádat! - ordítottam, közben pedig könnyek jelentek meg az arcomon. Márk befogta volna a számat, hogy ne kiabáljak annyira, de megharaptam. Az egyik kezével el is engedett, mégsem tudtam kiszabadulni. Talán ez volt az egyetlen szerencséje Ákosnak. Na, meg az, hogy pár perc elteltével bejelentette, hogy:
- Este nyolc körül Kornélnál találkozunk.
- Jól van, csak menj már! - válaszolta Márk, miközben egyre jobban szorított.
- Én is ott leszek, és ki foglak nyírni!
- Nagyon félek. El se megyek - vigyorgott, majd elindult a terasz lépcsőjén.
Még legalább tíz percig szorongatott, nem akart elengedni. Azt hitte, hogy elszaladok Ákos után? Lesz még alkalmam lejátszani vele ezt, ugyanis senki sem veheti a szájára a nagyimat. Percekig a fülemben csengett, ahogy azt mondta, hogy a halott mamikám pénzéből lettem gazdag. Elengedett, Bea pedig felállította a széket, amit felrúgtam. Márk karjaira pillantottam, és egyből bocsánatot kértem tőle. Mindkét karja telis-tele volt vörös karmolásokkal és mély harapásokkal. Még azt is ki lehetett venni a nyomokból, hogy az alsó fogsorom nem a legegyenesebb. Jó, egyetlen egy fogam lógott ki a sorból. Csak pár milliméter különbségről beszélhetünk, mégis ez tisztán látszódott a karján lévő fognyomokon.
- Nekem most mennem kell! - jelentette ki Bea.
- Emiatt nem kell elmenned. Már megnyugodtam - mosolyogtam, miközben az arcom a könnyeimtől úszott. Addig-addig erősködött, míg ki nem kísértem a kapuig. Azt tanácsolta, hogy ne vegyem a lelkemre Ákos mondatait, hiszen láthatóan direkt csinálta. Direkt fel akart idegesíteni, amiért Márknak nincs kedve bulizni. Sikerült neki, ugyanis megevett az ideg. Ehhez nagyon ért, de a következő találkozónál nem lesz lehetősége felbaszni, mert idő előtt kitépem a nyelvét a szájából. Hálás voltam Beának, amiért meglátogatott, valamint ezerszer megköszöntem a fincsi sütit, amiből senkinek sem adtam. Kitartást kívántunk egymásnak, majd elindult az autója felé.
Befelé menet lefuttattam egy monológot, szóról-szóra megterveztem, hogy mit mondok majd Márknak. Végül nem mondtam semmit, hanem leültem a terasz lépcsőjére, és zokogni kezdtem. Ennél undorítóbb dolgot még soha nem hallottam. Úgy adta elő, mintha én örülnék a nagymamám halálának és a pénznek, amit örököltem. Hogy a fenébe örülnék neki? A legboldogabb akkor lennék, ha még köztünk lehetne. Az sem érdekelne, ha anyámék nyakán kellene megrohadnom az isten háta mögötti aprócska faluban. Vagy talán jobb, ha nem látja, hogy mivé lettem? Márk mellém ült, és szorosan átölelt. A pár percig tartó fuldokló zokogás után kinyögtem, hogy ne haragudjon.
- Semmi baj - puszilgatott.
- Ennyire még nem sértett meg soha senki.
- És azt hiszi, hogy ezek után van kedvem bulizni vele. Felejtős.
- Menj el - mosolyogtam.
- Megőrültél?
- Menj el, és derítsd ki, hogy mi a baja velem - nevettem el magam, miközben a könnyeimmel küszködtem.
- Egyértelmű, hogy mi a baja - sóhajtott.
- Egy felnőtt ember megértené, hogy néha akad jobb dolgod is a bulizásnál.
- Talán csak attól fél, hogy egy komoly kapcsolattól meg fogok változni, és szépen felszívódom.
- Meg is érdemelné, hogy szó nélkül felszívódj.
- Ákos gyerekkorom óta a legjobb barátom. Jobban ismer bárkinél. Még anyámnál is - röhögött.
- Ez a helyzet nálam is fennáll, mégsem vagyok irigy egyik barátnőm kapcsolatára sem, és meg sem fordult soha a fejemben, hogy áskálódjak ellenük. Mindennél fontosabb, hogy ők boldogok legyenek. Még akkor is, ha ritkán találkozunk. Felnőttünk, mindenkinek lett saját élete. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem törődünk egymással.
- Igazad van, de a mi esetünkben ez más. Én is egyedül vagyok, meg, ha úgy vesszük, akkor ő is.
- Te már nem vagy egyedül, és soha többé nem leszel, ha rajtam múlik. Ja, és Ákos is tartozhatott volna valahová, ahol szeretik, csak hát hogy is mondjam… elbaszta? - húztam fel a szemöldököm.
- Egy kicsit, igen. Sőt, kurvára elbaszta. Nem volt szükség már a múltkori beszólogatásra sem.
- Valóban nem, de azt tudnod kell, hogy miattam egyáltalán nem kell mellőznöd.
- És mi van akkor, ha senki másra nem vagyok kíváncsi, csak rád? - mosolygott.
Sikerült teljesen megnyugodnom, amit Márknak köszönhetek. A bőgés nyoma szinte meg sem látszódott rajtam. Elmondhatatlan, amit azokban a percekben éreztem, amikor smároltunk a lépcsőn ülve.
Eltelt egy egész óra a történtek óta. Haragudtam Ákosra, mert tényleg megbocsáthatatlan dolgokat vágott a fejemhez. Felfordult a gyomrom, ha a mocskos, önelégült képére gondoltam. Amikor meghallottam apa kocsijának hangját, sprintelni kezdtem. Úgy hiányzott már a kölyök, akit nem mellesleg sokkal később hoztak haza a megbeszéltnél. Anya egyből magyarázkodni kezdett, hogy:
- Még be kellett ugrani a macskáért, és rendet is kellett tenni, ugyanis minden mozdíthatót levert. Soha többé nem lehet egyedül nálunk.
- Te akartad - ráztam a fejem, miközben Borkát ölelgettem. Borkát és a macskát egyszerre öleltem, mert az a jószág nem sétálhat a saját lábain, nehogy valami baja essen. Pedig van neki négy. Nem hiszem, hogy mind a négy lábát egyszerre töri el, ha egy kicsit sétálhat. Láthatóan Molli jobban hiányzott neki, mint én. Kaptam egy puszit (gyaníthatóan a macska után), és ennyi. Sokszor le se tudom szedni magamról még egy percre sem. Olyankor Borka átváltozik matricává, és még letusolni se tudok tőle. Miután elmesélték, milyen is a veszprémi állatkert, anya áttért a lényegre. Nem, egyáltalán nem csodálkoztam rajta. Már megszoktam, hogy mindig kíváncsiskodik.
- Hogy telt az estétek?
- Elmesélem, ha előbb megmagyarázod, hogy miért vagyok idegroncs - nevettem.
- Mindenkire ráfér egy kis pihenés - bólogatott elégedetten.
- Fáradtabb vagyok, mint valaha - húztam meg a vállamat.
- Direkt azért vittük el Borkát, hogy pihenj egy kicsit. Miben fáradtál el?
- Jogomban áll hallgatni. Amúgy mit csináltunk volna egy köcsög hotelben? Vacsoráztunk, fürödtünk, aztán megnéztük a Trollokat, mert annyira hiányzott az a mese - nyögtem be, mire Borka a kert másik végéből kiabálni kezdett.
- Anya, megnézzük ma is?
- Persze! - kiáltottam vissza.
Édesanyám nem egy észlény, hiába tűnik annak. Jó, tudom, hogy csak a kedvesség szólt belőle, amikor érdeklődni kezdett, de könyörgöm, nem fogom beavatni a szaftos részletekbe. Észrevettem, hogy egy ideje Márk karját bámulja, amit ő is észrevett. Rám nézett, én pedig egyből értettem, hogy mit tervez.
- Ez nem az, amire gondolni tetszik - röhögött.
- Az az én gyerekem fogsora rajtad! - csodálkozott. - Lotti?
- Hosszú és fájdalmas sztori, nem hiszem, hogy hallani akarod.
- Egyre bizonytalanabb vagyok.
- Nem mondtam még soha, de Ákossal fasírtban vagyunk - sóhajtottam.
- Nem, nem akarom ezt hallani! - tiltakozott.
- Csúnya dolgokat mondott, ezért neki akartam menni, de úgy istenigazából. Márk pedig lefogott, hogy ne bántsam. Többször megkarmoltam és megharaptam - folytattam.
- Bárcsak tudnám, hogy kitől örökölted ezt a mérhetetlen agressziót, ami benned lakozik.
- Szájára vette a nagyit. Mit tehettem volna? - kérdeztem felháborodva, de anya már nem figyelt rám. Csipogott a telefonja, ezért előkapta, hogy lecsekkolja az értesítéseket.
- Mi az az engedélykérések? - kérdezte ijedten, miközben a telefonját bámulta.
- Oda azok az üzenetek kerülnek, melyeket azok küldenek, akik nem az ismerőseid a Facebookon - magyaráztam.
- Aha - ráncolta össze a homlokát. Pár másodpercig figyeltem a reakcióját, ugyanis elképzelésem sem volt, mitől lett ilyen ideges.
- Hogy kell ezt megtalálni? Eltűnt!
- Ki írt neked, hogy ez most ilyen fontossá vált? - kérdezősködtem.
- A szomszédod - nyögte be.
A hangja remegett, az arca szinte eltorzult az idegtől. Olyan szar érzés hasított belém, hogy egyből hányingerem lett. Éreztem, szinte tudtam, hogy nagy a baj.
- Na, add ide! - parancsoltam rá, ő pedig nyújtotta felém a telefonját. Elkezdett remegni az én kezem is, és amit láttam, arra egyáltalán nem számítottam. Nem gondoltam volna soha, hogy Alex ilyen aljas módszerekhez folyamodik. Amikor megpillantottam a nevét a képernyőn, a vérnyomásom az egekig szökött.
- Nem hiszem, hogy ez fontos - dadogtam.
- De, nagyon is fontos. Lotti, láttam az üzenet elejét! - kiabált rám. - Add ide azt a telefont!
Apa arcán megjelent a félelem, a rettegés, ezért végigfutott az agyamon, hogy „véletlenül” kitörlöm Alex üzenetét. Én is csak az elejét láttam, nem mertem megnyitni. Egyértelművé vált, hogy apa lebukott.
karácsonyi kölcsönünk van az Ön és családja számára, hogy élvezze ezt a nyaralást A karácsonyi kölcsön most elérhető, bármilyen összeget igényelhet, kölcsönünk van az Ön számára {remy.credit111@gmail.com}
VálaszTörlésHitelre van szüksége? Küldjön nekünk egy e -mailt a remy.credit111@gmail.com címre
Szia hogy vagy ma ?? Szüksége van sürgős kölcsönre most a következő 6 - 12 órára stressz és késedelem nélkül REMY. A CREDIT ma minden problémáját megoldja. 2% kamattal adunk ki hiteleket, gyors kiszolgálással minden típusú kölcsönt kínálunk, küldjön e -mailt sürgős kölcsöneire
Írjon nekünk e-mailt, e-mailben kapunk kölcsönt {remy.credit111@gmail.com}
van hitelünk az Ön számára ..
A nevem Mr. Susan William, Magyarországon élek, és ma boldog nő vagyok, és azt mondtam magamnak, hogy minden hitelező, aki megmenti a családomat a rossz helyzetünkből, tanúskodni fogok a világ és az egyetemi hitel mellett (United. Credit411@gmail .com ) jóváhagyta és átutalta nekem a 2500000 kr összegű kölcsönt . A united.credit411@gmail.com a legjobb hiteltársaság a megbízható, megbízható, 1%-os kamatozású hitelhez. szüksége van ma kölcsönre, mindenféle kölcsönt kínálnak, forduljon hozzájuk még ma sürgős kölcsönért a united.credit411@gmail.com címen (UC credit) nem kér fedezetet. Élő bizonyság vagyok
VálaszTörlés