11. fejezet ☼

Apa mérges volt, amiért megint egész nap egyedül kell maradnia, de nem vihetjük magunkkal. Ebédre voltunk hivatalosak, ezért már kora reggel nekiálltam készülődni. Az utolsó simításokat végeztem a külsőmön, amikor Márk bekiabált a fürdőbe:

– Keres valami Gyíkarc!

Nem volt időm idegeskedni, ezért lazán kiszaladtam a telefonomért. Miközben felvettem, rohantam is vissza a fürdőszobába, hogy befejezzem a remekművet, ami egy leheletnyi rúzsból és egy kevéske highlighterből állt. A többiek számára úgy tűnhetett, hogy el akarok bújni, ám ez nekem eszemben se jutott. Kihangosítottam, majd letettem a mosógépre.

– Haló – szólaltam meg unottan.

– Drágám – nevetett. – El sem hiszem, hogy elsőre felvetted!

– Rossz számot hívtál, drágám.

– Hiányzott a hangod.

– A lényeget, kérlek! – nyavalyogtam.

– Borkáról lenne szó. Szeretném, ha megengednéd, hogy velem töltse a délutánt.

Legalább egy egész percig szóhoz sem jutottam, pedig az anyanyelvemen beszélt. Nem akartam elhinni, amit hallottam.

– A ma délutánt? – kérdeztem vissza, mintha nem lett volna egyértelmű.

– Aha. Kivételesen ráérek.

– Hát… mi pont nem érünk rá.

– Nem zavar, hogy ott van a barátod, hidd el.

– Őt sem zavarnád, és nem is erről van szó. Éppen most készülünk elmenni itthonról – feleltem.

– Pont ma?

– Sajnálom – köszörültem meg a torkom.

– Én is – halkult el. – Mindenesetre örülök, hogy ilyen normális voltál.

– A gyerekért mindent. Mindent – hangsúlyoztam.

– És mi van a jövő héttel?

– Passz, ez is spontán ötlet volt. Hívj majd fel, ha ráérsz. De ne aznap, ha lehet.

– Hívni foglak. Csók.

– Szia! – mondtam, miközben abban reménykedtem, hogy leteszi, és nem beszél még jobban félre. Ijedtemben kinyomtam, amint elemeltem a fülemtől. Rég hallottam annyi ostobaságot, mint amennyit másodpercek alatt összehordott.

Csók. Hiányzott neki a hangom.

Ráér. Találkozni akar a gyerekkel. Sőt, egy egész délutánra el szeretné rabolni Borkát. Megráztam a fejem, és a semmitmondó, matt rúzsomra koncentráltam. A szívem hevesen kalapált, a kezem pedig remegett, mert egy kicsit felzaklatott a beszélgetés. Viszont arra igazán büszke voltam, hogy nem küldtem el a francba. Joga van találkozni a gyerekkel, nem tilthatom el tőle. Várjunk csak! Hova vinné Borkát? Nem is ismeri, nem is tud róla semmit.

Csók. Hiányzott neki a hangom.

Letettem a rúzst a mosdóra, közelebb hajoltam a tükörhöz, és mélyen a saját szemeimbe néztem.

– Szereted Márkot, nem? – suttogtam magamnak. Lesújtottam a tekintetem, és megpróbáltam helyretenni a gondolataimat.

– Anya!

Az ijedtségtől felugrottam, majd vihogni kezdtem. A gyerekem is jól szórakozott rajtam, ő sem bírta ki nevetés nélkül.

– Jó reggelt, Borisz! – mosolyogtam. Még jó, hogy megzavart, különben elmélyülten gondolkodtam volna tovább a semmiről. Gyűlölöm, amiért ezt tette velünk, és nem is fog meghatni ezekkel az ócska szavakkal. Remélem, tudja, hogy a Lotti nevű hajó már réges-rég elúszott. Miután Borka végzett a fürdőben, együtt ballagtunk ki a konyhába. Megláttam Márkot az asztalnál, és akaratlanul is rámosolyogtam. Fülig ért a szám, viszont az övé nem. Nem viszonozta a vigyorgást.

– Gondoltam, hogy őt hívod Gyíkarcnak – rázta meg a fejét, miközben a telefonjával babrált.

– Elég találó név, nem? – erőltettem magamra egy kis kuncogást.

– Ne legyél már ilyen bunkó. Az se zavarja, hogy itt vagyok – nevette el magát gúnyosan.

– Téged se zavarna, ha itt lenne – húztam meg a vállamat.

– Vele mindig lesz valami közös dolgotok – mutatott Borkára. Bólintottam, majd nekiálltam palacsintát sütni.

Apa súlyosan megviseltnek tűnt. Persze, ha nem bassza el, akkor ő is velünk jöhetett volna. Láttam az arcán, hogy belül felemészti a bánat és a bűntudat. Őszintén sajnáltam és lelombozta a kedvem, pedig minden vágyam az volt, hogy végre találkozhassak Márk nővérével.

– Nemsokára itt lesz a szerelő – mondta élettelen hangon.

– Hagyok elő pénzt – válaszoltam, majd rögtön elindultam a táskám felé.

– Hagyjad.

– Apa! – kiáltottam rá.

– Nem tökmindegy? Úgyis baráti áron nézi meg az autódat.

– Nem, egyáltalán nem mindegy.

Két heti fizetésemet tettem le a pultra, ám útközben észrevettem, hogy visszakerült a pénztárcámba. Arinak igaza volt abban, hogy a szüleim kinyalják a seggemet. Mérgesen dobtam bele a táskámba a tárcát, és azon morfondíroztam, hogy úgyis visszaadom neki. Olyan nincs, hogy nem fogadja el. Majdnem két óra kocsikázás várt ránk. Borka az első félóra után elaludt. Márkkal végig beszélgettünk, mégis azt éreztem, hogy másodpercek választanak el attól, hogy én is elaludjak. Túl tökéletesnek bizonyult a helyzet az alváshoz.

Arra ébredtem fel, hogy Márk szólongat és piszkálja az arcomat. Aztán a melleimet.

– Megérkeztünk. Lotti!

– És miért a mellemet rángatod? – mormogtam hunyorogva.

– Én? Semmi ilyesmi – röhögött, miközben a kezeit feltartotta.

– Hogy lehet, hogy ilyen hamar ideértünk? Anyáék? – nézelődtem.

– Mert végigaludtad az utat, és passz. Nem tudom.

Egy hatalmas külvárosi ház előtt álltunk meg. Csak pilláztam. Előkerestem a telefonomat a táskámból, közben pedig majdnem lefejeltem a műszerfalat, mert Borka rugdosta az ülést.

– Fejezd be! – kiáltottam. Úgy pörgettem a híváslistámat, mintha mostanában beszéltem volna anyámmal. Jobbnak láttam, ha a kontaktok közt keresem meg.

– Öt perc, csak eltévedtünk – nevetett.

– Megvárunk titeket – mondtam, majd ki is nyomtam. Halál nyugodtan nekiálltam babrálni a pilláimmal, mindeközben Borka ugyanúgy kirúgta alólam az ülést.

– Mit mondott? – kérdezte Márk.

– Azt, hogy eltévedtek, de öt perc múlva itt lesznek.

– Istenem – válaszolta, és kiszállt az autóból.

Nem láttam, csak hallottam az öngyújtó kattanását. Fél perc alatt helyre tettem a kósza szempilláimat, és kiszabadítottam Borkát a gyerekülésből. Anyáék nevetve szálltak ki az autóból, nagyon jó volt a kedvük. Nekem is, mert végre megismerhetem a szerelmem nővérét, viszont számomra érthetetlen volt, hogy miért nem jöttek ki, ha látták, hogy legalább tíz percig álltunk a házuk előtt. Lehet, hogy észre sem vették, amit kizártnak tartok. Legalább negyven ablak ékesíti a nagy házukat. Én kilátok egy fél ablakon is, ha nagyon ki akarok látni. Nem vagyunk egyformák. Még szerencse, hogy Márti otthonosan mozgott náluk, mert ha arra kellett volna várnunk, hogy valaki behívjon minket, csak kívülről csodálhattuk volna meg a házat. A bejárati ajtóhoz közeledve hatalmas üvöltözést hallottunk, de Márti csak ment tovább kínos mosollyal az arcán. A szívem félrevert, amikor megláttam Maját pakolászni a konyhában. A két kislányuk veszekedett, sőt verekedtek is, a férje pedig ahelyett, hogy rendet tett volna köztük, egyfolytában azt hajtogatta, hogy Maja nem tudja megnevelni a gyerekeket. Nem erre a családi idillre számítottam. Amikor megláttak minket, mindegyikük arcára kiült a hamis mosoly. Biztos, hogy örültek, csak rossz lehetett az időzítés, ami éppen tökéletes volt. Ha ebédre hívtak meg minket, nem érhettünk volna estére ide. Maja egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy elképzeltem: a hosszú szőkés-barna haja be volt lőve, nagyon szép hullámos volt, az arcát enyhe smink díszítette, az egyik karja végig volt tetoválva, az orrában piercing volt, a ruháján a főzés nyoma volt észrevehető, és ahogy közelebb hajolt, hogy megöleljen, áradt belőle a frissen kisült krumpli szaga. Azt hittem, hogy olyan helyeken, mint egy bank, nem lehet az emberen tetoválás. Bár, ha hosszabb ujjú felsőt kell hordania, akkor olyan mindegy, hogy van-e rajta vagy nincs. Ahogy Márkhoz ment, egyből feltűnt a hasonlóság köztük. Márk valamit súgott a fülébe, mire ő fancsali képet vágott, és az arcára nyomott egy puszit. Hiába mosolygott, a szemei mindent elárultak. Köszöntünk a két szőke kislánynak, akik már nem civakodtak, hanem segítettek az anyjuknak teríteni. Nagyot nyeltem, amikor arra került a sor, hogy be kell mutatkozom a férjének. Kirázott a hideg, amikor a szemébe néztem, és amikor kezet fogott velem. Megvető volt a pillantása. Borka el se mert mozdulni mellőlem, hiába mondtuk neki, hogy menjen a lányokkal, megmutatják a szobájukat. Végig azt éreztem, hogy valaki bámul. Körbenéztem a házban, aminek minden pontja gyönyörű volt, leszámítva a kupit, amit a gyerekek csináltak. Maja férje bámult. Az asztalnál ült és bámult.

– Van kedved megnézni a kutyánkat? – kérdezte Borkától Maja. Először rám nézett, én pedig ezerrel bólogattam.

– Kimegyünk? – guggoltam le hozzá.

– Igen – nyögte be. Mártit lefoglalta a két unokája, anya velük tartott, így négyesben mentünk ki az udvarra.

– Miért nem lépsz már le? – kérdezte tőle Márk idegesen.

– Miért tennék ilyet? – kérdezett vissza zavartan. Még a hangja is remegett.

– Lottit az előbb filézte ki a szemeivel. Ne legyél már idióta.

– Ez azért túlzás – motyogtam, miközben Borkával elkezdtük simogatni a kutyát. Maja is hasonlóképp cselekedett. Egyből feltűnt, hogy remegnek a kezei. Nem akartam bunkó és tolakodó lenni, ezért úgy tettem, mintha nem venném észre. Valami nagyon nincs rendben köztük, az már biztos. És az is biztos, hogy az a faszi idegesítően bámult. Bele se akartam gondolni, milyen fagyott lehetett odabent a hangulat, míg mi kutyáztunk. Az udvar is hatalmas volt és tökéletes zöld fű borította az egészet. Errefelé még a fű sem ég ki és még a nap is másképp sütött. Megbeszéltem magammal, hogy nem fogok kíváncsiskodni, úgyis megosztja velem Márk vagy Márti a szomorú igazságot Maja életéről. Ha pedig nem, nekem úgyis jó lesz. Az arcán határozottan fáradtságot és szomorúságot véltem felfedezni.

Az ebéd nem esett jól. Nem azért, mert nem volt finom a kaja, hanem a halott hangulat miatt.

– És Krisztián, mi újság a cégnél? – kérdezte Márti félve.

– Vasárnap indulok külföldre, és végre nem kell hallgatnom ezeket a… – halkult el. – Egész áldott nap nyavalyognak.

Márk félretolta a tányérját, és elindult kifelé, Márti pedig sóhajtott egy nagyot.

- Örülnék, ha többet segítenél. Talán akkor jobban szót fogadnának - suttogta Maja.

- Mit motyogsz? - förmedt rá.

- Amit mindig - rázta meg a fejét. - Jöhet a desszert? - mosolygott ránk. Milyen desszert? Ki a tököm tud így enni? Ez a Krisztián egy szörnyeteg.

- Csináltam tiramisut - mondta, miközben egy kézzel egyensúlyozva letette az asztalra. - Anyu? Anikó? Lotti?

- Én inkább rágyújtanék - válaszoltam zavaromban. Borkát megkértem, hogy tartson ki, pár perc múlva visszatérek, csak halaszthatatlan dolgom támadt.

- Odaülök a mamához - jelentette ki, én pedig segítettem neki lemászni a székről, majd felülni egy másikra. Rámosolyogtam a gyerekre, és akaratlanul is ránéztem Krisztiánra, aki a fogpiszkálót forgatta a szájában, miközben engem stírölt. Hirtelen elkaptam a tekintetem, miközben egyre hátráltam.

Márk pont eldobta a cigit, amikor leültem mellé. A teraszról csodálatos látvány tárult a meseszép kertre.

- Utálok itt lenni - jelentette ki, közben pedig kivett egy újabb szál cigarettát a dobozomból.

- Krisztián mindig ilyen? - suttogtam.

- Ilyennek ismertem meg.

- A nővérednek elment az esze, bár a probléma gyökerét nem ismerem.

- Egyértelmű, nem? - húzta fel a szemöldökét.

- Hogy megcsalja?

- Ja.

- De, ha a kezdetektől ez megy, akkor… - halkultam el.

- Ezerszer kidobta, ezerszer visszakönyörögte magát. Olyankor mindig szereti.

- Sajnálom - mondtam szomorúan. - Olyan rendes lány.

- Mindegy, ha hülye.

Bólintottam, de a lelkem nem értett egyet. Maja nem hülye, csak egyszerűen nem tud kilépni ebből a mérgező kapcsolatból, és fejen is állhatunk, akkor sem lesz változás. Megpróbáltam elmagyarázni, hogy el fog jönni a megfelelő idő, a megfelelő perc, amikor végleg úgy dönt, hogy jobb lesz nekik Krisztián nélkül. Ez az ember tényleg egy szörnyeteg, ezt mindenki látja, csak senki sem tud Maján segíteni. Remélem, még az előtt megjön az esze, mielőtt teljesen összetörik. Egy vak is észrevenné a vibráló feszültséget kettejük között. És ez a lány képes mosolyogni, képes minden reggel felkelni egy újabb nyomorúságos napra várva, képes arra, hogy tökéletesen elvégezze a munkáját, ahogy arra is, hogy tisztességesen nevelje a két csodaszép kislányát. Biztos, hogy nem könnyű két gyerekkel a munka és a háztartás mellett. No, meg egy ilyen férjjel sem lehet egyszerű az élet. Sőt, borzasztó lehet. Márk mesélt egy-két dolgot, míg kint voltunk, így kedvem már nem maradt a jópofához. Legszívesebben a konyhában megölném azt a szemetet. Hogy lehet terrorban élni?

- Ne aggódj, megjön majd az esze - jelent meg egy halvány mosoly az arcomon.

- Sok-sok éve ebben reménykedünk - nevette el magát kínosan.

- Nem hülye, megvárja a megfelelő pillanatot, amikor végre kidobhatja. Örökre.

- Nem sűrűn találkoztam még az optimista Lottival - mosolygott rám.

- Ó, hát… én sem.

- Tetszik.

Nem válaszoltam, a mosolyom mindent elárult. A testem szinte remegett, az ajkaim pedig csókért könyörögtek. Percekig szerelmeskedtünk a hintaágyon, mire kivágódott az ajtó: Fanni, Lili és Borka. Borka? Észre se vettek minket, csak rohantak és keresték Daisy-t, a labradort.

- Hahó! - intettem kínosan.

- Helló! - nevetett Lili.

- Borka, ettél? - kérdeztem, de éreztem, hogy nem fog válaszolni. Egyáltalán nem törődött velem, szaladt a többiekkel. Nehéz, mindig irtó nehéz, ha semmibe vesz. Annak viszont örültem, hogy végre feloldódott, és szóba is áll a lányokkal.

- Máskor rajtam lógnak, most meg semmi - mondta Márk kissé szomorúan.

- Le vagyunk szarva.

Anyáék bent beszélgettek, mi kint figyeltük a gyerekeket, Krisztián pedig beült az autójába, és szó nélkül elhajtott. Talán észrevette, hogy rá senki sem kíváncsi. Még beszélgetni se lehet vele, folyton csak ócsárolja a gyerekeit és a feleségét. Egy ilyen emberrel miről lehet társalogni?

Délután négy körül köszöntünk el, de csak azért, mert Borka már alig állt a lábán. Nagyon elfáradt a játékban és a szaladgálásban. Anyáék is úgy döntöttek, hogy elindulnak haza. Az utolsó egy óra Majáéknál (a helyzethez képest) kellemesen telt. Rengeteget beszélgettünk és sokat nevettünk. Szórakoztató személyiség. Azt ígérte, hogy még a nyár folyamán meglátogatnak minket, és együtt lemegyünk a partra.

Apa teljesen kiütötte magát, mire hazaértünk. Össze-vissza beszélt, megivott legalább egy liter vodkát és elszívott egy egész doboz cigit. AZ APÁM, mikor nem is piál és nem is dohányzik. Kérleltem, hogy feküdjön le, de hajthatatlan volt. Márkot szórakoztatta, mivel én már nem voltam hajlandó beszélni vele. Nem is figyelt arra, amiket meséltünk neki. Borka befeküdt az ágyamba, és kérte, hogy kapcsoljam be a tévét. Egyből a homlokára tapasztottam a tenyeremet, majd a lázmérőért siettem. Nyakig betakarózott, pedig a teste izzott a forróságtól. A homlokához tartottam a lázmérőt, ami pár másodperc múlva beigazolta a gyanúmat. Pár perc múlva megismételtem ezt a mozdulatot, miközben végiggondoltam, hogy milyen gyógyszerek vannak itthon. A műszer újra lázat jelzett, ezért kirohantam a konyhába, ahol senkit sem tartózkodott. Megráztam a fejem, és elkezdtem a gyógyszeres fiókban turkálni. Elsőre semmit se találtam, ami Borkának adható lett volna, ezért idegesen téptem ki a fiókot a helyéről, felcsaptam a pultra és áttúrtam az egészet. Nem találtam semmilyen orvosságot. Elindultam a hűtőszekrény felé, mert az emlékeim közt lapult ott egy lázcsillapító készítmény. Beletelt legalább két percembe, mire a hűtőben a kezem közé akadt a szirup, aminek le volt járva a szavatossági ideje, ezért fogtam, és idegesen beledobtam a kukába. Nagyon ritkán beteg a gyerek, éppen ezért járt le a lötty. Volt ideje megromlani. Szóval el kellett volna azonnal rohannom a gyógyszertárba, de Borkát nem akartam egyedül hagyni. Idegesen a terasz felé vettem az irányt.

- Vigyá… - akadt el a szavam, miután megláttam apámat. - Apa, miért kellett ennyire berúgni?

- Mit akartál mondani? - hebegett.

- Részedről tárgytalan, különben meg csak annyit akartam kérni egyiktöktől, hogy figyeljen Borira, míg keresek egy nyitva lévő gyógyszertárat.

- Mi a baj? - kérdezte Márk ijedten.

- Borka lázas lett. Nem igazán volt még beteg, ezért kicsit félek - vallottam be.

Apa mutogatott és motyogott valamit az orra alatt, de egyikünk sem értette. Márkra néztem, aki majdnem elröhögte magát. Apám viselkedése és kinézete miatt inkább sírhatnékom támadt, mint nevethetnékem. Fájt nézni és hallani, hogy mennyire részeg. Lehet, hogy apámnak nagyobb szüksége van felügyeletre, mint a gyereknek. Borka félig alszik, apa pedig…

- Menj, bébi - mondta, majd lenyomott egy puszit az arcomra. Rámosolyogtam, és elindultam. El is felejtettem a fateromnak megköszönni, hogy hívott szerelőt az autóhoz, bár biztosan nem volt nagy baja, ha egy pár óra alatt az udvarban megjavították. Még szerencse, hogy nem értek hozzá.

Maradjunk annyiban, hogy a Fő utcai ügyeletes gyógyszertár csak egy lyuk a falban, amit a járdáról könnyedén meg lehet közelíteni. Legalább öten álltak előttem, és ami a legborzasztóbb, hogy egy csapat srác nem győzött fütyülni nekem. Éppen a kisebb tömeget kerülték ki, már majdnem letértek az úttestre, amikor megláttak. Jóval fiatalabbnak tűntek, mégis feltűnően megbámultak. Nekem senki se merje azt mondani, hogy egy pár év leforgása alatt annyira megváltoztam, hogy szinte minden férfinak titulált vadember kinéz magának. Arról nem beszélve, hogy minden egyes sorban álló gyilkos tekintettel bámult. Mintha tehetnék bármiről is. Ez a khaki színű ruha valóban nem jó választás, apának ezúttal igaza volt. Fájdalmasan érintett, hogy ezt be kellett ismernem magamnak. Szerencsére több incidens nem történt, így nyugodtan kérhettem a gyerekemnek láz- és fájdalomcsillapítót.

Borka Márk telójával játszott, pedig aludnia kellett volna. Ez kevésbé bizonyult idegőrlőnek amellett, hogy Molli a gyerek lábán feküdt, az ÉN TAKARÓMON.

- Miért nem dobtad ki? - suttogtam Márknak.

- Elfér, nem?

- Idáig hol volt ez a dög? És apa hová tűnt?

- Gondolom, a szobájában. Molli meg az előbb jött be.

- Borka ivott?

- Mi ez? Kihallgatás? - nevette el magát.

Kivettem a gyerek kezéből a telefont, aztán elrohantam egy kanálért, hogy beadjam neki a gyógyszert. A konyhába kiérve arra gondoltam, hogy ha a gyerek nem iszik, akkor ki fog száradni, és kórházba fogja magát juttatni. A gondolattól még a hideg is kirázott. Sose volt még kórházban, egyáltalán beteg sem volt igazán. És én se sűrűn vettem igénybe egészségügyi ellátást. Elképzelésem sincs, mi hogyan működik.

Persze Borka makacskodott, miközben az egész teste izzott a láztól. Legalább öt percig győzködtük Márkkal, mire lenyelte az orvosságot. Fel-alá járkáltam a szobában, nem győztem kivárni a javasolt félórát. Azonnal meg akartam mérni a lázát. Borka rám szólt, amiért eltakartam a tévét, Márk pedig azért szólt be, mert már szédült tőlem.

- Mit csinálunk, ha nem ment lejjebb a láza? - kérdeztem idegesen.

- Fogalmam sincs. Talán a borogatás használna.

- Ó, tényleg! - csaptam a térdemre. - De előtte felhívom anyámat.

Kirohantam a konyhába, hogy felhívjam. Míg csörgött, benéztem a vendégszobába. Amikor kinyitottam az ajtót, áradt kifelé a tömény vodkaszag. Apa aludt, mint a bunda, amin egy percig sem csodálkoztam. Rettentően kiütötte magát.

- Csáó - szóltam bele félénken.

- Lotti! Valami baj van? - kérdezte meglepetten.

- Asszem. Borka lázas.

- Adtál neki gyógyszert?

- Persze, de félek, hogy nem megy lejjebb.

- Mikor mérted utoljára?

- Nagyjából egy órája, mielőtt elmentem a gyógyszertárba.

- És mikor adtad be neki a gyógyszert?

- Húsz perce talán - sóhajtottam idegesen.

- Nemsokára mérd meg újra, és hívj. Akkor is, ha lejjebb ment, akkor meg végképp, ha nem - parancsolt rám. Elmondtam neki, hogy milyen gyógyszert kapott, ahogy azt is, hogy a tájékoztató szerint félóra elteltével kell ellenőrizni a gyerek állapotát.

- Ne tedd le, megmérem neki! - mondtam, anya pedig helyeselt. Futólépésben mentem vissza a szobába a fülemen a telefonnal. Pár másodperc múlva elfogott a rémület, ugyanis a lázmérő szerint semmit sem segített a gyógyszer.

- Borogatás? Fürdő? - kérdezősködött anya a vonal másik végén.

- Mit csinálsz? - tettem fel a kérdést váratlanul.

- Filmet nézünk, de azonnal ott vagyok - nyugtatott meg. Letettem a telefont, Borkát pedig felrángattam álmából. Alig tudta kinyitni csillogó szemeit, viszont muszáj volt megitatnom.

- Jön a mama, oké?

- Ühüm - hümmögött egyet, és becsukta a szemét.

Márk ijedten nézett rám. Hirtelen nem tudtam, hogy mi lehet a probléma forrása, mire kinyögte, hogy mi lesz, ha anya és apa találkoznak.

- Kizárt. Apa holnap reggelig nem fog előjönni. Kegyetlenül berúgott.

- Ha anyukád így meglátja…

- Ne legyél ennyire pesszimista.

Amíg vártunk, Majáról beszélgettünk és át is öltöztem. Ezerszer levert a víz. Márk elmesélt egy csomó mindent, amiket jobb lett volna, ha sosem tudok meg. Az anyjuk úgy állította be Maja életét, mintha minimum tökéletes lenne. Lehetetlen küldetésnek tűnik, hogy egy külső ember - legyen az családtag vagy pedig barát -, segíteni tudjon rajta. Nyakig ül a szarban.

- Túlreagálod - szólalt meg.

- Túlreagálom, hogy a nővéred egy született pancser? Egy balfasz?

- Nem - nevetett. - Borka mindjárt jobban lesz. Nyugi.

- Mitől lettél ilyen optimista? Ha ez a fű műve, akkor állj neki tekerni.

- Nem szívtam délután óta - húzta meg a vállát.

- Félek - suttogtam, miközben lerogytam mellé az ágyra. - Elég magas a láza.

Átölelt, és lenyomott egy puszit a homlokomra. Lehet, hogy tényleg túlreagáltam? De mi van akkor, ha mondjuk, lázgörcsöt kap? Volt hőemelkedése és egy kis láza is, amikor jöttek a fogai, most viszont a negyvenhez nagyon közeli számot mutat a lázmérő. Míg anyát vártam, felhívtam Arianát FaceTime-on.

- Hey, de szarul nézel ki - szólalt meg rémülten.

- Nem is értem, miért itt hívtalak fel.

- Gyönyörű vagy, mint mindig, de az arcodra van írva, hogy van valami baj.

- Hagyjuk - vettem egy mély levegőt. - Lányok?

- Alszanak - fordította az ágyak felé a kamerát. - Megcsalt?

- Ari… - nyöszörögtem.

- Tehát igen. Most azonnal cuccolok és megkeresem.

- El tudnám intézni egyedül is, ha úgy lenne, ugyanis sokat tanultam tőled az utóbbi időben. Kurvára nem Márkról van szó.

- Hanem a szüleidről. Igen, ez lett volna a második opció.

- A helyzet változatlan: apa itt dekkol, anya meg éppen úton van hozzám.

- Akkor terhes vagy. Azért megy anyukád, mert rosszul vagy a terhességtől.

- Borka van rosszul, te farok - nevettem keservesen. - Lázas, és a gyógyszertől se megy lejjebb.

- Ültesd bele egy kád langyos vízbe, utána pedig tekerd bele egy takaróba. Teljesen csavard bele.

- Indokolatlanul is téged látnálak a gyerekben, amikor menstruálsz.

Mindketten röhögni kezdtünk, sőt otrombán visítottunk. Nem akartam elhinni, hogy pár másodperc alatt kimásztam a síromból, amit akkor ástam meg, amikor Borka befeküdt az ágyamba. Ariana minden rossz helyzetben fel tud vidítani.

- Mi lenne, ha holnap reggel elindulnánk hozzátok? - kérdezte váratlanul. - Csak a hétvégét töltenénk ott.

- Apa elfoglalta a vendégszobát.

- Ne ellenkezz. Hány szálloda van a közeledben?

- Száz? - húztam fel a szemöldököm.

- Keresek is egy szimpit.

- Miattam nem kell. Nézz rám! - mosolyogtam. - Kurva jól vagyok!

- Azért rángattad oda anyádat az éjszaka közepén, mert kurva jól vagy. Szeretnék melletted lenni és hiányzik Borka.

- Nekem is a lányok - mondtam, mire az egyikük fel is kelt. Halk pityergést és nyöszörgést hallottam.

- Leteszem. Reggel ugyanitt - mosolygott, majd küldött egy puszit.

Anya még sehol se volt. Visszakullogtam a szobába, és épp nyitni akartam a számat, hogy bejelentsem Ariana holnapi érkezését, de Márk megelőzött.

- Jön az őrült barátnőd.

- Nem az - legyintettem. - Jó, egy kicsit, de ő a legjobb barátnőm, és unalmas lenne az életem nélküle.

Borka elaludt, én pedig egészen addig simogattam az arcát, míg anyám át nem lépte a szobám küszöbét. A hangok a fejemben egyre hangosabban azt motyogták, hogy megjött a megmentő, a hős, az istennő. Márti megállt az ajtóban, és kedvesen integetni kezdett. Dobtam egy bájos mosolyt, viszont Márk tök komoly arccal indult el felé. Nem is figyeltem anyám rutinból jövő kérdéseire, mert a szerelmemet bámultam, miközben az anyja megöleli. Nem tűnt túl boldognak. Sőt, szerintem hányingere is lett. Márti végigsimított az arcán, miközben motyogott valamit.

- Lotti - szólt fáradt hangon anyám.

- Tessék? - pislogtam.

- Ez a gyerek izzik.

- Csakugyan?

- Ne! Kérlek, ne hozz ki a sodromból. Vigyük be a fürdőbe!

Tíz perc elteltével Borka a kádban bóbiskolt, anya pedig a kezével kevergette a langyos vizet. A kád szélén ültünk. Egy rövid farmernadrágban és egy fekete sportmelltartóban voltam, ezért anya alaposan végig tudott mérni.

- Minden rendben? - tette fel a komolynak tűnő kérdést.

- Milyen értelemben?

- Minden értelemben. Eszel te rendesen?

- Persze - húztam meg a vállamat.

- És apád? Ő hol van? - folytatta a kérdezősködést. - Kicsit féltem - sóhajtott.

- Mitől?

- Hogy összefutok vele.

- Ő már egy ideje alszik. Nem is tud róla, hogy Borka beteg.

- Alszik? - nevette el magát. - Olyan mélyen alszik, hogy nem vette észre ezt a felfordulást?

Nem szóltam semmit, csak bambultam. Nem tudtam hirtelen, hogy mit mondhatnék.

- Ilyen nyugodtan alszik nélkülem? Annak tudatában, hogy tönkretett? - fakadt ki.

- Brutálisan berúgott, míg mi Pécsen voltunk - válaszoltam, de a levegőbe beszéltem, nem tudtam anyám szemébe nézni. - Láttam már párszor részegen, de Istenemre mondom, ennyire még…

- Elég! - szólt rám határozottan.

- Te kérdezted, baszki.

- Mindegy. Nem érdekel - hazudta. Dehogynem, csak kényelmetlen bevallani az igazságot.

Nem firtatta tovább a témát, felállt, hogy becsukja az ajtót, és áttért Maja nyomorúságos életének kielemzésére. Aztán, mikor már mindent túltárgyaltunk, megfogta Borkát és egy törölközőbe csomagolta. A szobájáig cipelte, ahol ráadta a pizsijét, majd lefektette. Egy vékony pléddel betakarta és egy puszit nyomott a homlokára. Csak pislogtam.

- Hol van a lázmérő? - nézett rám kérdőn.

- A szobámban, de én úgy gondoltam, hogy Borka ma velem fog aludni.

- Veled? És Márk?

- Akkor velünk. Nem hiszem, hogy jó ötlet, ha felügyelet nélkül marad.

- Gyere, kicsim - nyújtotta Borka felé a kezét. A pár lépésnyire lévő szobámig annyi utasítást adott, hogy meg kellett kérnem rá, hogy sorolja fel újra.

- Figyelsz egyáltalán?

- Anya, annyi mindent daráltál le, hogy a felére nem emlékszem.

- A vékony pléd elég lesz. Akkor is, ha vacog. Igyon vizet, ne adj neki forró teát. Folyamatosan innia kell, nehogy kiszáradjon. Nagyjából félóra múlva mérd meg a lázát, és ha kell, később kapjon újra gyógyszert. Éjszaka többször keltsd fel, és itasd meg. Ha az aluszékonysága fokozódik vagy nem ébreszthető, akkor orvosra lesz szükség.

- Rendben - bólogattam.

- Ha lejjebb ment a láza, akkor is írj vagy hívj fel.

- Oké. Köszi - mosolyogtam. Elköszönt Borkától, akinek annyi ereje még volt, hogy integessen neki. Szinte azonnal elfordult és becsukta a szemét.

- Ne aludj el, mindjárt jövök, kikísérem a mamát - suttogtam.

Márk és az anyja a kanapén ücsörögtek. Biztos, hogy komoly dolgokról beszélgettek, mert mindkettejük arca azt tükrözte. Márti pityergett. A szemei vörösek voltak és szipogott.

- Jobban van? - kérdezte kétségbeesetten.

- Úgy tűnik - válaszolta anya bizonytalanul. - Mehetünk?

- Persze - nézett körbe zavartan. Márkhoz lépett, a két kezével megfogta az arcát, és azt suttogta neki, hogy nagyon szereti. A szemei a fájdalmas könnyekben úsztak, ám a mosolya meggyőző és kedves volt, mint mindig. Megsimogatta a hátamat, és lassan sétált anyám után, aki addigra már az ajtó előtti lépcsőn várakozott. Muszáj volt elszívnom egy cigit, míg elbúcsúztam tőlük, azaz hálásan vigyorogva integettem. És hálás is voltam az édesanyámnak. Ha ezeket elmondja a telefonban, akkor is hatalmas segítségnek bizonyul, de ő szó nélkül eljött. Azonnal segített és mindent részletesen elmagyarázott. Apa pedig hót részegen aludt a másik szobában.

Mindent úgy csináltam, ahogy anya mondta. Hajnali egy környéken kerültünk ágyba, de legalább Borka láza lejjebb ment. Hála az égnek, nem utasította vissza a vizet, sőt, volt, hogy ő szólt, hogy szomjas. Rettenetes érzés volt végignézni, ahogy bágyadtan, remegve, vacogva fekszik mellettem, mégsem takartam be jobban, inkább megfogadtam anya minden javaslatát. Borka elfordult, én pedig felé. Márk lassan simogatta a hátamat. Egy szót sem szóltam Mártiról, mert tudtam, hogy rosszul érintette a késő esti beszélgetés. Aztán a semmiből sírhatnékom támadt. Alig tudtam visszatartani a könnyeimet. Megremegett a testem a visszafojtott sírástól, amit a szerelmem azonnal észrevett.

- Hé, bébi, mi a baj? - suttogott.

- Szar anya vagyok - hüppögtem.

- Dehogyis.

- Ne mondd ezt csak azért, hogy megvigasztalj.

Fogalmam sincs, hogyan aludtam el, és arról se, hogy meddig tartott a beszélgetésünk Márkkal. Arra ébredtem fel, hogy rezeg a telefonom. Már csak Borka volt mellettem. Egy ideig tapogatóztam, mire a kezem ügyébe került a telefon.

- Haló - szóltam bele.

- Jó reggelt! Már el is indultunk Siófokra! - kiabált és sikítozott Ariana.

- Mennyi az idő?

- Tíz óra múlt. Felkeltettelek?

- Baszki! - tértem magamhoz hirtelen.

- Bocsánat - nevetett. - Borka jobban van?

- Igen, jobban. Már egyáltalán nem forró a homloka - mondtam, miután megbizonyosodtam róla.

- És a te hátsód? Úristen, nagyon hot vagy azon a képen!

Megdörzsöltem a szemem a szabad kezemmel, és megpróbáltam feldolgozni, amit a barátnőm mondott.

- Mi van a seggemmel? - kérdeztem vissza.

- Csodás - sóhajtott.

- Ari, nem értelek. Komolyan nem.

- Az Instagram-sztoriról beszélek, amit Márk kábé egy órája rakott ki.

- És azt ne mondd, hogy az a seggemet ábrázolja - nevettem el magam kínomban.

- De. Fekete a takaród és Guess bugyit viselsz. Nyugi, semmi más nem látszik, csak a hátad és a popsid.

A takaró stimmelt és a bugyim márkájáról is meggyőződtem. Hirtelen azt sem tudtam, mi van rajtam. Bakker. Másodpercekig hallgattam, nem szóltam egy árva szót sem.

- Nem is jelölt meg rajta, csak annyit írt a képre, hogy reggeli vagy valami ilyesmi.

- Kihangosítalak, lehalkítlak, és megnézem - motyogtam. Bekapcsoltam a netemet, felléptem az Instára. Az első sztori az övé volt. Félve nyitottam meg. Egy másodperc múlva elém tárult a tetovált hátam és a fenekem a halvány reggeli fényben.

- Bassza meg - nyögtem be, majd továbbmentem a sztorikon. Feldobott még egy képet, de az főként egy Monsterről és egy jókora jointról szólt. Fel kellett volna kelnem időben, akkor talán elkerülhető lett volna, hogy kora reggel szívjon. Végigfutott az agyamon, hogy apám merre lehet, ha Márk nyugodtan teker a teraszon.

- Láttam a másikat is - köhögött Ari.

- Én is, de nem kellett volna - halkultam el. - Most leteszem. Vigyázzatok magatokra, nemsokára találkozunk. Puszi - köszöntem el.

- Alig várom. Szeretlek - mondta érzelgősen. Én is imádom, viszont ez a reggeli hideg zuhany nem hiányzott. Betakartam Borit, felkaptam a köntösömet, és elindultam kifelé. A legelső dolog, ami feltűnt, hogy a vendégszoba ajtaja nyitva van. Óvatos léptekkel haladtam, nehogy apát felkeltsem. Arra gondoltam, hogy véletlenül hagyta nyitva, miután újra lefeküdt aludni. Istenemre mondom, hogy ennyire berúgva még sosem láttam. A szobában senki sem volt. Legalább az ablakot kinyitotta, de még így is érezhető volt a gyomorforgató szag a levegőben. Egy ideig még bámultam a földön heverő ruhákat és az ágyon levő rumlit, majd erőt vettem magamon, és kimentem a teraszra. Apa szemben, Márk pedig háttal ült. Nem volt rajta póló.

- Jó reggelt - köszöntem kedvesen, mintha nem baszna szét az ideg.

- Végre - mondta Márk, és közelebb húzott magához.

- Borka hogy van? - kérdezte apa. - Márk mesélte, hogy nem volt könnyű éjszakád.

- Úgy tűnik, hogy jobban, de még alszik. Gondolom, neked sem volt könnyű éjszakád - húztam fel a szemöldököm.

- Rettenetes bűntudatom van. Találkozhattam volna édesanyáddal, ha nem iszom ennyit.

- Egyáltalán nem is kellett volna innod egy kortyot sem.

- Megtörtént. Ez van. Hozok még egy kávét - jelentette ki, majd elindult befelé. Nehéz volt visszafogni az indulataimat, de csak egy kicsit voltam mérges rá. Ahogy rám nézett, az leírhatatlan. Ezek után látni szeretném a telefonját. Biztosan találnék magamról néhány elképesztően gáz képet.

- Kiheverted az estét? - kérdezte.

- És te, hogy nem is segget reggeliztél? - mosolyogtam.

- Nem bírtam ki - nevette el magát. - Annyira, de annyira… - kezdett hozzá, viszont mielőtt befejezte volna, megcsókoltam. Fél szemmel apát láttam megjelenni az ajtóban, azonban visszafordult. Mélyebben belegondolva, én is visszafordultam volna, ha megpillantom a lányomat a barátja ölében ücsörögni, miközben levegővétel nélkül, vadul smárolnak. Azt akartam, hogy legyek a reggelije, csak azzal már elkéstünk.

- Muszáj volt? - kérdeztem, közben pedig a szemébe néztem.

- Az Insta-sztori?

- A másik.

- Ja, nem. Ööö… - dadogott.

- Értem. Megnézem Borkát - mondtam kissé szomorúan és bekullogtam. Apa láthatóan magányosan ült a konyhaasztalnál. Az arcára volt írva, hogy már nem bírja sokáig.

- Bocs, apa - nyögtem be.

- Miért kérsz bocsánatot? - nézett rám értetlenül.

- Az előbbi jelenetért.

- Ti vagytok itthon, azt csináltok, amit akartok. Különben is, örülök nektek.

- Hm - sóhajtottam, de azért egy halvány mosoly megjelent az arcomon. Én is nagyon örülök magunknak, csak nehéz felfogni, hogy szüksége van arra a szarra. Ettől függetlenül minden tökéletes.

A gyerekem éppen az ágyról mászott le, amikor beléptem a szobába. Hála a magasságosnak, na, meg persze anyámnak (amit nehéz bevallani), Borka sokkal jobban érezte magát. Láza már nem volt, úgyhogy semmi sem szabhatott gátat a késő délutáni programunknak, ami csupán annyi volt, hogy Ariékkal lementünk sétálni a partra. Megnyugtatott a barátnőm jelenléte. Olyan könnyűnek és gondtalannak éreztem magam, mintha bevettem volna egy levél nyugtatót vagy elszívtam volna pár gramm füvet. És a gyerekei éppolyan csodálatosak voltak, mint ő: a legjobb barátnőm, a lelki társam. Az enyém is az, a világ legcsodálatosabb gyereke, csak kissé zavarba hozott, amikor az óvodai beiratkozásunk minden egyes ciki és lényegtelen részletét elmesélte a barátnőmnek és a férjének. A legtöbb szempontból rossz édesanyának bizonyulok, Borka pedig még rá is tett egy lapáttal erre a tényre. A gyerekem Ariana mellett haladt. Az egyik kezével fogta a babakocsit, el sem engedte. És ezerrel magyarázott.

- Ja, és Márk anyával alszik - nyögte be felháborodott hangnemben.

- Szerinted ez rossz? - kérdezte Ari.

- Rossz?

- Kérdezem.

Borka megvonta a vállát és pimasz mosollyal az arcán hátranézett, hogy figyelem-e, miket beszél. Persze, hogy figyeltem. Minden szava beleégett a fülembe.

- Nem rossz, ha együtt alszanak - folytatta Ari.

- Nem?

- Kicsit sem. Te már nagy vagy, és emlékezz vissza, mennyire örültél az első perctől az új szobádnak.

A gyerekem sóhajtott egy hatalmasat, sőt, egy nagyon ijesztő sóhaj hagyta el a száját. Megállt és egy ideig bámult előre. Talán még levegőt sem vett, amitől teljesen berezeltem.

- Mi történt veled? - hajoltam le hozzá.

- A mami - suttogta.

- Osztálytalálkozón van, de ezt már megbeszéltük. Az is lehet, hogy már hazament.

- Ott van! - kiáltott fel, miközben egy padon ülő párra mutatott.

- Figyelj, Borka… - sóhajtottam.

- Az tényleg anyukád - illetődött meg Ariana.

- De akkor hol van az enyém? - röhögött Márk. - Ha egy másik padon randizik, felkötöm magam.

- Két személyes osztálytaliról sem hallottam még, viszont bármi előfordulhat - indultam el, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a padon ülőket. Persze nem akartam tolakodóan közel kerülni hozzájuk, ezért óvatos léptekkel haladtam előre. Borka egy másodperc alatt megelőzött, elrohant mellettem, és egyenesen anyámék felé tartott. Végigfutott az agyamon, hogy nem kiabálhatok utána, mert az irtó gáz lenne, ezért csendesen lépegettem tovább. Hallottam anyám hangján, hogy sokkot kapott, amikor Borka odaugrott hozzá. Felállt, megigazította a csinos szoknyáját, majd felkapta Borkát, és szorosan magához ölelte.

- Kicsikém, te hogy kerülsz ide? - kérdezte tőle boldogan.

- Sétálunk - válaszolta Bori szintén örömmel. - Itt vannak Ariék!

Elég közel voltam már hozzájuk, hogy mindent halljak, így arról sem maradtam le, amikor az emberünk megdicsérte a gyerekemet.

- Halihó! - nyögtem be, miközben a pofám úgy égett, mint a Reichstag. Ha Borka nem veszi észre, akkor nincs ez. Simán továbbmehettünk volna észrevétlenül.

- Lotti! - kiáltott rám anya. A férfi megfordult, és meglepetten nézett rám. Ahelyett, hogy illedelmesen köszönt volna, alaposan megbámult.

- Hát, te? Neked nem az osztálytalin kellene lenned?

- Eljöttünk ide, hogy normálisan tudjunk beszélgetni - mondta, közben pedig zavarában azt sem tudta, hova nézzen. - Jaj, milyen vagyok! Be sem mutattam még Zsoltit.

- Zsoltit? - kérdeztem az i betűt megnyomva.

- Üdvözöllek! - állt fel, hogy kezet fogjon velem, ám én egy métert hátrébb léptem. - Anyukád nagyon sokat mesélt rólad.

- Gondolom - erőltettem magamra egy mosolyt. Arianáék a járdán álltak, eszükbe se jutott, hogy közelebb jöjjenek, ami érthető. Ha Borka nem szalad ide, én se égetném magamat és anyámat Zsolti előtt.

- Drágám, miért nem jöttök ide? - kiáltotta nekik.

- Nem akarunk zavarni - válaszolta Ari.

- Sosem zavartok. Na, gyertek!

- Szerintem nem akarják megzavarni a randit, Borkával ellentétben - vigyorogtam és nevettem kínomban. Sosem éreztem még annyira kellemetlenül magam, mint amikor anyám bemutatta Márkot Zsoltinak, mint a barátomat, aztán Arianát, mint a legjobb barátnőmet. Hozzátette, hogy Ari olyan neki, mintha a lánya lenne, és elmondta, hogy nagyon-nagyon szereti. A babakocsihoz sietett, hogy megnézze a kislányokat. Mindketten aludtak, így csendesen visszalépett hozzánk. Borka még mindig rajta lógott, fogalmam sem volt, hogy hogyan vegyem rá az indulásra. Bakker, bele se mertem gondolni, hogy mi történik, ha apa is eljön velünk. Százezer darabra tört volna a szíve.

- Anyám? - kérdezte Márk.

- Az étteremben van. Mi csak azért jöttünk ide, hogy nyugodtabban beszélhessünk, de már megyünk is vissza.

- Osztálytársunk volt az anyukája? - nézett anyámra kedvesen Zsolt.

- Márti - válaszolta.

- Tényleg ennyire kicsi a világ? - nevette el magát anyám cimborája.

- Hát, látja, kedves Zsolti - köhögtem. - Borka, mennünk kell!

Ellenkezett. Nagyon csúnyán ellenkezett. A vérnyomásom az egekig szökött, ugyanis elfojtottam minden haragomat, amit abban a pár percben éreztem. Úgy tűnt, mintha órákat töltöttünk volna anyámék társaságában. Még ilyet! Azért jöttek le a partra, hogy beszélgessenek. Én meg most jöttem le a falvédőről, ugye? Nehezen, de végül elrángattam a gyereket anyámtól, aki búcsúzóul megölelte Ariékat. Borkát szorongattam a kezeim közt, ő pedig könnyes szemekkel integetett. Zsolti azt állította, hogy örült a találkozásnak, amire legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy én egyáltalán nem. Mégis hogy gondolta anyám, hogy osztálytalálkozón címen elugrik randizni egy volt osztálytársával? Remélem, meg tudja majd magyarázni. Oké, megtörtént, de nekünk mi a francért kellett erre sétálnunk? Plusz egy dolog, amiért azt éreztem, hogy az égiek ott basznak ki velem, ahol tudnak.

- Megzavartunk egy randit - suttogta Ariana.

- Nem, ez nem lehetett egy randi - tiltakoztam.

- Nem láttad, hogy hogyan nézett anyádra? - háborodott fel Márk.

- Hogyan? - nevettem el magam keservesen.

- Elvégre Anikó szingli - nyögte be Ariana elcsukló hangon.

- Ezt meg sem hallottam! - mondtam, majd remegő kézzel meggyújtottam egy szál cigit.

Ari és Márk beleültette a kis agyamba a bizonytalanság és a kétely magját, ami a percek múlásával levelet és virágot növesztett, majd estére egy egész természetvédelmi területté nőtte ki magát. A kételkedés aprócska magja a kedvemet is teljesen tönkretette. Ariék visszamentek a szállodába, mi pedig hazasétáltunk. Egész úton anyám titkos randevúja járt az eszemben.

Amikor hazaértünk, gyorsan elrendeztem magunk körül mindent, és esélyt sem adtam apának arra, hogy a délutánunkról érdeklődhessen. Egyszerűen nem volt kedvem hozzá. Szó nélkül elmentem zuhanyozni, miután Borkát lefektettem. Aztán persze amikor kijöttem a fürdőből, apa megkérdezte, hogy miért vagyok ilyen szótlan.

- Ne haragudj, csak fáradt vagyok. Megviselt ez az utóbbi pár nap - nyögtem be kedvetlenül.

- Menj, és aludd ki magad - mosolygott.

- Reggel találkozunk - válaszoltam, miközben magamra erőltettem egy száz wattos mosolyt. Mintha nem lenne az égvilágon semmi probléma. Közben most megy tönkre minden körülöttem, és nem tudok ellene tenni.

Lefeküdtem és nyakig magamra húztam a hűvös takarót. Gondolkodóba estem. Talán egy kicsit el is szundítottam, mert nem vettem észre, hogy Márk bejött. Simogatta az arcomat, mire én inkább hasra fordultam, és a párnába temettem a fejem. Egyáltalán nem akartam éreztetni vele, hogy anyám új alakítása a csontomig hatolt, ám nem volt hangulatom még beszélgetni sem.

- Tudod, mi kellene most neked? - kérdezte édesen.

- Egy urna vagy egy koporsó? - nyávogtam. - Inkább egy koporsó. Nem akarom, hogy porrá égjen a szexi testem.

- Jegyzetelek - nevette el magát. - Nem egészen erre gondoltam.

- Hanem? - kérdeztem, miközben felültem. Már alig kaptam levegőt. Ha még két percig fojtogatom magam a párnával, akkor Márk tényleg mehetett volna koporsót venni. Elég drága mulatság egy temetés, ezért inkább összeszedtem magam.

- Mondjuk, szexelned kellene velem - jelentette ki komoly hangvételben.

- Az most nem fog menni, bocs - sóhajtottam.

- Ne legyél így befeszülve - vigyorgott rám.

- Nem vagyok befeszülve, csak nincs kedvem semmihez, pedig bevallom, hogy az egyik kedvenc tevékenységem a szex. Veled.

- Tényleg? - mosolygott rám.

- Ha mondom… - nevettem el magam. - Ennyire hihetetlen?

- Most utasítottál vissza - röhögött. Valami elviselhetetlen módon röhögött.

Vajon igaza van-e abban, hogy megnyugszom, ha kicsit összemelegedünk? Annyira fortyogott bennem az ideg, hogy a szex lett volna a legutolsó gondolatom. Előbb jutottak eszembe olyan dolgok, mint például, hogy anyámat felhívom és elküldöm a picsába, vagy pedig az, hogy felkötöm magam a kertben, az első szimpatikus fára. Az idegeim felmondták a szolgálatot. Nem elég a saját gondom, még a szüleim viharos kapcsolatának terhét is én vegyem a vállamra? Aha. Végigszaladt a gerincemen a hideg, ahogy a szerelmem a csókot nyomott a nyakamra. Csupa libabőr lettem egy másodperc alatt. Talán tényleg alvás helyett szexelnünk kéne, ugyanis kizárt, hogy ebben a szar állapotban álomba szenderüljek. Egyre frusztráltabb lettem a vihar közeledtével. Minden perccel hangosabban és hangosabban dörgött az ég és másodpercekig teljes világosság borította a szobát a villámlástól. Elmerültem a zavaros gondolataimban, Márk pedig benyögte, hogy: - Oké, akkor jó éjt.

Felhúztam az egyik szemöldökömet, és kérdőn ránéztem.

- Aludd ki magad - mondta kedvesen, miközben végigsimított az arcomon. Válaszul lesmároltam. Már nem akartam aludni, nem akartam idegeskedni, sem szomorkodni. Őt akartam.

- Feküdj le - parancsoltam határozottan.

- Te és a hangulatingadozásaid - suttogta, miközben lefeküdt mellém.

- Gyilkos a bipoláris zavarom - húztam meg a vállam. - És most olyat fogunk játszani, hogy a kezeidet nem használhatod, miközben én bármit csinálhatok veled.

- Félek tőled - vigyorgott, majd mindkét kezét a feje alá tette, nehogy kísértésbe essen.

- Az jó, az nagyon jó - bólogattam.

Szerencse, hogy egymásra találtunk. Márk ugyanolyan, mint én. A világ összes mentális betegsége kísérti, csak nem beszél róla. Nincsenek véletlenek, nekünk együtt kell leélnünk az életünket.

Lehúztam magamról a takarót és felkeltem, hogy felkapcsoljam a villanyt. Ezt is tőle tanultam. Minden reakcióját látni akarom. Mivel a halálom eljövetelére készültem, egy gyönyörű smaragdzöld melltartót vettem fel és az ehhez tartozó bugyit. Nem akartam, hogy valamelyik hercegnős pizsimben találjanak holtan. A kiérkező orvosnak is csak jót akartam. Mindenkinek mindig jót akarok. Mivel a takaró nyakig rajtam volt, Márk nem látta, hogy miben vagyok, de miután felkapcsoltam a villanyt, az arcára íródott, hogy nagyon bejövök neki.

- Nagyon szeretlek, de így még jobban - mosolygott. Ezután már az én arcomról se lehetett volna letörölni a vigyort. Szexibbnek láttam, mint valaha, ahogy az ágyon feküdt tarkóra tett kézzel.

- Most érezd magad nagyon kiszolgáltatottnak - mondtam, miközben ráültem. Még nem bele, de már majdnem. Ki akartam használni a helyzetet. - Bármit csinálhatok veled, amihez csak kedvem támad.

- Rendben - válaszolta kissé félénken.

A felkarja belső részét kezdtem el harapdálni. Először finoman, majd egyre erősebben. Nagyon izgatott lettem attól, ahogy éreztem, hogy a farka egyre keményebb, úgyhogy már olyan erősen harapdáltam a nyakát és a karját, hogy még nekem is fájt. Egy ideig csendben tűrte, aztán minden egyes újabb harapásnál a nevemet suttogta. Annyira felizgatott. Ha tehetném, a nap minden percében ezt csinálnám csak azért, hogy halljam, ahogy a nevemet nyögdécseli. Alig bírtam leállni. Miután végignyaltam az oldalát egészen a hónaljáig, visszatértem a nyakához. Felizgatott, hogy harapdálhatom a bőrét, és a fájdalmak ellenére, ő is élvezte. Ha van olyan szó, hogy szétsmároltam a száját, akkor ez történt, viszont ha nincs, akkor képzeljétek el, hogy mégis van. Hosszú percekig játszottunk egymás nyelvével, a szívem pedig a bordáimat verdeste. Szinte még semmit sem csináltunk, de már minden gondomat elfelejtettem, miközben kaptam néhány infarktust. Váratlanul a kezét éreztem meg a hátamon. Fordított esetben én sem bírtam volna ki, ám lassan megragadtam a karját jelezve, hogy nem érhet hozzám.

- Azt hittem, már elfelejtetted - súgta a fülembe. Válasz helyett érzékien megcsókoltam. Leszálltam róla, hogy lehúzzam a bugyimat. Az ágy szélén ülve rángattam le magamról, majd a szoba másik végébe hajítottam. A farkához hajoltam, és lassan nyalogatni kezdtem, közben végig az arcát bámultam. Egy pillanatra sem vettem le a szemem róla. Miután kellőképpen felidegesítettem, abbahagytam, és kiszemeltem a mellbimbóját. Négykézláb helyezkedtem mellé a fejemet percekig a mellkasán pihentettem. Csak hallgattam a szívverését, ami legalább olyan heves volt, mint az enyém. Mosolyogva beharaptam az alsó ajkamat, és nyalogatni, csókolgatni kezdtem a mellkasa egész területét. A mellbimbójával azonban nem voltam kíméletes. Egy ideig jól tűrte, aztán az egyre feljebb tolt fenekemre csapott.

- Már kétszer értél hozzám - forgattam a szemem.

- Mert nem bírom ki, és mert…

- Fogd be - szakítottam félbe, majd szinte az arcára ültem. Így legalább nem volt lehetősége vadállatnak nevezni. Nem tehetek róla, a bimbói a gyengéim. Meg mindene. A falnak támasztottam a tenyeremet, ő pedig egyre gyorsabban nyalta a puncimat. Halkan nyögdécseltem, ám amikor hirtelen megmarkolta a popsimat, hangosan felsóhajtottam. A szorítás után visszatette a kezét a tarkójára. A lábaim remegni kezdtek, pillanatok választottak el az orgazmustól, amikor úgy döntöttem, hogy leszállok róla. Nem így akartam elmenni. Mielőbb érezni akartam magamban a kemény farkát, aminek szinte azonnal nekiestem. A számba vettem, közben a kezemmel rásegítettem. Szorongattam, markolásztam, és megpróbáltam minél mélyebbre juttatni a számban. Végig az arckifejezéseit figyeltem. Márk iszonyatosan tökéletes. A kint tomboló vihar sem érdekelt, pedig máskor képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni, pont úgy, mint a gondjaimat. Anya iszonyatosan betette nálam a kiskaput azzal, hogy randizgat egy volt osztálytársával, miközben apa napi szinten piál és elszívja az összes cigimet. Márk jó alany, hogy elfelejtsek minden terhet, ami a vállamat nyomja. Le sem tudtam venni a szemem az arcáról még lovaglás közben sem. Annyira jólesett, amikor mélyen a szemembe nézett, közben pedig mosolygott.

- Mi az? - suttogtam, ám szívem szerint hangosan kimutattam volna, hogy baromira élvezem, hogy a farka mélyen bennem van.

- Gyönyörű vagy - válaszolta száz wattos mosollyal az arcán. - Nagyon szeretlek.

A szívem kihagyott két ütemet. Ő nem csak azért mondta, hogy szeret, mert épp a férfiasságán ülök, hanem azért, mert tényleg így van. Kibaszottul őszintén szeretjük egymást. És ennél jobb érzés nincs is a világon.

A teraszon cigiztünk. Szakadt az eső és a sötét égboltot a magasan cikázó villámok világították be.

- Igazam volt, vagy igazam volt? - kérdezte.

- Igazad volt - mosolyogtam rá. - Nem akarom, hogy itt hagyj.

- Csak egy hét.

- Az kurva sok idő - gondolkodtam el. - Úgyis megunod, és hazajössz. Hiányozni fogok, Ákos pedig nem pótolhat engem.

- Téged senki sem pótolhat - súgta a fülembe, majd megcsókolt.

Zoé meghívta a szüleit, de még az én szüleimet is a születésnapi bulijára. Apának legalább nem kellett külön kérvényt benyújtani, mivel még mindig nem ment haza, anya pedig azt ígérte, hogy eljön. Vajon Zoé miből gondolta, hogy már összeereszthetjük a szüleimet? Anya válni akar, miközben randizni jár, apa meg azóta sincs magánál. Nem tudom, mit szólna, ha kiderülne, hogy anyára más is kacsintgat. Súlyos összeférhetetlenség alakult ki köztük. Időközben Márti mégsem utazott vissza Londonba, így ő is felkerült a vendéglistára. Nem tudtunk volna annyi lufit felfújni, amennyit Borka ne tudott volna ellopni, és amennyit ne tudott volna kipukkasztani a macskájával együtt, és a századiknál a dohányos tüdőm felmondta a szolgálatot. Ha már a lufi fújásban nem, a cupcake díszítésben segédkezett a rosszcsont kölyök. Zoé sorban vette ki a muffinokat a forró sütőből, én meg folyamatosan töltöttem a zöld színű habot a zsákba. Érthetetlen volt számomra, hogy hogyan lett a gyerek haja zöld, és azt is nehezemre esett felfogni, hogy nem fog beleegyezni a hajmosásba. Tudtam, hogy felesleges felhozni a témát. Miután végeztünk a sütéssel, a barátnőm kivette a tortáját a hűtőből, hogy megmutassa. A dobozban már megnyomódott, szóval nem hiányzott neki, hogy Bori hozzányúljon, mégis megtette. Ketten álltunk mellette, de ő sokkal gyorsabb volt, előnyt élvezett a pulton ücsörögve. Megtapogatta a krémet a tetején, majd ellopott róla egy fél Kinder tojást. Zoé megmosolyogta, ám hiába titkolta, hogy mérges, a szemein láttam, hogy rohadtul nem örül Borkának. Gyorsan összeillesztette újra a dobozt, és vissza is tette a hűtőbe. A készülődésből apa nem vette ki a részét, inkább elment ajándékokat vásárolni Zoénak. Nem mintha előrébb lettünk volna vele, viszont a terasz feldíszítésénél elkélt volna még egy kéz. Vagy kettő. Az asztalon állva akasztottam fel a Boldog születésnapot feliratot a lámpákra.

- Mindjárt beugrom a medencébe, nagyon-nagyon melegem van - nyavalygott Zoé, miközben összegyűjtött néhány lufit a földről. Határozottan a kezembe nyomott kettőt, hogy tegyem fel azokat is. Legalább négyszer vágtam bele az ollót az ujjaimba, miközben vágtam a madzagból, és kezdtem szédülni is. Még Zoénak van melege?

- Nem muszáj medencézni, ugye? - nevettem el magam.

- Jó lenne, ha minél többen benne lennének a buliban - gondolkodott el. - Tudom, te víziszonyos vagy.

- Menstruálok, és kezdek szédülni idefent, szóval hozz még pár lufit, és hagyj békén - kuncogtam. - Viszont Borkát beledobhatod a vízbe, ha már zöld a haja.

- Jól áll neki - vigyorgott, miközben felnyújtott még három lufit.

Megfogta a kezem, míg lemásztam az asztalról, ami poros lett a koszos (retkes) Vans cipőmnek köszönhetően. Zoé beleszaladt rongyért, hogy letörölje a felületet. Apa éppen időben sétált be az udvarba. Ha pár perccel előbb érkezik, kevesebb sérelem ér odafent: tíz ujjamból tizenkettő tele lett égő sebekkel, ahogy a madzaggal és az ollóval szórakoztam. Egy hatalmas szatyorral a kezében állt meg mellettem.

- Mit vettél neki? - suttogtam.

- Hol van most?

- Bement valami rongyért, de valószínűleg mindjárt kijön, tehát nálad tali - mosolyogtam. Nem válaszolt, csak megsimogatta a fejemet. Elszívtam egy cigit, hogy ne legyen túl feltűnő, hogy hirtelen eltűnök. Zoé letörölte az asztalt, Borka pedig a medencéje előtt állva kiabált.

- Fürödhetek?

- Fürödj. Segítsek? - kérdeztem, mintha nem tudtam volna az egyértelmű választ.

- Nem kell - kiáltotta, majd a cipőjét teljes erejéből hátradobta. Beértem volna annyival is, ha csak fejbe dob, ám az az icipici Vans úgy szájon talált, hogy mindent éreztem, csak szeretetet nem.

- Ingyen szájfeltöltés - röhögött a képembe Zoé.

Berohantam Borka ruháival a kezemben, bár a cipőjét már a teraszon földhöz vágtam. Percekig a szekrényét túrtam, nem találtam a fürdőruháját. A szám úgy bizsergett, mintha egy perce jöttem volna ki abból a szalonból, ahová sűrűn járok. Vettem egy mély levegőt, majd újra átnéztem a ruhásszekrényt. Boldog voltam, amikor a kezem közé került a picike, leopárdmintás fürdőruha. Szétdobált állapotban hagytam mindent, és kimentem, hogy ráadjam a gyerekre.

- Figyelsz rá egy kicsit? - kérdeztem Zoétól, aki az egész kinti ülőgarnitúrát letakarította.

- Persze. Nézz rá a szádra.

- Ja, azt akartam - húztam meg a vállam, és besiettem.

Apa előkapott az egyik szatyorból egy olyan táskát, amiről a barátnőm annyit áradozott, a másikból pedig egy csomó édességet és a kedvenc parfümét. Zoé olyan típus, hogy hetente vehetne magának egy újabb üveg parfümöt a kedvencéből, ugyanis nagyon sokat fúj magára. Ezzel az ajándékkal sose lehet mellényúlni nála. Az édeskés, vaníliás illatokat csak úgy tudom elviselni, ha Zoé vagy Ariana viseli.

- Apa, te… - dadogtam. - Te figyelsz?

- Kénytelen voltam, ha meg akartam tudni, mire vágyik - nevette el magát.

- El se tudnád képzelni, hogy milyen gyönyörű G-Wagont láttam valamelyik nap a neten. Pink volt.

- Majd szólok, ha bankár leszek.

- De ígérd meg.

- Megígérem - mosolygott. - Szerencsém volt, hogy Zoé annyit beszél. Igaz, a táskával kapcsolatban felmerültek bennem kérdések, de az eladó készséges volt.

- Ügyes vagy - ismertem el, miközben visszapakoltam az ajándéktasakokba. Apa tüzetesen megvizsgálta az arcomra, mire megkérdezte, hogy:

- Miért vagy olyan furcsa?

- Borka szájba vágott a cipőjével. Persze véletlenül, de nem esett jól.

- Remek, és nem kell vigyázni rá, míg ti készülődtök? - érdeklődött.

Percek múlva már apa ücsörgött a medence mellett, és hagyta, hogy Borka lefröcskölje. Zoé a vacsorát úgy rendelte, mert rohadtul nem volt kedve húsz főre főzni, viszont a többféle saláta és az extra köret ránk várt. Na, meg a limonádé, amibe a kelleténél több mentát morzsoltam.

- És nem félsz? - tette fel a kérdést tök váratlanul. Hirtelen válaszolni sem tudtam, ugyanis tele volt a sajgó szám sült krumplival.

- Mitől? - kérdeztem végül.

- Hát, tudod… A szüleidtől.

- Viccelsz? - néztem rá tágra nyílt szemekkel. - Hogyne félnék! A legrosszabb rémálmom valóra fog válni.

- Nem tehettem meg, hogy nem hívom meg őket. Anikó olyan, mintha az anyám lenne, és apáddal kapcsolatban is ugyanezt érzem. Remélem, nem haragszol.

- Ugyan - legyintettem. - Anya kulturált lesz, viszont apával kapcsolatban vannak kételyeim. Mi van, ha túl sokat iszik, és megered a nyelve?

- Akkor anyádnak lesz egy jó éjszaka - nevetett.

- Fúj, Zoé! - kiáltottam, miközben hányást imitáltam.

Percre pontosan végeztünk a konyhában és még a takarítással is. A gyerekem kiugrott a medencéből, végigszaladt a fűben, a terasz csúszós padlózatán, a konyha még csúszósabb padlóján, majd újra beleugrott a vízbe. Ezt addig-addig játszotta, míg végül Zoé ráparancsolt. Rám nem hallgatott volna. Kivittem neki egy törölközőt, és elmagyaráztam apának, hogy ha kell, akkor fogja le, de ne engedje be a házba, hiszen Zoé már elővette a felmosót. Azt hittem, visszamehetek segíteni, ám engem is kiküldött. Elfeküdtem a fűben. Azt terveztem, hogy pihenek, míg Zoé végez a takarítással, és végre összeszedhetem magam. Úgy néztem ki, mintha egy zombiapokalipszis első számú áldozata lennék: a szám fel volt dagadva, az ujjaim szét voltak vagdosva, a hajam egy madárfészekre hasonlított és még nyűgös is voltam. A rendezvényszervezés és a menstruáció nem kompatibilis egymással. Borka nem könnyítette meg a dolgomat: csurom vizesen rám vetette magát. Apa ahelyett, hogy segített volna, csak nevetett rajtunk. Miután eleget viháncolt, két kezével megfogta az arcomat, és adott egy nyálas, vizes, de nagyon cuppanós puszit. A csodálatos puszi enyhítette a bordatörés miatt érzett fájdalmaimat. A medencében nem maradt víz, viszont ami pozitív, hogy Borka hajából kiázott a zöld ételfesték. Készülődés közben sem szállt le rólam. Még jó, hogy nem akartam kicsípni magam, mert nem is tudtam volna Borkától semmi különöset csinálni. A világ legegészségtelenebb viseletét választottam, miután megfésültem a hajam. Szoros lófarokba kötöttem, és arra vártam, mikor tépi le a súlyos copf a fejbőrömet. Felvettem azt a testhez álló ruhát, amit az óvodai beiratkozás alkalmával viseltem. Amitől úgy kiakadt a vezető óvónő, de még apa is. Zoétól elállt a szavam és még a lélegzetem is. Eszméletlen csinos volt a bordó ruhájában, amit egy egyszerű szandállal párosított. Az egyenes, világosbarna haja a hátát takarta, ezért csak akkor láttam meg a ruha hátsó, mély kivágását, amikor előredobta hosszú tincseit. A sminkje pofátlanul egyszerű volt, mégis tökéletesen kiemelte a szolitól lebarnult arcbőrét, a szempilláiról nem is beszélve, melyeket történetesen én alkottam. Apa nem bírta ki, hogy ne szóljon be a ruházatom miatt, miközben a törülközőbe csomagolt kölyköt szorongatta. Az egyik fülemen be, a másikon ki, mint ahogy az általában történni szokott. Borkára egy fekete alapú, aranyszínű foltokkal díszített Thrasher pólóruhát adtam, a haját pedig megfésültem, és kiengedve hagytam. A tomboló hőségben hamar megszáradnak még a vastag tincsek is. Az asztalt megterítettük, az összes piát behűtöttük, a vacsora már a konyhában éktelenkedett, mindennel időben elkészültünk, már csak a vendégek nemléte okozott némi hiányosságot.

Az első befutó Zoé barátja, Laci volt, aki egy hatalmas tortát cipelt magával. Egy torta jó, de két torta, már fenomenális. Féltem, hogy kifejti a kezéből befelé jövet, mert látszólag jó pár kilót nyomott. Lacit követte Laura, Zoé helyettese. Mivel Laura volt a legmegbízhatóbb dolgozója, így hivatalosan is őt nevezte ki helyettesének. A bennem tomboló hormonok visítani kezdtek, amikor megpillantottam egy újabb tortás dobozt beszállingózni a konyhánkba. Állj! Több tortát már én sem bírok megenni. Hatalmas mosollyal az arcomon fogadtam a barátnőm szüleit és az öccsét. Ököl pacsival üdvözöltem Bencét, akiből igazi férfi lett. Amikor utoljára láttam, legalább egy fejjel kisebb volt nálam, most pedig fel kellett néznem rá. Kata úgy szorított, mintha az élete múlna rajta, Balázs meg úgy, mintha nem múlna rajta semmi. Mindig is bírtam őket, ám az apjával sokszor nem jutottunk egy nevezőre. Egyre idegesebb lettem, amikor leesett, hogy bármelyik pillanatban befuthat anya Mártival. Lehetek őszinte? Jobban örültem volna, ha csak Márti jön el. A barátaink is sorban megérkeztek: először Niki és a vőlegénye (utólag derült ki, bár valami derengett az Instáról), Amanda, végül Ariana és Gergő. Nikiék örömére Zoé egyből pezsgőt bontott. Mivel alkoholmenteset is vettünk, így én is tudtam koccintani. A lábaim remegni kezdtek, amikor meghallottam egy újabb autót megállni a ház előtt. Abban a pillanatban le sem esett, hogy még csak nem is hasonlított az autó motorhangja anyáméhoz. Bea zavartan lépett be a kapun, közben egyfolytában dumált. Azt hittem, hogy a terhesség végére teljesen megőrült, aztán megláttam, hogy a kiskutyájával pöröl, mert nem akarta átlépni a kapunkat. Bea egyre csak rángatta a pórázt, mire Szeder felfigyelt Mollira, aki gyanútlanul sétálgatott az előkertben. A kutya hirtelen kirántotta a pórázt gazdája kezéből, és egészen a hátsókertig kergette a macskát. Molli felmászott a legnagyobb fára, Szeder pedig utána akart menni. Ugrált és ugatott, le se vette a szemét Molliról. Bea magyarázkodott, mintha bárkit is zavart volna a kutyája Mollin kívül. A nagy hercehurcára Borka kiszaladt a teraszra, ám a küszöb megakadályozta abban, hogy megmentse kedvencét: a gyerekem arccal a terasz padlójának csapódott. És én végignéztem. Rohantam, ahogy csak tudtam, de Ariana azonnal felkapta. A szívem félrevert, amikor megláttam, hogy vérzik a szája. Borka sírt, Szeder ugatott, Molli meg idegesítően nyávogott a fa tetején. Ahogy átvettem a barátnőmtől, Borka arca a ruhámnak préselődött, amitől még hangosabban ordított. A fürdőben megmostam az arcát és megvizsgáltam a sebét. Nem tűnt olyan mélynek a repedés, de Bori a mellkasomnak nyomta a fejét, és nem tudta abbahagyni a sírást. A ruhám csupa vér és nyál lett, hiába mondtam neki, hogy még jobban szétszakad a seb, ha sír. Persze a helyében én is ordítottam volna. Annyira sajnáltam, hogy a kád szélén ülve, a gyerekkel az ölemben hosszú percekig pityeregtem. Ez idő alatt apa, Ari, Zoé, Bea és még Amanda is bejött, de mindegyiküket megnyugtattam azzal, hogy nem katasztrofális a helyzet. Amanda, a szakmájából eredően nem hagyta annyiban, ő is szemügyre vette Borka vérző száját.

- Oké, ez tényleg nem olyan durva. Szegénykémnek kicsit felrepedt a szája - felelte szomorúan.

- Nem is akarom ezt elhinni… - szipogtam.

- Szólj, ha valamire szükségetek van, rendben? - kérdezte, miközben lassan kiszivárgott a fürdőszobából.

A gyerek szájba ver a cipőjével, majd úgy elesik, hogy felreped a szája. Már csak az hiányzott, hogy Molli fent ragadjon a fán. Megpróbáltam Borkát felvidítani, ám keményebb dió volt, mint hittem. Percekig dumáltam neki, mire leesett, hogy mivel deríthetném jobb kedvre.

- Amikor eldobtad a cipődet medencézés előtt, pont belehajoltam az útjába. És nézd, nekem is pufi a szám - kuncogtam sírva. Bori felnézett rám, a szívemet pedig elöntötte a boldogság, ugyanis egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Felkaptam a szabad kezemmel a kád szélén heverő telefonomat, és megnyitottam a kamerát. - Figyeld, most ugyanolyanok vagyunk - mondtam, miközben ezerrel mosolyogtam a kamerába. Mivel Borka is hasonlóképp tett, készítettem magunkról egy elbaszott képet. Mindkettőnk szája fel volt dagadva és mindkettőnk szeme ki volt sírva. Tökéletes.

Váratlanul anya hangját hallottam meg, ahogy kérdezi, hogy hol vagyunk, majd egy szempillantás alatt benyitott, és elénk térdelt. Alaposan megnézte Borka száját, aztán átvette tőlem, hogy újra lemoshassa az arcát. Anya jobban nyöszörgött, mint a gyerek, hiszen nagyon megijedt. A szobámban váltottunk pár szót anyával, míg átöltöztem.

- Ez nagyon kellemetlen most - kezdte.

- Apának is, viszont Zoé nem tehette meg, hogy nem hív meg titeket. Apát főleg - nevettem el magam. - Szeret titeket, és ez az ő napja.

- Tudom, nem is fogok jelenetet rendezni, ne aggódj - bólogatott, mintha saját magát akarná megnyugtatni. - De van még egy probléma.

- És mi az?

- Hát, tudod… Az osztálytalálkozó.

- Amin te részt sem vettél, mert randiztál.

- Jaj, Lotti, nem randiztam Zsoltival.

- Pedig nagyon úgy tűnt - forgattam a szemeim. - És ne hívd már Zsoltinak.

Mielőtt magyarázkodni kezdett volna, Márti zavartan benyitott.

- Drágáim, mindenki rátok vár. Zoé mindjárt elfújja a gyertyákat.

Anyámmal egymásra néztünk, majd benyögte, hogy később megbeszéljük. Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet. Felesleges erőlködni, a lehetetlent úgysem tudja megmagyarázni. Nyilvánvaló, hogy randizott Zsolttal.

Borka Zoé ölébe kéredzkedett, és együtt fújták el a gyertyákat. Mind a három tortájára tettek gyertyát, így egy darabig eltartott, míg a barátnőm a kívánságok után elfújta őket. Miután tapsviharral illettük, elkezdte felvágni a szebbnél szebb finomságokat. Végig a szüleim reakcióját kémleltem, ám egymásra se pillantottak. Az ajándékosztás után Márti leült apa mellé, aki Balázzsal sörözött, anya pedig a csajokkal hahotázott. Molli azóta se mert lejönni a fáról, pedig Bea féken tartotta a vérebet: elrángatta a fától, majd az egyik szék lábához kötötte a pórázt.

Szinte mindenki csobbant egyet a medencében, kivéve a szülőket és engem. A gyerekre újra rá kellett adnom a fürdőruhát és magára húzott egy úszógumit is, mert a többiekkel akart pancsolni a nagy medencében. Semmi pénzért nem hagyta volna ki. Láttam, hogy anya elmélyülten cseveg Beával és Katával, ezért inkább apáékhoz csatlakoztam.

- Mi a helyzet, kincsem? - kérdezte apa, miközben helyet szorított nekem a hintaágyon.

- Nem sok - mosolyogtam. - Zavarok? Kibeszéltetek?

- Miért beszéltünk volna ki? - nézett vigyorogva Mártira. Nem akartam tovább feszegetni a húrt, pedig pontosan jól tudtam, hogy ha nem engem, akkor Márkot beszélték ki. Ahhoz képest, hogy most találkoztak először száz év után, nagyon jól elbeszélgettek egymással.

- Beszéltél Márkkal? - nézett rám aggódóan Márti.

- Ööö, nem. Azt ígérte, hogy este felhív.

- Csak tudnám, mi a francért ment el arra a hülye fesztiválra… - mérgelődött. - Azt mondta, hogy már évek óta tiszta. Mit keres ott?

- Ó, mi is évekig jártunk oda a csajokkal, pedig egyikünk sem szívott semmit - kuncogtam. - Imádtuk az Ozora fesztivált, hatalmas buli és teljesen más világ.

- András, ti elengedtétek Lottit arra a drogtanyára? - kérdezte csodálkozóan.

- Zoéval és Arival ment. Biztonságban volt - válaszolta apa. - Persze egy hétig nem aludtunk az anyjával, amíg ők fesztiváloztak.

- És mi sem aludtunk egy hétig - kiáltotta Ariana a medencéből. Próbáltam leplezni az aggodalmam Márti előtt, folyton tereltem a témát. Az igaz, hogy a hajam szála sem görbült, míg buliztunk, viszont az nem, hogy nem szívtunk: néhány füves cigi elfogyott, míg ott tartózkodtunk. A régi szép idők.

- De az a fesztivál éppúgy tele van drogosokkal, mint a többi. Sőt… - sóhajtott, miközben a kezével hadonászott. - Úgy utálom, hogy minden évben elmegy - folytatta, pedig erőteljesen tereltem a témát a sütikre, melyekről teljesen lefolyt a zöld hab a nagy melegben.

- Mártikám, te túl sokat aggódsz - pimaszkodott apa. Természetes, hogy aggódik a gyereke miatt, aki egy hétig totál magán kívül lesz. És milyen jó, hogy erről Márti nem tud. Apa biztosan, de ő nem igazán foglalkozik ezzel. Úgy értem, hogy nem akar ezzel foglalkozni, inkább figyelmen kívül hagyja.

- Persze, hogy aggódom. Ti nem ismertétek, mikor még… - halkult el, miközben üres tekintettel bámult maga elé. Vettem egy mély levegőt, Márti felé fordultam, és megragadtam az idegeskedéstől izzadt kezeit.

- Hidd el, hogy minden rendben van vele - vigyorogtam. Egyrészt azért, mert Márkra gondoltam, másrészt pedig azért, hogy megnyugtassam Mártit a lehengerlő mosolyommal. A saját idegrendszeremet is kellőképpen lecsillapítottam azzal, hogy próbáltam szépíteni a helyzetet. Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg gonosz voltam, mert hazudtam neki. Százhúsz százalékig biztos voltam abban, hogy Márk NAGYON be van állva.

Anya még mindig Beával folytatott eszmecserét, amit Peti megunt, ezért inkább csatlakozott hozzánk. Apa mindenkivel rendkívül közvetlen volt, ami anyának láthatóan bökte a csőrét. A szeme sarkából folyton őt figyelte, és ezt a vak is látta, csak apa nem. Egyáltalán nem vette észre, hogy anya két percenként őt stíröli. És ahogy közeledett az este, egyre több pillantást vetett rá. Anya váratlanul és zavartan nekiállt behurcolni a kint feleslegessé vált holmikat, és még a szemetet is összeszedte pár perc alatt. Egy pillanatra szem elől tévesztettem, ezért apa bordái közte böktem a könyökömmel.

- Lotti! - förmedt rám. - Mi bajod van?

- Menj be - suttogtam, közben a bejárat felé mutogattam.

- Miért? - lesett rám értetlenül. Majdnem felrobbantam az idegtől. Tényleg ilyen hülye, vagy csak szórakozik velem?

- Mert pisilned kell a sok sörtől.

- Zakkant vagy.

- Te meg kibaszottul értetlen. Anya most ment be. Egyedül van odabent. Itt a lehetőség - mutogattam az ajtó felé újra.

- Jaaa - csodálkozott rám, majd szinte azonnal elindult. Az apám egy balek, lássuk be.

Legalább félórán keresztül vártam, hogy kijöjjenek. Szó szerint szuggeráltam az ajtót. Csak akkor eszméltem fel, amikor Márti a vállamra tette a kezét.

- Anyukád? - kérdezte mit sem sejtve. Úgy néztem rá, mint aki szellemet látott.

- Lotti? Mi a baj?

- Ja, hát… Semmi. Anyukám bent van. Gondolom, pakolászik a konyhában. Állandóan takarít és rendezkedik. Nem tudom, hogy feltűnt-e - magyaráztam össze-vissza. Rohadt kínos volt.

- Lassan mennünk kéne - mondta, miközben a telefonját szorongatta. - Szólsz, ha beszéltél Márkkal?

- Persze.

- Hihetetlenül boldog vagyok, amiért egymásra találtatok - mosolygott, majd elindult a terasz felé.

- Én is - kiáltottam utána. És nem bírtam levenni a rohadt szemeimet a rohadt ajtóról. Bea egyedül maradt, amit talán nem is bánt, hiszen anyám durván lökte neki a sódert, én mégis odamentem hozzá. Közelebb húztam egy széket, majd minden szó nélkül a medencében pancsoló társaságot kezdtem el bámulni. Borkát kerestem.

Tíz perc elteltével, hatalmas erővel nyitódott a terasz ajtaja. Bea meg is ijedt mellettem, nem győzött sóhajtozni. Azt hittem, menten megszül, ezért a kezébe nyomtam egy pohár vizet, és elindultam anyám felé, aki zavartan a haját igazgatta. Nagyon úgy tűnt, hogy minden szó nélkül le akar lépni, ezért határozottan rákiáltottam.

- Anya!

- Jaj, kislányom, észre se vettelek.

- Nem? - kérdeztem flegmán. - Ja, tényleg nem. Kurvára elmentél mellettem. Hova mész? És egyáltalán mit csináltál odabent ilyen sokáig?

- Mosogattam, mit csináltam volna? - kérdezte hisztérikusan. Ez a nő egy hisztérika. Megfogtam a kezét, mielőtt újra megszökne előlem.

- Apa? Ő hol van?

- Pontosan tudod, hogy ő is bent volt a konyhában, ugyanis te szóltál neki, hogy odabent kuksolok - válaszolta mérgesen. Fel volt háborodva. Apám meg egy szemétláda, amiért beárult.

- És? Mi történt?

- Felidegesített, mi történt volna? Lotti, ne bassz fel te is.

- Jó, akkor menj haza, aztán mit tudom én… Hívd el Zsoltit randizni - bukott ki belőlem. Anya sóhajtott egy hatalmasat, miközben könnyek szöktek a szemébe.

- Apáddal fogok randizni, és mennék is átöltözni, ha hagynál - mondta zavartan. Ide-oda kapkodta a könnyes tekintetét.

- Mi van? - kiáltottam utána, ugyanis sikeresen megszökött előlem. A kapuban állt meg, hogy egy pillanatra visszanézzen, és hogy intsen egyet. Te szent ég… Ledöbbenve álltam az udvaron, majd a falnak támaszkodtam, mert nem akartam összeesni. A lábaim elgyengültek és nem maradt erőm gondolkodni.

- Oké, Lotti - sóhajtottam. - Te küldted be apádat anyádhoz azért, hogy kibéküljenek. Miért vagy így beszarva? - motyogtam. Ha valaki hallotta volna, hogy magamban beszélek, biztosan hülyének nézett volna. - Szedd össze magad, bakker! - folytattam, miközben a tarkómat masszíroztam. Pár percembe telt, míg összekaptam a gondolataimat. Mielőbb meg kellett tudnom, hogy mi történt a konyhában, ezért mindent és mindenkit figyelmen kívül hagyva berontottam a főbejárat felől a házba.

- Apa! - kiáltottam el magam. - Apa! Hol a fenében vagy?

- A fürdőben vagyok - válaszolta, közben kinyitotta a fürdőszoba ajtaját. Kapkodtam a levegőt, az agyamban dübörgött a vérem. Belestem a fürdőbe, ahol apa készülődött. Borotválkozott, de előtte legalább hét liter parfümöt fújt magára. Köhögni kezdtem, majdnem megfulladtam.

- Hé, meg ne fulladj!

- Kösz, baszki, minek fújsz magadra ennyi szart? - köhögtem tovább.

- Randim lesz - újságolta örömmel. - Hála neked!

- Nagyon szívesen, de mielőtt lelépsz, elmeséled, hogy mi történt?

Dióhéjban elmondta, hogy hosszas beszélgetés után rávette anyát, hogy elmenjen vele valahova, ahol nyugodtan átbeszélhetik sérelmeiket. Mármint csak anyának voltak sérelmei, de nem akartam kötekedni. Apámnak maximum olyan sérelmei lehetnek, hogy idő előtt elfogy a whisky, na meg a cigim, amit folyton elszív. Utálom, amiért cigizik. Miután beszámolt a történekről, magára csapta a vendégszoba ajtaját, és faképnél hagyott. Amire kiértem, Beáék már elmentek, ezért megpróbáltam Mollit lecsalogatni a fáról. Borka azonnal kikéredzkedett a medencéből, hogy segítsen. Besiettem, hogy kivigyem a tálkáját. Abban a hitben voltam, hogy a kajára lemászik a fa tetejéről. Apa elkapta a kezem, miközben hajladoztam a tálért, és csak annyit mondott, hogy kívánjak sok szerencsét. Aztán elviharzott. Még a zene sem nyomta el az autója motorhangját. Kurvára nem zavarta, hogy sörözött Balázzsal. Vettem egy mély levegőt, és elindultam a kajával a kezemben. Már Ariana is kimászott a medencéből, hogy segítsen lecsalogatni a macskát a magasból. Semmi mást nem vártam, csak a nap végét. És még korántsem volt vége. Miután Molli hajlandó volt lemászni, leültem a hintaágyra. Zoé szülei és Nikiék elköszöntek, ahogy Laura is, már csak Ariék maradtak Amandával. És Márti, aki fel-alá járkált. Látszott rajta, hogy nem szívesen tartózkodik nálunk. Hol Borkával és a macskával játszott, hol pedig Arianával tárgyalt az asztalnál. Amíg a barátnőm lefoglalta, a medencéhez léptem, hogy beszéljek Amandával.

- Ákossal tartod a kapcsolatot? - kérdeztem nulla kerteléssel. Nyers voltam és határozott, ahelyett, hogy megkérdeztem volna tőle, hogy hogy van, jól érzi-e magát, vagy valami.

- Persze. Nem rég írt - vigyorgott.

- Igen? - csodálkoztam. Ha Ákos képes volt írni Aminak, akkor Márk miért baszik rám?

- Jól érzik magukat, amit el is hiszek - nevette el magát.

- Ja, én is - erőltettem magamra egy kedves mosolyt. Szépen, lassan felszívódtam.

Azt se tudtam, mihez kezdjek magammal, ezért lazán leültem Márti mellé. Úgy csináltam, mintha nem vágna szét az ideg.

- Nem baj, hogy… - kezdte.

- Hogy?

- Hát, tudod. Nem okoz gondot, amire anyukád megkért? - kérdezte, miközben a földet bámulta. Miért érzi magát kellemetlenül nálunk? Nem is értem.

- Mégpedig?

- Azt ne mondd, hogy nem említette meg.

- Kinyögöd, mielőtt agyvérzést kapok? - nevettem keservesen.

- Anyukád azt ígérte, hogy megkér téged, hogy vigyél haza. Sürgős dolga akadt.

- És haza szeretnél menni? Úgy értem, most?

- Nem baj? - nézett rám szomorúan. - Kicsit megfájdult a fejem.

- Borka, van kedved kocsikázni? - kacsintottam rá.

Mielőtt elköszöntünk volna egymástól, Márti újra megkért, hogy azonnal üzenjek, ha beszéltem Márkkal. Csak bólogattam, ő pedig szorosan magához ölelt. Megsajnáltam. Hazudtam neki. Márk rohadtul nem azt csinálja, amit kéne, de jobb, ha Márti az ellenkezőjét tudja. Elég fejfájást okozott már neki, nem hiányzik, hogy újra kinyírja idegileg.

- Te nem vagy fáradt, prücsök? - kérdeztem a hátsó ülésen fekvő gyerektől. A koszos talpait az üvegnek nyomta, hogy eggyel több okom legyen autót takarítani. Mintha direkt csinálná.

- Nem - nyögte be, miközben rugdalta az ablakot. Megpróbáltam higgadtan kezelni a helyzetet.

- Az baj. Én nagyon elfáradtam.

- Éhes vagyok! - kiáltotta váratlanul. Természetesen rohadtul érdekelte, hogy én miben fáradtam el, mikor ő farkaséhes.

Meg se várt, hihetetlen sebességgel szaladt be az udvarba. Kullogtam utána, és totál idiótának éreztem magam. Hazudtam Mártinak, Márk baszik rám, a gyerekem majdnem összezúzta az egész arcát, Molli a fél napot a fa legtetején töltötte, de legalább a szüleim elmentek valahova kettesben és Zoé szülinapja is nagyon jól sikerült. Borka tortát evett sült krumplival, Arianáék épp menni készültek, Amanda pedig végig hűvös tekintettel bámult rám. Tudhat valamit, amit én esetleg nem?

Hármasban maradtunk a teraszon, ugyanis Laci lefeküdt aludni. Borkát plédbe csavarva aludt az ölemben. Olyan rumli volt az udvaron, hogy inkább a gyerek tökéletes arcára koncentráltam. Fájt körülnézni.

- Jól érezted magad? - kérdezte kedvesen, kissé fáradtan Zoé.

- Persze! - hazudtam. - Na, és te?

- Szerintem nagyon jól sikerült a buli. Apukád ajándékán lepődtem meg a legjobban. Hallgatózik? - kuncogott.

- A te hangodat nem nehéz meghallani - húztam meg a vállam.

- Igaz - gondolkodott el. - Szerinted mit csinálnak?

- Kik? - kérdeztem vissza.

- Hát, a szüleid!

- Ja. Baszd meg. Nem tudom.

- Fogadjunk, hogy most a parton sétálnak, aztán foglalnak egy szobát, és hajnalig szeretkeznek.

- A szülők nem szeretkeznek, Zoé. Az túl erkölcstelen lenne.

- A szülőknek is kell. Sőt, jár is nekik.

- Nem vagy véletlenül álmos? - húztam fel a bal szemöldököm. - Rohadtul idegesítesz.

Lefektettem Borit az ágyamban. Fel se kelt, pedig egy ideig cipeltem magammal. Néhány holmit beledobtam a mosogatóba. Ahhoz képest, hogy anya összepakolt, undorító mocsok volt mindenhol a házban. Legalább tízszer rápillantottam a telefonomra, mielőtt elmentem tusolni. Mindenki írt, még a pápa is, csak Márk nem. Tusolás közben olyan képek ugrottak be, miszerint Márk éppen öt csajjal szeretkezik (legyünk diplomatikusak), és engem totál elfelejtett, mert az öt csaj közül az egyik magasabb volt nálam, a másik fiatalabb, a harmadiknak nagyobbak voltak a mellei, a negyediknek szebbek a fogai és az ötödiknek nem tudom, milyen része volt jobb, de tőlem mindegyik csaj stabilabbnak bizonyult. Lehet, hogy az utolsónak nem folytak a könnyei mélytorkozás közben. Viszont az én könnyeim folytak, és nem egy torkomon akadt férfi nemi szerv miatt. Kibaszottul reménytelennek éreztem helyzetet, de még nem temettem el kettőnket: küldtem egy csomó képet a szülinapi zsúrról és azt is továbbítottam, amin Borkával a feldagadt ajkainkkal pózolunk. Végezetül megírtam neki, hogy keresse fel az anyját, mielőtt a sírba teszi. Rettentően aggódtam miatta. Ákos régebben említette, hogy a fesztivál, az egy nőmentes övezet, de Márk megígérte, hogy hívni fog. Ahhoz képest… Annyit sem írt, hogy basszam meg magam.

Hiába feküdtem le a gyerekem mellé, nem bírtam egy helyben maradni. Egy ideig forgolódtam és kapcsolgattam a tévét, aztán azt is meguntam. Írtam egy üzenetet Mártinak, amiben röviden beszámoltam a meg nem történt telefonbeszélgetésről. Épp füstöltem a teraszon, amikor korogni kezdett a gyomrom. Elég ritkán hallok ilyet, meg is lepődtem. Délután azt terveztem, hogy mindegyik tortából eszem egy falatot, ám végül csak az egyiket kóstoltam meg, ezért úgy döntöttem, hogy megkóstolom a másik kettőt is. Felültem a konyhapultra a tányérral a kezemben. Lóbáltam a lábam, és az sem zavart, hogy reggelre a sarkam belilul, ugyanis mindig a szekrényhez vágódott. Fogalmam sem volt, hogy mi van életem szerelmével és a szüleim sztorija se hagyott nyugodni. Csalódott voltam. Eszembe jutott egy Tankcsapda szám, amit halkan énekelni kezdtem, miközben tömtem magamba a tortát.

- Néha úgy hiányzik a marihuána, mint a hercegnőnek Don Juan, ha az erkélyről a szemébe néz, vonzza, mint méhet a méz…

Észre sem vettem, hogy apa hazaért. Olyan óvatosan csukta be az ajtót, hogy már csak arra lettem figyelmes, hogy valaki a bordáim közé bök egyet.

- Neked nem kéne már aludnod? - suttogta, majd megállt előttem, és a szemben lévő pultnak támaszkodott. Mivel nem válaszoltam, viccelődni kezdett. - Ha egyedül vagy, kivel beszélgettél az előbb? Képzeletbeli barátod van? - csodálkozott rám. - Hú, dehogy! Imádkoztál!

- Jaj, apa… - forgattam a szemeim.

- Jó, hallottam, hogy Tankcsapda emlékkoncertet rendeztél.

- Miért pont emlékkoncert? - nevettem el magam.

- Csak azt akartam, hogy mosolyogj egy kicsit, de most már elmondhatnád, hogy mi nyomja a kis lelked.

- Utállak - nevettem, miközben a lábaimmal hadonásztam felé.

- Én viszont mindennél jobban imádlak. Úgy tűnik, hogy rendben leszünk.

- Ó, tényleg? - vigyorogtam, miközben leugrottam a pultról.

- Neki se jó így és nekem jó. Ja, és neked se a legjobb így, hogy apád a nyakadon van.

- Szóval hazamész?

- Azt nem mondtam - röhögött. - Egyelőre csak találkozgatni akar velem.

- Tessék?

- Holnap elviszem egy drága étterembe. Tudsz ajánlani egyet?

- Ó, hát… Biztosan - gondolkodtam el. - Reggel?

- Reggel - kacsintott, majd elindult a szobája felé.

- Hé, apa - suttogtam.

- Hm?

- Aludj jól - mosolyogtam.

Íme, a tökéletes befejezés. Mondhatnám, hogy majd’ kicsattanok a boldogságtól, de nem teszem, ugyanis egy percre sem tudtam kiverni a fejemből Márkot. Ezerszer megnéztem az összes létező közösségi oldalon, hogy esetleg elérhető volt-e, ám úgy tűnt, hogy utoljára akkor volt fent, amikor elment. A francba. Aludni nem tudtam, ezért a tévé halvány fényében Borkát bámultam egész éjszaka. Borka piszkosul tökéletes. Sírni tudtam volna, ahogy a száját bámultam. Szegény kölyköm, jól eltaknyolt.

Egy kibaszott hét Márk nélkül. Eltelt egy kibaszott hét úgy, hogy semmit sem tudtam róla. Nem vette fel a telefont, nem válaszolt az üzeneteimre, ezért az utolsó nap reggelén arra gondoltam, hogy írok Ákosnak, aki folyamatosan szelfiket posztolt magáról. De végül nem küldtem el, inkább kitöröltem a kisregényt, amit sikerült mérgesen bepötyögnöm. Pontosan tudtam, melyik nap ér véget a fesztivál, ahogy azt is, hogy mennyi idő onnan hazaérni. Senkinek sem mondtam el, hogy egy szót sem beszéltem vele egy héten keresztül. Mivel vasárnap volt, Zoé visszautazott Budapestre. Nem sokat pihent az elmúlt két hétben, és hiába győzködtem, nem akart maradni. Hívta a kötelesség. Apa minden nap találkozót szervezett anyával, és ez ezúttal sem volt másként. Borkával kettesben voltunk. Épp mesét néztünk, amikor megszólalt a telefonom. Azt hittem, Márk hív.

- Hazaért már? - kérdezte idegesen Márti.

- Ööö, nem, de holnap már biztosan tudtok találkozni - dadogtam. Szétbaszott az ideg.

- Már rég haza kellett volna érnie. Nekem még a telefont se veszi fel.

- Hm, hát… - köhögtem össze-vissza.

- Megölöm, ha hazaér - mérgelődött. Arra semmi szükség, kedves, Márta, ugyanis először én fogom kicsinálni. Egy kikúrt hétig egy kibaszott, kurva szót sem tudott leírni nekem. Nem vártam el, hogy minden percben közvetítsen, eleget láttam már, tudom, mi megy ott, de annyit igazán megtehetett volna, hogy ír egy szót. Annak is örültem volna, ha azt írja, hogy összeismerkedett egy csodaszép szőkével, és soha többé nem jön haza. Basszus, bárcsak ezt írta volna! Legalább tudnám, hogy mi van vele. A könnycsatornám beragadt, már nem tudtam sírni sem. Annyira ideges voltam, hogy szívem szerint felhívtam volna Ákost, akinek még a telefonszáma sincs meg. Amanda! Ráírtam a barátnőmre, hogy elkunyeráljam a pasija számát. Készséges volt, meg sem kérdezte, hogy miért van rá szükségem. Amanda is tisztában van vele, hogy gyűlöljük egymást Ákossal. Ezzel mindenki tisztában van.

- Kimegyek az erkélyre telefonálni, oké? - kérdeztem Boritól, aki csak bólintott egyet. Ki sem értem, már hívtam is. Remegő kézzel gyújtottam meg a cigit, a telefonomat pedig kihangosítva ledobtam az asztalra.

- Haló? - szólt bele Ákos.

- Szia - köszörültem meg a torkom. - Lotti vagyok.

- Letti, micsoda meglepetés! - Hallottam a hangján, hogy ezerrel vigyorog. Fúj.

- Ne örülj annyira, nem jókedvemből kereslek.

- Mi a baj, hercegnő? - Ez a barom hercegnőnek nevezett? Fúj, baszd meg. Hajszálnyi választott el attól, hogy belefojtsam magam a medencébe.

- Márkról akarok veled beszélni - sóhajtottam. - Az van, hogy fogalmam sincs, mi van vele.

- Nagyjából egy órája értünk haza - mondta lazán.

- De ő nem ért haza. Ákos, hallod, Márk kibaszottul nem ért haza!

- Dehogynem. Felment a lakásába. Láttam a két szememmel. Nem értelek - nevette el magát.

- Tényleg? - sóhajtottam megkönnyebbülten.

- Miért hazudnék? Egyébként nem értem, hogy te miért nem tudsz erről - halkult el.

- Miről?

- Ja, semmi. Hangosan gondolkodtam - röhögött. - Márk otthon van, és biztos vagyok abban, hogy alszik. Ezt ki kell pihenni.

- Mármint a fesztivált?

- Mármint a fesztivált - ismételte. - Sokszor volt magán kívül, viszont most leteszem, mert keresnek. Csók, hercegnő - mondta, majd rám nyomta a telefont. Hercegnő. Már megint. Mit jelenthet az, hogy sokszor volt magán kívül? Értsem úgy, hogy egy hétig magán kívül volt? Megszorítottam a telefonomat, és egészen a kert végéig hajítottam. Ákos nem hazudott, ez biztos. Magához képest rohadt normális volt. Márk pedig miért az albérletbe ment haza, és miért nem hozzám?

A szürkületben kerestem a telefonomat, amit persze nem találtam. Egyszer csak apa hangjára lettem figyelmes.

- Mit csinálsz? - kérdezte érdeklődően.

- A telefonomat keresem.

- Hogy került a telefonod a kert végébe? - döbbent le. - Megcsörgetlek - jelentette ki, majd a zsebében kezdett kutakodni. Kivételesen nem volt lehalkítva, ezért hamar megtaláltuk.

- Márk hazaért már? - kérdezte, miközben rágyújtott. Legalább most nem az én cigimet szívta.

- Á, nem. Vagyis de, persze - dadogtam. - Otthon van.

- Otthon? De hát… Miért?

- Ööö, csak el kell intéznie pár dolgot.

- Vasárnap este nyolckor?

- És lehet, hogy a segítségemre szorul. Nemsokára felhív, ha mennem kell. Vigyázol majd Borkára, ha esetleg ez így alakulna?

- Nagyon fura vagy te nekem - rázta a fejét. Olyan drámaian fújta ki a füstöt, hogy megijedtem. Tudtam, hogy tudja, hogy hazudok.

- Milyen volt a randi? - tereltem a témát. - Merre voltatok?

- Amnéziás kislányom, mielőtt elindultam, tájékoztattalak a randevú helyszínéről.

- Ja, igen! - nevettem fel. - A kilátóban voltatok.

- Az tegnap volt - csóválta a fejét, majd megint drámaian kifújta azt a rohadt füstöt. - Köztünk vagy? Köztünk voltál, amikor azt meséltem, hogy ráveszem anyádat az óriáskerékre?

- Bocs - húztam meg a vállam.

- Ennyire hiányzik?

- Nem tudom.

- Lotti - nevette el magát. - Miért nem mész át hozzá azonnal?

Berohantam, hogy gyorsan közöljem Borival a tényeket, majd megígértem neki és apának is, hogy nagyon gyors leszek. Észre sem veszik majd, hogy lelépek, mert olyan gyorsan vissza fogok érni. Gondoltam én.

Legalább negyedórán át nyomtam azt az átkozott kapucsengőt, de választ nem kaptam. Természetesen egy árva lélek sem akart bemenni a házba. Mást esélyt nem láttam a találkozásra, csak azt, hogy hazamegyek, és megnézem, hogy nincs-e nálunk pótkulcs a lakáshoz. Úgy éreztem magam, mint akit agyonvertek, a lábaim alig akartak megmozdulni.

Berohantam a házba, és egyenesen a szobám felé vettem az irányt. Pár másodperc múlva apa jelent meg az ajtóban a gyerekkel a kezében.

- Mit keresel már megint? - röhögött.

- Márknak kell valami - húztam meg a vállam. Próbáltam leplezni, hogy belül szétvét az ideg. Bőgni tudtam volna.

Az egész szobát felforgattam, ám egy darab kulcsot sem találtam. Remegő lábakkal leültem az ágyamra, és hívogatni kezdtem. Semmi válasz. Kénytelen voltam visszamenni hozzá, ha apának azt hazudtam, hogy Márk küldött haza valamiért. Bepattantam az autóba, és olyan gyorsan hajtottam, hogy magam is meglepődtem. Majdnem elestem a parkolóban a hülye kavicsokon, annyira siettem. De hiába nyomtam a csengőt.

Legalább tíz percig a lépcsőn ücsörögtem. Az arcomat a tenyerembe temettem és zokogni kezdtem. Úgy éreztem magam, mint egy kismacska, akit csak úgy kidobtak az utcára. Alig kaptam levegőt, annyira sírtam. Nem tehettem mást. Mindig azzal jön, hogy a fű nem drog. Na, meg azzal, hogy ő soha nem nyúlna más szerekhez. Mi van, ha ezúttal kivételt tett? És mi van akkor, ha tényleg felszedett valakit? Lehet, hogy egy lánnyal kamatyol odafent. Az is lehet, hogy kettővel. Dühösen hagytam el a háztömböt, és rettentő dühösen szálltam be újra az autómba. Egy ideig verdestem a fejem a kormányba, majd hazaindultam.

Borka lekéste a pancsi időt, apa nem késett le semmit, viszont én… Én elkéstem a saját temetésemről. Annyira magam alatt voltam, hogy miután felkészítettem a gyereket az alvásra, mozdulatlanul feküdtem mellette az ágyban. A szívem kihagyott legalább három ütemet, levegőt olykor-olykor vettem csak, az izmaim pedig teljesen felmondták a szolgálatot. Üresnek éreztem magam.

Kora reggel arra riadtam fel, hogy rezeg a telefon a fülem mellett. Alig bírtam kinyitni a szemeimet, be voltak gyógyulva a sok sírástól. Márk iszonyatosan a padlóra tett. Szinte bele kellett nyomnom a készüléket a szemembe, hogy lássak is valamit. Egy szempillantás alatt kitisztult a látásom, amikor megpillantottam, hogy ő keres. Néhány másodpercig vacilláltam, hogy felvegyem-e, vagy pedig húzzam egy kicsit az agyát. Aztán rájöttem, hogy kibaszottul kíváncsi vagyok a magyarázatára, ezért remegő kézzel rányomtam a megfelelő gombra.

- Jó reggelt, Lotti bébi - szólt bele.

- Egy hétig aludtál, ugye?

- Ha úgy vesszük, akkor igen. Legalább is nem voltam a topon.

- Ühüm.

- Láttam, anya is hívott - nyögte be.

- Persze, hogy hívott. Végighazudtam neki az egész hetet. Miattad. És én is hívtalak legalább egymilliószor.

- Miért hazudtál? Tudta, hogy hova megyek.

- Á, hagyjuk. Leteszem.

- Nehogy letedd, olyan jó végre hallani a hangod.

- Tényleg? Marha vicces vagy - mondtam, és határozottan kinyomtam a telefont. Mozdulatlanul feküdtem tovább. Jó reggelt, Lotti bébi, mi? Egy hét után. Hát, kösz. Legalább tízszer hívott, de egyszer sem vettem fel. Nagyon haragudtam rá. Értem én, hogy fesztivál, haverok, mekkora buli, viszont annyit igazán megtehetett volna, hogy néha-néha jelentkezik. Rohadjon meg.

Hagytam Borkát aludni, kivánszorogtam a szobából. A telefont szorongattam, ami folyton rezgett a kezemben. Apa a konyhában kávézott a laptopja előtt.

- Jó reggelt, kicsinyem - köszönt kedvesen, én pedig lebasztam a telefont a pultra. Apa azonnal felkapta, és vizsgálgatni kezdte.

- Márk hív - nyögte be. - És nem tört össze.

- Nem érdekel.

Nekiálltam palacsintát sütni, hogy Borka időben reggelizhessen, ha felébred. Apa legalább tízszer szólt, hogy a barátom keres. Nem érhette, mi folyik köztünk, ám nem volt kedvem beavatni. Magasról leszartam az egészet. Miután összeszedtem magam, minden fontos információt közöltem apával, mintha nem tudná, mit kell kezdeni az unokájával, ha felkel. Olyan rutinos bébiszitter lett belőle, hogy le sem cserélném másra. Annyira remegett a kezem, hogy a szalonom kulcsát többször leejtettem. Öt percembe telt, mire kinyitottam az ajtót. Felkapcsoltam a villanyt, és leültem a kanapéra. Zokogtam. Csillapíthatatlanul zokogtam. Váratlanul nyitódott az ajtó, ezért megpróbáltam letörölni az arcomról a sós könnyeket. Rohadtul zavarba jöttem, mert azt hittem, hogy az első vendégem érkezett meg. Alig láttam a könnyeimtől, de azt biztosra tudtam, hogy nem egy középkorú hölgy áll előttem.

- Kérlek, ne haragudj.

- Húzz el innen, Márk. Dolgoznom kell, és amúgy sem vagyok kíváncsi rád - jelentettem ki, majd nekiálltam pakolászni.

- Lotti, hidd el, hogy nem voltam képben. Akartalak hívni, ahogy megígértem.

- Akartál, mégsem nem tetted.

- Hé, bébi, hallgass meg - kérlelt, miközben megfogta a kezem. Azonnal visszarántottam, és elfordultam. Háttal állva kezdtem el igazán dühöngeni.

- Fogalmad sincs arról, hogy mit éltem át ebben az egy hétben, miközben te mindenféle nőkkel kamatyoltál, vagy épp csak kiütötted magad valami átkozott szartól. Arról nem is beszélve, hogy anyádnak hazudtam, akik ugyanúgy aggódott érted, mint én - sóhajtottam. - Feleslegesen aggódtunk, hiszen feltaláltad magad.

- Állj, ezt a kamatyolós teóriát vesd is el, a másikat pedig szeretném megmagyarázni.

- Ákos is megmondta, hogy amint lehetőséged adódott, megcsaltad az összes barátnődet. De semmi baj, nem haragszom, csak legalább valami életjelet adhattál volna magadról.

- Te hallod saját magadat? Lotti, miről beszélsz? - kérdezte idegesen, miközben egyre közelebb lépett hozzám. - Annyira hiányoztál - súgta a fülembe.

- Ne érj hozzám - húzódtam el tőle.

- Honnan vetted ezt a hülyeséget?

- Tudom, mi folyik az Ozora fesztiválon, bébi. Napi négyszáz meztelen csöccsel találkoztál, és napi ötszáz bedrogozott kurva akart rád mászni. Nem utasítottad el őket, gondolom - hüppögtem.

- Egy nőre se néztem rá, és fogalmam sincs, hogy miből gondolod ezt.

- Miért nem kerestél? - zokogtam. - Nem is hiányoztam neked, egy pillanatra sem jutottam eszedbe.

- Dehogynem, nagyon is hiányoztál.

- Miért nem hozzám jöttél haza?

- Nem akartam, hogy úgy láss…

- Hogyan? - kiáltottam, de választ már nem kaptam, ugyanis kopogtattak az ajtón. - Húzz el - parancsoltam.

- Nem megyek el, míg nem beszéltük meg - suttogta mérgesen, én pedig ajtót nyitottam a vendégnek.

- Ó, Lottikám, talán korai vagyok? - sipákolt az első páciensem, aki túl pontos volt.

- Dehogyis, pontos vagy, mint mindig - vigyorogtam könnyes szemekkel. - Márk úgyis menni készült.

- Megvárlak - jelentette ki.

- Sokáig fog tartani, és neked már a munkahelyeden kéne lenned.

- Leszarom, akkor is megvárlak.

- Ki fogod magad rúgatni, és ha nem lesz munkád, miből veszel cuccot? - vágtam a fejéhez, pedig rohadtul nem akartam. Láttam rajta, hogy iszonyatosan rosszul érintette a beszólásom, és még ránk is csapta az ajtót. Sóhajtottam egy nagyot, letöröltem újra a könnyeimet, és mutattam a vendégemnek, hogy foglaljon helyet az ágyon.

- Lottikám, rosszkor jöttem, ugye? - kérdezte szomorúan.

- Ugyan, ez csak egy kis hiszti. Férfiak - vihogtam. Úgy vihogtam, mint egy eszement. Szürreális, hogy még ebben a helyzetben is képes voltam röhögni a saját nyomoromon. Úgy megbántottam, hogy valószínűleg soha a büdös életben nem fog velem szóba állni. Meg is érteném, ha így lenne.

Egyáltalán nem tudtam a munkámra koncentrálni, ahogy arra sem, hogy melyik vendégemmel mi történt az előző alkalom óta. A csipeszt legalább ötvenszer leejtettem, a tisztító folyadékot kiöntöttem, ami eláztatott két doboz pillát. Sírni tudtam volna, de nem tehettem. Az ebédszünet előtti utolsó vendégem szóvá is tette, hogy rossz rám nézni.

- Mindenkinek vannak rossz napjai, ám a szempilláim megint csodálatosak.

- Egyre több szar napom van - nevettem keservesen.

Miután elment, bezártam az ajtót, és berohantam a házba. Borka hatalmas mosollyal üdvözölt, viszont apáról ugyanezt nem tudom elmondani. Úgy nézett rám, mintha minimum embert öltem voltam. Éppen a dobozokat csomagolta ki, amikor zavartan megkérdeztem, hogy Márk volt-e itt.

- Volt - válaszolta egyhangúan, szinte szomorú volt a hangja.

- És nem mondott semmit?

- Nem, csak beköszönt.

- Azt se mondta, hogy hova megy?

- Azt hiszem, úgy köszönt el, hogy hazamegy - vonta meg a vállát, miközben Borka elé tette az ebédet. - Te nem eszel?

- El kell ugranom valahova - jelentettem ki.

- Lotti… - sóhajtott. - Tudom, hogy valami nagyon nincs rendben, és azt is megértem, ha nem akarsz róla beszélni, de legalább egyél egy falatot velünk. Ülj le egy kicsit.

- Mennem kell - nyögtem be zavartan, majd lenyomtam egy puszit Borkának. - Egy óra múlva itt vagyok.

Még a jelzőlámpák se kedveztek nekem. Olyan ideges voltam, hogy majdnem szétvertem a kormányt, mintha szegény autóm tehetne mindenről. Nem akartam beszólni neki, csak kicsúszott. Válaszokat sem akartam már kapni, csupán azt akartam, hogy öleljen szorosan magához, és azt, hogy mindketten elfelejtsük az elmúlt egy hetet. Ezerrel nyomtam a csengőt. A szívem az agyamban dobogott. Rettegtem attól, hogy nem nyit nekem ajtót. Mire elkönyveltem volna, hogy veszett ügy, Márk beleszólt a kaputelefonba. A háttérben üvöltő metál totál levitt az életről.

- Felmehetek? - kérdeztem. Nem válaszolt, csak megnyomta a gombot, mert az ajtó jelezni kezdett. Majdnem elvágódtam a lépcsőn, ami a liftig vezetett. Remegő kézzel téptem fel a lift ajtaját. Éreztem, hogy a lábaim elgyengülnek, és minden erőm elhagyott, mire kiszálltam. Annyira hülye voltam.

Márk már az ajtóban várt. Nem szólt semmit, csak mutatta, hogy menjek beljebb. A szívem a bordáimat verdeste, majdnem kiesett a helyéről. Mi a francnak jöttem ide? Mit kéne mondanom? Lehalkította a zenét, és leült a kanapéra. A nappali ajtajában álltam, és fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék. Zavartan néztem körbe a helyiségben: füst volt, az asztalon pedig több csomag fű hevert.

- Csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek - nyögtem be. A hangom érdes és üres volt.

- Miért? - húzta meg a vállát.

- Nem akartam beszólni, csak… - dadogtam.

- Csak így gondolod.

- Nem, dehogyis.

- Dehogynem, de nem is ez érdekel. Miért hitted azt, hogy megcsallak? Miből gondoltad ezt a baromságot? - kérdezte, de mielőtt válaszolhattam volna, folytatta. - Lotti, kibaszottul kiütöttem magam, és amire újra képben lettem volna, kezdődött elölről. Nem akartalak felhívni, mert csak baromságokat mondtam volna. Nem akartam egyből hazamenni. Vagyis hozzád nem akartam egyből menni. Egy egész napig aludtam, aztán amikor felkeltem, iszonyatos bűntudatot éreztem. Még mindig érzem, mert egy barom voltam, erre te előálltál azzal, hogy megcsaltalak.

- Fogalmam sincs, miért mondtam azokat.

- Mert őrült vagy, és elképzelésed sincs arról, hogy mit érzek most. Visszacsinálnám az egészet, ha lehetne, de nem lehet.

- Tételezzük fel, hogy eltűnök egy napra. Mit gondolsz, mit csinálok?

- Tudtad, hogy hol vagyok.

- A kérdésemre válaszolj - mondtam, majd leültem mellé. Mélyen a szemembe nézett, amitől végleg megbénultam.

- Minden szart gondolnék, és kibaszottul aggódnék, mert mindennél jobban szeretlek.

- Pontosan ugyanezt éreztem. Sose mondtam, de mindig eszembe jut, hogy túl jó vagy hozzám - gondolkodtam el. - Úgy értem, hogy egy perc alatt találnál nálam jobbat vagy egy olyat, aki kevésbé őrült - mosolyogtam. Láttam rajta, hogy egy hajszálnyin múlt, hogy ne röhögje el magát.

- Miért lenne szükségem egy jobbra? - kérdezte tök komolyan. - Különben a tökéletesnél nincs is jobb. Hibátlan vagy - vigyorgott. - Jó, tényleg őrült vagy, de legalább nem vagyok ezzel sem egyedül - nevette el magát. És én is.

- Hiányoztál - motyogtam.

- Te is, és ha legközelebb fesztiválozni akarok, akkor rendezz nekem egyet a kertedben - mosolygott, miközben egyre közelebb hajolt.

- Milyen lehet a kétszemélyes fesztivál?

- Nem tudom, de ki nem hagynám - felelte, majd megcsókolt.

Letepert a kanapén, aztán szinte két másodperc alatt megszabadult a pólójától, és az enyémet is fénysebességgel távolította el. A lábaim között éreztem, ahogy a farka egyre keményebbé válik. Nagyon felizgultam, és egy pillanatig sem hittem, hogy hazaérek, mire megérkezik az első vendégem. Egy kis kaland belefér, nem?

- Neked nem dolgoznod kéne? - kérdezte, miközben a nadrágot rángatta le rólam. Elkezdte bugyin keresztül simogatni a puncimat. Azt hiszem, örült, amikor megbizonyosodott róla, hogy bármire kész vagyok.

- És neked? - nevettem el magam, majd szorosan a megmarkoltam a kőkemény farkát.

- Azt csak neked tartogattam - röhögött.

A háttérben egy Green Day-szám szólt, melynek sorait a fülembe énekelte, miközben ujjazott. Nem is bírtam volna megállni, hogy legalább ne dúdolásszak két nyögés közt. Imádom a Green Day-t, ahogy ő is. Megszabadultunk a további zavaró ruhadarabjainktól, majd szenvedélyes smárolás közben végre belém csúsztatta a farkát. Hangosan felnyögtem. Jobban esett, mint az oxigén, vagy mint bármi más a világon. Olyan lassan mozgott bennem, mégis olyan hamar juttatott el a csúcsra. Kibaszottul vágytam már rá. Az orgazmustól megrészegedve ízlelgettem puha nyelvét, mire váratlanul leszállt rólam, leült, és arra invitált, hogy a számmal kényeztessem. Kényelmesen elfeküdtem a kanapén, majd a számba vettem ágaskodó férfiasságát. Végig simogatta a hajamat, és azt mondogatta, hogy nagyon szeret. Válaszolni nem tudtam, csak bólogattam a farkával a számban. Tudtam, hogy imádja, ha közvetlen a számba mehet el, ezért egyre gyorsabban szoptam, miközben a kezemmel is rásegítettem. Nem számítottam arra, hogy hirtelen megfogja a fejem, és szinte a torkomig lenyomja a farkát, majd el is élvez. Még levegőt is elfelejtettem venni, annyira meglepett. Az asztalon heverő telefonom csörögni kezdett. Valaki mindig elrontja a legszebb pillanatokat, már megszokhattam volna.

- Hm? - hümmögtem, mivel még mindig tele volt Márkkal a szám.

- Apukád az - válaszolta. A szemeim fennakadtak, nem akartam elhinni, hogy letelt az ebédszünetem.

Lassan feljebb csúsztattam a számat, pedig rohadtul jó helyen volt az ott, és szerelmesen Márkra néztem. Elkezdtem hümmögni, mire ő röhögve megszólalt, hogy ki is köphetem. Megráztam a fejem, és nyeltem egy nagyot. Felpattantam, hogy a fürdőszoba felé vegyem az irányt. Meztelenül rohantam végig a lakáson, majd mélyen a saját szemeimbe néztem a tükörben.

- Jó vagy, Lotti - suttogtam magamnak, miután kiköptem a szájvizet. Megigazítottam a hajam, és visszasiettem a nappaliba. Az első dolgom az volt, hogy megnézzem, mennyi az idő, hiszen teljesen megfeledkeztem arról, hogy a szünetem csak egy órás, és az is elég frusztráló volt, hogy apám már keresett. Márk már félig fel volt öltözve, amikor beléptem az ajtón. Felkaptam a telefonomat, ami azt jelezte, hogy egy múlt tíz perccel. Villámgyorsan magamra kaptam a ruháimat, lenyomtam egy puszit Márknak, és elindultam. Egy pillanatra megálltam az ajtóban. Olyan rossz volt magára hagyni.

- Kösz - mosolyogtam.

- Máskor is - nevette el magát.

Szó nélkül, vigyorogva rohantam ki a lakásból, pedig meg akartam tőle kérdezni, hogy minden visszatér-e a régi kerékvágásba. Bár biztosan.

Amikor befordultam az utcába, az első, amit megpillantottam, az egy autó volt, méghozzá a soron következő vendégem járgánya. A hídon leparkoltam, és szedtem a lábaim, ahogy tudtam. Rettentően kapkodtam, megint kiesett a kulcs a kezemből. Zsófi megállt mögöttem, ugyanis kiszállt az autójából, amikor elkezdtem szaladni a járdán, és flegmán röhögni kezdett.

- Ennyire nem kell sietned. Már így is sokat vártam rád.

- Ne haragudj, közbejött valami halaszthatatlan - mosolyogtam, miközben beljebb invitáltam. Egy hétig nem találkoztam életem szerelmével, persze, hogy halaszthatatlan volt egy gyors, ám kiadós szex.

Miután Zsófi elégedetten távozott, berohantam, hogy megkérdezzem apától, hogy miért keresett, bár sejtettem, hogy csak figyelmeztetni akart, hogy nem értem haza időben.

- Azt hittem, hogy elfelejtesz hazajönni - viccelődött halkan. Azért halkan, mert Borka épp a kanapén aludt.

- Majdnem úgy volt - húztam meg a vállam. - Visszamegyek, nehogy még egy vendéget megvárassak. Mélységesen rontaná a hírnevemet.

- Mitől lett ilyen jó a kedved? - nézett rám értetlenül.

- Megoldódott az, amitől szar kedvem volt.

- Örülök. Menj, mert ebből az lesz, hogy elköszönhetsz a hírnevedtől - mosolygott. Visszamosolyogtam rá, vetettem egy utolsó pillantást Borira, és gyors léptekkel elhagytam a házat.

Sokkal jobb hangulatban végeztem a munkámat, mint délelőtt. Egy percig sem sajnáltam a korábbi pácienseimet, ugyanis a pilláik minősége százszázalékos volt, csak a hangulatom volt gyászos. A délután folyamán újabb négy elégedett vendég lépett ki a szalonom ajtaján. Megszámoltam a pénzt, és én is elégedetten távoztam. A telefonomat és a pénztárcámat a lépcsőre raktam, míg bezártam az ajtót. Mindig megbizonyosodom róla, hogy tutira bezártam-e, ugyanis nem ápolok jó viszonyt a zárakkal, és ez most sem történt másképp. Lehajoltam a holmimért, majd amikor felemeltem a fejem, Márkot pillantottam meg a kapuban. Őszinte vigyorral indultam el felé.

- Mióta állsz itt? - kérdeztem, miközben megfogtam a kezét.

- Végignéztem, ahogy ötször megnézed a zárat, és azt is, ahogy hajolgatsz. Az a segg oldalról is tökéletes… - mosolygott.

- És hol van az autód?

- Gyalog jöttem - válaszolta, én pedig úgy néztem rá, mint aki szellemet látott. - Tudod, azelőtt szívtam el egy cigit, mielőtt feljöttél, és így nem akartam vezetni.

- Fejlődsz - nevettem el magam.

Hosszú percekig csókolóztunk a kapuban állva. Határozottan azt éreztem, hogy belőle sose elég.